|
Témaindító hozzászólás
|
2020.03.30. 21:32 - |
Eto nem szereti az embereket, de annl inkbb szereti a kényelmet és a nyugalmat. Nagyon híres orvos, egyedül él otthonában, habár a takarítónő és a kertész gyakran járnak hozzá, hogy a házban mindig tisztaság legyen. |
[158-139] [138-119] [118-99] [98-79] [78-59] [58-39] [38-19] [18-1]
- Jól van, most megtanítom neked, hogy mi vár rád, ha legközelebb megrongálod a tulajdonomat. - természetesen itt a cicusra gondolt, majd végig húzta nyelvét szája szélén, olyan érzést kelthetett Averyben, mintha csak fel akarná falni.
- Emeld meg a csípőd, hogy jobban hozzád férjek. - kérte nyájasan mégis parancsolón, s eközben ujját megmerítette síkosítóban. - Nem fogok hazudni... valószínűleg ez most fájni fog, de bírd ki. - helyezte két ujját a kandúr fenekéhez, majd becsúsztatta őket. Ágyéka lüktetni kezdett, ahogy elmerült a cicusban, szinte megrészegült a tudata. Természetsen nem akarta, hogy a kandúrkának csak fájdalmai legyenek, végig csókolta a nyakát, s nyelvével izgatni kezdte mellbimbóit is. Erőszakos volt, mégis gyengéd, tekintete kereste a fiúét, hogy leolvassa róla gondolatait, érzéseit, vágyait... valóban be akarta kebelezni. |
| Avery teljesen ki volt pirulva, tisztában volt azzal, hogy mi is fog most történni, de ez előtt még senki se ért hozzá. Az öreg úr már annyira öreg volt, hogy az alkoholon kívül semmi se érdekelte igazán. Averyt is csak azért tartotta, mert nem szeretett egyedül lenni, kellett neki a társaság. Eto viszont más volt, ő nem volt alkoholista, öregnek meg egyáltalán nem lehetett volna nevezni. Amint a fiú homlokára csókolt, a kandúr megrezzent, lehunyta a szemét. Megdícsérte volna az előbb? Még soha senki nem mondta ezt neki és ettől picit összezavarodott.
Hevesen megrázta a fejét, hiszen még szűz volt, nem ért ezelőtt senki hozzá így. Picit fel is nyüszögött, amint Averyt odalent kezdte izgatni. Zavart volt, nem tudta, hogy hogyan is fog erre a teste reagálni. Picit most önhibáján kívül, de összezárta a lábát. Már nem akarta, hogy Eto odalent bármit is lásson belőle. Gyorsan vette a levegőt, pedig alig ért még hozzá. Nem tudta még egyelőre azt se, hogy ebben mi a büntetés számára, hiszen csak simogarja és a kandúrságát izgatja. |
| Eto várta a cica heves ellenkezését, de döbbenetére semmi sem történt, sőt, a cicafiú engedelmesen tárta fel neki a testét. - Jó fiú - dícsérte és a homlokára csókolt. - volt valaki előttrm, aki ilyesmiket csinált veled? - kezdte mozgatni a kezét s közben le sem vette szemét a kandúrkáról, minden egyes rezzenését látni akarta. |
Amint végigsimított a cica combján Eto, a kölyöknek azonnal a bevillant, hogy mi is fog most történni. Kicsit felnyikkant, mikor a szákára tapasztotta a kezét, ezzel megértette, hogy most nincs joga egy szót se szólni már. Eto a gazdája és bár nem fogadta el még tisztán, de azt is tudta, hogy nem mondhat nemet.
Hevesen bólogatott, nem ellenkezett még akkor se, mikor a férfi keze a pólója alá csúszott és olyan helyen járt a keze, mint ahol eddig még senkinek se. Ismét felnyikkant, de egy szót se szólt, picit megfeszítette a kezeit, ahogy az övvel ki volt kötve az ágyhoz, de nem tiltakozott, meg se próbált szabadulni. Ahelyett, hogy mikor Eto rászorított fiatal kandúrsgára, nem zárta össze a lábát, helyette óvatosan, kicsit félve, de azért mégis csak széjjelebb tette a lábát. Tudta, hogy ez büntetés és elfogadta minden pillanatát. |
| - Nem hiszem, hogy ez annyüra fájdalmas lenne... - simított végig a cica combján.
-Ssss... - tapasztotta másik kezét a szájára és elmosolyodott. - Ez a bűntetésed, nem ellenkezhetsz, emlékszel? - keze lassan a szövet alá surrant, s habár kicsit tétovázott, hamarosan a macska kandúrságára tette a kezét, bégig simított rajta, majd a kezébe vette.
- Meg kell tanulnod a szabályaimat, ha mindent úgy teszel, ahogy mondom, akkor nagyon jó helyed lesz itt velem és jól megleszünk. - szorított rá kissé. |
Picit félre pillantott, mikor végigcsókolta Eto az ujjait. A kötés szépen elfedte a sérülést, bár még mindig fájt neki. Öszintén beleremegett a nyakára simítástól, majd picit felnyikkant, amint azt megszívta neki.
- Au... - nyelt egy nagyot, mözben pedig fejben próbálta megfejteni azt, hogy mi is fog történni. Végül aztán nagyon hamar rájött, ami kicsit talán megijesztette.
- Igen, tudom - nézett végül Etora és valóban hagyta neki azt, hogy kikötözze a kezeit az ágyhoz. Ahogy a feje fölött volt a keze még mindig nem rémült meg, a hosszú póló, ami most rajta volt, fejjebb csúszott, de még mindig eleget takart belőle.
- Nem tehetek arról, hogy a váza elvágta a kezemet - puffogott most egy kicsit, mert jogtalannak érezte, hogy ezt most rá fogta. Ő csak próbálta helyre hozni a hibáját. Kicsit felhúzta a lábait, hogy jobban takarja magát, mert Eto elfelejtett neki alsót adni. |
| - Te... - s úgy lett ahogy a kandúrka gondolta, össze kötözte a mancsait, majd csókot nyomott ujjaira szép sorban.
- Mit fogok? Még nem tudom pontosan... szerinted mit érdemelnél? - simított a nyakába, majd oda hajolt és megszívta azt, apró foltot hagyott rajta.
- ugye tudod, hogy most nincs jogod ellenkezni? - húzta hátra a bőrszíjat és a macskát kikötözte az ágyhoz.
- Tudod... nem érdekel az a váza. Viszont... az,hogy összeszabdalod a gyönyörű kezeid... ezt nehéz megbocsájtanom... |
A kandúrka úgy érezte, hogy valóban megérdemli a büntetést, amit Eto fog kiszabni rá. Már egyébként is belenyugodott ezekbe a dolgokba. Arra is rájött, hogy ha ellenkezik, akkor még fájdalmasabb lesz a végkimenetel. Az öreg úrra emlékezett, aki eddig a gazdája volt. Mellette semmit se keleltt csinálnia, de aztán azok közé a barbárok közé került, majd a hajtó vadászatban megismerte Etot. Nem tudta, hogy mivel járt jobban, Etoval vagy azzal, hogy inkább lőtte volna fejbe ott helyben. Most már mindegy.
- Öhm... - kezdett volna bele valamibe, de nem igazán volt már mit mondania a férfinak. Lecsapta a fülét, majd inkább teljesítette a kérését. Belekapaszkodott a nyakába.
Amint viszont meglátta, hogy hová is mennek, elhült benne a vér is. Eto szobája felé közeledtek, ahová neki tilos volt a bejárás. Nyelt egy hatalmasat, majd nyekkenve érkezett meg az ágyra.
- Én? - kérdezett vissza, hiszen bár azt mondta, hogy elfogadja, hogy ha büntetést szab ki rá a férfi, de nem érezte úgy, hogy ő akarná. Vagy mégis? Lehet, hogy valóban Avery akarja, hogy gazdája kegyetlenül megbüntesse mindenért?
- Mit fog csinálni? - kíváncsiskodott, de azért csak kinyújtotta a kezeit. Sejtette, hogy mi lesz, meg fogja kötözni az övvel a csuklóit. Ebben már biztos volt, így hát nem is lepte meg ez a része. |
| A férfi egész jól szírakozott magában a cicán. Nem tudta mitől, de valahogy sokkal inkább kedvére volt így ez a macska, mint nemrég. Talán már nem csak a kezei, hanem a lénye is felkeltette az érdeklődését.
- Jól van, én úgy gondoltam elég bűntetés neked, ha megvágtad magad. Viszont, ha ennxire ragaszkodsz hozzá, úgy érzem meg kell bűntesselek... kapaszkodj a nyakamba. - vette fel, ha a cica megtette amit kért. Egyenesen a szobájába vitte, ez volt az a hely, amit megtiltott neki, ide eddig nem volt szabad belépnie, s az onnan nyíló dolgozó szobába sem. Ledobta a kandúrkát az ágyra. - jobb ha az eszedbe vésed, hogy ezt te akartad. - csatolta le az övét. - nyújtsd ide a kezeid. |
Avery kifejezetten jól tűrte azt, ahogy Eto ellátta a lábain a sérüléseit. Néha fel-fel sziszegett, nem tetszett neki a betadin érzése, olyankor el is húzta a lábát, farkincája még mindig a lábai között volt, hiszen ettől függetlenül picit félt még, de kezdett azért egy idő után megnyugodni. Amint a lábait bekötötte, türelmesen ült a kád szélén, noha a feneke nagyon fázott már egy idő után. Eto nagyon sokat foglalkozott a kezeive, ami meg is lepte, de egy idő után a sok cirógatás miatt halkan elkezdett dorombolni úgy, hogy észre se vette. Azt figyelte árgús tekintettel, ahogy Eto a kezeivel bánik.
Felemelte a karjait, amint kapott egy új tiszta pólót. Kicsit bután érezte magát, de a halk és zavart dorombolást nem hagyta abba még az után se, hogy Eto megkérdezte, mit is kezdjen vele.
- Én... elfogadom a büntetést, amiért összetörtem a vázát és felébresztettem - pillogott lefelé és bekötözött kezeit nézte, amit Eto nagyon szépen ellátott. Fájt neki még, égett a bőre tőle, de tudta, hogy gazdája segített rajta. Még mindig ide-oda állt rá egyik lábáról a másikra, zavarban volt, nem tudta, hogy mit tegyen jelenleg.
- Nem fogok ellenkezni, ha... ha ki akarja szabni rám a büntetést - motyogta és igazából mindenre felkészült. Hasonlóra számított, mikor tönkre tette a kocsit, de úgy érezte, hogy jogosan kapna büntetést. |
| Eto nem törődött a macska ellenkezésével, de végül megkönyebbülten sóhajtott, amikor levette a ruháit. Megengedte a vizet és óvatosan mosta le először a kandúr lábait, ügyelve az esetleges szilánkokra, amiből talált is néhányat, így kiszedte és lemosta újra a szivárgó vért. Ekkor kiültette Averyt a kád szélére és megtörölte a lábait óvatosan, végül betadinet csepegtetett rá, hogy nehogy elfertőzödjenek a sebei. Legutoljára pedig bekötözte. Ugyanezt a menetet vitte végül a macska kezeivel, habár azokon sokkal többet időzött, finoman cirógatta őket és talán sose ért még ennyire gyengéd áhitattal a macskához.
- Máskor légy óvatosabb... - mondta miközben egy hoszabb pólót adott a cicára, ami takarta odalent, de semmilyen másik ruhadarabot nem kapott. - Mégis mihez kezdjek most veled? - tette fel komolyan a kérdést. |
Avery nem tudta, hogy mit kellene tennie. Eddig mindig, ha bármilyen bajba került, akkor elbújt inkább, de itt, ebben a házban sehová se tudott elbújni Eto elől. Nyelt egy hatalmasat, majd kicsit hátra lépett. Megijedt, le se tagadhatta volna, hogy mennyire megrémült attól, hogy megint ki fog kapni. Nem igazán akarta magára haragítani a férfit. A háta neki ütközött a pultnak, mikor Eto közelebb lépett hozzá, azonnal lehunyta a szemét, mikor előre rántotta a sérült kezeit.
- Au... Sssz... - szisszent fel, de egy szót se szólt.
- Vá... Várj, ne... - tiltakozott azonnal, mikor csak úgy felkapta őt a karjai közé. Reszketegen kapaszkodott Eto vállaiba, kicsit még a felsőjébe mélyesztette a karmait is, de nem sértette meg a férfit velük. Nem igazán értette, hogy mit akar vele Eto, így hát kicsit a kád széléhez húzódott, kezeit pedig szorosan a mellkasához szorította, ezzel összevérezte a ruhát, ami rajta volt. Mind két talpát durván felvágta a váza egy-egy darabkája, így néha a bal, néha pedig a jobb lábára helyezte a súlyát. Avery lecsapta a füleit, de végül engedelmeskedett gazdája szavának. Először a nadrágot vette le, majd a pólót, ami rajta volt. Farkincáját a lábai közé szorította, elkezdett fázni, de lehet, hogy csak ideges volt. Inkább mind a kettő. |
| Eioto nézte a jelenetet, egyre inkább elhatalmasodott rajta az érzés,hogy segítsen neki, állítsa meg valahogy... azok a szép kezek vérben úsznak... de mégsem tette, magával ragadta a pillanat. Amikor a macska észrevette és szabadkozni kezdett, az igazán a kedvére való volt. Közelebb lépdelt hozzá úgy, hogy egy szót sem szólt. Végig simított az arcán, amikor elég közel ért hozzá. Látta azt a megtört tekintetet, s hirtelen előre rántotta a macska mancsait.
- Csúnyán néz ki... ezek is és a lábaid is. - emelte fel. - ne ellenkezz, mert még véletlenül elejtelek. - olyan könnyedén cipelte, mintha pihe súlya volna. A fürdőbe vitte és beállította a kádba. - vedd le a cuccaid, lemossuk és bekötözzük a sebeid. - nézett rá szigorúan, habár valójában egxáltalán nem haragudott rá a váza miatt. Figxelte, hogy hallgat e rá, vagy inkább ellenszegül, tudni akarta mennyire bízhat benne. |
A fiatal kandúr szíve a torkában dobogott, miközben serényen próbálta összeszedni azt, amit levert a pultról. Nem tudta, hogy mi volt az, talán egy váza. Igen, egy váza volt, amiben virágok voltak, érezte mezítelen lába alatt a vizet, mire kicsit kirázta a hideg. Hirtelen bele lépett egy törött darabba.
- Au... - sziszegtem, de sietve kapkodta a tenyerébe a törött váza darabkáit, míg nem az egyik darab a kezét is elvágta. Nem foglalkozott vele, csak el akarta tüntetni a nyomokat. Félt attól, hogy Eto megjelenik és megszidja, esetleg megveri, vagy megint hideg vízzel fogja lelocsolni.
Már szinte minden váza darabkát apró tenyerébe gyűjtött, mikor hirtelen felkapcsolódott a villany és meghallotta gazdája érdes, mély hangját.
- Áh! - esett ki minden a kezéből. A víz itt-ott picit véres volt a talpát ért sérülés miatt. Gyorsan letörölte a kezéről a vért, ami szinte égett a kis kandúrnak, miközben a mozdulatot csinálta. Behúzta a farkincáját, majd lelapította a fülét. Várakozóan tekintett újdonsült gazdájára.
- Én...Semmi, csak... ügyetlen voltam és levertem egy a vázát. Semmi több - kezdett a cica picit fleegmulni, ahogy azt eddig is tette, de aztán végül megtört.
- Nagyon harszik most? - kíváncsiskodott, majd lesütötte a szemét, a kezét pedig még mindig a háta mögött tartotta, ahol Eto nem láthatta.
- Feltakarítom... - tette hozzá egészen halkan. |
Eto távozott, mire a cica egyáltalán válaszolt neki, de álma nem volt mély, felébredt a neszezésre. Mivel nem tudta, hogy a cica az, vagy más jár a lakásban, hangtalanul kinyitotta az ajtót, s a konyha irányába ment. Ekkor már látta az árnyékokból, hogy bizony Avery az. Bánta egy kicsit, amiért ilyen gyenge volt előtte, és azt is bánta, hogy kiabált vele. Belegondolva... a cica valószínűleg teljesen össze lehetett zavarodva, a férfi pedig csak tetézte nyugtalanságát és félelmeit. Figyelte, hogy mit csinál, hogy nem meri kinyitni a hűtőt, pedig megmondta neki, hgy bármikor ehet... de úgy tűnik a kandúrban mégsem sikerült lefektetnie azokat az alapokat, amik számára nyilvánvalóak voltak. A csörömpölésre kissé ő maga is megrezzent, mert nem számított rá, de ahogy meglátta mennyire megrémült tőle a macska, elkezdte szánni. Látta mennyire igyekszik, hogy mindent helyre hozzon, azok az apró kezek serény munkában voltak... szívesen levágta volna őket tulajondosuk karjáról, hogy mindig vele lehessenek, de jól tudta mi lenne a sorsuk eredeti gazdájuk nélkül. Meg akarta tartani ezeket a kezeket, ezt a macskát... így végül megköszörülte a torkát és felkapcsolta a villant. - Mi ez a lárma hajnalok hajnalán? - tett úgy, mintha csak most érkezett volna a tett helyszínére. |
| A cica nem akarta hallani Eto szavait, amit esetlegesen neki intézett, mikor felszaladt az emeletre. Egész idő alatt befogta a fülét és még a takaró alatt is így volt, hogy ne hallgassa. Sajnos mégis csak sikerült neki és minden szót nagyon jól hallott. Annyira jól, hogy hangos sírásba kezdett. Nagy volt már, nem szokott sírni, de a napokban annyi stressz érte, hogy nem bírta ki. A gazda váltás, a hajsza, a drog, az amit Eto tett vele és nem csak a rossz dolgok, azok, amik jók volt, azok is megriasztották Averyt. Ezért volt most Etoval is goromba és azért kiabált.
Riadtan ugrott meg, mikor Eto bedörömbölt a szobába és kiabálni kezdett vele. Még mindig sírt, ezt Eto is hallhatta az ajtón keresztül.
- Nem akarok játszani! Ez nem játék! El akarok menni innét! - ordította ki neki, majd mikor úgy tűnt, hogy tiszta a terep, picit kikukucskált a takaró alól, félt, rettegett attól, hogy valami olyasmi fog most történni, amit képtelen kezelni. Pont, mint Eto kedvességét. Azért dühödött be, mert nem tudta eldönteni, hogy mit tegyen. Hirtelen haragú és nehezen kezeli ezeket a helyzeteket.
Viszont ahogy teltek az órák, Avery úgy lett egyre éhesebb. Végül a korgó gyomra győzött és az, hogy ostoba módon viselkedett. Leginkább az, hogy farkas éhes volt. Kikászálódott az ágyból, majd kinézett az ajtón. Nem jött hang semerről, így óvatosan leosont konyhába. Nem kapcsolt villanyt, de még így is látta, hogy a kukában landolt az az étel, amit Etotól kapott. Elszomorodott, lecsapta a fülét. Szerette volna helyre hozni a dolgot most, hogy már megnyugodott, de nem volt túl egyszerű.
- Eto... - motyogta maga elé, majd fel alá járkált a konyhában, éhes volt, de most, hogy a férfi haragudott rá, nem mert enni, nem merte kinyitni a hűtőt. Végül kB 15-20 perc vívódás után kinyitottam a hűtőt, de pechére valami kiesett az ajtjából és nagyot csattant, mire Avery olyan rémülten fordult meg, hogy a pultról is levert valamit. Idegesen próbált maga után feltakarítani a hűtő fényében és remélte, hogy Eto nem fog felkelni erre, hanem szépen el tudja tüntetni a nyomokat. |
Eto arca eltorzult a hallottaktól, habár nem ment a macska után, hanem a megdöbbenés után evett pár falatot, miközben könnyei kicsordultak a szeméből. Lassan megtörölte a szemét, majd felkelt az asztaltól és a amcska ételét kiborította a szemétbe. Azt gondolta kár érte, de eközben újabb felismerés kúszott a fejébe, érezte ahogy megvilágosodik. Ez a kölyök nem Alice, a nyomába sem érhet... egy pillanatra elhitte, egy kósza pillanatra azt gondolta, talán olyan lesz, mint a lány... de nem, csak magát is téves reményekbe ringatta... az edényeket csak bedobta a mosogatóba, majd a macska szobájához ment és bedörömbölt az ajtón. - Nem értelek, de ha ezt akarod csinálni, hát legyen... játszuk ezt, ha ezt akarod... - avval elment a szobájába, és a házra rátelepedett a csend. Eto még ettől függetlenül sokáig nem aludt, fáradt volt, mivel végig sírta színte az egész napot az az arc újra és újra kíséri majd... az a megcsonkolt női arc... azok a puha kezek... nincsenek többé, talán ő maga sincs többé... mi ő valójában? Keserű érzés járta át és vér ízét érezte a szájában... folyamatosan le akart csukódni a szeme, de félt aludni... végül mégsem bírta tovább a harcot és elaludt. |
| Nagyokat pislogott Etora, mikor az elkezdte mondani, hogy ő nem olyan jó ember. Avery soha nem gondolta azt róla, hogy jó ember Eto, mivel bántotta, le akarta lőni, megverte, megrugdosta és hideg vízzel lelocsolta. Erre megint csak kirázta a hideg. Viszont azt se felejtette el, hogy ételt adott neki, vizet, ruhát és szállást. Mégis... Mégis a kölyök nem akart itt lenni, el akart menni innét, el, minél messzebbre, hogy Eto és a sok rossz ember soha ne találhassa meg őt. Soha!
Most viszont a kis kandúr úgy érezte, hogy patt helyzetben van és nem tudja, hogy mit is kellene tennie.
- Azt hiszem, elhiszem - csapta le a fülét és picit félre is nézett. Nem tudta, hogy a férfi igazat mond-e vagy sem. Az emberek sokszor hazudnak és a kandúr még soha nem tapasztalta azt, hogy az emberek is lehetnek kedvesek, sírhatnak, félhetnek. Ő szörnyeknek látta őket az eddigi élete során.
-De... De miért nem? - akadt ki a fiú.
- Neked... Neked nincs időd rám, nem akartál macskát magadnak, akkor... Miért akarod, hogy itt legyek? Miért nem akarsz elengedni? - könnyezett be a szeme hirtelen, majd újra felcsattant.
- Nem! Nem kell! - dühödött fel Avery nagyon gyorsan, majd amint Eto elengedte a karját, hátra lépett.
- Te... Állandóan dolgozol. Nem mintha szükségem volna a hülye gazdámra, vagy bármilyen ostoba barbár emberre! - kiáltotta el magát és valamiért nagyon forrt a vére.
- De... Nem akarok ebben a házban egyedül megrohadni! - sírta el magát, majd hirtelen felszaladt az emeletre, be a szobába, az ajtót becsapta és be is zárta. Bebújt a takaró alá és sírni kezdett. |
Etoban viaskodtak az érzések, de látta, hogy a macska is hasonlóképp érez, ahogy ő. Nem ismerik egymst, nem hagytak időt arra maguknak, hogy lehiggadjanak, átgondolják a dolgkat és szép lassan megismerjék egymást. - Nem vagyok kedves ember Avery... - vallotta be magának is, habár ezt a cica már jól tudta. - Olxan dolgok történtek velem a múltban amik megkeményítettek. - Látszott rajta, hogy vissza gondol a régi időkre, Alicera... arra a lányr akit igazán szeretett soksok éven keresztül és most elveszített. Viszont ez a macska itt van, és annyira hasonlít a keze arra a lányra... tudja jól, hogy nem ő az, mégis úgy érzi, hasonló a kettő, szinte már különbséget sem lát. - Szerettem őt tudod? - felelte, majd várta a cica válaszát. Látta hogy vonakodik, hogy fél, hogy hazudni akar, de belezavarodva a hazugságba, végül elmondta az igazat. - Jól van... én is hibás vagyok abban amit érzel, nem foglak megbűntetni ezért inkább köszönöm, hogy elmondtad. - engedte el a karját. - Nem foglak elengedni... sajnálom. - látszott a szemében, hogy talán egy kicsit tényleg sajnálja, habár maga sem tudta jelenleg, hogy miért, vagyis... tudat alatt igen, de az érzései túl kuszák voltak. - Edd meg az ételt, és... talán megpróbálhatunk jóban lenni egymással, nem gondolod? Nem kell elfelejtened semmit amit tettem és én sem felejtem el mit tettél... de talán félre ismertük egymást. |
| A cica érezte, hogy Eto megborzongott a kezének érintése alatt, amit nem igazán értett először, de aztán rájött. Legalábbis csak az után, hogy a férfi azt mondta neki, hogy hasonlított arra, akit elvesztett. Avery is tudta, hogy milyen érzés az, amikor elveszít az ember vagy macska valakit. Szörnyű érzés és pont emiatt érezte most furcsán magát. Nem tudta, hogy Eto vajon mit is érez pontosan. Nem látta a férfi érzéseit, de érezni akarta.
Lecsapta a fülét, majd tüzetesebben megvizsgálta a piros szemeket, amiből úgy tűnt, hogy újra könny fog fakadni, de végül mégse. Nagy kék szemével Etot vizsgálta, hátha rájön valamire, de nem... Nem jött rá.
Ekkor fogta meg Eto a fiatal kandúr karját, mire az picit megilletődött és hátrálni szeretett volna, de nem mert. Megijedt és ez most nyíltan látszódott is rajta. Morogni akart, de mégse tette. Semmit nem tett, csak állt, és bámult gazdája szemeibe, majd a feltett kérdés után picit lesütötte a szemét. Nem akart hazudni, de nem is akarta elmondani az igazat.
- Én... Én... Nem, csak... Csak... Szóval az úgy volt, hogy - kezdett volna hazugságba, de aztán megint a férfi szemébe nézett.
-Jó... De, igen. Tényleg azért túrtam fel az egész házat, mert azt hittem, hogy bezártál mindent. Egyedül hagytál, nem szeretek egyedül lenni, de nem is akartam itt lenni már, mire haza jössz és... És... El akartam menni. Ki akadtam jutni innét - hajtotta le a fejét és most felkészült arra hogy ha esetleg Eto mérges lesz rá, akkor meg fogja ütni. Félt tőle, de lelkileg felkészült a pofonra. |
[158-139] [138-119] [118-99] [98-79] [78-59] [58-39] [38-19] [18-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
