|
Témaindító hozzászólás
|
2019.02.11. 23:06 - |
Peter ebben a házban nevelkedett. Szülei valójában nem voltak gazdagok, de az évek során felgyűlt a vagyonuk, így Kei-ben is vettek egy házat. Ezt sem volt szívük eladni, hisz tudták, innen indultak. |
[249-230] [229-210] [209-190] [189-170] [169-150] [149-130] [129-110] [109-90] [89-70] [69-50] [49-30] [29-10] [9-1]
| Nedim, miközben azt hallgatta, amit Peter mondott neki, azaz a teljes igazságot, közben még mindig az ujjával volt elfoglalva. Jól akarta csinálni, úgy, ahogy Adrian tanította neki, hogy az ilyen esetekben mit kell tennie. Fél éve még valóban elsírta volna magát a látványra, de most már úgy gondolta, hogy okosabb lett, jobban átlát dolgokat és most Peter kezéről volt szó. Az a férfi, aki befogadta a házba, el hozta a gonosz emberektől és mindig megvédte őt.
A hosszú történetre kirázta a hideg, hiszen ez emlékeztette arra, ami akkor történt. Arra, ahogy Cobra a szobában elkapta, mikor kimászott a szekrényből. Mindenre emlékezett,de szerette volna elfelejteni minél előbb.
-- Értem… Én sajnálom - hajtotta le a fejét a cica, mikor Peter arról beszélt, hogy ez az egész legális volt, amit tettek. Amit Cobra tett. Nedim megijedt akkor, mikor hallotta a hangokat és ösztönösen cselekedett, félt, hogy Peter meghalt. Ettől rettegett, de most már mindegy. Egyáltalán nem számít… Nedim ezt akarta hinni, de még a testén és a lelkén hordozza a sebeket, amiket kapott. Hosszú folyamat áll még mind a kettejük előtt. Nedimnek megint meg kell tanulnia olyasmit, amit már ismert. Amit már tudott és most mégis fél tőle. Az intimitás.
-- Cobra biztos, hogy nem fog visszajönni? - csapta le a fülét a kölyök ijedten. Az a férfi volt a rémálmainak a főszereplője. Minden egyes éjjel ugyanazt, vagy hasonlót álmodott. Újra élte az egészet. Peter pedig nem tudott tenni semmit se.
-- Szeretnék veled élni, de… Mi lesz Adriannel? És Sam? Ők? - pislogott a férfira. Itt jött az képbe, hogy valóban több időt töltött Adriannel, mint Peterrel valaha.
-- A… A hörcsög is meghalt - jutott eszébe, hogy az apró kisállat időközben meghalt.
-- Amit tőled kaptam - szipogta. Az volt élete legjobb ajándéka, hiszen Petertől kapta. |
Peter hagyta hogy lekerüljön kezéről a kötés, elég csúnyán nézett ki, a férfi felzisszent. - Nem tagadom piszkosul fáj... de... annyira látni akartalak már, hogy el is felejtettem... csak minél hamarabb haza akartam érni- vallottta be. - Az, csúnya... de nem bánom. - vont vállat és figyelte a fiatal kölyök ténykedését, fél éve csak elsírta volna magát a látványtól. - Nem szükséges... azt hiszem... csak kösd be jó erősen, hogy tudjak vele fürdeni. - kérte. - Sajnálom, hogy csak így leléptem.. de ha nem tettem volna még durvább dolgok kezdődtek volna, amit nem akartam...- mélyet sóhajott és elmodta nedimneka teljes igazat.
- Régebben, még a háborúk alatt találkoztam először Cobráékkal... akkoriban nagyon meg voltam zuhanva Eve halála miatt.. gyötöröt a bűntudat... egyik este a bárban beléjük botlottam, bele mentema kis játékukba, onanntól kezdve pedig enm volt megállás sem pedig kiszállás... eleinte még élveztem, sőt nagyon is szerettem eezekt a játékokat, de miután megisemertelek rájöttem, hogy kedvelem a gyengédséget is, talán jobban is, mint a durvaságot... el is feledkeztem az alkuról ami hozzájuk kötött, mikor nem taáltak a lakásomon... bedurvultak és nyomoztak utánam, míg nem itt megtaláltak... a többit pedig te is jól tudod... - kicsit elszorult a torka de idővel kpes volt folytatni.
- Szóval... amit tettek az a zserződés és az alkunk szerint teljese legális volt, viszont hogy megsebeztem Cobrát az... mondjuk úgy nem volt a legjobb ötlet... de akkor döntöttem el hogy kilpek ebből az egészből. Sokáig vadásztak rám és nem maadhattam egy helyben, téged pedig nem akartalak veszélybe sodorni ezért nm vittelek magammal. Végül sikerült megegyeznem velük... Cobra vissza adta, amit én okoztam neki, a kilépésért epdig csak egy ujjpercemet kérték.. ez igazán nem volt túl nagy ár a szaabdságért és azért, hogy végre haza jöhessek... - avval befejezte. - Most már... háborítatlanul élhetünk.
 |
| Nedim tudta, hogy mi a dolga, legalábbis, ami a férfi kezének az ellátását jelenti. Adrian sok mindenre megtanította, nagyon sok durva dolgot látott már, az elején nagyon rosszul viselte a dolgokat, de mostanra már sikerült hozzá szoknia, hiszen Adrian megtanította ezekre is. Visszaült ő is az ágyra, látta, hogy Peter keze eléggé vérzik, így hát úgy döntött, hogy először megnézni. Óvatosan levette az anyagot a férfi kezéről, majd megnézte a hiányzó ujjperc helyét. Nyelt egy nagyot. Hozzá szokott ehhez, de azért ez mégis csak Peter keze volt. A véres anyagot a földre dobta, ez után majd a kinti kukába kiviszi.
-- Ez nagyon csúnya… - sziszegte, majd elővette valamit olyasmit, amivel le tudja törölni a vért és a koszt és minden egyéb dolgot.
-- Nagyon fáj, igaz? - nézett Peterre. Kirázta a hideg, majd elkezdte ellátni a sérülést. Először tisztára törölte, majd elállította a vérzést és végül lefertőtlenítette.
-- Összevarrjuk? Mert… Mert akkor inkább szólok Adriannel, mert ő jobban ért hozzá, mint én - húzta el a cica a száját, de azért mindent megtett annak érdekében, hogy a dolgok simán menjenek. Már amennyire ez most lehetséges volt.
-- Adriannel és Sammel voltam a katakombákban, nagyon sokat voltunk ott, de ide is sokat jöttünk, hogy ha te hazajössz, akkor ne hidd azt, hogy elmentünk. Sok mindent láttam, nagyon rossz dolgokat és… és nagyon hiányoztál - tette oda a végére megint. Nem is biztos, hogy el tudja mondani Peternek azt, hogy mennyire szereti és, hogy mennyire hiányzott neki.
-- Rossz volt nélküled - törölte meg még mindig könnyes szemét, majd inkább tovább próbálta szakszerűen ellátni Peter kezét, hogy jobban legyen és ne fájjon.
-- Veled mi történt? Elmondod? Tudni szeretnék - pislogott rá hatalmas nagy szemekkel a cica. Szerette volna tudni az igazságot, még ha fáj is. |
- Mindketten tanultunk... -sóhajtott miközben cirógatta Nedimet, olyan rég érezte már a lágy bőrét, szerette a tapintását. - Nem kellene foglalkoznod a kezemmel... nem olyan nagy ügy... - de a vér egyre inkább átütött az anyagon. Végül a kölyökre hagyva a dolgot, elmosolyodva várta, hogy vissz térjen és ellássa. - Hamarosan már nem kell hívnunk Adriant segítségért, mert te leszel az orvosunk - kuncogta. - Előre szólok, hogy nem fog tetszeni a látvány. - készítette fel előre. - De roszabbul is járhattam volna... - elnevette magát, azon hogy büdös, de Nedim így is szereti. - Hát köszönöm... örülök neki, hogy így is seretsz. Nem anagyon volt alkalmam hosszú fürdőket venni. Te mit csináltál amíg nem voltam itthon? - ült vissza, hogy a cica ellássa bár félt attól, hogy elájul a látottaktól.
|
| A kölyök mérhetetlenül boldog volt attól, hogy Peter itt volt vele, hogy visszajött hozzá. Ez is azt jelentette Nedim számára, hogy a férfi is még mindig ugyan úgy érez iránta, mint azelőtt, mikor a cica először beszélt neki arról, hogy milyen érzéseket táplál Peter iránt. Félt tőle, hogy azóta elfelejtette, lett egy másik macskája és őt jobban fogja szeretni. Viszont most megbizonyosodott arról, hogy szereti. Hiszen visszajött hozzá a szülinapjára. Kicsit el is pityeredett, mikor boldog születésnapot kívánt neki, majd gyorsan megtörölte a szemét.
-- Én… Én sajnálom. Az én hibám volt, nem fogadtam szót, de megtanultam. Ígérem, hogy szót fogadok. Adriannek is mindig szótfogadtam, mindent megcsináltam, amit mondott és… és… Az én hibám volt minden - pityergett még mindig egy kicsit, de nem akarta, hogy Peter azt higgye, hogy még mindig gyerek. Már nem volt az… Nedim így gondolta, de még csak 13 éves. Ma.
-- Először a kezedet! Lássuk el a kezedet. Adrian megtanította, hogy hogyan kell. Sokat tanultam tőle. Várj meg itt! - mondta halkan, majd kiszállt az ágyból, beszaladt a fürdőbe. Az elsősegély dobozzal jött vissza.
-- El kell látni a sebet. Utána menj fürödni csak! Büdi vagy, de nem baj. Így is szeretlek és nagyon hiányoztál. Nagyon vártam, hogy haza gyere. Minden este sokat sírtam, de Sam segített. Az első pár hónapban Adrian néha engedte, hogy vele aludjak - mondta, majd megfogta Peter ép kezét.
-- Ülj vissza, kérlek, Peter - húzta az ágyhoz, ott akarta ellátni a kezét. Nedim a hónapok alatt sok mindent látott már. Megtanulta kezelni a dolgokat, mindent megtanulta, de még néha így is tudatlan. |
Peter félt egy kicsit attól, hogy ennyi idő elteltével a cica majd látni sem akarja, nem hogy viszonozza neki, de valóban jól esett számára. Nem foglalta le túl sokáig a száját, csak üdvözlésképp adta Nedimnek na meg, hogy megtudja, hogy is viszonyul hozzá jelenleg. - Te is nekem... - szorította magához minta csak most ölelné magához először, de valóban ígyis érzett. - Nőttél egy kicsit... - mosolygott rá. - Mindenképp vissza akartam jönni a szülinapodra... szóval siettem, de így is elhúzódott... ne haragudj, boldog születésnapot... Nedim... - mondta miközben még mindig szorosan ölelte. - Ez csak... annak a jele, hogy most már csak... a tiéd vagyok. Többé már nem fognak zaklatni minket és téged sem bánthat többé senki... annyira sajnálom ami a történt.. nem múlt el nap, hogy ne gondolnék rá... be kellett volna zárjalak... hogy ez az egész... ne történhessen meg... hidd el... nagyon bánom... - engedt el Nedimet és felállt. - Veszek egy forrró fürdőt, idejét se tudom mikor sikerült tisztességesen megtisztálkodnom.
|
| Mikor Peter hozzá kezdett beszélni, még mindig lehajtotta a fejét. Össze volt zavarodva, azt hitte, hogy Peter soha nem fog hozzá hazajönni, de most mégis itt van. Aztán mikor megérintette, megrezzent, félt, hogy eltűnik és soha nem marad itt vele. De a férfi nem tűnt el ez után se, közelebb volt hozzá, mint az előtt és, ahogy megérintette Nedim arcán, majd ajkát, a cica még mindig nagyokat pislogva könnyezett,de kezdett megnyugodni és feldolgozni a helyzetet. Lehajtotta a fülét, mikor a férfi megcsókolta. Teljesen elfelejtette, hogy erre hogyan is kellene reagálnia, meglepődött, de boldog volt. Lehunyta a szemét és ösztönösen visszacsókolt Peternek, majd a szemébe nézett.
-- Annyira hiányoztál - szipogta halkan, majd közelebb kúszott Peterhez és megölelte. Érezte, hogy valami megváltozott. Peter szaga is más volt, de Nedim nem mondott semmit se. Azonban valami más szag is megcsapta a cica orrát. Nagyon érzékeny volt, az utóbbi időben főleg.
-- Vér szag van… Vérzel? - nézett Peterre és azonnal elkezdte keresni a vérzést.
-- A kezed vérzik! Mi… Mi történt? - ijedt meg, majd a férfi arcát nézte. Tényleg nem tűnt el, itt volt vele, nem hagyja el most már soha. Noha a kölyök még mindenre emlékszik, ami akkor történt, Cobra arca az emlékezetében égett, de szeretné elfelejteni és csak Petert látni álmában és akkor is, ha csak lehunyja a szemét. |
Meglepődött mikor a kölyök hirtelen felült az ágyban, amikor pedig oldalra tekintgetett Adriant keresve, mintha csak kitalálta volna, mit is szeretne. - A konyhában van... és Sam is... szeretnéd, ha inkább Adrian lenne most itt? - nem tudta hogy félre érti -e, nemtudta Nedim mi miatt könnyezik. Fáj látnia őt? vagy igazából örül neki? Egy kis gondolkodás után észre vette a cicán a zavartságot, közelebb araszolt a kölyökhöz, aki idő közben lehajtotta a fejét, óvatosan bele túrt a lágy tincsekbe. - Szeretlek Nedim... annyira hiányoztál. - fogta közre a cica arcát és maga felé fordította. Igaz, hogy a régi eleganciájának nyoma sem volt, fogyott is, mégis szemében tükröződtek a kandúrka iránti érzései. Lágyan hajolt közelebb, óvatosan és puhán érintette ujjával a cica vörös ajkát, megcirógatta és apró csókot lehellt rá. - Ez a valóság, itt vagyok... és töbé nem hagylak el.
|
| A kölyök kezdett ébredezni, de leginkább akkor sikerült kicsit éberebbnek lennie, mikor valaki homlokon csókolta. Azonnal megrezzent a füle, majd látni lehetett rajta, hogy elkezdett most már kicsit jobban felébredni. Ismerős volt neki ez az érintés és ilyet még Adrian se csinált neki soha csak is egy valaki. Az a valaki viszont nem volt itt. Nem lehetett itt. Nedim összezavarodott kicsit, de mikor az érintéshez hang is társult, akkor egyszerűen kipattantak a szemei és ekkor látta meg az ágy szélén ülő Petert. Abban a pillanatban, hogy tudatosult benne, hogy Peter az, elhomályosodott a tekintete a könnyektől és kómásan ugyan, de felült. Nagyjából fél percig csak bámulta némán a férfit, hogy ha az nem nyúlt hozzá. Nem értette, hogy mi van most, Peter háta mögé nézett, tekintetével Adrian kereste, de ő nem volt ott. Aztán újra Peterre nézett. Hatalmasakat pislogott, a könnyeket is kipislogta, úgy nézett a férfira. A szeretett férfira, aki fél évre magára hagyta, de ugyan úgy szerette.
-- Peter…? - takarózott ki kicsit, majd óvatosan a sarkára térdelt. Nyelt egy nagyot. Nem mert mozdulni, attól félt, hogy megint álmodik és ha esetleg kinyújtja a kezét, megérinti Petert, akkor ő el fog tűnni. Abban a pillanatban eltűnik és ő megint egyedül marad, mint az elmúlt fél évben. Igaz, hogy Sam és Adrian itt volt vele, de a szíve üres volt Peter nélkül. Ezt már nagyon régóta tudja. Látszódott a cica testtartásából, tekintetéből, hogy tanácstalan.
-- Ez csak egy újabb álom - törölte meg könnyes szemét, picit lehajtotta a fejét és úgy kezdett el pityeregni. Zavart volt, mivel túl sokat álmodott Peterrel, így azt hitte, hogy ez se a valóság. Félt. |
Adrian úgy gondolta már z elején, hogy bár ő lesz Nedim támasza nem akar hozzá annyira közel kerülni, mint Peter ezért nem is aludt mellette, de ha úgy alakult, méggis megsztotta vee az ágyát, hisz sokszor voltak rémálmai főleg az első hónapokban, amit egyedül nem bírt kezelni. Aztán ezek az alkalmak egyre kevesebbszer fordultak elő, míg nem a cica már képes volt átvészelni rémálmait Sam segítséégvel is.
- Hé Nedim... már itt vagyok... - suttogta a fülébe és lágy csókot nyomott homlkára. Ezt az egy dolgot csak ő csinálta a cicának, ez volt a Nedim felé jelzett bizalma. Remélte, hogy felébred rá, de ha nem akkor kicsit simogatni kezdte a vállát és szólongatta. Szerette volna minél hamarabb a karjaiba zárni, habár attól is félt, hogy a cica elutasítja majd azok után amik történtek. Amikor Adriant hvta, kicsit elszorult a szíve, de tudta, hoghy erről csak is ő tehet hiszen ő hagyta itt a férfivel.
|
| Nedim megpróbált elaludni, de miután Adrian elment a belső szobába, a kölyök betakarózott, Sam ott volt mellette, de tudta, hogy ha valami van, akkor Adrianhez is nyugodtan átmehet. Az elején sokszor volt ilyen, de a cica nem akart problémát okozni a férfinak, így sokszor inkább kényszerből maradt az ágyban. Az oldalára feküdt, némán pityergett, mint, ahogy eddig minden este, mikor elalváshoz készül. Sam jelenléte megkönnyítette a dolgot, de még így is nehéz volt Peter nélkül neki. Lehet, hogy már fel se ismerné, ha látná újra.
Éjjel a kölyök mélyen aludt, még túl korán volt ahhoz, hogy felkeljen, Adrian általában szokta hagyni őt aludni, ha ebben a házban voltak. Sam csaholására se ébredt fel, a beszélgetésekre se, csak ott feküdt az oldalára fekve, magához húzta a párnát, nyakig be volt takarózva. Néha remegett éjszaka, de csak álmában. Mikor Peter leült az ágy szélére, Nedim nem érzékelte. Viszont Peter láthatta, hogy az érintésére a cica szeme könnyes lett, a könnyek pedig végig folytak a cica arcán, át az orrán, le a párnába.
-- Peter… - motyogta, de nem valószínű, hogy hallotta, hogy a szeretett férfi hozzá beszél. Ha tudja, akkor biztos, hogy azonnal felébred, de most csak a párnát szorongatta.
-- Hi… Hiányzol… Ehmenthéh… - fordult a másik oldalára, kicsit leizzadt. Megint rosszat álmodott, de ez szinte mindennapos volt a kölyöknél éjjel és a reggeli, hajnali órákban.
Ha most nem ébred fel, általában rosszabb szokott lenni a dolog és Adrian szokta felébreszteni, ha rémálmai vannak a kölyöknek.
-- Adrian… - hívta a férfit álmában. Ő volt jelenleg a legbiztosabb pont Nedim életében ebben a helyzetben. |
- Több idő kell... nagy trauma volt számodra, de szerencsére a tested és a funkciók rendbe jöttek... mindazonáltal... örülök, hogy ennyire erős cica vagy, még ha a rémképek kínoznak is, mindig ott vayg, hogy segíts a többieken. Nagyon jó asszisztensem vagy. - paskolta meg a fejét. - Tudom... - sóhajtott. - Tovább tart, mint gondoltam... már többet voltál vlem, mint vele, szóvl sok minent be kell majd pótolnotok ha vissza tér. - ásított. - Azt hiszem elmegyek aludni, ha nem bánod. Hosszú napunk volt. - indult meg a belső szoba felé, mindig Nedim aludt kívül, Adrian úgy tartotta helyesnek hisz mindig ott aludt a cica Peterrel. - Jó éjt, szép álmokat. - adott neki jóéjt puszit és már be is dőlt az ágyába, minden nap kimerült volt.
Sam megnyalogatta a kandúrk arcát, majd elhelyezkedett az ágyon ásítva, nyüszörögve, szerette volna ha Nedim is követi a példáját és alszik, habár szokszor sírt és ilyenkor a kutya midig igyekezett megvígasztalni.
A nap még épp csak felkelőben volt, egy autó érkezett a ház elé. Fáradt utasa csak leparkolt, szeretett volna azonnal kiszállni, de gyengének érezte magát hozzá. Bele telt némi időbe, de kiszállt a kocsiból, elővette kulcsát és kinyitotta a zárat, a kutya erre felkapt a fejét és bár eleinte morgott rá, nem ismerte fel, idővel rájött ki az és boldogan csaholt neki.
- Nyugi Sam... felébreszted a többieket... na jó... jó kutya. - simogatta meg miközben letette ugyanazt a táskát, amivel fél évvel korábban eltűnt.
- Mindig tudod mikor kell betoppanni, igaz? - jelent meg a háta mögött Adrian, egy kávéval a kezében.
- Jah... adsz egy kávét? - ölelte meg Adriant.
- Persze.... de szarul nézel ki.
- Tudom, úgy is érzem magam... - hamrosan emgkapta a kávéját. - Hogy van Nedim? - adrian sóhajtott.
- A teste jobban...
- Ez az egész... olyan hirtelen történt. - gyújtott cigarettára és megkínálta Adriant is, aki elfogadta. Kint a konyhában beszélgetek míg kiürült a pohár és leégett a cigaretta. Ez idő alatt Peter ösze szedte abátorságát, s ahogy végzett, bement Nedimhez, leül az áűgyára úgy ahogy volt, mozsdatlanul, véresen, megtépázottan. Lágyan végig simított a cica arcán, hátha felébred tőle. - Haza jöttem.... - mondta lágyan.
  |
| Nedimnek ez a lecke keserves volt, de megtanulta. Bár ne így kellett volna megtanulnia ezt az egészet, viszont mégis így történt és már senki nem tud ezen változtatni. Az időt nem lehet megváltoztatni vagy esetleg visszapörgetni. A kölyök élete innentől kezdve teljesen megváltozott. Adriannal maradt, a fél év úgy repült el, mintha csak tegnap lett volna. A kölyök nagyon ragaszkodott Adrianhez, szerette őt, de sokat sírt Peter után. Már nem hitte, hogy valaha haza fog jönni hozzá, mert úgy érezte, hogy a férfi mégis cserben hagyta és Adrian se mondott neki igazat. Peter már nem fog hazajönni soha és ő ezt hitte.
A kölyök sok mindent látott a hónapok során, olyasmit, amire nem biztos, hogy az elején fel volt készülve. Közben pedig még a saját démonjaival küzdött. Ha lehunyta a szemét, akkor még mindig Cobra arca lebeg a szeme előtt. Picit el is bambult, mikor Adrian leült hozzá, megrezzent, majd megtörölte a szemét kicsit. Könnyes volt…
-- Még igen - szipogta. - De már jól vagyok, minden rendben van Adrian - nézett a férfi szemébe, majd óvatosan vállának döntötte a fejét. Szomorú volt, mert holnap lesz a szülinapja és Peter még régebben megígérte neki, hogy együtt fognak ünnepelni. A cica erről már rég elmondott, talán legbelül akkor, mikor a férfi elment mellőle.
-- Hiányzik - bökte ki halkan, sírni szeretett volna, de visszatartotta. Erős akart lenni, főleg Adrian előtt. Mindig csak este sírt inkább, mikor senki se látta őt, csak Sam, aki sokat aludt Nedim mellett. Ez a cica javára vált, könnyebben tudta feldolgozni azt, ami történt, de még így se sikerült teljesen. Hatalmas nagy seb tátongott még benne, amit már csak Peter képes begyógyítani a cica szívén. A férfi viszont nem fog hazajönni… Nedim ebben a hitben volt. |
- Vissza tér majd, amint megvívta a csatáját... amit már rég meg kellett volna. Ne aggódj, nem hagy magadra, nem hagy el téged. Csak ezt az utat, most egyedül kell végig járnia mindkettőtök érdekében. Szeret téged, teljes szívéből, úgy mint még soha senki mást... hidd el nekem... én most már biztos vagyok benne. - örült, hogy végre megnyílt neki egy kicsit Nedim, félt, hogy tényleg erőszakoskodnia kell majd vele, ami nem tett volna jót kapcsolatuknak.
- Semmi baj... velem maradsz egy kicsit... amíg Peter nem tér vissza. Addig sok mindent megmutathatok és taníthatok neked... és... helyre hozzuk a sebeidet is. - csak ölelte, hogy megnyugtassa. - Figyelj... bármi is történt nem okolhatod mmagad. Most megtanultad a leckét... kemény, és mélyen beléd fog épülni, de megtanultad... velem is sok ilyen történt még korábban. Tudod... én nagyon szerettem az álaltokat, volt hogy haza vittem egy kóbor kutyát. Az anyám gyűlölte őeket.. fogalmam se volt, hogy miért... de minden állatot utált. Szóval... pár napon belül holtan találam meg azt a kutyát.. az anyám emgmérgezte... végzett vele... és én tljesen kiborultam, azóta soha többé nem vittem haza állatot. Érted már mit akarok evvel mondnai? - nyugtatgatta tovább. Szerette volna ha tényleg inkább tapasztalatnak éli meg, mint sérelemnek de félt, hogy ez még lehetetlen, most még úgyse tudja reálisan látni a dolgokat.
- Ne aggódj, nekem nem fáradtság, hogy segítsek nektek. Az sem probléma, hoy most én vigyázok rád egy darabig... mindkettőtöknek kell idő, adjátok meg egymásnak. - emelte fel a cicát. - engedd, hogy segítsek rajtad... tudod jól, hogy sose bántanálak.
Adrian magával vitte Nedimet a katakombákhoz, de azért sokzsor vissza jöttek ellenőrizni a házat is, vagy ott töltöttek el időt, ha nem volt Adriannak sürgős dolga. Nem szerette Nedimet egyedül hagyni és úgy érezte a cica is igényli a társaságát így szinte mindenhova magával vitte. Adrian társaságában láthatott nálánál sokkal roszabb helyeztből emntett macskákat, sebesült állatokat, megcsonkított háborús menekülteket, eleinte valószínűleg nem is bírta nagyon elviselni de talán idővel sikerült hozzá szoknia, s besegíthetett Adriannak is ha akart. A hónapok egyre inkább pörögtek és lassan rutinná vált, hogy estére Peterhez térjenek nyugovóra.
- Milyen furcsa.... holnap lesz fél éve, hogy elment... azóta semmit se hallottunk felőle. Remélem megúszta... és tényleg végig vívja azt harcot... neked... vannak még rémálmaid? - ült le Nedim mellé. Egész bensőséges lett a viszonyuk habár smemi olyasmi nem történt köztük mint Peter és Nedim közt. Inkább olyanná vált, mint egy igazi barátság, vagy apa - fia kapcsolat, a cica bármit elmondhatott Adriannak, mindig meghallgatta és elmondta a véleményét róla, esetleg tanácsot adott, ami alapjána cica képes volt meghozni a döntését.
Sam sem tágított mellőlük, mindig a sarkukban loholt, esténként sokszor aludt a macska mellett, hogy melengesse és megnyugtassa.
|
| A cica végighallgatta, amit Adrian mondott, Sam történetét is figyelmesen hallgatta, miközben a kutyát simogatta, aki természetesen nem ment el a kölyök mellől. A puha meleg bundája megnyugtatta a reszkető macskát és már talán egy picit megnyugodott, de még mindig gyorsan és akadozva vette a levegőt. Azonban tényleg úgy érezte, hogy Peter nélkül nincs sok értelme annak, hogy életben maradjon. Aztán Adrian elmondta, hogy mit írt neki Peter.
-- Vissza fog jönni? Mikor? Miért ment el? Azért, mert már nem szeret? - bújt oda Samhez, újra potyogni kezdtek a könnyei. Aztán a fiatal férfi megölelte a cicát. Ennyi kellett neki ahhoz, hogy eltávolodjon Samtől és mind a két kezével átfogja Adrian nyaka körül és reszketve hozzá bújjon.
-- Akkor most veled fogok élni? - szipogta, majd beszívta Adrian illatát. Félt, kimerült volt, nyúzott és eléggé nagy fájdalmai voltak. Nagyobbak, mint a múltkor. Sokkal jobban fájt neki amit Cobra művelt vele, mint eddig bármi más.
-- Úgy sajnálom, hogy mindig el kell jönnöd… Mert… Mert nem fogadtam szót. Én azt hittem, hogy valaki bántani fogja Petert. Azt hittem, hogy valóra fog válni az az álom - szipogta és arra utalt, hogy egyszer azt álmodta, hogy Petert megölik és se Adrian, se senki nincs vele, hogy segíteni tudjon.
-- És most elment… - mondta reszketeg hangon. |
- Ne félj, csak a sokktól van... el fog múlni ha pihensz egy kicsit. - sóhajtott és hagyta még egy kicsit Nedimet de nagyon is jól látta ha kell majd erőszakhoz fog folyamodni, mert ebben az állapotában nem maradhat, eközben a kutya nyüszörögve tűrte a simogatást, Nedim ölébe tette a fejét.
Nem szabad engedned ezeknek a rossz érzéseknek. Azok akik eddig nem bántottak, ezután sem fognak. Tudod jól, hogy mindig számíthattál rám és ez most sincs másképp. Képzeld... amikor megtaláltam Samet... be volt törve a koponyája, az egyik mancsa szilánkosra volt taposva, hat lövedéket szedtem ki a húsából,így tekerték bele egy halász hálóba és dobták a szemétbe.. ott talátam rá. Igazából állatorvos vagyok, szóval haza vittem és megmentettem az életét. Akkoriban még tőlem is nagyon félt, pedig jól tudta, hogy én segítettem rajta, de idővel... hát... látod milyenné vált. Már egyáltalán nem fél az emberektől, sőt... megbízik bennük, de nagyon jó érzékei vannak... és tudod Nedim neked sem szabad feladnod, küzdened kell a démonokkal a fejedben. Nem szabad elfogadnod, hogy minden ember csak ártani akar neked.
- NEm fognak vissza jönni... Peter ezért ment el, megsebesített egy játékost... elég durván, és ennek a következményeit most vállalnia kell... pont azért ment elébe a dolgoknak, hogy neked ne eshessen újra bántódásod. Érted? Küldött nekem egy sms-t.... nagyjából leírta ai történt és azt tette a végére, hogy... - elő is vette a mobilját, hogy pontosan tudjon idézni. - "Kérlek vigyázz Nedimre, míg vissza nem jövök érte, remélem megbocsájt nekem." így hát.. eszedbe se jusson meghalni... - ment hozzá egy kicsit közelebb s ha nedim engedte átfogt a avállát és kicsit magához ölelte. - Ha Peter haza jön és nem leszel itt, össze töröd a szívét, ezért,... ha másért nem hát élj érte...
|
- Nem látok... Nem látlak, Adrian... Nem látlak. Megvakultam - szipogta, egyre kétségbeesettebben próbálta visszanyerni a látását, de nem történt semmi. Még mindig csak foltokat látott. Sam gesztusaitól egy kicsit megnyugodott, már nem üvöltött, már nem sírt olyan hangosan, mint az előbb, de azért könnyei még mindig folytak. Vörös szeme most teljesen homályos volt, mintha egy új réteg lett volna rajta, ami eltakarta a lehetőséget arra, hogy lásson.
- Ne... léci... ne érj hozzám - szipogott és még inkább a kutyához bújt. Annyira aprónak tűnt ott a kutya mellett kuporogva, mintha nem is önmaga lett volna. Viszont annak ellenére, hogy szerette Adriant, ember volt... elkezdett félni az emberi érintéstől, még attól is, ami segítőkész szándékú volt. Most minden bizonnyal még Adrian érintése is riasztotta, de mégis hagyta neki, hogy a férfi megfogja a vállát. Összerezzent ugyan, remegett, szíve hevesen zakatolt, szeme előtt lejátszódott ugyan az a jelenet, mikor elkapta őt a férfi a szobában.
- Tudom... Tudom, de félek... Ha visszajönnek... Peter elhagyott. Azért, mert nem fogadtam megint szót. Miattam történt minden megint - szipogta és újfent eltávolodott Adriantől, de csak azért, hogy közelebb legyen a kutyához.
- Szeretnék meghalni. Adrian, segíts nekem. Szeretnék meghalni. Kérlek... - szipogta keservesen.
 |
- Én vagyok, Semmi baj Nedim... el fog múlni, csak pihenned kell, nagy sokk ért... - nem nyúlt hozzá újra, látta, hogy teljesen zavart, de segíteni szeretett volna neki.
Ahogy a cica bele túrt bundájába, elkezdte nyalogatni az arcát, hízelgett bújt hozzá, érezte, hogy nincs jól ezért próbálta nyugtatni, ahogy tudott hozzá bújt és nyüszögött.
Adrian büszkén nézett Samre, nagyon jó kutya volt, ha nem lett volna itt, talán Nedim sokkalta később jön csak rá, hogy ő van itt, az pedig mindkettejüknek ártott volna.
Meghallgatta a kirohanását, és hogy mindenért magát hibáztatja, valamilyen szinten Adrian megértette és igazat adott neki, ő is elmondta már, mennyire veszélyes játék ez, de tudta, hogy a cica ebben a helyzetben nagyon megijedhetett, s ösztönösen cselekedett. - Azt mondják.... meg kell fizetnünk a hibáink árát. Ez a lecke fájdalmasabb volt az összes többinél... de túl fogod élni és sokkal erősebbé válsz majd, ahogy eddig is... figyelj Nedim... meg fogom fogni a vállad, rendben? Utána felemellek és elviszlek megmozsdatni. Ellátom a sebeid... és holnap reggel mmindent átbeszélünk, tisztább fejjel, rendben? Sam is végig velünk lesz, Tudod, hogy nem akarlak bántani igaz? - érintette meg óvatosan a vállát, remélve hogy msot nem húzódik el tőle.
|
Csak nagyon lassan ismerte fel Adrian hangját, majd mikor feleszmélt, tekintetével megpróbálta megkeresni a hang forrását. Nem találta, fülét mozgatta, de a füle zúgott, a férfi hangját is halkan, tompán hallotta.
- Adrian? - kérdezett vissza, de mikor megpróbálta megérinteni őt a férfi, elrántotta a fejét és távolabb kúszott tőle. Félt, jelen pillanatban mindentől és mindenkitől rettegett. Aztán meghallotta a kutya nyüszögést, füle megint csak ide-oda mozdult, próbálta beazonosítani a hangot, hogy honnét jött. Mivel nem látott, így nem is vette észre, hogy Sam odament hozzá, csak azt vette észre, hogy az állat odaérintette az orrát hozzá. Hideg volt, így Nedim is megremegett tőle.
- Sam? - emelte fel az egyik kezét. A kutyában jobban bízott, mint az emberekben, Sam sose bántaná őt, mindig jókat játszottak. Végigsimított a kutya bundáján, majd mind a két kezével beletúrt. Felismerte a kutyát és most már abban is biztos, hogy a férfi, aki megakarta érinteni, az Adrian volt. Elpityeredett, majd újra hangosan sírni kezdett.
- Ez is az... az én hibám volt! Mindent csak elrontok és... és... - üvöltött, mint a bázsám bika. Minden kiszakadt belőle, az, hogy megint nem fogadott szót, hogy Peter elhagyta és azokat idegen férfiak ilyet tettek vele. Minden az ő hibája.
|
- Adrian vagyok... - a férfi nem mozdult felé, látta hogy teljesen meg van rémülve a kölyök, s lassan vette csak észre, hogy nem is látja. Sokáig nem mozdult felé, de ahogy össze kuporodott, közelebb araszolt, megpróbált bezsélni vele. - Nedim... nem ismersz emg engem? Adrian vagyok. Szeretném elátni a sebeidet... Peter elment egy kis időre...- megpróbálta megérinteni, ha a kölyök hagyta magát. - Kérlek engedd meg, hogy segítsek, hisz ismersz... nem bántanálak. - Sam nyüszögött és ide oda járkált alakásban, aggódott a cicáért, de az idegen szagok mitt nm nagyon ment aközelébe, végül csak csak oda kúszott, hűvös orrát a kölyöknek érintette. Talán így próbálta megnyugtatni.
|
[249-230] [229-210] [209-190] [189-170] [169-150] [149-130] [129-110] [109-90] [89-70] [69-50] [49-30] [29-10] [9-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
