|
Témaindító hozzászólás
|
2019.01.27. 01:13 - |
Peter a város szélén, kissé már a zöld övezetben lakik, a házának csak az alsó szintjét használja, de igazából sokszor csak aludni jár haza. |
[285-266] [265-246] [245-226] [225-206] [205-186] [185-166] [165-146] [145-126] [125-106] [105-86] [85-66] [65-46] [45-26] [25-6] [5-1]
| Nedim kezdett összezavarodni a történtek miatt, ami nem is csoda. Peter megint olyan mint reggel, ugyan olyan kedves vele, szóval a kiscica pedig talán emiatt érezte azt, hogy maradni akar. A kedves és gondolkodó Peter miatt. Hagyta, hogy az ölébe vegye, majd a fürdőben a férfi ölében ült, miközben ő a vizet engedte a kádba. Nem kérte, hogy engesztelje ki őt gazdája, de jól esett neki, hogy helyre akarja hozni azt, amit tett.
-- Akkor jó ember ő is, mint te… Te se vagy rossz ember - bizonygatta megint ezt az egyet, mert így gondolta.
-- Adrian, ugye? - kérdezett vissza. - Mi van, ha legközelebb is jön? Nem félek tőle, de… Nem akarok vele menni - szipogta megint félve. Közben a vizet nézte, ahogy belefolyik a kádba. Jó volt az illata. Aztán arra, hogy Peter készítene neki valami finomat, egyből csollogni kezdett a tekintete.
- Bármit, ami édes - jelentette ki, de mikor az együtt alvásról volt szó, picit megriadt. Tudta, hogy Peter nem fogja bántani, de még egyelőre nem akart bemenni abba az ágyba.
-- Inkább a saját szobámban aludnék most még…-rándult meg, ahogy a férfi ölében ült. Fáradt volt, kissé meggyötört és mindene sajgott. Főleg a pofon és a harapás nyoma. A feneke most már csak zsibogott belülről.
-- Jó cica leszek, ígérem… Odafigyelek, hogy ne mérgesítselek fel és… Hogy ne jöjjön elő a rosszabbik éned - hajtotta le a fejét most már kicsit nyugodtabban. |
Adrian kifújta a levegőt. - Értem... talán... te képes leszel emgváltoztatni őt... sok sikert hozzá... - intett még mileőtt eltűnt volna, becsukta maga mögött az ajtót.
- Jobb lenne ha most... pihennél egy kicist. Tudom, hogy még csak délután van, de meg kellene fürdened, áthülhettél a hóban is. - kapta a karjába és a fürdőhöz vitte. - Engedd, hogy kiengeszeljelek egy kicsit... - kérte, s megengedte a vizet, finom ilaltos habfürdőt tett bele, közben ő maga a kád szélére ült és a macskát az ölébe ültette. - Csak mert ismer engem... ezért aggódik... és azért is emrt midnig a szvén viselte a amcskák sorsa. Az egyetlen orvos volt régen aki elátta a macskákat... szóval tényleg jó ember... csak egy kicsirt megkeseredett mostanra. A szüleink eléggé megkeseítették nekünk a gyerekkorunkat, talán midnketten azért szenvedünk még mindig. - maygarázta.
- Ne mondj butaságokat... kimehetsz amjd az udvarra... szeretném ha megint olyan boldogan játszanál, csak... valahogy meghúzzuk majd a határokat, amin túl nem szaabd menend rendben? Szeretnék... veled játszani legközelebb. Azt nem ígérem, hogy az erődödbe bemegyek de... építhetnénk hóembert... és csinálhatnánk hóangyalt vágy szánkózhatnánk... veszek egy szánkót... szóval kérlek... ne vond meg ezt magadtól miattam. - kérlelte miközben ismét magához ölelte. - Szeretnél enni valami fiomat? Készíhetek neked... amit csak kívánsz. - tényeg nagyon vezekelni akart azért amit tett. - Mondd... még így is... mellettem akarsz aludni?
  |
Nem tudta, hogy mit mondjon Adriannek, egyszerűen azt érezte, hogy itt kell maradnia, hiszen azt ígérte Peternek, hogy mind a két énjét szeretné szeretni. Hevesen bólogatott, hogy ez volt az első, hogy bántotta, hiszen Nedim is most először volt annyira engedetlen, hogy megszegje az időkorlátot és elcsatangoljon. Hbát követett el, noha ő még csak egy gyerek.
- Engedte, hogy játszak a hóban, vett nekem új ruhákat és engedte, hogy vele aludjak, mikor nem bírtam aludni - szipogta a kis teremtés, mikor a férfi rákérdezett, hogy mi az oka annak, hogy maradni akar. Nem számított az most, hogy meztelen volt, csak oda akart menni Peterhez. Mikor gazdája átölelte és a fejét a nyakába fúrta, Nedim is lassacskán kezdett megnyugodni, de lába remegett, teste kimerült és azért voltak még minimális fájdalmai.
- De nem is ismer... Miért aggódik értem? - szipogta, miközben a kérdést tette fel gazdájának. Közben újra sírni kezdett, mikor Peter az aggodalmáról beszélt.
- Sajnálom... Nagyon sajnálom, én... Én csak... - pityergett. - Nem csinálok többet ilyet, ígérem - remegett megint meg a teste, fázott és láthatóan nagyon kimerült attól, ami történt. Főleg a sok sírás. Lehunyta a szemét, majd szorosan ölelte át Petert, ahogy csak tudta. Testén viselte a férfi harapás nyomait is, ami ugyan fájt, sajgott neki, ahogy a pofon is és a fenekére mért ütések is, de nem számított.
- Nem is kell többet kimenni az udvarra... Nem kell - remegett meg megint apró test.
 |
Adrian elképedt a kölyöktől, sose tapasztalt még ilyet, pedig kimentett már pár macskát a gazdák keze alól, felsóhajtott. - Ez akkor is... ennyire megkedvelted Petert? Mi az oka? Eddig jól bánt veled? Ez az első eset... ? - nézett rá komolyan. Tudni akarta a választ.
- Igen... -felelte Peter. - el akarlak küldeni, hogy megvédjelek... de... talán ez reménytelen... - nem lepődött mega akismacska reakcióján, félt tőle és ez természete volt, viszont pár pilalanat múlva már a karjai közt volt, kitágultak szemei a meglepettségtől, átfogta a kis kandúrt és szelíden ölelte magához, most olyan szelíd volt vele, mint még soha, bele szimatolt a hajába és fejét a nyakához bújtatta. - Komolyan ezt akarod? Olyan buta vagy... buta cica... - simogatta és közben ismét potyogbi kezdtek a könnyei. ~ Miért.... Mi történik? Ez a kölyök... talán... ért engem. - gondolkodott magában, szívverése hasonló ütemet vert Nediméhez.
Adrian közelebb ment hozzájuk, végül a táskájában kutatott és átadott némi gyógyszert Peternek. - Vigyázz rá, rendben? Ha csak egyszer is meghallom, hogy... menni akar, magammal fogom vinni ezt megígérhetem... gyere Sam... - intett akutyának aki hűségesen követte.
- Aggódik csak érted. - simogatta a hátát. - Egyszer őt is... vagyis többször... megerőszakoltam... - nyelt egyet. - Ő mindig... anynira hűvös... ait szeret, azt nem találja... azóta képtelen szeretni... szerettem volna ha szeret egy kicsit... - ölelte magához még jobban a kandúrt - Tényleg sajnálom... nem akartam... nem érdemelted meg... úgy van ahogy Adrian mondja, te még csak gyerek avgy, nekem kellett volna jobban vigyáznom rád... ez az egész az én hibám... de annyira megijedtem.. azt hittem... azt hittem össze estél ott a hidegben és sehol sem találtalak... hiába kiálltottam nem válaszoltál, annyira féltem, hogy elevszíthetlek. - vallotta be.
|
Úgy bőgött, mint egy gyerek, bár lényegében az is volt, hiszen még csak alig múlt el 12. Még mindig nem a fájdalom miatt bömbölt ennyire, hanem amiatt, mert félt attól, hogy el kell mennie ezzel az idegen férfival. Remélte, hogy nem fogja kényszeríteni őt és itt maradhat.
- Azért... Azért... mert... azt mondta, hogy aggódott miattam... és én... hiszek neki - kapkodta a levegőt, miközben könnyei folyamatosan folytak végig az arcán.
- Nem érdekel, hogy rosszabb lesz! Én itt akarok maradni! - szipogta, majd mikor Peter azt mondta neki, hogy nyugodtan elmehet az idegen férfival, csak a fejét ingatta.
- Miért mondod ezt? Miért akarod, hogy elmenjek? Azért, mert... - szipogta és alig tudott megszólalni. - Azért, mert félsz attól, hogy újra bántani fogsz? Az én hibám volt... - húzta össze magát, de valóban már alig érzett fájdalmat a fenekében. Kicsit ugyan hátrébb húzódott, mikor Peter megközelítette, mert azért mégis csak félt egy picit most tőle. Mégis itt akart maradni. Végül mikor látta, hogy Peter is mennyire szenved ettől az egésztől, magához húzta a takarót és bármennyire is fájdalmas volt neki a mozgás, odaszaladt hozzá és megölelte, majd megint bömbölni kezdett, mint egy kisgyerek. Nem válaszolt az idegennek, remélte, hogy ez elég válasz volt neki, mikor helyette Petert választotta.
- Nem akarok menni... - szipogta halkan és még ugyan mindig pityergett és reszketett, de igyekezett megnyugodni. Alig ha sikerült neki, a szíve úgy kalapált, hogy azt hitette, hogy mindenki hallja a szívverését.
- Ha... ha jó ember vagy, akkor... akkor oké, de nem akarok innét elmenni - emelte az idegenre vörös szemét, ami még mindig könnyes volt.
|
Adrian mélyet sóhajtott és levette kezéről a kesztyűt amivel a macskához ért. A szer amit adott neki elég erős volt, pár perc alatt képes volt a fájdalmat elmúlasztani fenekében, habár a többi része még mindig sajoghatott. - Ne haragudj amiért oda nyúlkáltam, de ha nics megfelelően lekezelve akkor nagyon tud fájni... - vette fel a földről a kis macska ruháit, szerencsére csak a felsője tépődött el egy kicsit, a többi egyben maradt. - Szép neved van Nedim, illik hozzád, igazán különleges.
Peter könynei ismét megindultak, elrontotta, megint mindent tönkre tett, ez a kölyök is elhagyja majd és csak magának köszönheti. A kutyuis közben ugatni kezdett, s megnyalintotta szája szélét, topogott az ajtóban.
- Nyughass Sam... mindjárt megyünk... - csitította Adrian, de amit a kölyök mondott... egyszerűen nem hitt a fülének, csak pislogott rá. - Na de... bántott téged, bármit is követtél el ezt biztosan nem érdemelted meg. Értsd meg ezután már csak rosazbb lesz jobb ha velem jössz.
Peter a macska felé fordult, könynei záporoztak szeméből, tényleg sajnálta, s ahogy a kandúrra nézett csak méginkább szégyellte magát, remegett a fájdalomtól, és ő okozta neki... elrontotta... ahogy mindneki másnál is. Adrianra tekintett, a férfi mindig ilyen hűvös volt vele, pedig annyiszor próbálta már összetörni őt is... annyira szerette volna ha legalább csak egy kis érzelmet mutat iránta... annyiszor sanyargatta már, mégis...
- Nedim... - modta ki a nevét. - Tudom, hogy megígérted de nem kényszerítelek arra, hogy maradj... én nem küldelek el, de ha Adriannal akarsz menni azt is megértem - törölgette könnyeit miközben közelebb araszolt hozzá. szerette volna megérinteni, de félt attól, hogy most félne tőle a kandúr. - Annyira sajnálom.... de Adriannak iagaz van, ez csak roszabb lesz, nézd meg mit tettem... szörnyen érzem magam miatta.... de... de Nedim ha itt maradsz, én megígérem, hogy próbálom többé nem elveszíteni a fejem... szeretném ha maradnál, teljes szívemből... - szorította össze a markát. Adrian csak tehetetlenül nézte.
- Miért akarsz ennyire maradni? Bántott téged és fog is... ez nem egy gyerekmese ahol a végén majd minden megoldódik... - sóhajtott. - akaratod ellenére nem foglak elvinni, de ha így áll a helyzet akkor midnen héten eljövök, hogy ellenőrizzem, jól vagy e... de még mindig mondhatod azt, hogy velem tartasz most... nos?
|
Félt a kialakult helyzettől, félt az idegen férfitól és attól, amit mondott neki. Kezét rángatta, mikor közelebb jött hozzá. Mocorgott, menekülni akart, el innét, jó messzire. Nem akarta, hogy hozzá érjen, de mivel nem tudott elmenekülni, így hagyta, hogy bekenje fájó fenekét. Az ágy felső részébe húzódott, reszketett és nem értette, hogy mi is történik körülötte. Kezdte elveszíteni a vonalat, miközben az az Adrian nevű srác közelebb jött hozzá és megkérdezte a nevét.
- Nedim... A nevem Nedim - motyogta halkan, majd egy párnát kezdett szorongatni, hogy ne remegjen annyira. Peterre nézett, miközben azon gondolkodott, hogy mit kellene tennie. Mit tegyen? Meneküljön el a kialakult helyzet elől.
- Én... Én... Nem akarok elmenni - sírta halkan, majd megára húzta a takarót. Fájt mindene, de nem akart elmenni. Nem akart, mert megígérte Peternek, hogy nem fog elmenni.
- Megígértem... Peter nem rossz ember... - bizonygatta magának, miközben egész teste remegett.
- Nem rossz... Én... Én voltam az, aki nem engedelmeskedett... - szipogta és az idegent akarta meggyőzni arról, hogy ne vigye el.
- Nem akarom... - sírt fel hangosan és nem azért, mert fájdalmat okozott neki a férfi. Sokkal inkább azért sírt, mert nem akarta, hogy elvigyék.
|
Peterbe bele fagyott a szó, csak ült megkövülten és nem tett semmit, fejét lehajtotta.
- Komolyan... elmegyógyintézetbe kellene zárni téged... közveszélyes vagy... - lépett oda a macskához. - Ne félj kölyök, mindjárt eloldozlak, ígérem, hogy nem bánthat majd többé. - vett elő a táskájából egy kis krémet. - Ne ficánkolj... orvos vagyok, csak bekenlek, hogy ne fájjon, ígérem aztán sokkal jobb lesz. . - s ha a cicus nem ficánkolt túlságosan, sikeresen behelyezte a krémet, avval tényleg kiodozta a köteleket, de ha a macska el akart menekülni a szobából, Sam feltartotta. Azért Adrian nem szerette volna ha meglép, el akarta vinni magával.
- Adrian... én nem...
- Elég legyen... fejezd be, jól tudom mire vagy képes... - sziszegte, - Megígérted nekem, hogy többé nem lesz macskád... hogy többé nem bántasz másokat... bele fáradtam ebbe Peter... ő még csak egy gyerek... mennyi idős egyáltalán 13 talán? - fortyogott a férfi.
- Tudom, hogy nem szabadott volna, én csak elveszítettem a fejem... nem akaram bántani őt. - húzta össze magát, nagyon gyámoltalannak tűnt ebben a heyzetben, s bűntudata egyre inkább nőtt.
- Hogy hívnak kölyök? Én Adrian vagyok... Peter unokatestvére. - mutatkozott be. - Szedd össze néhány holmid, elviszlek egy ennél sokkal jobb helyre, olyan helyre ahol többé nem kell szolgálnod senkit, szabad cica lehetsz... már amennyire ezt biztosítani tudjuk. - nyújtotta feé a kezét. - Nem kell félned tőlem.
|
Nedim is sírt, a fájdalomtól, a félelemtől és attól, mert gazdája ilyesmit kényszerült tenni vele. Ha nem teszi azt, ha nem engedetlen és nem megy el olyan messzire, akkor talán ez nem történik meg. Reszketett, miküzben Peter magához szorította. Azonban hagokat kezdett hallani, de nem tudott elmenekülni, mert még mindig ki volt kötözve, esélye se volt eltakarnia magát, mikor kicsapódott az ajtó. Könnyes szemmel nézett a férfira, majd az idegenre, aki nagyon is hasonlított Peterre, legalábbis az a fehét tincs nagyon rá emlékeztette. Összehúzta lábait annak ellenére, hogy mennyire fájt a feneke, szeretett volna elmenekülni, de csak azért, mert az idegen itt volt és igazából előle akart elmenekülni.
- Peter... - motyogta kicsit kábán a történtek miatt és a sok sírástól.
|
Peter csak zokogott, ahogy feltört belőle a sírás, bánta ami történt, nem akart ennyire durva lenni, nem akart ennyire messzire menni. Félt, ismét félni kezdett önmagától, ésa ttól, hogy a kandúr meggyűlöli. Csak minduntalan szorította magához, miközben azt ismételgette mennyire sajnálja, hogy tényleg nem akarta bántani őt... de már késő, már rég túlságsoan is késő volt ahhoz, hogy bűnbocsánatot nyerjen, legalábbis ő ezt hitte. Hasonló történt először Jigsawval is... csak nála nem tudott leállni, képtelen volt rá és a végén teljesen össze törte a macskát akit szeretett... mert szerette nagyon is, és most Nedimmel is ugyanzet teszi, szereti ezért bántja. Nem mert a kandúrra nézni, nem mert a szemeibe tekinteni.
Ezidő alatt egy autó állt meg a ház előtt, egy rózsaszín hajú férfi szállt ki belőle kutyájával, Sammel együtt. Végig tekintett a házon, látta a furcsa alagutrendszert, amit nem tudott mire vélni. Végül az ajtóhoz ment és bekopogott, kutyája vakantott egyet, Peter hallotta őket, csak még inkább magához húzta a cicust, tudta hogy ki jön és, hogy miért...
- Kérlek bocsáss meg nekem... - távolodott el a cicától, s mire pont felült, a férfi már kicsapta szobájának ajtaját, a látvány ledöbbentette.
- Hát igaz... - sóhajtot lemondóan Adrian.
|
Zavarodott volt és kába. Félt attól, hogy mi lesz ez után, hallotta a férfi szavait, de nyekkenni se mert. Felnyögött végül, mikor a mellbimbóját kezdte izgatni, de mikor abba is beleharapott, azonnal felkiáltott fájdalmában. Az egy nagyon érzékeny pont volt a cica számára, de semmi se volt ahhoz képest, amit odalent érzett.
- Ez fáj... Peter... ez fáj - sírt fel, mikor másik ujját is bedugta a macskába és úgy kezdte mozgatni őket Nedimben.
- Többet... Nem teszek ilyet... - rázkódott a teste a fájdalomtól. Most mindent megígért, annyit, amennyit ahhoz kellett, hogy többet ilyesmi ne történjen meg. Aztán meghallotta, hogy a férfi sír. Nedim megriadt ettől és nem értette az egészet, ránézett, de közben arca eltorzult attól a fájdalomtól, amit ő okozott neki. A könnycsepp Peter arcáról a cica arcára hullott, majd néhány pillanat múltával kihúzta ujjait, mire a fiú megfeszült, remegett a teste.
- Ne haragudj... - sírta, miközben a férfi magához ölelte fájdalommal átítatott testét. Keze megrándult, mozdulni se bírt a fájdalomtól, de közben azt bánta, hogy Peter is zokogott vele együtt.
|
Minden sikoly, hang, elenkezés csak olyaj volt a tűzre, Peter nem hagyta abba... sőt inkább moozgatni kezdte ujját a kandúrban. - Szép vagy idelent is... még sose éreztem ennyire szoros segglyukat.. - hajolt hozzá és miközben odalent tevékenykedett ujjával, nyelvével játszadozni kezdett az egyik mellbimbóján, ez talán enyhített egy kicsit Nedim fájdlmain, de hamarosan ott is megharapta. Nem tudott leállni, képtelen volt rá, forrt benne a harag, mely kétségbeeseéséből fakadt. Örülnie kellett volna, magához húznia... hogy éppségbe előkerült, mégis képtelen volt, ő így fejezte ki azt, hogy menynire is aggódott a macskáért. - Annyira aggódtam... - könynek gyűltek a szemében. - Már azt hittem, hogy el foglak veszíteni téged is... hogy leehtsz ennyire felleőtlen? - tolta be még egy ujját, ami már valószínűleg tényleg nagyon fájhatott a kiskandúrnak. , hagyta hogy megszokja az érzést de aztán mindkét ujjával kezdett mozogni benne. Egy egy könnycseppe elérte Nedim arcát is... Peter szép látváynak tartotta a amcskát, akkor is ha a fájdalmas arcát kellett látnia, akkor is ha sírt vagy könyörgött neki, az övé volt... Nedim csak az övé volt és senki másé. Végül belenézett azokba a vörös íriszekbe, eltűnt belőlük az a csillogás, ami nemrég még őreá irányult. Látta bennük a fájdalmat és a félelmet... Peter kihúzta az ujjait a macskából és kissé ráomolve de meleltte terült el, magához húzta az apró testet és zokogásban tört ki. - Annyira... sajnálom..... - mondta elfúló hangon, bele simított a fehér hajszálakba, s szorosan öelte de még mindig nem oldozta el.
|
Hirtelen felsírt, mikor Peter lábánál fogva magához rántotta és az övvel összekötözte. Azt hitte, hogy azzal fogja elverni, de nem így lett. Végül inkább sírás nélkül, némán megpróbálta tűrni a büntetést, amit gazdája az engedetlensége miatt mért rá. Nem haragudott érte, nem gyűlölte, de nagyon megijedt, az tény. Viszont mikor nyakába mart, ösztönösen felkiáltott és a fájdalom miatt teste megremegett. Összeszorította a szemét és a fogait is, mikor többször is a fenekére csapott. Aztán jött az, amitől Nedim annyire megrémült, hogy menekülni próbált.
- Ne... Ne... nenene... - nyösözörgte, mikor a férfi elővett valami furcsa dolgot, és azt mondta, hogy hideg lesz.
Picit megnyikkant, mikor Peter egyik hosszú ujját megérezte fenekében, de már nem sírt. Nem tudott, helyette, hangosan és sokszor vette a levegőt. Képtelen volt megnyugodni, mert a hideg érzés odalent elkezdett fájdalommal vegyülni.
- Sajnálom... - szipogta még mindig, de tudta, hogy ki kell bírnia a büntetést. Összeszorította a fogát és várta, hogy vége legyen a büntetésnek. Már ha vége lesz...
|
Nem hatották meg a macsk könynei, nem érdekelte semmi sem, a szavak amiket a kandúr kiejtett a száján szinte elsuhantak mellette, mikor levetkőzött, és összegömbölyödött, elkapta a lábát és magához rántotta, az övvel össze kötözte a kezeit, majd az ágyhoz szíjazta, így már nem tudott elbújni előle, sem pedig menekülni. - Te az enyém vagy értetted? . magasodott felé, és végig cirógatott a pofon nyomán, majd egy villanás alatt már a nyakába mart fogaival. Nem túl erősen, de valószínűleg Nedimnek így is fájdalmat okozott vele. Szét tudta volna marcangolni azt a törékeny testet... felrántotta a lábait, s fenekére csapott egyet, majd egy újabbat, kicist vöröslött a nyoma, de nem annyira, mint amilyen az arcán volt. Látszott rajta, hogy gondolkodik, végül az éjjeliszekrényéhez ment és elővett belőle egy kis síkosítót. - Egy kicsit hideg lesz... de ki kell bírnod. - jelentette ki, majd miután alkalmazta a szert, minden más előjáték nélkül bedugta egyik ujját a macska nyílásába, szeme szinte villáokat szórt. - Meg kell tanulnod, hol van a helyed...
|
Nem nagyon sejtette azt, hogy Peter ilyen mérges lesz rá, így mikor lekevert neki egy hatalmas nagy pofont, eléggé megilletődött és még a szó is a torkára forrt. Láthatóan ledöbbent, és azonnal megbánta, hogy ilyen messzire kószált. Kíváncsi volt a kinti világra, arra, hogy mi van odakint, soha nem látott még mókust se, így természetes volt, hogy elragadta a hév. Bár tudhatta volna, hogy kevés időt tölthet kint a hóban, de ő mégse foglalkozott ezzel. Nem nagyon mert megszólalni, főleg mikor Peter elkezdte behúzni őt a lakásba, mire Nedim szeme könnybe lábadt és mikor a lakásba értek, szipogva állt ott, mint egy szerencsétlen. Bocsánatot akart kérni, de nem volt biztos abban, hogy Peter meghallgatná-e. Aggódott érte és most megbüntetni amiatt, amit tett.
- Sajnálom... - szpogta, mikor ráhajította őt az ágyra. Nem tagadta, de most megijedt. Az arca égett a tenyérnyomtól, amit kapott.
- Peter... Kérlek, ne haragudj - nézett kérlelően a férfira, mikor az vetkőzni kezdett, majd kihúzta nadrágjából a szíjat. Érezte, hogy ebből baj lesz, érezte, hogy most Peternek azt az énjét fogja megismerni, amiről a férfi csak mesélt neki. Megrémült és hátrébb kúszott.
- Ígérem... Soha nem fordul elő többet - szipogta, majd engedelmesen levett mindent, ami rajta volt és összehúzta magát az ágyon. Arcát fogta, ami most még inkább fájni kezdett neki. A saját hülyesége miatt mérges rá a férfi, így tűrni fogja, amit kap. Tűrnie kell, különben nem fogja kibírni.
|
Peter igencsak kétségbe esett, már midnenhol kereste a macskát, már majdnem kihívta a mentősöket, hogy velük kerestese meg, mikor a kandúr elé került. Szemében egyszerre látszott a megkönnyebülés,a bánat és a harag egyvelege, s még mielőtt bármit is mondott volna, keze már indult is, s nagyot csattant a kis kandúr arcán a pofon. - Te... te szerencsétlen... van fogalmad arról, hogy menynire aggódtam? - nagyon dühös volt, nem foglalkozott tovább Nedimmel akkor se ha sírt, meg akarta bűntetni. Úgy tűnt a jó gazdi szerepet mégse neki találták ki, behúzta karjánál fogva a fiút a lakásba. - Most azonnal vetkőzz le, igyekezz.. - mondta s ő is vetkőzni kezdett, ha a kandúrka nem volt elég gyors, vagy még mindig szipogott, hát besegített és szinte letépte róla a kabátot és a melegebb holmikat. - Majd megmutatom én neked... - kapta fel és szinte rádobta az ágyára, vetkőzni kezdett. - Majd legközelebb szót fogadsz nekem... tudod hányszor kiabáltam utánad? Még a rendszerbe is bementem, hogy megkeresselek... már majdnem hívtam a mentősöket... nagyon nagyon rossz cica voltál Nedim... - húzta le róla a pulcsiját is, de szeme megakadt a tenyérnyomon amit ő okozott a kiskandúrnak nemrég. - Jegyezd meg ezt a fájdalmat cicus... és soha de soha többé ne szegülj nekem ellent... mától ha hívlak te jönni fogsz... - vette ki nadrágjából a szíját. - Ígérd meg! - dörgött a hangja. - Vedd le a pólód! - rivallt rá. - Vegyél le mindent ami rajtad van, ne akard, hogy én tépkedjem le.
|
| Még egy darabig a mókust követte, de már túlságosan bemenet az erdőbe úgy, hogy fel se tűnt neki. Elkezdett havazni, nagyon nagy pelyhekben esett az eső, így mikor a mókus felszaladt a fára, Nedim már vissza akart menni, de amint megfordult, már alig látta a lábnyomait. Visszafelé indult és kicsit megijedt.
-- Peter! - indult vissza, vagyis megpróbálta megkeresni az utat. Néhány perc múlva sikerült neki, már jó sok idő eltelt és tudta, hogy a férfi nem is kicsit fogja ez után leszidni. Szerencsére már látta házat, így arra felé indult.
-- Nagyon ki fogok kapni… - rázta ki a hideg, de lehet, hogy csak fázott. Aztán megpillantotta a férfit és odaszaladt hozzá.
-- Láttam egy mókust, ami felment a fára és aztán mikor vissza akartam jönni, már nem láttam a lábnyomait és… Nagyon jó volt, fent voltam gy nagyon magas fa tetején is és láttam a házat, meg téged is - ecsetelte. Nem sejtette, hogy a férfi mennyire mérges rá. |
Peter egyre inkább kétségbe esett, nem vette észre Nedimet a fán, így az alagútban próbálta keresni, de neki kicsit szűkös volt és ijesztette is... nem mondta el a kölyöknek miért nem szereti a havat, ráfogta arra, hogy mivel felnőtt, nem szereti... de volt ennek más oka is, megborsódzott a háta, bekiabált az alagútba hátha akkor a amcskafiú meghallja. - Nedim! Azonnal ygere haza... - kissé nehezen vette a levegőt, átcsúszott egy részén a hónak, és talált egy kijáratot, nehezen vett alevegpőt és az arca egészen rémült vol... már azon aggódott, hogy a kandúr halálos veszélyben lehet ő pedig nincs ott, hogy megvédje tőle, el fogja vezíteni azt is, akit kicsit kezdett megszeretni emgkedvelni és kötődik is hozzá... túlságosan figyelmetlen volt, meg kellett volna kötöznie vagy magához láncolnia, nem pedigf engedni szabadon játszani ezem a veszélyes helyen. Nagyon pánikolt, de kivárt még, hátha megpillantja valahol.. de eszébe se jutott, hogy a fákon keresse.
|
Egy idő után túl távolra sikerült mennie, így nem hallotta meg, hogy Peter szólongatja. Abból se érzékelt semmit se, hogy valószínűleg a férfi eléggé ideges most rá, mert már rég túlhaladta azt az időlimitet, ami meg volt engedve neki. Viszont egy gyerek nem érzékeli úgy az időt, mint a felnőtt. Eléggé elcsatangolt a ház végébe, hiszen ott még nem járt, így kíváncsisága határtalan volt és természetesen neki is iramodott. Eszébe se jutott volna az, hogy esetleg visszaforduljon gazdjához, mert nem hallotta. Azt hitte, hogy még bőven van ideje. Felmászott egy jóóó magas fa tetejére, hiszen imádott mászni, jól is ment neki. Innét belátott egy csomó mindent, a házuk elejét is, a kocsit, és még Petert is. Nem hallotta, de látta. Aztán végül csak lemászott. Meglátott egy mókust és az után kezdett sétálni, szerette volna megfogni, hogy megmutassa Peternek, de a mókus mindig egyre távolabb csalta a kölyköt.
|
Peter kint állt a hóban, szemével követte Nedimet, amíg bírta... figyelte, hogy hol bukkan elő újra és újra, de féltette. habár nem voltak még kint olyan sok ideje, tudta hogy a macska szervezete még nem egészen képes kibírni az ilyen zord időjárást. Aztán hirtelen már sehol sem látta a amcskát, ijedten nézett körbe, mert már a hangokat sem hallotta. - Nedim! - kiálltotta, de válasz nem érkezett rá, valószínűeg a cica nem hallotta meg őt.. - Nedim merre vagy? - kezdett megijedni, már azt htte hogy baja esett az alagútrendszerben, a szíve össze vissza kalapát... mr épp azon volt, hogy utána megy és megkeresi, de előtte még kiabált egyet hangosan. - Nedim! Lejárt az idő, azonnal gyere ide! - kaibálta már össze szorított markokkal.
|
[285-266] [265-246] [245-226] [225-206] [205-186] [185-166] [165-146] [145-126] [125-106] [105-86] [85-66] [65-46] [45-26] [25-6] [5-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
