|
Témaindító hozzászólás
|
2019.01.13. 19:41 - |
Közvetlenül a Santoniello kastély mellett fekszik. Itt él Corentin néhány szolgájával. |
[122-103] [102-83] [82-63] [62-43] [42-23] [22-3] [2-1]
- Akkor úgy mondom, hogy megértsd... gyerekként természetes volt, azt sem tudtam mi az a bizalom, magától történt. Fel se fogtam a létezését, így nem beszélhetünk tudatosan erről. Aztán öt éves voltam, mikor összetört bennem minden... pedig épp akkor kezdtem volna megérteni ezeket a kusza érzéseket. Végül hat évesen kerültem az utcára és maradtam egyedül nyolc hosszú évig. Ez idő alatt még többet tanultam, fejlődtem, és így értem azt is, hogy nem tudom megmondnai, miylen érzés komolyan megbízni valakiben. Hiszen ha msot emgtenném az tudatossan tenném. - falatozott, de már jóval kevesebb hévvel, mint azelőtt. - Ez a bolhás vakarcs történetesen a legjobb társaságod valaha... - kulcsolta össze maga előtt akezét. - Látom, hogy élvezed a társaságom, kár is tagadni! - meglepődött a reakcióra, a parfüm illatta kissé elbódította. - I... igen... az a legkönyebb célpont! - nyelt egyet. - Felejtsd el... nem pont veled fogom kezdeni a vérontást... úgy értem öltem már meg állatokat táplálék szerzés céljából, de bármennyire is gyűlöltem az embereket, sose voltam képes... végezni velük... még ha lett is volna hozzá alkalmam.
- Hát akkor talán... van egy kicsi. De nagyon meggondolatlan kijelentéseket használsz... - azért be kellett vallja, valóban jól estek neki ezek a szavak. - Nem is! Vagyis... betörtem már pár helyre, és szinte minden házban volt valami jó könyv, volt akhez csak kölcösnözni jártam... bár ő nem tudott róla. Nyolc év hosszú idő magányosan. Természetesen sok könyvet kiolvastam már... volt benne ilyen pszichológiai is vagy mi a fene... - morogta. - De azért néha jó let volna beszélgetni valakivel ezt belátom. A tetemeke nem válaszolnak...- elvörösödött.
- Csak... egy kicsit! Nincs csúnya arcod, biztosan szeretik a lányok, csak erre gondoltam. Na és akkor hogyhogy nincs még senkid, ha ennyire nagyon eljárkálsz itthonról? Vagy csak alkalmi kalandjaid vannak? - érdekelte a dolog, neki sose volt még semmifeéle tapasztalata a lányok terén, bár ő direkt kerülte is ezt a pontot, viszont érdekesnek is tartotta, ha más mesélt róla.
- Ez csak olyan belső... macskás dolog... de látni lehet, ha figyelünk, ha a szemünk nyitva van. - mondta büszkén, de hamarosan már az iagazak álmát aludta. Reggelig meg sem moccant. Sohasem aludt még ennyire puha ágyban, ennyire finom meleg takarók közt, így természetes volt, hogy álmában néha fel-feldorombolt.
Reggel kissé ködös tekintettel ébredt, nagyokat pislogott az ismeretlen szoba láttán. Amint kapcsolt, egyből felugrott, majdnem le is bukdácsolt az ágyról. Szívverése felgyorsult, de aztán látta, hogy a szőke fekszik mellette. Megdöbbent, nem akarta ott tölteni az éjszakát, kipirult az arca a gondolatra, hogy együtt aludt valakivel. Szép lassan megpróbált leevickélni az ágytról, hogy ne ébressze fel a férfit. El akart illanni, mintha ott sem lett volna.
 |
- Senki iránt? Nem túlzás ez? És akik felneveltek? Bennük sem szabadott bízni?
Az asztalra könyökölt, nyaka kivillogott a drága ingből. Hátrébb hajolt a fiú kijelentésétől, úgy intett a kezével.
- Mit képzelsz te rólam? Minek kellene egy bolhás vakarcs, miközben itt vannak a jól nevelt, finom modorú cselédjeim?
Aztán kacéran közelebb hajolt. A mozdulattal finom parfümillat lebegett a fiú felé.
- Épp a nyakamat nézted ki? - kérdezte derüsen, s megigazította az ing gallérját, hogy mégjobban kilátszódjék onnan a nyaka - inkább abba haljak meg, hogy enni adtam valakinek, aki éhes volt, mint hogy, mit tudom én, belém csapjon a villám, miközben sétálok, vagy beessek egy kútba, vagy csak úgy összeomoljon az idegrendszerem. Ezeknek nincs haszna, meghalni meg úgyis meg kell.
- Egyszer ledobott a ló, télen, mikor már messzire mentem vele, és elszaladt... köd és hó mindenütt, korán sötétedett. Nem tudtam, hol vagyok. Akkor én is azt hittem, ott fagyok meg. De mint látod, élek. Na, csak van bennem is túlélési ösztön!
A macska különös szóhasználatán felélénkült.
- Milyen kis művelt. Fogadok nagy könyvkukac vagy, csak a szád jár a hősködésekről, amúgy meg olvasással töltöd az egész napot. Különben honnan szednél ilyeneket.
Szinte diadalmasan mosolyodott el.
- Helyesnek tartasz?
Színpadias mozdulattal belesimított a hajába, s hátradobta a szőke sörényt. Aztán a következő pillanatban már nem volt semmi színészi játékosság a szemében. Komolyan mérte végig a kandúrt. De ez csak egy egészen felejthető másodpercig tartott, utána ismét úgy beszélt, mint előtte.
- Ugyan, hová gondolsz? A ház kulcsát belevetettem a tengerbe, és biztos, ami tuti, egy sziklát is görgettettem a bejárat elé, hogy véletlenül se hagyjam el - gúnyolódott.
A nőstényeket nem firtatta. Ha a kandúrnak is voltak titkai, ő is megtarthatta a sajátjait.
- Ez eléggé általánosításnak hangzik. Vagy reprezentatív társadalmi tanulmányokat készítettél a témában? - kérdezte.
- Megegyeztünk - mondta - az egy különleges élet. A tarkaság. Sokkal több van benne, mint egy egyhangú színben.
Olyan elegánsan biccentett a bókra, mint amikor úrikisasszonyok próbálnak a kegyeibe férkőzni, de ezt a kandúr már nem láthatta. Mikor már elég mélyen aludt, csendesen felkelt, és intett egy kellően izmos szolgájának, hogy hozza a kandúrt utána.
Gyanította, ha egy külön szobába rakja, ami a vendégeknek volt fenntartva, és üresen állt, akkor amint felébred, a macska egyből megszökik. Pedig még oda akarta adni neki azt a rengeteg halat, amit elkészíttetett. Így végül a saját ágyában helyezte el Takeshit.
|
- Fogalmam sincs, talán nem viselkednék egyáltalán másképp. Még... sose éreztem bizalmat senki iránt, szóval nem tudom... - fejtette ki. - Figyelj, ez csak elővigyázatosság, semmi más. A rejtekhelyem addig van biztonságban, amíg csak én tudok róla. - szögezte le. - Ezt felejtsd el, én sose tudnálak szolgálni, nem menne. Különben sem bízhatsz meg egy idegenben! Mi van akkor ha csak arra várok, hogy elaludj és elvágjam a torkod? Hát nincs benned semmi túlélési ösztön? - kicsit lenyugodott, mikor ismét mesélni kezdte történetét.
- Akkor még nem volt fix rejtekhelyem. A tél nagyon kemény és hideg volt, úgy éreztem mintha a csontomig átjárna a fagy. Fáradt voltam és nem tudtam tovább menni, a lábaim szinte lefagytak. Szóval... leültem egy fa tövébe és azonal elaludtam. Reggelre pedig... hát tudod mi történt. De ez is egy érdekes tapasztalat volt, többé nem csináltam hasonlót.
- Hűűű... neked komolyan apakomplexusod van! - kiálltott fel. - Mármint én... csak... olvastam... egy könyvben. De azt hiszem ez hasonló lehet, nem értem annyira, mert nekem nincs édesapám, vagyis hát sohasem ismertem. Egyébként nem akartalak emgbántani, örülök, hogy vannak vágyaid, álmaid, ez azt jelenti, hogy még van miért élned. - mondta már szinte bölcsen. - Hááát nem tudom... el szoktál járni társaságba? Elég magadnak valónak tűnsz, bezárkózva pedig elég nehéz lesz találnod bárkit. Viszont, még mindig jobbak az esélyeid, mint nekem. Egész helyes vagy, szóval biztos találnál magad mellé egy szép nőstényt. - próbálta meg bátorítani. - Mármint a te fajtád nőstényeire gondolok. - egészítette ki magát.
- A macskáknak vannak olyan szokásai, amiket akkor csinál, amikor hazudik, könnyen felismerhető, ha valaki oda figyel. Persze nem fogom elmondnai neked, mert akkor tudnád, mikor kamuzok . Hmm... az embereket inkább arra nevelik, hogy hoygan bánjanak a macskalénnyel, hogy miért nem leeht egyenrangú, hogy miért kell bűntetni, hogyan kell idomítani... még aki szeretettel is nevelne fel egy macskát, nagyrészt megtiltják neki. Persze azért biztosan vanak kivételek.
- Rendben van! - egyezett bele. - De maximum papír vagy műanyag tányéron tudom szervírozni! Választhatsz, hogy melyiket szeretnéd! - kezdett álmosodni, annak ellenére, hogy tartott attól , ha védtelen lesz bármit megtehet vele ez a fura férfi. - Azért nem lehet olyan rossz... amikor fekete macskák közt van, azt mondja fekete, mikor a fehérek közt, azt mondja, hogy fehér, így mindig lesznek barátai és mindig elfogadják majd. Bár az is lehet, hogy így mindkét oldal gyűlölni fogja, mert se nem ez, se nem az. Hozzád illene a sárga... olyan a hajad, mint a napraforgó élénk szirmai... és én szeretem a napraforgót. - Aludt el az asztalnál pár másodperc alatt. Csak szuszogott, békésnek tűnt.
|
- Igaz is! Nem bízhatsz meg bennem! Majd elfelejtettem - mondta nagy együttérzéssel bólogatva - és ha megbízhatnál bennem, mennyiben viselkednél másképp? - érdeklődött - meg amúgy is, mit gondolsz, majd utánad megyek kémkedni a sikátorokba? Nem hangzik olyan kényelmesnek - körbemutatott a teremben, ami az egész kúriát jelképezte most - márpedig ez a hely eléggé kénylemes, meleg, ízlésesen szép. Minek is hagynám itt? Tényleg, te miért akarod itt hagyni?
- Még sosem ébredtem hóbuckaként. Csak önmagamként. Milyen volt? És miért aludtál el a hóban? Eléggé bele lehet halni, azt tudod?
- Nyilván vannak. Szeretnék majd egyszer úgy állni apám előtt, hogy legyen mire rámutatnom: azt én hoztam létre, én építettem fel, a saját erőmből, egyedül. Ahogy ő tette ezt minden vállalkozásával. Ha olyan leszek, mint ő, akkor talán szeretni fog. A testvérem jobban hasonlít hozzá, és őt szereti - mondta. - de az is lehet, egyszerűbb lenne találni valakit, aki már így szeret, ahogy most vagyok. Csak ennek meg nem hiszek a létezésében - mondta jókedvűen, s újabb pohárral töltött magának, amit azonnal ki is ivott - te hiszel ilyesmiben?
- Miből gondolod, hogy hazudik? És miért lennék én furcsa? - érdeklődött. - és az nem lehet, hogy minden ember ugyanígy várta annak idején a maga álommacskáját? A valóság mindig más, mint amit elképzelünk. Sokkal szebbeket tudunk képzelni. De akkor már a lehetőségünk is megvan, hogy megvalósítsuk.
Közben jöttek a desszerttel, ám ez aligha ébreszthette fel az elbódult kandúrt.
- Akkor tavasszal majd te vendégelsz meg engem, megegyeztünk! - jelentette ki a szőke.
- Érdekes hozzáállás - mosolyintotta - nekem egy foltos macska az foltos macska. Nem néha egészen fehér, néha meg egészen fekete. Hanem folyamatosan fekete-fehér foltos.
Elnézte a fiú fülét. Kedve lett volna arrébb kotorni azt a pár kósza tincset, ami még zavarta, hogy teljes egészében lássa, de nem ért hozzá végül.
- Végülis elég zavaró lehet... ha állandóan változik az identitása... egyszer fehérre, másszor meg feketére. Semmi állandóság, semmi stabilitás, nyugalom - mondta tovább.
- Mindenkinek olyan vagyok, amilyennek lát - felelte a kandúr kérdésére - de ha lehet, akkor már valami izgalmasabb színt kérnék magamnak.
|
- Ismerem a környéket, nem egyszer jártam már erre. Igaz hozzád még sose akartam betörni, de most annyira éhes voltam... - lapultak le fülei. - Szóval sajnálom a dolgot tényleg. - a kérdésre kicsit lemerevedett. - Azt nem mondhatom el, ahogy már korábban is említettem, nem bízhatok meg benned, de nem kell féltened, én a jég hátán is megélek. Tényleg így van, egyszer már elaludtam a hóban és reggelre hóbuckaként ébredtem! Látod, én mindent túlélek! - dicsekedett, persze azt már nem tette hozzá, hogy ezután napokig lázasan fetrengett élet és halál közt.
- Neked nincsenek vágyaid? - érdeklődött. - Célok amiket el akarnál érni. Van miért élned nem? Az élet furcsa és mi magunk is furák vagyunk, de...de főleg te vagy a fura, komolyan... - majd nézegette a macskalányt, annyira merev és kimért volt, amint elment hátra dőlt a székben. - hazudik.... - sóhajtott. - De azt hiszem rendben van ez így, hiszen csak egy szolga akinek egy szava sem lehet a gazdája ellen. Nekem is ezt tanították nagyon régen. Tudod kicsi korunktól kezdve a tulajunk jól bánt velünk, szeeretetben nevelkedtünk egy családként, természetesen ez a család mindig változott, de ez most nem fontos. Mindig azt mondták,hogy az embereket kell szolgálnink, mert ha így teszünk jó életünk lesz és majd szeretni fognak minket. Én is csillogó szemekkel vártam az álomgazdám, aki persze sose jött el értem. Nem mintha akartam volna. - tette hozzá. - De egy időben teljesen elhittem a meséket. - látszott hogy ez a téma kicsit rosszul érinti, de enekellenére nem titkolta el, de még csak nem is sírta el magát tőle. - Egyszer minden macskalény összetörik... az igazság fájdalmas tud lenni. - a kérdésre elmosolyodott.
- Hát ha nagyobbakat, vagy szép kövéreket kapok el, akkor 5-6 db elegendő egy étkezéshez! Általában ha száraz idő van csiholok tüzet és megsütöm, fűszereket pedig találnihozzá a természetben. Viszont ha nagyon nincs más mód, akkor nyersen eszem meg. Végülis a hús az hús... élni pedig muszáj. Úgy viszont nem annyira finomak. Szóval majd tavasszal... akkor vissza jövök és hozok neked egeret. - nyelte le az utolsó falatot, majd kicsit alrébb tolva a tányért fejét letette az asztalra. - Szédülök tőle, nem akarom kihányni ezt a finom vacsorát. - már bánta, hogy megkóstolta. - Isten ments! - ellenkezett, s a kérdést már csak alig alig fogta fel, mégis válaszolt.
- Az a macska olyan, amilyennek lenni akar. Se nem kell fehérnek, vagy feketének lennie. Mindig van választása. Jó lehet neki... - ahogy az asztalon pihnetette fejét, kilátszott jobb fülének csonk maradványa, nem nyújtott túl szép látványt, de ahhoz túlságosan eltompult, hogy foglalkozzon vele. - Mondd... te fekete vagy, vagy fehér?
|
- Sokminden kellene, hogy legyen, ami nincs - mondta a férfi.
- Persze, jó dolog elátkozottnak lenni. Csak én vagyok, és a repceföld - mosolyintotta - különben meg óvatosabb lehetnél ezen a környéken, az itteniek úri mulatságnak tartják, hogy vadászgassanak a közeli erdőben, és én is az itteniekhez tartozom. Bár vadkan a cél. Eddig eszembe se jutott, hogy macskalények bújdoshatnak a fák között. Vagy te nem erdőben szoktál rejtőzködni? Hol húzod meg magad, mikor nagy a hideg?
- És ha valakinek nincsenek vágyai, akkor minek élni? - kérdezte tovább a szőke - akkor már semmi sem ad örömet. Akkor nem boldogabb mégiscsak az, akinek nincs meg mindene, és még vágyakozhat, örülhet?
Egy fehér macskalányt szólított meg a kandúr, ki ettől, nem is a kérdéstől, csak a megszólítás tényétől magától, rögtön zavarba jött.
- Hát én... én... - lelapultak a fülei, zavartan nézett ide-oda, dadogott csak, majd a ház urára pillantott - Mercer úr azt kívánja, hogy olvassak? - rebegte zavarodottan.
- Csak egy kérdés - legyintett a szőke.
- Hát... hát... - a macska nem tudta, mit feleljen. Soha eszébe se jutott az olvasás, mint opció. - csinálom a dolgom. Elfoglalom magam mással. Mindig van mit tenni. Nem szoktam unatkozni - hadarta esetlenül. Szeretett volna úgy felelni, ahogy gazdája várná, de nem tudta, milyen választ lehet erre várni - minek olvasni? - kérdezett vissza végül.
- Vagy úgy, praktikus okok vezéreltek. Hány egérrel lehet jól lakni? - kérdezte a szőke. - és azt csak úgy nyersen, vagy ízesíted még valamivel? - látatólag nagyon izgatták a kulináris élvezetek.
- Inkább a vadhúst - válaszolta - a szarvast, őzet. Ilyen unalmas emberi ízlésem van -sajnálkozott.
Jól kinevette a kandúrt.
- Én mondtam neked!
S csak azért is töltött még magának, s egyből ki is itta poharát.
- Vannak olyan dolgok, amiket nem azért csinálunk, mert éppen jól esik. Hanem a kései hatása miatt. Különben meg ez a bor kifejezetten jófajta - oktatta ki. - pezsgőt nem kérsz?
Lassan befejezte azt az egy szem halat, amit kiszedett magának.
- Van egy macskám - szólalt meg, miután bársonyvörös szalvétával megtörölte a száját - fekete-fehér foltos. Amióta az eszét tudja, egy kérdés foglalkoztatja. Hogy most ő akkor fehér, vagy hogy fekete. Te hogyan vélekedsz erről? - kérdezte. A cselédek közben ismét felsorakoztak hogy hozzák-vigyék a tálcákat, ha a kandúr végzett.
|
- Nem teljesen értem, mit is akarsz mondani.. de szerintem, ha a gyerekük vagy és szeretnek, akkor mindegy milyenné válsz, akkor is szeretniük kellene. Legalábbis én így gondolom. Az én nevelőanyáim nagyon szerettek engem, még ha nem is az övék voltam. - a fedett karja felé tekintett, s önmagábana fülein mélázott, de még mindig úgy gondolta, hogy a férfinek semmi köze hozzá, hogy valójában félvér.
- Elátkozottnak lenni, néha nem is olyan szörnyű. - mondta végül. - Talán nemtudják, mert nincsenek álmaik, nem kívánnak semmit sem mert mindenük megvan. Nem kívánnak szabadságot mert alanyi jogon jár... így elfelejtenek őszintén élni azt hiszem. Legalábbis az eddigi tapasztalataim ezt mutatják. - rántott vállat, majd mikor a macskák újabb ételt hoztak elé, ismét össze futott a nyál a szájában. Meg akarta kóstolni, de előbb még fontos kérdése volt. Egy fiatal macskalány tette le éppen elé az ételt, megszólította. - Ne haragudj... - lapította hátra füleit. - Megmondanád, hogy... miért nem olvasol? - ha már felajánlották neki, hát élt a kérdzés lehetőségével, s kíváncsian várta a választ, miközben szedett az ételből is. Mivel még hallgatta a macskát, nem kezdett el rögtön enni, csak ha az már befejezte a mondandóját és elment.
- Megígérem, kisujj eskü. - tartotta felé jobb karját, balja még mindig a zsebében vagy a környékén lapult, hogy el tudja rejteni. - Hát, az egér nem rossz, de a haat sokkal jobban szeretem. Különben is túl nagy macera lett volna összfogdosniuk, azán még 3 óra múlva se ehettünk volna. - már gondolkodott is azon, hoyg egy szép megtermett példányt hoz a férfinek. - Remek, akkor ez olyan mintha elit lennék. Sose gondoltam volna! - vigyorgott, érezte ám a finom illatokat, s már nagyon várta a desszertet is. - Te nem szereted a halat? vagy csak nem annyira? - mélázott a dolgon, majd elé került a bor is.
Először csak megszagolta, de az arckifejezése elárulta, hogy nincs tőle elragadtatva. Gondolta, talán az íze jobb lesz, így kortyolt belőle egyet, a hátán is felállt rőle a szőre, hát még a fülein és a farkincáján. Viszont nem akart igazat adni a szőkének, így újabb kortyot nyelt le. Csak nyelte, hogy az ízét se érezze, így hamarosan kiürült a pohara. - Hát ez igazán... rettenetes volt... - fakadt ki belőle végül. - Hogy tudod te ezt meginni? Amúgy meg még szerencse, hogy én nem vagyok gyerek, felnőtt és érett macska vagyok... - húzta ki magát, de úgy érezte, mintha valami megcsapná a fejét. Nem foglalkozott vele, tovább ette a halat, hogy elyomja a bor émelyítő "fujj" ízét.
|
- A szüleim jó emberek. Ha nem így lenne, nem lenne fájó, hogy nem feleltem meg nekik. De ha akiket tisztelt, és akikről mindig azt láttad, hogy megtesznek mindent, hogy az elveik szerint éljenek, azoknak jelentesz csalódást, talán elgondolkozol, miért is lehet ez, mit rontottál el. Voltak más esetek is, a háború alatt... - mondta ezeket a szőke olyan érzelemmentesen, ahogy a kandúr is mesélt a maga múltjáról - A szüleim a testvéremmel együtt messze innen laknak egy hatalmas kastélyban. A háború során a környék macskái elfoglalták az épületet. Bár nem volt jellemző a macskákra a céltalan gyilkolászás, a család rettegett, odaígértek mindent, csak hadd meneküljenek. Így amíg a zűrzavaros idők tartottak, a macskák ott dorbézoltak a házukban, lelakták teljesen, és apám minden üzleti tulajdonjogát is megszerezték. Nem mintha sokat értettek volna az ilyesmihez, de gondolom, értékesnek tűnt a szemükben. Mikor a helyzet elcsitult, és visszaállt a régi rend, természetesen apám vezette tovább az üzletét, és újra övék volt a ház, a birtok... de hogy nem voltam ott velük ezekben az időkben, azt a mai napig nem tudták megbocsátani. - Az arcát birizgálta elgondolkodva - az nem nagyon számított nekik, hogy ők küldtek ide, és emiatt nem voltam mellettük. Arról fogalmam sem lehetett, hogy náluk milyenek a viszonyok. Ide nem ért el úgy a háború szele, nem tudtam a veszélyről... így nem is tudtam aggódni miattuk. Ők nem üzentek nekem. Pedig jöhettek volna ide. Azt mondták később, hogy nem volt módjuk üzenni... pedig arról van szó, hogy inkább meghaltak volna a lázadók között, minthogy ide jöjjenek, és én védjem meg őket. Mert akkor már rég nem tartottak a család részének.
Aztán hirtelen egészen könnyed, jókedvű hangsúlyra váltott.
- Egy elátkozott királyfi vagyok, aki él magában túl az Óperencián!
- A könyvtár gyönyörű. Kérdezd meg őket magukat, ha tudni akarod, miért nem olvasnak. Nem mindenki kíváncsi és tudásszomjas. Nem mindenkit érdekel az élet - válaszolta - sokféle mű van nálunk, majd vacsora után megmutatom - ígérte.
Tetszett neki a macska gondolatmenete.
- Elég sok szabad ember van, aki így sem tudja, mit jelent élni - tette hozzá.
Az előétel elég sós volt, a szőke bőven ivott hozzá, de rajta semmi sem látszott. Hamarosan elvitték a tányérjukat, a tálcát, és hozták az újabb fogást. Rántott ponty szeletek voltak különféle fűszernövényekkel díszítve. Ebből is annyi, ami egy hadseregnek is elég. Ezt is lerakták a páros elé, s a férfi hagyta, hogy a kandúr szedjen először, aztán ő is rakott egy halat a tányérjára.
- Tényleg? De megígéred? Érdekel ám -csapott le az ajánlatra a férfi - olyat még sosem ettem, pedig a legegyszerűbb étkek a legjobbak. De azért annyira nem lehet finom, ha most nem egy rakás egeret kértél a szakácstól. És melyik madár a legjobb? Fácánt ettél már? Békacombot úriemberek is ropogtatnak előkelő bálokon, nem is gondolnád milyen luxus fogásnak számít!
Pár váza állt díszítésként az abroszon, teli apró fejű kék virágokkal. Az evőeszköz ezüstösen csillogott, s már jött fel a desszert fűszeres-vaniliás illata.
- Köszönjük, a szakácsunk igazán kitett magáért - mondta, mikor a kandúr a halat dícsérte. - ritkán készít halat, most kiélhette magát.
A borosüveget a fény felé tartotta, a nedü rubinvörös színben pompázott. Aztán töltött a kandúrnak. Fanyar illattal telt meg a levegő.
- Kíváncsi vagyok, hogy ízlik - mondta a szőke, és tényleg fürkészen pillantott a macskára. - Alkohol. Felnőtt ital. - bólintott - mert ha a manók megtudják, hogy gyerekek isszák, akkor éjfélkor ejönnek érte, és elviszik egy krumpliszsákban.
|
- Szóval... egyszerűen csak megszabadultak tőled? - egy kicsit megsajnálta a férfit. - Csak azért mert nem feleltél meg az elképzeléseiknek? - egy kicsit magába révedt. Nem tudta mit kellene erre mondania. Szánni semmiképp sem.akarta, s hogy szimpatizál vele... na arról még ő maga sem akart hallani. - Ha a dolgok jobbik felét nézed, végülis legalább függetlenné váltál. Sok mindent tanultál az egyedüllétből, ki se nézi belőled a macska! - próbálta vígasztalni bár sose értett az ilyesmihez. - könyvtár? Ekkora hatalmas? - ámuldozott.pedig még csak elképzelte. - miért nem akarnak olvasni? Nem akarnak többet tudni a világukról? Ha... ha lehetőségem.lenne én minden nap új könyvet olvasnék ki! - bólintott. - Szeretném megnézni, ha tényleg szabad. De csak egy pillantást vetek rá... ha mélyebben bele merülnék, valószínűleg itt ragadnék. Egyébként érdekel a történelem, vagy a kalandregények, ha szabad világban élnék, ha bármit tehetnék felkerekednék és útnak indulnék. Bejárnám az egész földet és még többet.... a szolgasorson túl... nos ott van az amit mindenki csak úgy nevez, élet. - fejezte be az előételt, s kíváncsian várta a többit, a férfi hangos nevetése valahogy megnyugvást jelentett számára, ha már ennyi mindent kapott, legalább megajándékozta egy kis jókedvvel. - Hát olyan... egér ízű... egyszer fogok egyet neked, hogy megkóstold! - maga se tudta miért volt ilyen lelkes. - Madarat, békát is tudok! Sőt még halat is, amikor nincs befagyva a tó. Egyszer megpróbálkoztam a jégről pecálni, de majdnem bele haltam, ezután inkább hagytam, de nem adtam fel... ez a hal viszont sokkal finomabb, mint azok. - nézte a bort, olyan szépbélénk színe volt, a valóban még sose ivott. Oda tolta a poharát. - Szeretnék megkóstolni egy keveset. - mondta kissé határozatlanul. - Ez az amit úgy emlegetnek, hogy alkohol? -érdeklődött.
|
- Hát valóban nem, abból kell alkotnunk valamit, ami itt a jelenben van. A családom... - eltűnődött hogyan is foglalja össze néhány szóban több évtized mindennapos vesződését - úgy ítélték, nem vagyok jó gyerekük. És kiraktak itt. Elég messze ahhoz, hogy ne kelljen velem érintkezniük. Persze nincs okom panaszra, tisztességes kúria ez. Egy maréknyi földem van, nyáron azon szoktunk dolgozni a macskáimmal. Ebből tartom most fönn magam. Pedig először meg se tudtam különböztetni az uborkát a dinnyétől - mesélte felidézve a kezdeti esetlenségét.
Egyre érdekesebbé vált a szemében a macska. Olyan különösen gondolkodott a világról, magáról, az életről.. minden mondatával újabb kérdéseket vetett fel.
- A nevelőszüleid tanítottak olvasni? Miket olvasol? Van nálunk egy könyvtár... akkora, mint az ebédlő - mondta - ha gondolod, megnézheted majd. A legtöbb könyv úgyis csak porosan áll. Az itteni macskák egy része tud olvasni, de nem érdeklődnek különösebben a könyvek iránt. Pedig lenne lehetőségük olvasni.
Az emberfülecskék ismét kivillogtak, de nem tette szóvá őket.
- Mert, szerinted mi van túl a szolgasorson?
Tetszett neki a macska lelkendezése. Az ő friss szeme milyen óriásinak látja azt a termet, amihez ő már hozzászokott, s már szűkösnek is hat.
- Eredetileg tényleg elférni itt ötven személy - maga is meglepődött, hogy nem embert mondott, mintha valamiféle figyelmesség lett volna ez tőle, pedig az nem jellemző rá - de csak egyedül szoktam itt ebédelni.
Most az étkező csengett-bongott a nevetésétől.
- Tényleg nem tudom! Milyen az egér íz? Tényleg megeszitek? Azt hittem, csak városi legenda. Madarat is fogsz? - kérdezte egyre hevesebben belemerülve a kíváncsiskodásba. Mintha egy másik univerzumba tett volna körutazást.
Ő is szedett magának egy szeletke halat, s lassan fogyasztotta, úgyis ráért a kandúr mellett.
- Ez még csak az előétel. Jön utána még. Mindjárt hozzák - mondta, hogy legyen még hely a macska hasában, aztán a kérdésre meglötyögtette a poharát - ez? Nincs jó hatással mindenkire. És fogadok, még sosem ittál ilyet, úgy különösen erős lehet.
Nem volt ő a kandúrnak senkije, hogy visszafogja az alkoholfogyasztástól. Megrántotta a vállát.
- Felőlem megkóstolhatod, de úgysem fog ízleni.
A borospalackon a család cégére, a Mercer embléma díszelgett íves aranybetűkkel.
|
- Ez már csak a mút, nem tudunk változtatni rajta. Végülis ha úgy vesszük te is egyedül vagy, hisz a amcskáid csak a szolgáid. Hol van a családod? - érdeklődött bár úgy vélte nem fog választ kapni akkor sem ha őszinte gyermeki kíváncsisággal kérdezte, szavaibvan nem volt rossz indulat.
- Tudod, én mindig különc voltam, nem járna jól velem senki, na meg nem akarok szolga lenni. Tudok olvasni és szeretem a könyveket, annyi minden van a világban, anynira szeretném látni, hogy mi van... mi van túl a szolgasorson. - lapította le füleit, s ahoygy haja megrezzent,előtűnt a még épp emberi füle. Érezte ezt ezért gyorsan le is simította haját, reménykedve, hogy a férfi nem ette észre.
- Azta... kerekedtek ki a szemei. - Ez nagyobb, mint.. mint bármi amit eddig láttam! - nézett körbe és körbe, mintha minden más megszűnt volna létezni.elkápráztattaés lenyűgözte az ebédlő. - Ebben elférne... elférne egy elefánt is! Pont beférne én mondom... bár tudnám, hogy mekkora is pontosan... - rántott vállat, majd ledobta amgát az egyik székre. - Hányan fogunk itt enni? - nézett körbe de rájött, hogy csak ketten.
- Hát... -vakarta meg a fejét. - Ha sok egerem lesz, akkor se hiszem, hogy kérnél belőle. Pedig lefogadom nem is tudod milyen íze van!
Ahogy elé pakolták a halat felcsillant a szeme, szerette volna azonnal behabzsolni, de vissza emlékezett arra amit egy könyben olvasott az etikett szabályaira az asztalnál. Mindig is kíváncsi volt rá.... viszont látszott rajta, hogy már majd kiesika székéből annyira odavan a látottakért. - Akkor... vehetek belőle ugye? - nyet egyet s amint helyeslő választ kapott lecsapott a zsákmányra. Próbálkozott ő szépen, de annyira éhes volt, hgy magával ragadta a hév.Viszont ahogy érezte, hogy kezd telni a hasa, annál inkább lassított. - Mi az amit iszol? Én is ihatok? - kíváncsiskodott.
|
Komolyan hallgatta a fiút, figyelve. Valahogy sokkal szebbnek látta őt így, mesélés közben. Mintha kitisztult volna a levegő körülötte.
- Sok borzalmas dolog történt, ami már kitörölhetetlen - mondta a szőke, nem nézve a macskára. Annyi emberi veszekedést hallott már életében, olyan apó dolgok miatt, és mindenki úgy hordozta kicsinyes sebét, mint a világ legleslegnagyobb baját, rájátszva még az előadásra is. A macskán látszott, őszintén, egyenesen jön belőle ez a modor, nem is tudná másképp előadni a történteket. Megrendítette ez. Hiába mondta a kandúr, hogy nem bízik benne, éppen ellenkező módon viselkedett.
- A macskáim ugyanazért tartanak tőlem, amiért te sem akarsz senki szolgálatába állni. Mivel az életük függ tőlem. Így igyekeznek megfelelni, teljesíteni, jól szolgálni, a kedvemben járni. Ez nem egy kötetlen kapcsolat így köztük és köztem - mondta a férfi, míg végiglépkedtek egy újabb hosszú, széles folyosón. Ez az épület nem volt olyan feltűnően fényűző, mint a szüleié, de itt is lógott jónéhány festmény a falakon, márványoszlopok strázsáltak, aranygyertyatartók, szobrok sorakoztak.
Az ebédlő ehhez mérten óriási volt, az asztal két végében ülő nem is tudott volna beszélni egymással. A férfiú egyszerűen a macska melletti helyre ült. A cselédek serényen szolgálták fel a lakomát, előételnek hidegtálat, füstölt lazacot citrommal. Telipakolták a tálcát, amit hoztak, olyannyira, mintha nem két, de legalább húsz személyre készültek volna.
- Engem úgy tanítottak, hogy adjak abból, amim van. És ha egyszer neked lesz sok, és visszemlékszel erre, talán te is hasonlóan fogsz cselekdni - mondta egyszerűen a szőke. - láss hozzá, jó étvágyat!
Magának tölött az asztalon álló különféle színes löttyök egyikéből, azt kortyolgatta, s kedvtelve figyelte a macskát.
|
- A nevelőanyáim nagyon kedvesek voltak hozzám. Bár az édesanyámtól már újszülöttként elkerültem. Sose ismerhette meg azt aki 9 hónapon án hordozott engem, aki esténként altatót énekelt, aki simogatott már akkor is, mikor még csak ilyen pici voltam. - mutattott kezén egy borsószemnyi méretet. - Ahh... szóval a nevelőanyáim, mindig szelíden viselkedtek velem, sok midnent tanítottak nekem. Amikor egyikük megbetegedett, s úgy tűnt a kezelés költsége drágább lesz, mint ahogy a bolt tulajdonosa elgondolta.. golyót repített a fejébe a szemm előtt. Nem tudtam segíteni neki. Olyan kicsi és gyenge voltam még... gyűlöltem magam érte. - folyékonyanés tisztán beszélt a töréntekről, még a szeme sem rebbent. - Azóta sok minden történt, és egyedül maradtam, a háború kirobbanása előtt pár macskalény betört az üzletbe és megmntettek engem, mindneki mást is... de én nem mentem velük, nem akartam. Az egész háborút az utcán éltem végig, és közben fel is nőttem, erősebb lettem és igen loptam is... de ezt választottam, az én döntésem volt... e... ennyit erről... - hesegette el gondolatmenetét, már így is túl soakt beszélt felesleges dolgokat egy vad idegennek...főleg egy embernek, arra, hogy a férfi sem bízok benne csak bólintott, de a halak láttán izgalomba jött, s alig várta már a regbérát.
- Nem... - mancsát hátul tartotta háta mögött, míg keze ökölbe szorult. - Én sose akarnék ember lenni... bár ha ember lennék... nem tudom hogy gondolkodnék. Ez egy nehéz kérdés. - lelapította füleit. - Én csak én vagyok... tette még hozzá kikabálva a fürdőből.
- Hát, szerintem valahol a lefolyórendszerben keringhetnek... - vont vállat, s követte a férfit. - Valami viszont nem hagy nyugodni... miért akarod, hogy veled egyek? Úgy értem, még sose ettem asztalnál és nagyon izgalmas tényleg... csak... furcsa is, hogy ilyenekre vágysz. Miért félnek tőled a macskáid? - mgszimatolta a finomságokat, s vissza kellett nyelnie anyálát, hogy ne csorogjon ki.
|
Hümmögött a macska szavain egy sort. Egészen borzasztó tapasztalatai kell, hogy legyenek valakinek, aki már ilyen fiatalon így gondolkodik, állapította meg magában a szőke.
- Ahogy mondom, bármit - bíztatta, s a kenyérkét is átengedte neki. - Ez természetes. Mindenki arra törekszik, hogy ne legyen fölötte hatalma senkinek. És te meg is találtad a módját. Azért csatangolsz egyedül. Mert ha kapcsolatok hálózatában élsz, elkerülhetetlen, hogy valaki fölötted, valaki melletted, valaki alattad legyen. Ez az élet velejárója. Van aki megküzd egy pozicióért, más kapja. Te is tettél azért, hogy így kikerüld azt, hogy legyen fölötted valaki, aki parancsolna? - érdeklődött.
- Na azt jól teszed, ugyanis én sem bízok benned. De nem azért, mert macskalény vagy, hanem mert nem lenne alapja a bizalmamnak. És gyakran még a kipróbált kapcsolatok is okoznak meglepetéseket. A hátára kenheti az ember a nagy bizalmát.
A szakács bólintott, és kivett a fagyasztóból egy rakás halat. Hogy mi történt utána, azt már nem látták.
- De hívhatsz Corenak is, vagy ahogy tetszik.
Ahogy a kandúr a nevét méltatta, ismét felnevetett.
- Egész jó? A tiéd is egész jó. Olyan dolgok ezek, amiket nem választhatunk. Ahogy azt sem én választottam, hogy embernek szülessek. Te szívesebben születtél volna embernek?
Aztán figyelte a macska reakcióit, a heves válaszokat.
- Mi az, hogy olyat, mint te? Milyen vagy te? - kérdezte kíváncsian.
Mikor a macska faképnél hagyta, megint jól szórakozott.
- Csoda puffancs vendégünk van - mondta a macskalánynak, aki ott termett mellette, hogy visszaadja a szétszórt papírjait, melyek már szépen össze voltak rendezve.
Visszament a dolgozószobájába, ahova eredetileg indult, tett-vett ott egy ideig, aztán ismét előtte volt a macska. Mintha újjászületett volna, alig lehetett ráismerni. Nem nézett ki kóbornak.
- Hol hagytad a bolháid? - kérdezte jókedvűen a szőke - az ebédhez már megtálaltak, mehetünk - mondta, s elindult, mutatva az irányt, amit a kandúr már úgyis kiszagolhatott.
|
- Jobb, mintha folyamatosan elveszítenéd azt, akit szeretsz. - felelte. - Akkor már inkább bolyongok az utcán egyedül, ha meghalok senki se fog sírni utánam, ez így van rendben. - nézt ahogy a szőkeség megigazgatja amgát. Lobonca már igencsak megnövekedett, s néhol össze tapasztotta a sár.
- Egy egészet? Bármit? Tényleg bármit? - bendőja ismét megkordult. - Ezt... azt az apró zsemlét megehetem előételnek, ímyg kivárom az egy órát? - mutogatott rá, s ha férfi nem bánta,elvette és majszolni kezdte. - Igazából tudom én... mi macskalények is mind mások vagyunk, de mégis ha rád nézek egy embert látok, egy embert akinek hatalma és jogai vannak felettem... és bár ez kicsit sem érdekel, és kedves is vagy velem, nem bízok benned. - eszegette közben a zsömléjét, még mielőtt a férfi meggondolja magát és kipenderíti. Ha maradhatott, leadta az igénylését az ételre. - Hal legyen... sok hal, mindegy milyen csak hal... - fogalmazott emg enyit a szakácsnak.
- Corentin. - ismételte a nevet. - Egész jó név... - s követte a fürdőhöz. - Nincs más választásom... nem én választottam... vagyis de én váalsztottam, de inkább ez, mint a halál. - összeszorította a fogát. - mégis ki akarna egy olyat mint én? Már rég leszoktam a tündérmesékről. - lépett be a fürdőbe. - MEgtanítottak ám az etikettre! -fújta fel amgt ismét és becsapta az ajtót, majd halkan, hogy talán a férfi nem is hallotta elsuttogott egy köszönömöt.
Odabent tátva maradt a szája, minden olyan szép és csillogó volt, szinte vakította. Levette koszos ruháit, össze hajtogatta és a fürdőben lévő egyik székre tette. Megengedte a vizet, s még valami illatos habfürdőt is bele nyomott. Rég volt már, hogy ilyesmiben volt része, túl rég. Belemászott a kádba és elmerült ebben a melengető érzésben, jó fél órán át csak áztatta magát, majd úgy gondolta most már ideje kikászálódnia. Kicsit nehezen ment de aztán sikerült neki, fogott egy törölközőt és jól áttörölgette magát. Ahogy a tükörbe nézett látta csak meg, hogy miyen ápolatlan is a külseje. az egyik fiókban talált egy ollót, neki esett hát a hajának. Nem volt problémája vele, hisz az üzletben is sokszor ő nyírta meg a kölyköket, így már sokkal tisztábban látszott az arca, szemei, miután végzett vele, megszárította. Felsepert maga után, majd a ruhakupacra tekintett ami valózínűleg ő rá várt. Felpróbált párat, de végül egy kényelemsebb darabot választott. - Tökéletes! - lelkendezett új külsején, még egy csizmát is talált, amit szinte a lábáa öntöttek, de kesztyű nem volt, így végül vissza húzta a sajátját mancsára, nem szerette ha mások látják. Kicsit talán bánta, hogy így beszélt evvel az emberrel, de képtelen volt másképp. - Miért akarja, hogy vele egy asztalnál egyek? Olyan furcsa... ő kifejezetten nagyon fura alak... vigyáznom kell vele. - lépett kia fürdőből, s bele szagolt a levegőbe hátha megérzi a férfi illatát, meg is lelte, megköszörülte a torkát és elé lépett. - Kész vagyok....
|
- Magányos élet lehet. Én is egyedül élek itt. Bár körbevesz rengeteg cseléd... azért az mégis csak más, mikor veled egyenrangúakkal beszélsz. Azok nem félnek tőled.
Elkotort pár kósza szőke tincset a homlokából, s nekidőlt a konyha falának.
- Tudod mit? Akkor csináljunk neked egy egész menüt, frissen. Az úgyis egy óra, amíg elkészül. Addig lefürdesz itt, és kapsz pár ruhát. Aztán ehetnél velem, azt mondják, farkaséletet él az, aki egyedül eszik. Mondd meg a szakácsnak, mit szeretnél.
Hagyta, hogy a macska maga beszéljen a kövér kandúrral, és azt kívánjon, amit csak szeretne.
- Nincsenek emberek - mondta aztán, a macska kérdésére felelve. - csak az egyes ember van, a konkrét személyek, az adott egyének. Én Corentin vagyok. És visszautasítok minden jelzőt, amit rá lehet húzni az emberekre. Nem vagyok egy massza. Na gyere, megmutatom merre van a fürdőszoba - indult meg.
Közben a vörös macskát már elküldte frissen mosott ruhákért, amik jók lehetnek a kandúrnak.
- Miért nem kedvesek az emberek? Ha nem azok, akkor milyenek? - érdeklődött tovább.
- És miért nincsenek cimboráid? - kérdezte, miközben a folyosón át vezette - jó az úgy neked? Hogy csatangolsz, betörsz, meglopsz másokat? Ehetnél olyan kosztot, ami most készül neked, csak egy kicsit kéne tenni érte. Melegben is lennél, kultúrált körülmények közt. Bár megértem, nekem se lenne kedvem szolgálni mást. Akkor már biztos jobb a patakban pancsikolni... amikor jobb az idő. Ázni-fázni egy barlangban, egereket hajkurászni.
A fürdő előtt megállt, jobban szemügyre vette a kandúrt. Most tűntek fel neki a furcsaságai.
- Tiéd a terep - bökött az ajtó felé. - Aztán rend legyen utánad! Különben az egész kívánságmenüdet egyedül én fogom megenni.
|
A macska felfújta az arcát, mintha léggömb lenne. - Nem avgyok vakarcs! Első osztályú macskalény vagyok! - lobonca takarta emberi fülét a másik oldalán pedig a heget, ha a férfi jobban megnézte azt is láthatta, hogy a bal mancsa furcsa, avygis nem átlagos kéz. - Mih? - pislogott, nagyon is emglepte a doog, hogy a férfi iylesmit mondott. - Jól vagy? Ne havjak orvost? - pislogott rá, majd kicsit elbizonytalanodva felelt a kérdésre. - A nevem Takeshi... 14 éves vagyok - felelte végül. Nem értette miért tesz fel neki ennyi kérdést ez a fura alak.
- Ez az egy van, de ez tiszta.. még csak 3 hónapja van rajtam! N.. nincs.... de szoktam fürdeni az egyik patakban, amikor jobb az idő... - lelapultak fülei, nem tudott mit kezdeni a férfivel, túlságosan abszurd volt számára, hogy egy ember kedves legyen hozzá. - Miért csinálod ezt? Az emberek nem ilyenek, az emberek nem kedvesek. - nyelt egyet a friss kenyér látványára, már bármit megevett volna, talán még a rozsdás vasszeget is. - Én... kérek szépen... - préselte ki magából a szavakat, s közben még mindig azon tűnődött, hogy vajon Corentin a fejére esett-e. - Téged... hogy hívnak? - kérdezte végül. - Nekem nincsenek cimboráim! Nekem nincs senkim, de nem is kell...
|
Corentin végignézett a cselédseregen, kik szó nélkül, lesütött szemmel hallgatták a kóbor macska monológját. Most mind pirultan bámulta a földet. A férfiú sejtette, hogy szolidarizálnak a fajtárssal, és ha az nem buktatja le magát, ők sem tették volna. Ezért igazán nem érdemeltek büntetést, jószívűek voltak, vagyis a szőke így fogta fel.
A macska szavain aztán hangosan felnevetett, olyan jóízűen, hogy csak úgy zengett tőle a folyosó.
- Életrevaló kis vakarcs vagy - mondta, aztán a saját macskái felé fordult. - Gondoskodjatok róla, hogy ne távozzon éhesen a vendég. És szendjétek ezeket össze - mutatott a szétszórt papírrengetekre.
Egy fiatal macskalány rögtön ugrott, hogy összerendezgesse a papírokat, így másik pedig, egy vörös, szeplős, kézen fogta az idegent, és elkezdte vezetni. Corentin mellettük lépkedett, a macskaserelet lassan feloszlott.
- Mi a neved? Hány éves vagy? - kérdezte - van ruhád? Mármint ezen kívül? Tudsz meleg vízben mosakodni?
A vörös macskalány közben a konyhába vezette őket. A szakács, egy foltos, hatalmas, kövér macska éppen kenyeret dagasztott. Mellette egy asztalon tengernyi tálcán hevert a tegnapi maradék, amire a macskák napközben rájárhattak.
- Ha kérsz, kapsz. Ha lopsz, nem kapsz. Nem kellenek ide bolhás, kóbor, fosztogató állatok. Aki szeretne valamit, csengessen be, és jutni fog neki. Ha még egyszer úgy talállak meg téged, vagy valami kis cimborádat, hogy nem a főbejáraton engedtelek be, személyesen, noshát, akkor szíjjat hasítok a kis hátatokból - mondta a szőke.
|
Már szinte csorgott a nyála, ahogy egyre közelebb került az illatok tulajdonosaihoz. Már majdnem, már épp be akart menni az ajtón, mikor valaki neki ütközött, s fel is borította, hisz sokkal nagyobb darab voltmint ő. Egy emberrel találta szembe magát, lebukott... régebben ez gyakran megtörtént vele, s utána inalnia kellett, mint az űzött vad, vagy épp kikapott néhány jó lirányzott pofont, ütést, rúgást... felkészült, de teljesen más történt. Ez a férfi, egy pillanatra megbabonázta a félvért ez a szépség, majd duzzogva elkönyvelte magának, hogy utálja az embereket és a szőkeség valójában ocsmány és ronda...ráadásul még csakfel sem fogta, hogy nem is az ő szolgája, farkincáján és fülein a szőr telejsen felborzolódott, s sziszegő hangot adott ki, farkincája idegsen kunkorodott, már épp felugrott volna, mior megjelentek a többiek, úgy gondolta azok már biztos felismerték, hogy nem odavaló. - Csak szeretnéd! Nem tartozok ehhez a házhoz... én... én... csak elelnőriztem ennek a helynek a biztonsági rendszerét.. és.. és meg kell mondjam elég satnya... ha akartam volna, minden értéket kivihettme volna a házból. - pattant fel miközben zsebre vágta mancsát. - Nos nekem ideje is távoznom, szereltess fel valami biztonságosabb... valamit... és nem kell megköszönni... - kordult meg gyomra oylan hangosan, mintha az ég zendülését hallották volna. - Na nekem ideje mennem... - indult el, hátha kiengedik, de ha még így is útját állták, avgy vissza tartották, el kellett gondolkodnia azon, hogy hoygan tud leverni ennyi szolgálót.
|
Corentin sebes léptekkel haladt a folyosón, belemélyedve a papírjaiba. Elmúltak már a régi szép idők, amikor békésen éldegélt a szülei üzleteiből befolyó összegekből. Már rég a saját kezében kellett tartania a kiadásait, s ezt vég nélkül unalmasnak és megterhelőnek találta. Ha tehette, rá is sózta a feladatokat egy inasára, de bennük meg nem bízott, így időről időre gondterhelt arccal, papírokat lebegtetve vonult a hatalmas épület termein át. Ilyenkor már bánta, hogy nem figyelt egykori számtantanárukra. A rengeteg szám összegubancolódott a fejében, és sehogy sem tudott rendet rakni.
Ilyen lelkiállapotban sétált neki az idegen macskának.
A papírok persze menten szerte szóródtak. A szőke férfi fejét dörzsölve, döbbenten meredt a macskára.
- Nézz már az orrod elé! - rivallt rá - Te az én cselédem vagy? Hol a munkaruhád? - faggatta tovább.
A patáliára addigra már több cseléd odagyűlt, így az idegen aligha tudott volna elinalni.
|
[122-103] [102-83] [82-63] [62-43] [42-23] [22-3] [2-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
