|
Témaindító hozzászólás
|
2019.01.11. 18:21 - |
Itt tölti mindennapjait Garley, bár többnyire csak pihenni jár haza, s a ház a nap nagy részében üresen áll. |
[155-136] [135-116] [115-96] [95-76] [75-56] [55-36] [35-16] [15-1]
Kicsit azért ijesztő volt számára ez a környék, mivel az üzlet egy jó környéken volt, így ritka volt, hogy rémes alakok jöttek volna be. Egy tapodtat se lépett el Garley mellől, mikor az megmutatta neki az elhagyott autók roncsát. Nem értette, hogy miért kell más tulajdonát ellopni, de ez a környék olyan volt, hogy ölsz vagy téged ölnek meg. Legalábbis Garley szavaiból ezt szűrte le.
- Tűzijáték? - pislogott, majd türelmesen várt az üzlet előtt, hogy gazdája visszajöjjön hozzá. Furcsa mód, mikor meglátta, azonnal elkezdte csóválni a farkát, mintha eddig olyan jó kapcsolat lenne közöttük, holott egyáltalán nem volt, de mégis... Valami mégis volt.
Aztán mikor a kezébe kapta a zacskókat, észre se vette, hogy Garley elindult visszafelé, így miután felocsúdott, sietve mellé szaladt. Arra a történetre, amit Garley mesélt neki, nem sokat értett. Mármint a lényeget igen, de az erőszak részét nem. Némán sétált a férfi mellett, majd végül a történet végén óvatosan megszólalt.
- Miért mondod el ezt nekem? - pillantott fel rá érdeklődve. - Nem értem... - zavarodott össze egyből Fereen, hiszen neki túl sok volt az, ahogy bántak vele az emberek. Főleg, hogy egyik pillanatban erőszakos vele, most pedig szinte már-már kedves.
- Mi... Miért bántott? - kérdezett vissza, de csak óvatosan. Ha Garleynak nem tetszett a kérdés, vagy úgy látta, hogy mérges lett tőle, akkor azonnal bocsánatot kért, hiszen nem tartozik rá a gazdája múltja, csak ha mesél róla neki még.
- Bocsánat, nem akartam kotnyeles lenni – hajtotta le a fejét és inkább a szatyor tartalmát nézte. Alig várta, hogy lássa azokat a fényeket. El is felejtette, hogy az éjjel valaki meglátogatta őt, de azt nem felejtette el, amit a nő mondott neki. Se azt, amit alvás közben érzett... A kedves érintést a fejét.
 |
- Nem mintha teli lenne látványosságokkal ez a környék - vont vállat a férfi. Az utcákon épp olyan rosszarcú alakok járkáltak, mint ő, sokaknak hiányzott valamilyen testrésze, így a félszemű férfi sem keltett feltűnést.
- Viszont itt van az igazi élet. Aki ide születik, az tudja, mit jelent túlélni.
Bólintott a kandúr kívánságára. Kocsiból lerobbant példányok álltak itt-ott. Azokról Garley sorban el is mondta Fereennek, hogy kell feltörni, elkötni a riasztót és beizzítani.
- Tüzijáték a neve - felelte Fereen további ötleteire.
Elsétáltak egy üzletig. Nem szabadott volna ilyesmit árulniuk, de itt elég sok minden kapható volt, ami illegális.
- Várj meg itt - szólt rá a kandúrra, és bement. Pár perc múlva néhány szatyorral jött ki, telipakolva kis színes dobozokkal. - Nesze. A tiéd - nyomta a macska kezébe a szatyrokat. - Este meggyújtjuk őket. Nappali fényben nem látszanak.
Lassan sétált tovább. Mindenféle emlékek jutottak eszébe a tüzijátékról.
- Gyerekkoromban sokat gyújtottunk - szólalt meg, miközben a földet bámulta - anyám mindig rikoltozott, hogy majd egyszer kilövöm a fél szemem. Hát nem jött be, végül egy kocsmában vágták ki... na de az olyan szép volt. Hideg volt, látszott a leheletünk a levegőben. Anyám didergett. Apám sose jött ki megnézni. Őt nem érdekelte semmi. Csak ült ott benn... a fűnyírás volt a mániája. Nekem kellett lenyírnom a füvet, minden nap, mintha olyan gyorsan nőne, és ő lefeküdt az aszfaltra, hogy a feje egy vonalban legyen a fűvel, és úgy leste, hogy van-e fűszál, ami nagyobb a többinél. Ha volt, akkor elvert. Aztán ollóval kellett lecsipegetnem a túlnőtt fűszálakat, egyesével. Később eszelősen figyeltem a fűre, nem akartam több verést, és apám nem is kifogásolta már a füvet. Megvert csak úgy - mesélte.
|
| Talán most az egyszer szeretett volna Garley kedvében járni annak ellenére, ami tegnap történ. Azt ugyan soha nem fogja elfelejteni, aztán fájdalmat, amit akkor érzett és még kicsit most is. Mégis akarta, hogy sikerüljön neki a tíz kör, de most is elbukott. Kicsit elszomorodott, de jobban lekötötte a levegő vétel, ami még mindig akadozott számára. A biztatás jól esett neki, de nem értette, hogy most mitől lett kedves vele ilyen a férfi. Viszont hamar elfelejtette ezt, így csak bólintott.
-- Menni fog - mondta kicsit bátrabban, hiszen biztos fognak még gyakorolni. Aztán a séta szó hallatán felfigyelt és megmozdította fülét Garley irányába.
-- Sétálni? Szabad? - pislogott kissé értetlenül.
-- Nem tudom, sose jártam még a boltot kívül, csak hallgattam a boltba betévedő emberek beszélgetését. Én… Csak kíváncsi vagyok a városra… Az autókra és… Azokra fényes dolgokra, amik új évkor voltak. A ketrec melletti ablakból egyszer láttam - mondta halkan. Nem tudta a nevét, de hangos volt és durrogott, de szép volt. |
Egészen lassan futott, hogy tartsák egymás tempóját. Ahogy így figyelte a kandúrt, egész aranyosnak találta. Végülis igyekszik. És nem is rosszindulatú, most is próbálkozik, ha esetlenül is, hát akkor úgy, de csinálja ami tőle telik.
- Jó. Kezdetnek megteszi - mondta végül Gar. Belátta, a tíz kör erős célkitűzés volt így elsőre. - Mára elég. Jövőhétre fog menni tíz kör? Ahogy megvan a tíz kör, akkor megyünk a boltba... aztán a következő mérföldkő a húsz kör, és így tovább. Lazán meg lesz, ügyes vagy te.
Nem indult még vissza a házba. Körbenézett az utcán. Ha Fereen eddig még nem járt kinn, ez is különleges élmény lehet neki.
- Akarsz sétálni? - kérdezte. - levegőzünk. Megnézhetnénk valamit... mi érdekel?
Unatkozott és ráért. Ezzel magyarázta önmaga előtt a kérdést. Kellett valami mentség, hogy barátságos legyen a macskával.
|
| Gazdájának igaza volt, legalábbis abban, hogy Fereen jobban is igyekezhetett volna, de félt. Félt a kinti világtól, az emberektől, szinte mindentől és mindenkitől. Képtelen volt változni, de az, hogy Garley kiragadta őt a ketrec fogságából, hálás volt neki, kivéve a tegnapi miatt. Bármennyire is igyekezett, menni alig bírt. Viszont ha most feladja, akkor ki tudja, hogy mi lesz… Nem akarta megtudni, így sebtében követte Garleyt.
Végül ő is kocogni kezdett az utcán, próbált igyekezni, de előre félt, hogy mennyire nem fogja bírni. Rástresszelt és még a feneke is fájt. Le se tagadhatta, lerít az arcáról, de nem szólt.
-- Tényleg? Öhm… Megpróbálom… Vagyis megcsinálom - lepődött meg, mikor azt mondta, hogy bármit választhat egy boltból, amit szeretne. Ez elég motiváció volt számára, bár csak dicsérete vágyott a legjobban. Ahogy kocogtak, Fereen nagyon gyorsan elvesztette azt az ütemet, ahogy a levegőt vette, így kissé rosszul lélegzett. Kénytelen volt megállni.
-- Nem tudom… hogy hogyan vegyem a… levegőt - lihegte már egyből az első kör végén, de meg akarta csinálni, csak kellett neki egy kis segítség hozzá.
-- Megcsinálom.. Menni fog, csak… - fújtatott, mert bent maradt a levegő. Erős akart lenni, most az egyszer erősnek kellett lennie.
-- Jóh? - nyugtatta kicsit azzal magát, hogy Garley talán nem lesz rá mérges és segít neki picit. |
Gar komoran bólogatott a macska szavain.
- Miért nem küzdöttél? Hogy több kaját kapj? Azért nem vittek, mert a szép macskákat viszik... akkor én mindent megtettem volna, hogy szép, izmos, erős macska legyek, vagy legalább annak nézzek ki. De biztos kényelmes volt egy sarokban ücsörögni egész életedben.
Felvette a kabátját.
- Hát, ennek már vége. Mostantól mozogni fogsz. Majd hozzászoksz.
A macskának is odadobott valami melegebb göncöt.
- Menjünk.
S azzal elindult. Lassan kocogott a ház körül, nem zavartatta magát, hogy ezért furcsán néznek rá, és közben végig a macskát bámulta, mellette akart haladni. Figyelte, mikor frad, mikor kapkodja a levegőt. Nem akarta túlhajtani máris, mert akkor egy életre elmegy a kandúr kedve a dologtól. Csak fokozatosan.
Ha azt látta, Fereen nem bírja úgy, akkor lassított. Egyenesen futottak az utcán, megkerülték a háztömböt.
- Mit gondolsz, hány kör menne? - kérdezte a férfi a macskát. - Ha le tudsz futni tizet, akkor választhatsz valamit. Magadnak. Egy boltból. Amit akarsz. Mit szólsz?
|
| Természetesen követte Garley instrukcióit, hogy mit is kell csinálni a súlyzókkal, de ez után mégis inkább azt nézte, ahogy a falra szerelt húzóckodón olyan sokat csinált. Ő erre nem lesz képes… Nyelt egy nagyot, miközben nézte, majd inkább visszaült a matracra, míg gazdája ezt csinálta. Persze utána egyből kapta az utasítást, hogy menjen el zuhanyozni, mert futni mennek utána. Nem volt kérdés, gyorsan bemenet a fürdőbe, majd mikor levette a ruháit, a csoki kiesett a zsebéből. Picit nézegette, nem értette, hogy kitől kapta, de nem sokat gondolkodott, hamar befalta, majd gyorsan le is zuhanyozott. Nem tudta, hogy Garley hogyan fogja őt megedzeni, hiszen egész életében ilyen volt, de ennek is volt oka, amit csak akkor fog elmondani gazdájának, hogy ha kérdezi. Máskülönben ezeket inkább megtartaná magának. Nem szívesen emlékszik vissza arra a majdnem tíz évre, amit különböző üzletekben töltött. Megtörölközött, de törülközés közben néha megrándult a teste a tegnapi miatt. Felöltözött, majd Garleyhoz ment, de félt tőle, így megtartotta a távolságot.
-- Hát… - nyelt egy nagyot. Nem akart erről beszélni, de ahogy látta, muszáj.
-- Már nagyon régóta ott vagyok, az én ketrecem hátul volt, így előfordult, hogy elfelejtett megetetni. Sokszor megvert, mikor nem sikerült eladnia… - hajtotta le a fejét.
-- Aztán… Csak annyit adott enni, ami ahhoz kellett, hogy ne haljak éhen. Volt, hogy azt se ettem meg… - motyogta. Ezek borzalmas emlékek voltak Fereen számára.
-- Akiről tudta, hogy sok pénzt hoz, rendesen etette… De mindenki csak jött és ment, én maradtam. Senki nem volt fél évnél tovább az üzletbe - fejezte be halkan, közben végig hallgatta Garley szavait is.
-- Ha úgy gondolod, akkor jó - mondta halkan, hiszen nem szólhatott bele abba, hogy gazdája hogyan tartja. Neki csak engedelmeskednie kell.
-- A szüleim valószínűleg már nem élnek. Nagyon kicsi voltam, mikor elhoztak tőlük. Aztán… üzletből üzletbe kerültem - fejezte be a kérdésre a választ, majd Garleyra nézett és várta, hogy mi lesz most, hogy mikor mennek futni. Kicsit tartott tőle, hogy nem bírja a kinti hideget és a futást egyszerre. |
- Emelgetni kell őket - közölte, ha netán a macska nem ismerné a súlyzot használatát.
Ő maga valamivel a reggeli után felcsimpaszkodott a rúdra, és ott húzta magát föl kétszázszor. Aztán pihenőt tartott, hajat mosott, tiszta ruhákat vett elő Fereennek is.
- Zuhanyozz le - utasította - aztán elmegyünk futni. Hogy formában legyél. Marha sok pénzbe kerültél ám nekem. Ne okozz csalódást.
Rosszkedvűen levetette magát a fotelbe, míg Fereen zuhanyozott. Újságot vett elő, nézegette, kihez érdemes betörni. Közben feje a kandúr edzési programján kattogott. Ez a kis súlyzózás édeskevés lesz neki, érezte. Valahogy meg kéne értetni vele, hogy itt tényleg a túlélés záloga a testi erő.
- Mit ettetek az üzletben? Mivel etetett a bolt tulajdonos? - érdeklődött, mikor a macska visszaért. - hogy lehet, hogy mind ugyanazt ettétek, és valamelyikőtök normális testalkatú lett, te meg ilyen? A húst szereted? Ezentúl húson fogsz élni meg fehérjeporon. Szteroidos cica leszel. Mit szólsz? A szüleid is ott éltek? Az üzletben? - kérdezgette tovább.
|
Észre se vette, hogy valaki feltűnt a lakásban, olyan mélyen aludt. Az, ami történt vele egy nap alatt, az számára felfoghatatlan volt és a gyenge teste és elmélye nem bírta ezt az egészet, így hát nem csoda, hogy a külvilágot most kizárta teljesen. Azt se vette észre, ahogy valaki megsimogatta az éj leple alatt, de a teste mégis reagált rá. Ellazult kicsit és már nem kergették rémek se álmában. Nyugodtabban tudott aludni addig, míg Garley fel nem ébresztette. Megriadt, de hirtelen nem értette, hogy miért kapott müzlit. Álmosan, kimerülten, eléggé megviselten dörzsölte meg a szemét, majd nagy nehezen felült, de még mindig fájt neki, ami tegnap történt. Gazdájára nézett, de nem mondott semmit. Helyette elkezdte nagyon hamar megenni azt, amit kapott. Nem számított, hogy milyen íze volt, élelemhez jutott, ami sokat számított neki. Éhes volt, így se szó, se beszéd nélkül ette, amit kapott, közben pedig azért figyelt arra, hogy mit mond neki a gazdája.
Miután mindent megevett, felállt, de legszívesebben felnyögött volna, de csak ajkába harapott, arcán a fájdalom jele ült ki kicsit. A mosogatóba tette a tányért, majd gyorsan el is mosta, hogy ne legyen ebből baj. Ekkor vette észre a zsebébe csúsztatott csokit, amit nem igazán értett. Furcsa érzése támadt.
- Értettem... - ment vissza a matrachoz, majd megnézte magának a súlyzókat, amit kapott, majd Garleyra nézett. Soha életében nem látott még ilyesmit.
- Sajnálom - motyogta bocsánatkérését halkan, lehajtotta a fejét. Végül nagy nehezen, de elkezdte azt, amit Garley kért tőle, de a két súlyzó együtt nagyon nehéz volt neki.
|
Gar reggel korán kelt. Lebattyogott, műzlit és tejet öntött össze magának. Rápillantott a macskájára. Olyan megviselt volt szerencsétlen. Még rosszabbul festett, mint amikor ide került. Pedig azt hitte, azt nem lehet túlszárnyalni.
A szekrényéhez lépett, kotorászott ott egy sort, és egy doboz fehérjeport vett elő. Jó pár kanállal beleszórt a tejbe, aztán az egész tányért a macska elé lökte.
- Egyed - mondta. - Izommacskának kell lenned.
Gondolt egyet, és most egy másik szekrényben kezdett el kutakodni. A régi súlyzóit vette elő, amiket már régóta nem használt. Ezeket is odarakta Fereen elé.
- Nincs sok türelmem ilyenekehez, szóval edződj meg hamar. Különben szerzek valakit, aki csak ezzel foglalkozik. És az nem lesz neked kellemes. Úgyhogy ajánlom, ess neki - mutatott a műzlire - aztán gyúrd ki magad.
Volt egy húzódzkodó rúd is a falba szerelve, de érezte, az a macskának túl nagy kihívás lenne. Ott lehelné ki a lelkét, ha azon kéne próbálkoznia.
Kerített magának valami mást kaját, és visszaült az asztalhoz.
|
Egy fekete árny suhant végig a szobán, a macska ekkor már aludt, az ágya viszont megsüppedt kicsit ahogy a félvér ráült, megsimogatta a kandúrka fejét. - Kitartás kölyök... csak erőssé kell válnod. - suttogta. Nem is tudta miért követte, nem értette... talán csak mert annyira, de anynira hasonlított az ő régi énjére... ennyire esetlen és félős volt ő is. Mindent látott és hallott ami a szobában történt, de nem segített... nem akart... láthatóan láthatatlan káprázat volt csupán a lénye. Miközben gondolkodott, végig simogatta a kölyök fejét, hátha most nem fog rémeseket álmodni. Végül egy csokit csúsztatott a zsebébe, más nem volt nála, de ez is ritka kincs volt. Felkelt és a falon át távozott.
 |
A női hang, ami kedvesen szólt Fereenhez, megnyugtatta egy picit és az is, amit mondott. Igaza volt, hiszen él még egyelőre. Szerette volna, hogy ha nem lenne a testében chip, szerette volna, hogy ha nem kellene egyedül lennie, de Garley nem olyan ember volt, aki egy szerencsétlen nyeszlett macska társaságára várt. Fereen pedig ezek után végképp nem mert ellenkezni gazdájával, hiszen ami történt, arra örökké fog emlékezni.
Végig hallgatta azt a hihetetlen történetet, hogy az az ember macska volt előző életében. Nem hitte el, azt hitte, hogy ilyen nem létezhet, de úgy látszik, hogy mégis. Ott ült, miközben a másik macska kilépett a házból és búcsúzóul elmondta, hogy hol találta a vágást a szemén. Bólintott, de nem mondott semmit. Nem értette, hogy miért csak a fajtársai kedvesek vele, hiszen az a félvér is, aki félig ember volt, ő is kedves volt vele, most pedig ez a másik macska. Az emberek miért csinálják ezt? Bármennyire is gondolkodott ezen az egészen, nem tudta a választ. Végül nagy nehezen magára vette a nadrágját, nehéz volt és fájdalmas, de nem akarta, hogy ha Garley felkel, akkor így lássa. Visszafeküdt a matracra, majd megpróbált egy keveset még aludni, de egész idő alatt gondolkodott. Nem értett semmit, így nehezére esett megérteni azt, ami vele történt. Azt, hogy August miért volt vele kedves, azt, hogy Garley miért csinált vele ilyen szörnyű dolgot, mikor nem akarta és fájt neki. Remélte, hogy többet nem teszi, de erre kevés esélyt látott. Talán holnap minden máshogy lesz. Talán, ha Fereen jobban igyekezik, akkor ez többet nem fog megtörténni. Végül elaludt.
|
- Szép név! - szólt lelkendezve a macska.
Próbált egy kis vidámságot teremteni abba a szomorkás milliőbe. Sejtette, hogy kevés lesz ide, de azért igyekezett mosolyogva beszélni a kandúrral, hátha átragad rá belőle valami.
- Na, nincs itt a világ vége. Hiszen élünk, nem? Mindenki túlélt szörnyűségeket. Aki a háború után még itt van, azok mind... mind tudjuk mit jelent egy nap élet. Meg kell becsülni, bármilyen nehéz is legyen. Még élünk. És ez a legtöbb, amit ettől a világtól várni lehet.
Csíkos farka élénken járt a levegőben. Nem olyan típusnak tűnt, akit bármi is letörhet.
- Igen... az a pletyka járja, hogy valaha ő is macska volt. Megoperálták. És nem felejtette el a múltját. Azért szomorú, hogy az egyetlen ember, aki segít nekünk, az is macska, nem? - nevetett keserűen. - De van még remény. Ha ő van, mások is vannak.
Elnézte a kisírt szemű macskát. Micsoda egyszerű és mély kérdést tett fel. Senki sem tudta rá a választ. Tyrish sem próbált meg válaszolni rá.
- Hát, Fereen - pillantott rá búcsúzóul - azért ha összefutsz azzal az emberrel, ne feledd, amit mondtam. Felismered. Van egy vágás a szeménél, itt - és a kezével mutatta, hol. - Légy jó cica. Lehet majd visszanézek még erre, hozok valami kaját, mert ahogy nézem, nem etetnek túl - kacsintott a macskára.
S azzal már távozott is.
|
Nem merte nyíltan kimondani, hogy mit is tett vele Garley, így inkább csak lehajtotta a fejét és picit bólintott. Nem mozdult a helyéről, de azért óvatosan nézett a nőre, aki magas volt és sokkal idősebb nála.
- Fereen... - motyogta, majd hevesen bólogatott. - Igen, fent van... néhány órája ment fel, miután... - harapta el a nyelvét hirtelen, mert nem akarta elmondani, hogy mi történt, de mégis szerette volna kisírni magát, mert alig, ha tudta idelent ezt megtenni. Garley miatt csendben kellett lennie, de azért látszódott, hogy milyen sokat sírt, szeme fel volt dagadva attól is, hogy visszatartotta a könnyeit.
- Igen... A boltban azt mondták, hogy egy kis távirányítóval képesek felrobbantani minket – motyogta, majd kirázta a hideg. Zavart volt és félt, de nyugodtan végig hallgatta a nőt, hiszen nem tűnt rossznak. Augustról is ezt hitte, aztán mégis... Nyelt egyet, majd megdörzsölte szemét.
- Egy orvos? Ember? Miért segít a fajtánknak? - kérdezte érdeklődve, de nem volt biztos abban, hogy menni akar. Itt legalább biztonságban van, néha kap enni. Kint a való világban Fereen egy hét alatt elpusztulna, vagy még kevesebb. Élet képtelen szegény egyedül.
- Nem értem... Miért bántanak minket az emberek? Miért nem olyan mindenki, mint az az orvos? - kérdezte naivan, majd ahogy a matracon helyezkedett, felszisszent. Nagyon fájt a feneke még mindig, de sejtette, hogy ha Garley felébred, akkor többet nem pihenhet.
- Jobb lenne, ha elmennél... Ha a gazdám felébred, bajban leszel – suttogta, hiszen abból, amit Garley eddig mutatott felé, nem a legbarátságosabb típus.
|
Tyrish látta, hogy halálra rémült ez a macska. Nem is ment közelebb, csak úgy hajolt lejjebb, a nappalai közepén, hogy egy vonalban legyen az arcuk.
- Egyikünk sem elég jó. Bántott téged? - kérdezte, bár nyilvánvaló volt a válasz - hogy hívnak? Én Tyrish vagyok. A gazdád alszik, ugye?
Bólintott, hogy érti, tényleg rosszul járhat a macska, ha ő innen meglovasít valamit.
- Pedig éhes vagyok - mondta ásítva. Még az éj leple alatt kellett volna találnia valamit, de a szipogó macska túl érdekes volt neki ahhoz, hogy csak úgy itt hagyja.
- A chip miatt nem tudsz elszökni, igaz? - kérdezte tovább a lány - az újak elég durvák. Nekem még kezdetlegest ültettek be, jóval régebben, mint neked. Mivel én idősebb is vagyok. Akkoriban máshogy működtek. A mostaniakat nem tudom, hogy lehet hatástalanítani... de én annak idején felvágtam a karomat, hogy kiszedjem belőle a chipet. Le is lehet ebbe bénulni... de én szerencsés voltam. Azért fejlesztették tovább, mert egyre gyakrabban nyesték fel a macskák a karjukat. Később már a nyakukhoz, szívükhöz ültették be a chipet. Van olyan is, ami rögtön robban, ha valami nyomás éri, tehát lehetetlen eltávolítani. Viszont úgy hírlik, van egy orvos... a macskák nagy barátja. Ő minden macskalénynek segít, semmit nem kér érte. Millió macskalényt operált már meg. Csodálatos hogy ilyenek vannak, nem? - kérdezte élénken, miközben egyre a kandúrkát méregette.
|
Kicsit később fel ébredt, de szeme még mindig könnyes volt, halkan szipogott, de igyekezett nem felébreszteni Garleyt. Amint kicsit észhez tért, megint bele nyílalt a fájdalom a fenekébe. Néhány órával ezelőtt őt még... Nem is mert visszagondolni arra, ami történt, mert megint sírni támadt volna kedve. Aztán hirtelen furcsa hangokat hallott az ajtóból, de kicsit későn vette észre, hogy valaki bejött a házba. Teste megremegett, a nadrágjáért kotorászott, hogy fel tudja venni, bár megmozdulni alig bírt még így is. Garley nem kegyelmezett neki, legalábbis ő ezt érezte. Amint valaki megszólította, azonnal odakapta a tekintetét, majd összehúzta magát. Kitörölte a szeméből a könnyet, majd az idegen macskára nézett.
- Én... Csak... Nem vagyok elég jó a gazdám számára - szipogta, majd még inkább összébb húzta magát a sötétben, a falhoz kúszott. Garley azt mondta neki, hogy mindenki az ellensége, de ez a valaki egy macskalény, mint ő.
- Te ki vagy? Itt nem sok mindent fogsz találni, de... de... ha a gazdám megtudja, hogy elvittél valamit, akkor annak én iszom meg a levét - motyogta, mert ezzel tisztában volt.
|
A férfi fent szuszogott az emeleten, gondtalanul, kielégülve. Közben lent az ajtót feszegette valaki. Nem kellett sokat ügyködnie, Ru városban mindennapi volt a bűnözés, az ajtókat is fölösleges volt zárni, annyira ki-be jártak az idegenek a szegény viskókban.
A bejárati ajtón kis neszezés hallatszott, aztán halkan megnyikordult. Egy magas, izmos, karcsú alak tette be a lábát. Fürgén körülnézett, felmérte a terepet. Füle megbiccent Fereen szipogására. Jó szemének köszönhetően a sötétben is látta a macska sziluettjét.
Először meg akart hátrálni, ha ébren van valaki a házban, nem lehet olyan könnyen összelopni valami ételt. De olyan szívszaggató volt a macska hüppögése, hogy megesett rajta a szíve. Beljebb lépett a házba. Végülis ezt a macskát is biztos az emberek bántották, azért sír... és akkor egy oldalon állnak, gondolta.
- Szia cica, miért sírsz? - szólította meg. A bejárat és Fereen között állt, készen arra, hogy sebesen kereket oldjon, ha a helyzet azt kívánja meg. Kíváncsian lengette csíkos farkát, miközben szemügyre vette a félmeztelen macskát. Különös jelenségnek tartotta.
|
Reszketett a félelemtől és a fájdalomtól, mikor gazdája félre lökte. Nem mert megmozdulni, nem is tudott volna, hiszen mozdulni se bírt a fájdalomtól, ami fenekébe hasított, miután Garley ez tette vele. Viszont még mielőtt megnyugodhatott volna, hogy vége, ismét utána nyúlt a férfi, Fereen azt hitte, hogy ismét belé fog hatolni, de nem így történt. Egy nyikkanás nélkül tűrte, ahogy a hajánál fogva rántotta vissza. Ajka remegett a visszafojtott sírástól, el akart menni innét, kiszaladni a világból, de amúgy se tudott volna. Fájt mindenem, Garley erős keze foltot hagyott rajta, ahogy megszorította, hiszen a macska teste alapból törékeny volt. Most még jobban összetörte, de nem csak testileg, lelkileg is darabokra hullott a szerencsétlen teremtés. Lehunyta a szemét, mikor a férfi az arcára élvezett, majd amint ott hagyta, óvatosan, felmászott a matracra, ami ott volt neki. Fázott, de annyira megrettent ettől az egésztől, hogy a ruháit is csak tercek múltával volt képes magára venni, de akkor is csak felülre öltözött fel, alul mindene fájt. Összekuporodott a matrac sarkába, megtörölte az arcát, majd halk nyöszörgések és sírdogálások közepette sikerült elaludnia. Rettenetes álmai voltak, mindenki bántotta és megerőszakolta, senki nem segített neki, többször is gazdát cserélt, mindenki csak arra használta, hogy kiélje aprócska testén a vágyait. Még álmában is sírt, de tudta, hogy senki se jön segíteni. Se álmában, se a való életben. Bárcsak tudna neki segíteni az az idegen félvér, akivel Shan házának udvarán találkozott. Ő talán tudná, hogy mit tegyen.
|
Ahogy a macska kiáltozott, nyöszörgött és sírt alatta, az volt a benyomása, ha kicsit elereszti magát, Fereen rögtön széttörik darabokra. Megint eszébe jutott Shan. Vele milyen más volt, ő kérte is a vadságot. Talán vissza kéne járnia oda.
Dühösen lökte félre a macskát egy idő után. Nem tudott koncentrálni, nem lehetett egy ilyen reszketeg, vékony testet élvezni. De már be akarta fejezni. Nem hagyta, hogy Fereen sokáig távol legyen tőle, máris utána nyúlt, a hajánál fogva rántotta vissza magához. Csak azt akarta, hogy közel legyen... hogy mindent lásson, hogy részese legyen az élménynek.
Elkezdte magát simogatni, másik kezével pedig a macskát szorongatta, el ne fusson. Nézte közben a szenvedő arcát. Megvolt benne a kellő alázat és félelem, hogy jó alapanyag legyen... csak még formálgatnia kellett rajta. Úgy hitte, amit most művel, ennek a folyamatnak a része. Betöri a macskát, hogy olyan legyen, amilyenre ő vágyik.
Végül Fereen arcára élvezett. Utána már nem volt szüksége a macskára, felkelt, elindult a fürdőszoba felé, lezuhanyozott, aztán eltűnt a szobájában. Elaludt.
|
Rémültem próbált kapaszkodni valamibe, de nem volt ott semmi, amit bele kapaszkodhatott volna. Az se nyugtatta meg, mikor Garley simogatóan végig szántotta a testét. Nem! Ez teljesen más volt, mint az a simogatás, amire ő legbelül vágyott. Nem lazult, a teste olyan feszes volt, hogy még jobban érezte Garley méretes tagját, ahogy benne van. Aztán ahogy mozogni kezdett benne, megint felkiáltott, de sírni nem mert, így végül ajkába harapott, hogy ne sírjon. Viszont a könnyei akaratlanul is potyogni kezdtek.
- Áááh... - nyöszörögte, ahogy a férfi fölé magasodba vadul kezdte dugni a fenekét, miközben neki ez olyan érzés volt, mintha ezer késsel szurkálnák. Nem akarta ezt, félt, reszketett, miközben Garley dolgozott benne. Minden egyes lökésre nagyot nyögött, majd lassan beletörődött, hogy a fájdalom nem múlik el, bármit is tesz. Olykor egy-egy hangosabb kiáltást hallatott, de megpróbálta némán tűrni, ami történik. Végül is ez egy macska feladata. Szolgálnia a gazdáját, bármi is lesz. Jelen esetben, ha Garley szexet akar, akkor neki kérdés nélkül hagynia kell, hogy bírtokba vegye a testét, amikor csak akarja.
|
[155-136] [135-116] [115-96] [95-76] [75-56] [55-36] [35-16] [15-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
