|
Témaindító hozzászólás
|
2010.03.12. 14:02 - |
Ez Kyo otthona. Ritkán jár haza, általában Jigsawra hagyja a házimunkát és a ház felügyeletét. Nem szereti, ha idegenek járnak a házában, ezért ritkán fogad vendégeket, akkor is inkább Andrew és Blasko jön hozzá. |
[229-210] [209-190] [189-170] [169-150] [149-130] [129-110] [109-90] [89-70] [69-50] [49-30] [29-10] [9-1]
- Nem érzem annak. Nincs szükségem éles hallásra, tökéletes látásra, karmokra, hegyes fogakra, erősebb ösztönökre. Szeretek az lenni, aki vagyok. - mondja őszintén, magabiztosan. Leguggol Jigsaw elé, amikor lehuppan a földre. - Azt gondolom, nem mérges rád. Gyere. - kéri, s kinyújtja felé a kezét. A tenyere felfelé áll, látható, hogy tiszták a szándékai, ugyanakkor az is, hogy megadja a fiúnak a választási lehetőséget. Szeretné, ha vele menne, de nem fogja kényszeríteni. Megvannak a módszerei, hogyan érje el, amit akar.
|
- Na látja ez probléma... *mondja amint megjegyzi ANdrew hogy ő nem macskalény* - Ahogy gondolja... *hagyja rá a dolgot, amjd amint arra terelődik a szó, hogy Kyo kegyeit kellene most is éppen keresnie, egyszeriben elszorul a torka és lehuppan a földre* - Még nem akarok meghalni... *mondja halkan* - De a gazdám biztosan mérges rám...
|
- Nem tudom, nem vagyok macskalény. - mondja nyugodtan a férfi. Azt gondolja, az erő ott szunnyad a macskákban, de nem biztos benne, s szerinte ez olyan dolog, ami ha érdekli Jigsaw-t, majd neki kell megpróbálnia, hogy mi van benne és mire megy vele. Szeretné az őszintét hallani és biccent is a kandúrnak, de amint a cs betűs szót használja, a férfinek elkerekednek a szemei. Kis szünet után azonban rendezi arcberendezését. - Amíg van remény benned, bizakodó vagyok. - jelenti ki bátran. Lágy mosoly kúszik szájára, mikor megérti, hogy a fiúnak elege van valamiből, most mennie kellene szerinte. Szórakoztatja ez a gondolat, eljátszik vele és azonnal meg is fordítja magában. - Neked nem kellene a gazdáddal lenned? - kérdez vissza szemérmetlenül nyílt tekintettel. - Elméletileg neked kellene lesned az igényeit, nem nekem. - teszi hozzá, de a rossz szándék fikarcnyi jele sem fedezhető fel Andrewban.
Kyo kimerülten fekszik a kanapén. Hasal rajta, a haja lágyan omlik szanaszét, derekát és fenekét inge takarja, válla és háta, lába azonban meztelen. Zemuro már gatyába rázta magát, szétgombolt és lehúzott sliccel, lógó inggel ül a kanapé előtt és hosszú ujjaival játszik Kyouzenkyo fekete hajtincseivel.
 
|
- Igen... így van.... de vajon lenne egyáltalán még erőnk? Szerintem a fajtámnak már nem maradt semmi ereje, max olyan amit már nem tudnak felhasználni... *mondja komolyan* - Az őszintét akarja hallani? Ez a világ el van cseszve... és nem bízok az emberekben... talán reménykedem, de a bizalom gyökerét már réges rég kiirtották belőlem... *vonja meg a vállát* - Nem a gazdámmal kellene inkább lennie? *kérdi mivel nem akar már tovább társalogni ilyesmiről, túl sokat árult már el magáról, megálljt parancsolt magában*
|
Andrew biztos benne, hogy ezek a szavak mélyről jönnek, s hiába az érzéketlennek tetsző arc, most nem ez árulkodik, hanem a megfogalmazások. Elfogadja a kandúr állítását, nem is kívánja cáfolni, hiszen tudja, hogy igaza van. - Gondolom, azt is tudod, hogy miért. Az ember egy új életért jött ide, mert a régi bolygóját elpusztította. Ezt csak annyira pusztítja le, hogy ti macskalények ne juthassatok annyi energiához, hogy legyőzzétek az emberiséget. - árulja el nyugodtan. Még mindig szikrája nincs benne, hogy esetleg felkelés lesz a vége, hogy a macskalények lassan öntudatra ébrednek és az ösztöneik vezetésével legyűrik az emberi korlátokat. Elmosolyodik, hiszen végre ő tudott némi örömet okozni Jigsawnak, de aztán lemossa arcáról a mosolyt a kandúr őszinte szóáradata. - Tudsz még bízni emberben? - teszi fel a kérdést. Nem veszi a védelmébe Kyot. Megérti a macska félelmét.
|
- Igen, a macskalények mások.. *mondja egyszerűen*- A természet felkínálja a kincseit az embernek... az mohón elveszi... s mit kap érte ez a bolygó? Rossz levegőt, szemetet és pusztulást... *őszintén beszél, de tekintete semmit sem árul el arról, hogy felhúzná e ez a dolog vagy csak megjegyzi őket... * - Eszembe sem jutott... *mondja ahogy Andrew a madarakra hárítja az útbaigazítást* - Majd megkérem hogy kísérjenek oda... *látszik rajta hogy ez már valamivel boldogabb dolog a számára, és hogy örül az ötletnek* - Én bíztam benne... az utolsó pillanatig is... Peter miért nem értette ezt meg? *Andrew felé mozdul így a madarak leröppennek róla* - Őszintén szólva ezek szép szavak, de láttam amit láttam... és féltem...
|
- Én azt mondom, rég volt, nem jártunk azon idő élőlényeinek fejében, így nem tudhatjuk, mit gondoltak. A történelem, mely a könyvekbe kerül, mindig a győztesek igazsága, arról soha nem szól a fáma, a vesztesek vajon hogy élték meg ugyanezt az időszakot. - mondja békésen. - Magamról viszont tudom, hogy nem tartom buta lényenek a fajtád, épp ellenkezőleg. Nem félek a fajtád haragjától, szerintem a macskalények intelligensebbek, minthogy kiirtsák az embereket, de ha megteszik, hát így jártunk. - apró mosoly villan át az arcán. Valóban úgy tűnik, mintha nem félne semmitől. - A mai világ is az emberiség szégyene, ha engem kérdezel. Pontosan ezért, megint csak azt bizonyította be, hogy ostoba és képtelen szociális életre, az ego uralja és már fingja sincs valójában, mi az élet, csak teper, gürcöl és lézeng céltalanul. - nincs érzelem a hangjában, sem szánalom, sem harag. Ahogy Jigsaw azt kéri tőle, hogy menjen oda, odamegy. Kíváncsi, mit talált ki a kandúr. Figyeli őt, s meglepi, hogy a madarak rászállnak. Elmosolyodik. Anno azt gondolta, vesz a fiúnak pár madarat, de tétovázott, nehogy balul süljön el. Most úgy véli, talán nem fontos ilyesmi, talán valóban balul sülne el. - Tudom. - nyugton áll, nem akarja elrontani a fiú örömét azzal, hogy elijeszti a barátait. - A város belsejében, ha eljutsz a Városközpontig, utána meg fogod találni, nagy címerrel hirdeti magát. - válaszolja nyugodtan. - A madaraid lehetnek az iránytűid, hisz a központban szokták etetni a madarakat. - jut eszébe, bár viccelődik, másképp nem igazán tudja, hogyan magyarázza el Jigsawnak. - Peter egy vadbarom. - mondja most hideg szánalommal a hangjában. - Yo jó ember, eszébe sem jutott volna ilyesmi. Ő nem kínoz senkit, maximum csak saját magát, azt is titokban, hogy senki se tudjon róla. Megölni egy állatot ilyen okkal... - még mindig képtelenségnek érzi, de persze elhiszi Jignek. - Én azt gondolom, te nem tudtál arról az emberről semmit. Ez a tett komoly elmebetegségre vall.
|
- De az embereknek persze ez nem lett volna jó... eleget olvastam hogy tudjam.. a macskalényeket mindig is buta népségnek tartották, mindent feldúlt itt a maga fajtája... bárcsak inkább csak megtanultak volna mellettünk élni... *nem azt mondja hogy a macskalények megölték volna az első ide érkező embereket... tudja hogy akkor ugyanolyan lett volna a népe mint ezek... különben sincs semmi próblémája Andrewal* - Jöjjön ide... *kéri a férfit hogy menjen az ablakhoz*- Egy pár lépéssel mögém... szeretnék mutatni valamit... *nyújtja ki a kezét és alig telik bele egy perc, a madarak oda reppennek, zsibonganak Jigsaw körül* - Látja? Az állatok nem buták...a madarak sem azok... *mondja miközben meg is simogat egy kis tollast, ha Andrew közelebb megy akkor elreppennek* - Kérdezhetek valamit? *néz a férfire aztán folytatja* - Meg tudja mondani nekem, hogy merre van a könyvtár? Én még nem nagyon jártam kint, igazából egyszer sem, ezért... eléggé hatalmas nekem ez a város... és amúgy az ő társaságukat jobban szeretem mint a könyveket... *vallja be* - Peternek volt egy kutyája... nagyon szeretett engem és én is őt... Peter előttem ontotta ki a vérét... miközben engem megkötözött előtte hogy ne tudjak közbe avatkozni... igazán borzalmas ha valaki bosszút áll valakin... de mást bánt miatta... én ezért féltem, hogy... a gazdám berácsozza ezeket az ablakokat...
|
- Ez csak egy megfigyelés. - mondja engedékenyen. - Talán nem bántották, de valamitől torzulnia kellett a lelkének, ha élvezte, ahogy más szenved miatta. Talán nem mondta, de valamitől ő is szenvedett. - gondolkodik hangosan. Nem akarja meggyőzni Jigsaw-t, csupán a gondolatait osztja meg vele. Nem ismeri Petert és addig jó, míg ez így marad. - Valami jel, ami egyértelműsíthető. Például, hogy kinyújtod a kezed, ha szükséged van a biztonságra és kibontakozol az ölelésből, ha már nincs. De ezeket neked kell kitalálnod és közölnöd. - teszi hozzá csendesen. Elhatározta, hogy míg a kandúr nem jelzi neki, nem fogja elengedni, de ha a legkisebb jelét is adja annak, hogy számára már elég volt Andrew biztonságából, elereszti és eltávolodik tőle. És ez meg is történik. - A macskalények érzelmileg voltak intelligensek, míg az emberek szellemileg. Azt gondolom, a kettő együtt tökéletes lenni, bár tény, hogy a macskalények életét nem ismerhetem, s bizonyára nem volt szükségük a technikákra. - az ajtóhoz megy. Még nem lép le, de már rajtra kész, még mindig aggódik Kyoért.
|
- Peter is bántott engem pedig őt nem bántották, egyserűen azt hiszem hogy élvezte.. nem kell mindig sanyarú sors hogy valakit bánts... *jelenti ki ezt* - Hogy érti ezt a jeles dolgot? *tényleg nem érti inkább olyan számára mintha a férfi össze vissza fecsegne, mit sem tudva arról hogy mit is mond pontosan* - Ezaz emberi törvények... a macskalények törvényében nem volt olyasmi hogy nyomjuk el azokat akiket csak lehet... *megpróbálkozik kibújni az ölelésből, nem érti Andrewet de most nem is akarja... miért beszél itt neki ezekről amikor mindez csak hamis fecsegés... Miért kell neki mindent elviselnie egy embertől?*
|
- Nem kell félned tőlem. - mondja, mikor elhadarta neki a kandúr a szájharapásairól szóló mondatát. - Ne hidd azt, hogy azok az emberek, akik macskalényeket bántanak, boldogok, vagy jobb lesz nekik attól. Őket egyszerűbb, mert megfosztottak a jogoktól, a szabad akarattól és félelemben nevelték őket, hogy ha ellenállnak, meghalnak, míg egy másik ember nem rest visszaütni. - magyarázza nyugodtan. Mióta átölelte, sokkal selymesebb, érzelmesebb a hangja. Mintha ezzel is nyugtatni akarná a macskát. - Én azt gondolom, látva a többieket, hogy aki durva egy embertársával vagy egy macskalénnyel, azzal más is durván bánt. Megfigyeltem, hogy azok az emberek jutnak el oda, hogy valakit, ha mást nem, magukat kínozzák, akiket valamilyen sérelem ért, amit nem tudtak másképp levezetni. - folytatja monológját, aztán kicsit elhallgat. Elgondolkodik dolgokon, majd rájön, mivel is kéne folytatnia. - Tudom, hogy minden arra nevelt, hogy kevesebb vagy az embereknél, de amikor szükséged van a biztonságra, adj egy jelet, s amikor már nincs rá szükséged, adj egy másikat. Nem akarom átírni az emberi törvényeket, mert azzal csak még nagyobb zavart keltenék benned, csupán annyit akarok elérni, hogy érző lénynek vedd magad. Számomra az vagy, a kérdés már csak az, magad számára az tudsz-e lenni. - s most elhallgat.
A két férfi egyre jobban egymásra hangolódik, szenvedélyesebben csókolják egymást.
|
*Jigsaw lefagy ahogy a férfi átkarolja, magában pánikol és menekülne, de valahogy Andrewnek igaza van és lassan megnyugszik* - Egy kicsit... de sokszor nem veszem észre hogy csinálom... és mikor észreveszem akkor már fáj... és akkor már mindegy... *mondja el gyorsan a folyamatot, hallgatja Andrewet ezért a fülei fel le járnak, mozognak a levegőben* - Furcsa.... azt hittem az embereket nem részesítik olyasmiben mint egy macskalényt... az emberek olyan durvák.... *vonja le a következtetéseket* - nem tudom hogy meg tudom e tenni... *őszinte Andrewhez, mert nem biztos benne hogy ez a bizalom megvalósulhat*
|
- Magadat bántod, Jigsaw. Nem hiszem el, hogy nem fáj, ha szétharapod a szád. A szájban rengeteg idegvégződés van. Hacsak nem már annyiszor rágtad, hogy érzéketlenné vált. De akkor nem tudnál szépen beszélni sem, úgyhogy még biztos érzékeled. - magyarázza komolyan, s finoman magához húzza a fiút. - Gyere, mutatok valamit. - kéri. - Tudnod kell, hogy nem vonzódom semmilyen férfi neműhöz. Ezt azért mondom el, hogy ne láss semmit a mozdulataimba, ami biztos nincs. - köti ki, majd óvatosan, de magabiztos mozdulatokkal úgy öleli át a kandúrt, hogy a macska háttal van neki. - Ez a póz Kyot is lenyugtatja. Azt mondta, amikor először kerültünk így egymással, hogy biztonságosnak érzi ezt a helyzetet. A szülei csecsemő kora óta ölték egymást, ám mivel Yo tíz éves koráig mindhármuknak közös volt a szobájuk, azt is láthatta, hogy a pofozkodás, késelés, kiabálás mellett lángol köztük a szerelem. Persze ma már tudja, hogy a szerelem és a vágy két külön dolog, de a szülei által a durvaság és a gyűlölet összekapcsolódott a testiséggel és a szeretettel. Körülbelül tizenegy éves volt Yo, amikor az apja meghalt egy repülőgépbalesetben. Az anyjának akkor már szeretője volt évek óta, s az odaköltözött hozzájuk. Érdemes lenne látnod a testét, mit művelt vele az a férfi. Nem molesztálta, egyszerűen gyűlölte és verte, mint egy eszement. Amikor az anyját is elkezdte, az szeretetőt váltott, s lelépett vele. - beszél tovább nyugodt hangon.
Kyo lassan magához vonja a szőkét, s ott, a nappali közepén, a kanapén nekiállnak csókolózni.
- Azt szeretném, ha nagyon bíznál bennem. - közli egyértelműen. - Fel szeretnélek téged is, Yot és Blaskot is oldani a múlt sérülései alól. Ezt érzem a kötelességemnek.
|
- Nincs semmi bajom... *közli, de még mindig remeg* - Tudom hogy biztonságban vagyok... azaz az agyam tudja de... mégsem... nem tudom.... furcsán érzem magam... én nem bírom elviselni a fájdalmat,már nem tudok többet...
|
Újabb lépéseket tesz Jigsaw felé. Óvatos, nem akarja megrémíteni őt, de fel kell mérnie a lelkében esett károkat, amihez kell ő is és a teste is. - Helyes. Itt biztonságban vagy, még akkor is, ha a dolgok azt mutatják, hogy nem. Yo az emberekkel ilyen elsősorban, ezért is macskalényt keresett a házba. - magyarázza, miközben az ágyhoz ér. Rátérdel, majd megérinti Jigsaw vállát.
Kyo mozdulatlanul ül továbbra is, Zemuro azonban összepakol a dolgozó szobában. Amikor ezzel végez, megközelíti a férfit. Összenéznek, így a szőke tovább araszol Kyouzenkyohoz, mígnem oda tud kúszni hozzá a kanapén.
|
- Tudom... *mondja őszintén* - De... sajnálom... mást láttam mint ami a valóság... *hallgatja végig Andrewt. Mostmár teljesen összekavarodik, összefolynak a szavak is, az agyában pedig teljesen összekuszálódik az egész* - Nekem... nem fordult meg a fejemben a szökés... nekem éppen elég volt az amit kaptam.... *mondja bátortalanul* - Nem akartam bajt okozni... *fordul meg a fal felé és oda kuporodik, nem akar tovább beszélgetni, ő nem akar többet tudni, csak anyit hogy életben marad e... úgy tűnik igen, de ha Kyohoz közel kerülni fájdalommal jár akkor inkább meg sem szólal többé a közelében... neki túl sok volt ez akkor is ha nem vele tették mert szinte érezte a szőke fájdalmát, a durva kezeket, az erőszakoskodást saját testén, a vér szagát ami belengte a szobát... sohasem fognak ezek a képek eltűnni az életéből.... s bár tudja mit mondott Kyonak, de úgy érzi már csalódást okozott neki*
|
A férfi türelmesen vár. Belsejében dúl a türelmetlenség, aggódik Kyoért, most ott kellene lennie mellette, de tudja, a férfi most nem fog tudni megszólalni, Zemuro pedig nincs olyan közel Andrewhoz, hogy képes legyen vele foglalkozni. Az igazság az, hogy a kandúrt jobban kedveli a szőkénél, ezért van most itt. Látva, micsoda felfordolást okozott a lelkében az a jelenet, amit látott, marad és vár. - Semmi baj, Jigsaw. - megy hozzá pár lépést közelebb. - Peter sosem érhet el Yo házában, téged pedig nem fog bántani senki. Nem csináltál semmi rosszat, Zemuro néha felbosszantja Yot. - magyarázza neki. - Azt hiszem, jobb, ha tudod, mintsem előbb-utóbb rágyere. Kyo számára összekapcsolódik a fájdalom és a szeretet. Kértelek, hogy ne rágd előtte a szád. Pontosan ezért, a vér látványa szikra az olajra, azonnal begyullad tőle. Akivel durván bánik, az közel áll hozzá, s a fokmérő ez. Engem is elküldött tegnap az anyámba, emlékezz csak rá. Barátok vagyunk, ezért közel állunk egymáshoz. Ezért tart távol magától téged. - folytatja. - Neked csak vigyáznod kell az otthonára, semmi más dolgod nincs. Nem fog közeledni hozzád, maximum beszélgetőtársként keres meg, mert tudja, hogy milyen tud lenni. Azonban Zemuro a másik eset, ő rettentően vonzódik Yohoz. Nem tudhattad, ezért ne okold magad. Zemuro is furcsa ember, középiskola óta ismerjük és azt hiszem, azóta becsben tart minket a szívében. Hajthatatlanul Kyo cégénél akart dolgozni, akkor figyeltem fel a különös vonzalmára. Szép dolgokat őrizget ő is magában, de engem csak Yo érdekel. - beszél nyugodtan. - Nem vagyok pszichológus, de ráérzek, hogyan segíthetem a körülöttem lévőket. Az pedig rajtad áll, hogy mennyire akarsz közel lenni Kyohoz. Ő megadja a szabadságod, de elveszi az életed, ha megszöksz, mert ez a törvény és mert olyan titkok tudója vagy, melyet nem engedhet, hogy kiszivárogjon. Senki sem ismeri őt, csak én. Azzal, hogy az életébe fogadott, engedélyt adott, hogy beláss az álarca mögé. De... ezzel az is jár... hogy te sem fogod tudni tartani sokáig az álarcod olyan feszesen. Még nem tudom, mi történt itt, de az biztos, hogy most nincs olyan révületben, mint szokott. Talán a félelmed felébresztette. - zárja ezzel le a beszédet.
Zemuro kezd magához térni. Még reszket, mint a kocsonya, de már kezdi felfogni, mi történt vele.
Kyo ezzel szemben bénultan ül és bámul maga elé. Tökéletesen kitisztult a feje, emlékszik már mindenre, de még idő kell, mire megemészti a dolgokat és kitalálja, hogyan tovább.
|
*Viszont a kandúr nem felel Andrewnek, túlságosan bepánikolt és már az életét félti, még akor is ha tudja valószínüleg nem akarják megölni...nem néz fel rá, olyan mintha oda fagyott volna abba a szent sarokba, sokáig csak ledermedve néz egy pont felé, s talán percek telnek el mire felemeli a tekintetét Andrew felé, a szemében még látszódnak a könnycseppek de már nem sír.... halkan szólal meg, talán túlságosan is halkan* - A gazdám... dühös lett és... mert... Zemuro úr kupit csinált a szobájában... én... megijedtem.... *remeg mint a kocsonya, a rémület még mindig tükröződik a szemeiben*- Hírtelen én... Petert láttam magam előtt... én nem akartam bajt csinálni... *evvel a székre gondol amit összetört*
|
A dühén nem növel Jigsaw kiborulása, inkább kissé észhez téríti. Még mindig vicsorog, de most csak liheg és gyilkos pillantásokkal nézi Zemurot. Még mindig azt érzi, hogy megölné a férfit, de ellöki magát tőle. A szőke férfi reszket, nem tudja, hogy fél, vagy kívánja-e őt, de mozdulni sem mer.
Az ajtó kinyílik, Andrew pedig becsörtet rajta. Csak azért jött, mert tudta, hogy ma rossz napja volt Kyonak, s beszélni akart vele pár szót egy jó kis wiskey mellett, de amint meglátta Zemuro autóját, elfogta egy rossz érzés, s lám, nem tévedett. Lefogja a férfit és a kanapéra ülteti. - Csillapodj. - kéri nyugodtan, de határozott hangon. Zemuro lecsúszik a falon, de Andrew őt is felkaparja, majd ahogy elcipelné őt, meglátja a rendetlenséget. Megérti, miért így talált rá a párosra, s mivel Kyoban még lehetnek harcias indulatok, inkább a dolgozó szobában ülteti le a sokkos szőkét. Kyoval szeretne foglalkozni, de meglátja a széket. Úgy érzi, ez nem kettejük műve, Kyo nagy becsben tartja ezt a kéglit, nem tenne kárt benne, még akkor sem, ha elönti a düh. Mély levegőt vesz, majd felmegy Jigsawhoz. Bemegy a szobájába, de az ajtóban megáll. - Ők most nem beszélnek. El tudod mondani, mi történt? - kérdezi higgadtan, holott a szíve majd kiugrik, úgy lüktet a mellkasában.
|
- Ne... ne... hagyd abba! *kiálltja de mintha ezek nem is a féfinek szólnának, mintha csak saját látná a szőkében, s Kyo öltözött volna Peternek... *- Elég! *kezeivel átkarolja a fejét, lelapítva evvel a füleit, de mivel Yo tovább durvul és ő csak a hangokat hallja, a régi emlékeket éli fejében el akar rohanni, de megütközik az egyik székben és avval együtt borul fel, valószínüleg a szék nem úszta meg sérülésmentesen ezt az esést, de Jig igen... még mindig rettentesen fél, kezeivel húzza magát ki a szék "öleléséből" majd amint tud felrohan a szobájába, lassan visszatér a valóságba, de addigra már késő, szemei könnyeket szórnak, megrongált egy széket és még kiabált is... bebújik a saját kis sarkába és várja a kivégzőosztagot.... azaz Kyot...*
|
[229-210] [209-190] [189-170] [169-150] [149-130] [129-110] [109-90] [89-70] [69-50] [49-30] [29-10] [9-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
