|
Témaindító hozzászólás
|
2010.01.14. 21:04 - |
A háznak két bejárata van, az egyik amelyikben a Kasai család lakik, a másik peddig egy állatorvosi rendelő, ide lehet hozni a beteg, sebesült állatokat és persze a macskalényeket is.
|
[579-560] [559-540] [539-520] [519-500] [499-480] [479-460] [459-440] [439-420] [419-400] [399-380] [379-360] [359-340] [339-320] [319-300] [299-280] [279-260] [259-240] [239-220] [219-200] [199-180] [179-160] [159-140] [139-120] [119-100] [99-80] [79-60] [59-40] [39-20] [19-1]
Még rosszabbul érzi magát. Egy pillanatig elhitte, hogy Lamento megszökne vele és boldogok lehetnének. De ilyen kétfelé húzó érzésekkel nem lehet élni. Könnyezni kezd és bármennyire szeretné visszafogni őket, azok kiperegnek a szemeiből. Szipogni kezd és a testét rázza a sok érzelem, ami megtalálja, míg Konoe is beszél. - Bolondok vagytok. - közli sírva. - Mind a hárman nagy marhák vagyunk. - folytatja és felnéz a föld pásztázásából a két kandúrra. - Te vagy kegyetlen magaddal, Lamento, mert nem kérsz időt tőlünk és zárkózol be magadba, hogy megtudd, mégis mit akarsz igazán. - mondja ki a szavakat magabiztosan és szenvedélyesen. - Tudod, mi lenne kegyetlen? Ha azt mondanám, hogy nyissuk ki akkor teljesen ezt az egészet. Csináljuk hárman, négyen, vagy öten. Én a legjobb barátomat tettem a sarokba érted. Nem bánom és ne vedd szemrehányásnak, mert ez az én döntésem volt, én csináltam, ez teljes mértékben az én bűnöm. Ha figyeltem volna rá, talán nem így lett volna. De ugyanúgy lepasszoltam Suzumit is. - folytatja állhatatosan. - Konoe, te meg ne azon gondolkodj most már, hogy hova menj! - szól rá dühösen a kandúrra. - Mindhárman ugyanabban a ganés gödörben döglődünk, úgyhogy együtt mászunk ki belőle, vagy egyenként fulladunk bele! - dönti el. - Úgy harcolunk egymás ellen, hogy a tőrünket a saját hasunknak feszítjük és fenyegetjük vele a másikat, hogy harakirizünk, ha nem lép le, miközben úgy teszünk, mintha barátok akarnánk lenni. Ne mondd, hogy nem! - szól rá, mielőtt csak megfordulna a fejében, hogy ellenkezzen. - Ha ugyanúgy imádod ezt a macskaférfit, mint én, akkor ugyanúgy érzel, ahogy elmondtam, ahogyan én is! - kiabálja, de aztán észbe kap és visszafogja magát. Visszalép és kicsit lecsillapodik. - Rai nem halt meg. - közli halkan, de már nem néz egyik lényre sem. Könnyei is elapadtak a kifakadásával. - Ha meghalt volna, tudna választani, nem is lenne kérdéses. A megjelenésed előtt is sokat beszélt rólad, Konoe. Szóval semmivel sem kellene jobban visszatartanod magad, mint nekem. És nem kell azt mondanod, hogy különleges vagyok Lamento számára, mert te is az vagy. - mondja gyerekesebben. Aztán elhallgat.
Kékcsillag keresztbe teszi a lábait és a felsővel előre-előre rúg, így ringatva a testét és vele együtt egy kicsit a kanapét is. - A műtét miatt nem aggódnék, nem olyan durva az. - mondja. - Csak egy kis bőrréteget felvágnak, kiveszik a csippet és összeöltik. Ennyi. - meséli minden gond nélkül. - Ezt egy nőstény is kibírja. - teszi hozzá magabiztosan. - Nekem mélyebben van, majdnem a bordáim alatt. Nem igazán érezhető, hogy ne zavarja azokat, akik használnak. - válaszol. - Először a derekamnál volt, de áttették. - teszi hozzá. - Az erejét meg tanulja kontrollálni, de majd csak húsz éves korára lesz a teljes képesség birtokában. Addig ez még nem minden, amit tud. Minden nap egyre több és nagyobb erő birtokában lesz. Szerintem kellene valamit edzenie, amivel önuralmat gyakorol és levezeti a felesleges energiáját. - jegyzi meg Kékcsillag.
Kou a maszktól is fél. Nem akarja átvenni, nem is mozdul meg, csak még jobban a fejébe húzza macskafüleit, farkincája pedig erősebben csapkod, a vége meg vibrál. Hajlik rá, hogy megtegye, amit Adrian kér tőle. Juliana nagyon drukkol, hogy Kou végül beadja a derekát és amikor a fiú úgy dönt, hogy jobb öntudatlanul elszenvedni bármit, mint tudatában lenni a legkisebb idegőrlő dolgoknak, kicsit megnyugszik. Figyeli, ahogy a félvér arca egyre szelídebbé válik, ahogy kezei elkezdenek elernyedni, a farkincája egyre lekonyul, míg végleg el nem alszik.
- Féltem, hogy nem lesz rá hajlandó. - mondja őszintén, szinte sóhajtva a szavakat. Lehajol megnézi a fiú kezei nyomát a fémasztalon. - Elképesztő ereje van. - csodálkozik ámulattal a hangjában. - Azt hiszem, Blinddel nagyon egymásra találtak. Szerinted jót tesz nekik ez a kapcsolat? - kérdezi. - Az öcséim heccelték Blindet, hogy tetszik Kounak, de akkor még tiltakozott a gondolat ellen is, ma viszont, ahogy sírt Kou miatt... - magyaráz kicsit anyáskodón, miközben azt teszi, amit tennie kell. - Tudom, hogy Kou nem rossz, csak kicsit félek az erejétől, ha őszinte akarok lenni. - vallja be. - Te is mondtad, hogy csak bízni tudsz benne, hogy a helyes úton marad.
   
|
- Egy részem téged... a másik Konoet akarja... mit tegyek Teru? Bele őrülök ebbe a kínba... *mondja mélységesen komolyan és érzelemmentesen. mint aki valami idegen világban járna épp* - Csak... azt tudom, hogy... nem akarlak elengedni téged Teru... előbb kényszeríteném magam a sírba... *mondja ezt is teljes komolysággal, aztán már csak maga elé néz, sírna de az nem oldana meg semmit... meghalna de az sem juttatná előrébb a dolgokat* - El kéne mennem? Vagy maradjak? Te vagy Konoe? Annyira.... kegyetlenek vagytok, mégis hogy dönthetnék? Nem tudom... bocsáss meg... *teljesen megzavarodik, kezeivel lefogja a füleit, Konoe megrémül és oda megy hozzájuk*
- Mi történt? *kérdi de a fehér macska nem felel* - Lamento... elég ne kínozd magad... *a macskaférfi fülei hírtelen felpattannak, ahogy Konoe ezen a névan szólítja* - Azt hittem, ha nem fogadom el, Rai majd visszatér és szeretni fog engem... de Rai úgy tűnik velem együtt halt meg azon a napon, míg Teruval együtt megszületett Lamento... most mit tegyek? Ez az egyetlen hely ahova haza térhettem... te vagy az egyetlen személy... akiben éltem... most nem tudom, mit tegyek...? Hova mehetnék? Csak bajt okoztam nektek...
*Blind bólint, hogy igen miatta* - Kou... nagyon erős, de vajon el tudja viselni a saját erejét? És vajon sikerül a műtét? Remélem minden rendben lesz... *beletúr a saját hajába és elhúzza a tarkójáról* - Nekem itt van a csippem... és a tiéd? *érdeklődik*
- Jólvan Kou... nyugodj meg... *neki is az jut ezsébe ami Julinak, hogy talán jobb lenne Kout elaltatni arra az időre amíg műtik... de a tű itt sem jöhet szoba... azért egy maszkot hoz oda* - Szorítsd az arcodra... *kéri, s ő is segít* - El fogsz aludni.... ne aggódj... nemsokára felébredsz majd... alig fél óra múlva... *mondja neki nyugtatólag* - Fölösleges, hogy végig feszengj és szét szedd a berendezést... szóval vegyél mély levegőt és lassan fújd csak ki... *kéri*
  
|
- Mi? - bukik ki belőle suttogva. Mindennél jobban látni akarja most a kandúr arcát, de nem akar elhúzódni tőle, úgyhogy csak ügyetlenül kapaszkodik belé és próbál úgy fordulni, hogy láthassa, amire kíváncsi. - És Konoe? - suttogja. - Ha nem őt akarod, miért nem mondod el neki? - kérdezi. Konoe megjelenése megelőzi abban, hogy még jobban a szerelméhez simuljon, éreztesse vele, mennyire vágyik rá, milyen nagyon imádja, kimondja vagy a fülébe suttogja, hogy ő élete értelme. Bűnösnek érzi magát, mintha más kedvesével hetyegne. Hol az igazság? Mit kellene tennie? Vöröslő arccal hagyja, hogy Lamento eleressze. Tekintetét lesüti, s csak szomorúan mereng magában. Elszökne, holott úgy tűnik, őt akarja igazán a macska? Nem tudja, most mi lesz.
Csak hallgatja Ayasét. Nem nevet, de nem is hűl el. Nem ismeretlen számára ez a világ sem. Nem is mond neki semmit, cask hagyja elmenni. Aztán pár perc múlva összepakol a konyhában. Nincs kedve ott maradni, így társaság után néz. Blindre talál rá, aki elég szomorú arcot vág. Lehuppan hát mellé. - Csak nem a lovagod miatt búsulsz? - kérdezi tőle.
- Kezdhetjük. - válaszol monoton hangon Kou. Most kerül a jelenbe. Hirtelen meglátja az injekciót és hiába mondta, hogy egyszer kibírja, most hátracsapja a füleit és farkán is szétáll a szőr, úgy néz a tűre, mint fegyverre, amit azonnal el kell vennie a másiktól. Juli nem tudja, mit csináljon, így míg a szerkezettel foglalkozik Adrian, megfogja az injekciót. Kou meg nagyon szeretne bízni a férfiben, de nem tud. Mire hasra kényszeríti magát, már kisebb gleccser olvad le a hegyekből. Minden idegesíti, zavart és feszült lesz. Úgy próbál csillapodni, hogy megkapaszkodik az asztal szélében, de kezei nyomán nyikorogva meghajlik a fémasztal. Juliana úgy gondolja, biztonságosabb lenne elaltatni a kandúrt. Fél egy kicsit, hogy feltör az ereje és a dühe.
|
- Teru... szökjünk meg ketten.... *súgta a fiú fülébe, amikor ajkaik eltávolodtak egymástól... érezte a srác vágyát, ő is bele akart temetkezni a saját kis érzéseibe, de egyszerűen képtelen volt rá... úgy vélte akkor még saját magának sem lenne képes megálljt parancsolni, nem hogy Terunak...* - Szeretlek... *suttogja neki halkan, de hamarosan nyílik az ajtó és ahogy Konoe megjelenik, a macska tekintete tele lesz fájdalommal... Konoenak rosszul esik, hogy így látja őket, de csak nyel egyet és leül távolabb.. de tekintetét belefúrja Lamentoéba... a macskán eluralkodik a kétségbeesés és lassan elereszti Terut...
*Ayase elpirul* - Legtöbbször bedrogoztak előtte...mert ha nem tették... akkor a végspkig ellenálltam... vagy több ember fogott le hogy megállítsona kapálózásban... esetleg valami szerkezet... nem tudom mikor volt vad, vagy mikor szelíd a szex... volt és kész... megtették és ennyi... igazából sohasem törődtem bele abba, hogy csak egy lyuk vagyok... és bár emberről emberre jártam... adtak... a végén már inkább csak elvontam a tudatom... a vazaros képekbe menekültem.... nem éreztem sohasem semmit szex közben... azt sem éreztem, amikor tetoválást csináltak a hátamra.... pedig azt mondják az fájdalmas... de azt hiszem... nem voltam akkor sem épp ebbena világban... amit láttam még az is sokkal jobb volt, mint a szex... ennyi... *felkel* - Ledőlök egy kicsit... elfáradtam... *jelenti és eltűnik Kou szobájában*
*Blind közben kijött a szobából, s megkereste a kanapét, oda leült és várt... egy kicsit aggódott Kou miatt... félt hogy megint túl sokat beszélt... feleslegesen jártatta a száját, s ez kellemetlenül érintette a félvért... talán már nem is bízik benne, ez elszomorítja a lányt*
- Semmi baj... kezdhetjük ugye...? *kérdezte Adrian, s közben előkerül a fájdalomcsillapító is* - Most ezt ki kell bírnod... ne aggódj, ennek nincs semmi mellékhatása... mint mondtam... kockázatos lenne enélkül... *fecskendezi fel az anyagot a tűbe* - Fordulj a hasadra.. hogy hozzá férfjünk a hátadhoz... *kéri, de még mielőtt bárhová is beszúrná az anyagot, egy szerkezetet visz Kouhoz* - Most maradj nyugton... a röntgen majd megmutatja, hogy hol van benned pontosan az a kütyü... *miután pontosan megállapított a ahelyet, Julinak is megmutatta, hogy ő is lássa, esetleg tanuljon valamit...* - Akkor kezdjük...
|
És Teru természetesen engedi. Most nem érdekli senki és semmi más, csak a macskaférfi. Mindenét odaadta és az újakat is odaadná neki. A legmélyebb mélységébe és a legmagasabb magaslatába is beengedi őt. Még akkor is, ha arra készül, hamarosan kiűzi őt mindenhonnan, a szívéből, a gondolataiból, még az emlékeiből is és elzavarja a Macskalények Birodalmába. Beleborzong, mennyire jól esik számára Lamentoval lenni. ~ Nem akarok nélküled élni... ~ mondja magában neki. ~ Nem akarlak elveszíteni... ~ folytatja. ~ Könyörgöm neked... válassz engem. ~ kéri a szíve. ~ Vagy ha nem engem választasz... búcsúzz és menj... ~ megy tovább a gondolat. ~ Menj el, ha el akarsz, mert nem bírom ki, hogy itt vagy mellettem, de nem velem, itt vagy a közelemben, de nem bennem, nem nekem. ~ folytatódik még mindig, miközben már forrón csókolja a kandúrt. Önfeledt, mintha a saját szobájában lenne. Belekapaszkodik szerelmébe. ~ Bárcsak ne kellene elengednem téged soha! ~ kívánja őszintén. Érzi, hogy testét vágy dúlja fel, s űzi kínlódásba, de nem biztos benne, hogy Lamento tehet-e erről, vagy ő maga. Csak bújik hozzá, mintha nem a Kasai család otthonában lennének.
- Túlspilázni? Azt ne mondd már, hogy neked mindenkivel egyforma volt! - szól rá szenvedélyesen Kékcsillag a szőkére. - Ez habitus kérdése. Egy karakán ember tudja, mit akar és el is fogja érni. Egy erőszakos leszarja, te mit akarsz, megbasz, hogy utána járni nem tudsz napokig, nemhogy ülni. Egy romantikus meg addig kényeztet, míg már tényleg nem bírod és te tepered le. - mondja vidáman, kissé sarkítva az embertípusokat. - Hű. - vigyorog. - Vagy szende szűz vagy, vagy ellenkezni fogsz a lelked mélyén, vagy olyan vággyal tombolsz majd, hogy beleremeg majd a csillár is. - hecceli Ayasét könnyedén.
Kou csak némán áll. Miért nem zúzza szét a világot? Mert jó akar lenni. Nem akar pusztítani. Nem biztos benne, hogy jogos, amit tenni akar. Nem biztos abban sem, hogy ezt kellene tennie. Biztosan van egy másik megoldás is. Csak még nem ismeri. De változtatni akar ezen. Muszáj. És Blind minél bátrabb, annál jobban muszáj. Aztán rém zavarba jön. Hallhatóan nagyot nyel az "érints" kifejezés után, csak úgy ropog végig kiszáradt torka. Vér vörös lesz és hátrafordulnak a fülei. - Ne mondj ilyeneket... - kéri szégyenlősen a lányt. - Megyek. - mondja, azzal valóban a rendelőbe megy.
A lány zavarba jön Adrian érintésétől, bár kicsit úgy érzi magát tőle, mint egy jó kutya. Fura számára. - Értem. - mondja végül. Szeretne még beszélni erről a férfivel, de befut a félvér, így inkább elnémul.
- Bocsánat, meg kellett beszélnünk valamit. - mondja Kou, azzal leveti felső ruházatát és felül az asztalra, mintha bátor lenne és tudná a dolgát, holott igazából még Blind körül forognak a gondolatai csupán.
|
*Lamento is figyeli Terut, olyan mélységgel néz a szemeibe, ha a fiú hagyja, mint talán soha semmikor... egyszerűen oda van ezért a gyerekért... minden lélegzetvétel oly fájdalommal teli most a macskaférfi számára, hogy észre sem veszi, automatikusan mozdulnak kezei Teruért... vágyja őt, érezni akarja, magához ölelni, csókolni... szeretni örökké... elfogadja a csókot, sőt többet tesz, vissza csókol és közben szorosan magához öleli a fiút, ebben az ölelésben talán benne van minden amit csak elmondhatna neki, így nem szólal meg, s nem is engedi el a fiút, bizonyára ha nem lenne közönség, nem is állna meg egy "kérlek ne hagyj el" csók után*
- Cuki? *néz értetlenül és pironkodva, majd elkap egy szelet párizsit és rágcsálni kezdi* - Micsoda nagy szavak... gályarab heh... amúgy meg nem spilázod ezt túl? Én cis csak egy élőlény vagyok, semmivel sem lenne másabb velem, mint mással... *felmordul* - sehogysem képzelem el, elég lesz akkor képzelegni amikor már ott tartunk, hogy megnyerted a fogadást...
- Talán így is van... *mondja egyszerűen Blind* - De ha ez tényleg... szóval... akkor miért ne zúzod darabokra? *kérdezi nagyon komolyan* - Miért foglalkoztat ennyire ez a HA? *kérdezi miközben szemeivel egyenesen Koura néz... még akkor is ha Kou arca a lány előtt feketeségbe burkolózik* - Nem félek attól a vadállattól aki benned él Kou... akkor sem ha majd megsebesít... mert tudom, hogy nem fájna... mert te mindig is nagyon figyeltél és még mindig figyelsz rám...én... nekem csak a hangok maradtak... és a tapintás... beszélj hozzám és érints, akkor érezni fogom, hogy fontos vagyok, és hogy te mennyire fontos vagy nekem.... *fejezi be a monológot, majd az ajtó felé néz* - Már várnak rád... menj csak...
- Ügyes... *dicséri meg Adrian Juli, s valahogy automatikusan megpaskolja a lány fejét, ez számára nem jelzés semmire, mégis egy kis figyelmesség és nyugtatás bár lehet, hogy Juli nem fog ettől megnyugodni* - Nem kell félned, biztosan menni fog... amúgy meg... féltem Kout, de bízom benne, s remélem, hogy semmit sem fog elhamarkodni, hogy megbecsüli majd az új életét, a családját... hogy képes lesz az erejét kordában tartani... ez az amit tehetek, a többi már csak rajta áll, vagy bukik....
|
Lamento minden rezdülését figyeli. Tudja, hogy már a lényével is fájdalmat okoz a kandúrnak, mert ha sosem lett volna, most boldogan élhetne Konoéval. De milyen lehetetlenség az, hogy valaki visszatérjen a halálból?! Minden, minden a fiatalabb macskaférfi hibája. Minden. Mégsem tud haragudni rá. Ha lehetősége lett volna, valószínűleg ő is visszajött volna a szerelméhez. Csakhogy most már tudja, hogy ez mit okoz mindhármuknak, így ha meghalna és egy új világban ébredne fel, mint egy öröknek hitt álomból, nem keresné a kaput. Inkább élne magányosan, fájó hiánnyal, esztelen vágyódással, végtelen és kegyetlen reménnyel a szívében, de már nem térne vissza. Tisztában van vele, hogy Konoe is csak kimenekült ebből a helyzetből. Hogy ez mindhármuknak ugyanannyira, de nem ugyanúgy rossz. És jó is. Egy paradox színjáték, amely a boldogság leheletével édesgeti a lelküket egyre mélyebbre a halál torkában. Sírni tudna. Azonban nem fog. Majd álmában úgyis zokogva vallja be, hogy milyen lehetetlen gondolatai és érzései vannak. Úgy szégyelli, hogy szemérmes és erős akar lenni, holott tombol benne a vágy és gyenge megragadni az életében a gyeplőt. Feláll a székről, ahol eddig ült és odamegy Lamentohoz. Nem akarta, hogy bárki tudjon az érzéseiről itt, ahogy azt sem, hogy kihasználásnak tűnjön, ha az ilyen kettesben töltött pillanatokat arra fordítja, hogy csókokat lopjon. De tudnia kell, a félszemű lény hogyan érzi magát. Tudnia kell, hogy boldog-e kettejükkel. Ahogy azt is, hogy tudna-e választani. Mert Teru biztos benne, hogy nem szereti őket egyformán, valamelyikük mellett ha némi fájdalom és bánat után is, de már-már felelőtlenül boldog tudna lenni ez a szeretett teremtés. És Teru úgy érzi, ez nem ő. Ő túlságosan csendes, visszafogott, félénk és érzelmes, nem elég érdekes. Egyszerű srác, hiába nem értett vele egyet Konoe. Vele összeillenek Lamentoval, így hát Teru ezekre a lopott kis pillanatokra mostantól búcsúként tekint, s ha a kandúrok nem szöknek meg, ő fogja elküldeni Lamentot. Igen... meg fogja tenni... Már eldöntötte. Inkább megfullad az oxigén nélkül, mint lassan beleőrül a fuldoklásba. Odabújik a macskaférfihez, s mélyet sóhajt. Talán minden tettével megláncolja, magához köti, mégsem tud, s nem is akar most nemet mondani magának. Ha a kandúr engedi, megcsókolja.
Kékcsillag megint csak nevet Ayasén. - Annyira cuki vagy! - jelenti ki lelkesen. - De most tényleg. Tipikus kis szöszi vagy, mégsem vagy tipikus. - fűzi tovább vidáman. - Annyit beszélsz róla, holott mindketten tudjuk, hogy a gályarabod leszek, hogy már a gondolatától is lázba jövök, milyen lehet veled csinálni. - vallja be élénk mozgolódással. - Milyennek képzeled el? Oszd meg velem! - kéri hevesen, s előre dől a székén.
Amint Blind feláll az ágyról, a félvér, hiába akart tőle távol maradni a biztonság kedvéért, máris ott terem előtte egy lépésnyire. Túl erős a vonzódása és a féltése eziránt a nőstény iránt. Rettenetesen tetszik neki Blind. Minden másodperccel egyre jobban és jobban. Elveszik a tekintetében, holott nem néz igazán rá, s nem lát semmit, mégis úgy érzi, az a két gyönyörű kék szem magába szippantja őt és reménytelenül hiszi, hogy nem nyeli el, miközben már rég nyakig merült Blind lélektengerében. Lassan ő is kinyúl a lány kezeiért, de amikor az visszahúzza őket, Kou is visszavonul. Nem tudja, mit tegyen. Nincs tisztában a saját érzései lényével. Szerelmes? Fél? Gyűlöl? Gyilkos vágy lappang benne? Szeretetéhes? Kandúrvágy gyötri? Mi a franc van most a testén belül?! Szinte megriad még a lehetőségektől is. Szeretne válaszolni, de nem mer igent mondani. Nem meri megmondani Blindnek, hogy retteg tőle, hogy azt a kicsi jót, amit még nem öltek ki belőle, akaratlanul is bántja a lány. És ez is már mennyire paradox... soha nem ért még senkihez annyira óvatos és finom kéz, mint ezé a nőstényé. S ahogy erre gondol, bízni akar benne. Blind még szereti is őt, hiszen bevallja. Olyan őszintén és szépen bontakozik ki előtte, mint egy rózsabimbó a Nap előtt. És Kou páncélja újabb repedésekkel gazdagodik tőle. Szinte fáj neki, ahogy az elképzelt fém szétpattan lélektestén. Mintha egy lenne a páncéllal. Térden állva könyörögne legszívesebben Blindnek, hogy ne bántsa, ne zúzza porrá a páncélját, de nem bír megszólalni. Helyette megfogja a nőstény kezét és a mellkasára teszi. Ezzel talán mindennél többet mond neki, talán a semminél is kevesebbet. A lehetőség, hogy így megvallja kezdődő... valóban csak kezdődő?... szerelmét, s igazán nem magyarázza meg, ami már ki akar szakadni a szájából, megijeszti. Hevesen ver a szíve, nagyokat, mintha minden lüktetés attól félne, hogy nem bír elegendő vért szétküldeni a testben. Mintha attól félne, ha nagyobbat lök, több oxigént juttat szét, hiszen nem lesz több. A kandúr lélegzetei nagyon mélyek, olyan érzése van tőlük Kounak, mintha egészen az ágyékáig teleszívná magát levegővel. - A páncél mögött rejlik az igazi vadállat. - suttogja. - Nem csak azért emeltem páncélt, hogy megvédjem magam, hanem azért is, mert túl sok bennem a düh és a gyűlölet. Mert... úgy érzem... egymagam ezt az egész világot porrá bírnám zúzni. - vallja be keserűen. Még mindig a mellkasához fogja Blind kezét, ám észre veszi, hogy egyre görcsösebben tartja ott, így elengedi. - Szeretnék szeretni... de nem hiszem, hogy képes vagyok rá. - ismeri be. Most olyan tisztán néz Blindre, szinte érzi, hogy ő is kinyílik. - Azt akarom, hogy fogd meg a lelkem, mert neked talán elég szelíd az érintésed, de... félek, ha csak kinyúlnál érte, megvadulnék. - azzal elhátrál Blindtől. Retteg tőle, hogy bántja. - Nem akarlak elküldeni. - jelenti ki elcsukló hangon. - Minél közelebb kerülsz hozzám, annál jobban azt akarom, hogy velem légy. Mert soha senki más nem fogja hallani azokat a belül suttogott szavakat. Mert soha senki nem fog ugyanakkora fájdalmat és boldogságot okozni nekem egyetlen tettével. Mert soha másnak meg nem engedem, hogy meglásson a páncél mögött. - folytatja rekedten. Halálhörgés és siralom? Mit is akar igazán? Megnyugodni. Hiszen már reszket a feszültségtől és sírás környékezi. Kezd kiborulni, holott nem szabad kiborulnia, mert akkor újabb lépést tesz afelé, hogy kiengedje a páncél mögül vadállat-lelkét.
- Jól van. - mondja Juli, mintha egy nagyon nehéz feladatot vállalna magára. - Gondolom, nem lesz olyan, mint inget varrni, de abban a fiúk szerint egészen jó vagyok. - jegyzi meg bugyután mosolyogva, megint vér pirosra pirulva. - Az egyetemen volt olyan feladat, hogy fel kellett tárni egy békát, majd össze kellett zárni és akié felébredt és legalább egy hétig élt, az átment a vizsgán. Az enyém két ilyen műtétet élt túl. - jelenti be büszkén, de megint olyan butának érzi magát. - Mindegy! - legyez maga előtt párat. - Adrian. - ejti most ki nagyon komolyan a férfi nevét. Már nyoma sincs az előbbi kislányos, bájos butuskaságnak. - Nem lesz baj? Úgy értem, Kou ereje miatt nem aggódsz? - kérdezi félénken.
|
*Lamento észreveszi ezt a pillantást Terun, s kezei ökölbe szorulnak, éppúgy ahogy szíve.. fél... retteg hogy elveszíti a srácot, de boldog azért is amirt Konoe itt van... egy elképzelhetetlen helyzetbe került amiről még csak álmodni sem mert sohasem, nem hogy megtörténjen vele mindez... furcsán érezte magát... elkomorodott és az ajtót pásztázta... arra gondolt jobb lett volna, ha kint marad...*
- No most én megyek egy kicsit levegőzni! *jelentette be Konoe*- Nem megyek az utcára, nem kell aggódni, csak a lépcsőn leszek... *nevetett, majd kiment és valóban a lépcsőre ült* ~ Jaj Rai... mit tegyek? EL akarok szökni veled... azt akarom, hogy felejtsd el ezt a fiút... de tudom te nem lennél boldog akkor.... azt hiszem mégis el kell tűnnöm... amint a dolgok roszabbra fordulnak... én emg fogom tenni... *tudja le magában*
- Nem nem igazán félek... *vallja be* - Csak elég furcsa lenne veled csinálni... igen furcsa és valahogy nem is tudom annyira groteszk... amúgy szerintem sem nyerhetsz, nem úgy tűnik, mintha Adrian akarna tőled valamit! *nevet, teljesen felszabadultan*
*Blind egy kicsit megijed, de Kouba kapaszkodik, bízik benne így nem fél a karjaiban... fura számára ez a melegség amit most érez... némán hagyja hogy letegyék az ágyra... s csak fokozatosan engedi el Kou felsőjét, egy darabig még ül és hallgatja a fiút, fülei ide oda járnak, látszik, hogy nagyon koncentrál* - Tehát... *lassan feláll az ágyról, füleit hegyezve pedig kouhoz lépdel* - Tehát attól tartasz, hogy betöröm a lelked és utána elpusztítom? Ettől félsz Kou? *kérdezi miközben óvatosan megpróbálja megérinteni... de kezét nem nyújtja ki teljesen a félvér felé... szemei a semmibe merednek, de aztán összeszorítja őket, mintha csak szégyenlős lenne és kezét is vissza húzza* - Én... igazán... szeretlek téged Kou... *suttogja az utolsó szavakat* - De félek... *folytatja azonnal* - Félek, hogy túlságosan is mélyre nyúlok.... ahogy mondtad... igazából én is félek, hogy sebeket okozok neked... hogy az ami vagyok fájdalmat fog okozni neked... én el akartam mondani ezt... de nem mertem... ne haragudj rám... és nem kell sajnálnod, küldj el, ha úgy látod jónak...
- A kezem még nem gyógyuét meg teljesen, eddig Kou helyettesített, de most majd neked kell... nem teljesen, amit tudok megcsinálok, de azt hiszem a varrást a ferőtlenítést, és a kötözést majd neked kell elvégezned... *mondja komolyan, nyugodt arcal*
|
Teru észreveszi azt, ahogy egymásra néznek. A szíve összeszorul, úgy érzi, megfullad. Mondják, hogy egy idő után olyan a másik, mintha levegő lenne. De levegő nélkül nem lehet élni. És ezt a fiú nagyon érzi most már. Konoe megjelenése folyamatosan kezdte elvonni tőle az éltető oxigént. Fél, hogy belehal, de attól még jobban, hogy végül elborítja őt a féltékenység és beleőrül ebbe a trióba. Még mindig elképzelhetetlennek tartja, hogy békében, szeretetben, harmóniában együtt tudnak élni így. Ragaszkodik Lamentohoz és a fiatalabb kandúr hiába nem akar vele rivalizálni és harcolni, idővel könnyedén idegesítheti, hogy Teru megpukkad a fehérhajú macska nélkül.
Kékcsillag nagyot néz. - Szexmániás. - jegyzi meg vigyorogva Peternek. - A becsinálásról meg annyit, hogy szerintem már idős vagy hozzá. - közli még utoljára, majd vigyorogva ücsörög tovább a székén és magához vesz még egy sonkát. - Persze, hogy kérdezhetsz. - mondja Ayasénak. Meglepődik a kérdésén, aztán nevetni kezd. - Félsz, mi? - kérdez vissza. - Egyébként nem tudom. Ha jó veled, én szívesen ismétlek. - közli vállat vonva, de élvezkedve a témán. - Nyugi, kizártnak tartom, hogy én nyerek. - jeygzi meg könnyedén.
Kounak gyorsan kell döntenie, hogy mit tesz. Elhúzódik Blindtől, vagy még közelebb bújik hozzá? Zavarja őt a tény, hogy láthatják mások. Nem akar közönséget, számára ez a kapcsolat intim és sérthetetlen. Aki megpróbálná bemocskolni, valószínűleg Kou haragjával találná szembe magát. De nem is adhat esélyt ilyesmire. Nem mehet át dühöngő vadállatba Blind jelenlétében. Nem tehet semmi olyat, amivel megijeszti, megbántja vagy kiábrándítja őt, ha már ennyire fontos lett a számára. Ezért hát kibontakozik a nőstény öleléséből, majd a karjaiba veszi, s semerre sem nézve egyenesen a szobájába viszi. Lábával csukja be az ajtót maga mögött, majd ráteszi Blindet az ágyára. Ezután becsukja az ablakot. - Megint a szobámban. - szólal meg. - Én... sosem... sosem nyíltam meg. Ayase volt az egyetlen... - mondja esetlenül. Adrian utána jön és ő lesomja a füleit. - Egy kis időt még kérek. - intézi szavait neki. - Mindjárt megyek! - teszi hozzá sietve, majd újra Blindhez fordul. - Rémesen érzem most magam. Mintha meztelen lennék. - vallja be. - A kezed... belenyúl a páncélom kicsi résein... a füled pedig meghallja, amit odabent elsuttogok... És közben szétszakít... szétszakít az ellentét... hogy akarom, hogy legyen valaki... csak egyetlen valaki, aki előtt levethetem a páncélom... de annyira... annyira őrülten és borzalmasan félek attól, hogy bántani fognak... hogy képtelen vagyok elviselni. - mondja végig a monológját. - Tudod a titkom. - jelenti ki. - Annyira vad vagyok... annyira nagyon vad, hogy inkább szörnyű dolgokat művelnék, csak ne nyúlhassanak hozzám. Közben meg másra sem vágyom jobban. - teszi hozzá kis késlekedés után. - Mintha anyámmal állnék szemben... Imádom, mert az anyám, de gyűlölöm, mert eldobott magától. Csak azért tette, hogy élhessek, ennek ellenére lemondott rólam. És amikor a feketepiacon voltam, inkább választottam volna a halált, mint azt. - beszél mélységes komolysággal, komor hangon.
Juliana rohan is Adrian után és segít neki mindenben. - Miért lesz rám nagyon nagy szükséged? - kérdezi félénken. Érzi, hogy ezt nagyon komolyan kell vennie, miközben nyugtalanítja is kicsit a gondolat, hogy Kout kell segítenie megműtenie.
|
- Ez remek... *mondja örömtelin Lamento, majd Konoera néz, aki ugyanúgy fürkészi a kandúrt... tekintetük találkozik és sokáig nézik egymást... végül Lamento néz el másfelé... ez a helyzet úgy véli, neki a legroszabb és legkegyetlenebb...*
- Most azt hiszel be fogok csinálni félelmemben...*feleli Peter, majd megissza a teáját amit idő közben magához vett*- Na gyerünk Eve... mehet egy újabb forduló... *kapja el a srácot*
- Mi? Megint....? De.... Peter....én abba már biztosan belehalok... *viszont a férfi nem igazán hallgat rá, bevonszolja a szobájukba*
- Én is... nagyon sajnálom.. *Blindnek lassacskán sikerül megnyugodnia* - Ne haragudj amiért olyasmiket mondtam, amibe igazából nincs is beleszólásom... nem akartalak megbántani...
- Értem... köszi *mondja a lányak*- Minden rendben? *lép oda Adrian, majd koura mosolyog* - Itt az idő... megszabadítunk attól az átkozott szerkezettől... *momdja a fiúnak, avval elindul vissza és előkészíti a terepet Kounak* - Juli rád most nagy szükségem lesz... *mondja avval folytatja az előkészületeket*
- Kékcsillag... őőő kérdezhetek vlaamit? *Ayase kissé elvörösödik* - A fogadásunkal kapcsolatban... *nyökögi* - Ugye ha te nyersz akkor az eg alkalomra fog csal szólni és nem egy egész életre?
|
Teru meglepetten néz a kandúrra. Szemei kikerekednek, szája szétnyílik a csodálkozástól, mint egy lenyűgözött gyereknek, mégis ijedtség húzódik meg a szívében. Olyan mélyen megériti Konoe intelme, hogy képtelen megszólalni. Csak Lamentora pillant, amikor belép. Már nem vág olyan képet, mint az előbb. Örül, hogy épségben van a macskaférfi. - Tudunk szerezni Konoénak csippet. - mondja neki csendesen. - Kouét fogja megkapni, ha jól értettem, felszabadították. - teszi hozzá.
Kékcsillag nyugodtan elmosolyodik. Rá is pont igazak azok, amiket Adrian problémaként jelöl meg. Nem tartja magát etiketthez, a szabályokra fittyet hány, tudja, hogy önző, provokatív és ebben a légkörben ő szexmániásnak, s persze erkölcstelennek számít. Talán ezért is kedveli Petert. Hasonlítanak egymásra egy kicsikét. - Oké. - válaszol büszkén a rózsaszínhajúnak, majd vigyorogva néz Peterre. - Be vagy fenyítve. - mondja neki vidáman.
Kou teljesen zavarba jön a nőstény ölelésétől. Füleit lesomja, farkincája kunkorog és szétáll rajta a szőr, kezei mégis Blind köré fonódnak. Juliana feláll onnan és hagyja, hogy a két félvér megbeszélje a félreértést, ő addig Adrianhoz megy.
- Visszajött Kou. - mondja csendesen neki. - Úgy tűnik, Blinddel értették félre egymást, vagy valami hasonló. - makogja most már elvörösödve. - Nem akartunk problémát okozni. - kér bocsánatot a férfitől.
- Kérlek szépen, ne sírj. - kéri valóban szépen, gyengéd hangon Blindet a fiú. - Nem szököm meg innen, Adrian és Ayase már a családom. Én csak... - kezdi, de félbe törik a mondat a fejében. - Sajnálom. - ezzel a szóval nyugszik meg, farka megáll, a borzolódás eltűnik, majd lelankad a földre.
|
- Ohh értem... örülök a találkozásnak... amúgy pedig, nem olyan egyszerű bennem kárt tenni... már... *próbál illedelmesen válaszolni, majd bemegy a fiú után*
- Sohase fordíts hátat senkinek, sohasem tudhatod, hogy ki fordul majd ellened és mártja beléd a kést... ez ennek a világnak a törvénye, azt hiszem...*mondja kissé komoran* - Azt hiszem... inkább azt mondanám, biztosan...* majd az ajtó felé néz, érzi, hogy közeledik a kandúr, egyre élesebb a szaga, így Terura mosolyog* - Már itt is van... *s bár előbb Kou lép be, hamarosan megjelenik Lamento is*
- Mi tart ennyi ideig? *lépdel oda hozzájuk* - Nem voltatok még bent? *érdeklődik*
- De... a kezemet már a helyére tették... de most még várni kell...
- Ümm értem... akkor várunk... *néz egyenesen Konoera, majd Terut pásztázza, nem ölték meg egymást amíg nem volt a közelben, ez jó jel... legalábbis így véli*
- Csak annyi abajom vele, hogy felrúg minden etikettet és szabályt, egy önző alak... *kicsit még mindig ideges de próbál lehiggadni, megfogja Kékcsillag vállát, és megpaskolja* - Jólvan... Kou és Konoe után te jössz... és figyelj erre a baromra rendben? *kéri amikor már látja, hogy Kou visszatért*
- Én csak... annyira megijedtem... *elkapja a félvér kezét és magához húzza, megöleli és így magához is vonja őt, görcsösen szorítja Kout* - Azt hittem megszöktél, és ha ez így lett volna, akkor ez az én hibám lenne... meg különben is ha eltűnnél én nagyon szomorú lennék, ne menj el többet... *kérleli Kout, Ayase csak nézi a párost, nem gondolta volna, hogy Blind ennyire ki tudja mutatni az érzelmeit...*
|
Nem akarja firtatni a múltat, ezért Teru mélyen hallgat, amikor Konoe erről beszél. Aztán amikor Lamentora terelődik a szó, a fiú is megélénkül. - Nem az, ez igaz, de... - nem fejezi be a mondatot, igazából elpirul és úgy gondolja, talán a kandúrnak igaza van. - Igen, fura. - ismeri el szégyenlősen. - Szerintem csak megkeserítenénk egymás életét azzal, ha harcolnánk. Egy ilyen csata tökéletesen értelmetlen. - osztja meg Konoéval a meglátását. - Nekem tudod, mi a furcsa? - kérdezi elgondolkodó hangon. - Sok barátom van, legalábbis én így tudtam eddig. De amikor ellepett a probléma, valahogy nem tudtam senkihez sem fordulni. Egyedül Remingtonban bíztam annyira, hogy eláruljam neki a titkom. Rettegtem tőle, hogy megszakítja a barátságunkat, ha megtudja, hogy szerelmes vagyok Lamentoba, de nem így lett. Inkább felszínre kerültek az ő érzései is, és... eléggé úgy tűnt, hogy ha passzívan, ha óvatosan, ha nem akarattal, csupán ösztönösen, de... harcolna. Értem? Nem tudom... talán. - motyogja az utolsó szavakat.
Kékcsillag csak nevet, míg Adrian támadást nem intéz Peter ellen. Akkor behúzza a füleit és farkán szanaszét mered a szőr, olyan lesz, mint az üvegmosó. - Mi bajod a rokonoddal? - kérdezi meg aztán Adriant, mikor lenyugszik.
- Jó. - mondja Kou. - Tudom, láttalak titeket, csak én Blinddel voltam elfoglalva. - jelenti be. - Már nincsenek olyan sokan, ketten elmentek. - teszi hozzá, majd ő is kezet nyújt a kandúrnak. - Kou. Kasai Kou. - pontosít. - Szó szerint értettem. Félvér vagyok és az a képességem, hogy megnövekszik az erőm. Ez akkor fordul elő legkönnyebben, ha túl sok... érzelem ér. - mondja ki komolyan a szavakat. - Kicsit megijedtem, hogy kárt tettem benned. - ezt halkan, az orra alatt motyogja el. Visszavezeti Lamentot a házba.
- Jól van, nyugodj meg, Blind, semmi baj. - vigasztalja őt még mindig Juliana. - Nem csináltál rosszat. Majd ha mindketten megnyugszotok, megbeszélitek. - csitítja. - Már vissza is jött.
- Blind! - csúszik ki a száján és mindent feledve ott terem a nősténynél. - Mi történt?! - kérdezi aggódva.
- Megijedt, hogy eltűntél. - mondja neki a lány. Még mondana mást is, de félbeszakítja őt Kou.
- Sajnálom. Engem nem kell féltened, Blind. - beszél a nőstényhez, s óvatosan megsimogatja a karját.
|
- Hát, van amire mér nem emlékszem... és van ami már azóta megváltozott... van olyan is ami még tisztán él az emlékeimben.... *válaszol majd elmosolyodik* - De... Rai nem kóbor macska... és te sem vagy cska egy egyszerű ember a számára... neki, te különleges vagy... hidd el... bár elég fura lehet ezt tőlem hallani... de nem szeretnék rád esetleges riválisként gondolni...
- Ohh milyen magabiztos vagy... *nevet Peter, majd a cigarettája után nyúl, már majdnem meggyújtja amikor Adrian kiveri a kezéből*
- Nincs dohányzás... ez itt egy kórház, húzzál kifelé a füstöddel együttt! *rivall rá Adrian* - Micsoda kellemetlen alak... *morogja, Peter csak néz rá, kitáguklt szemekkel majd felnevet*
- Semmi bajom, ne aggódj, ennyi meg sem kottyan... *mondja ahogy kikerül Unze varázsa alól, megrázza fejét*- Nem kellene ennyire komolyan venned a dolgokat... a gazdám odabent van *mutat az ajtóra* - Csak nem volt kedvem tömörülni.... a nevem Lamento... *nyújt kezet a félvérnek* - Örvendek a találkozásnak... de ha szabad tudnom mit értesz azon, hogy túlnőtt rajtad az erőd? *kérdezi a félvértől*
*Blind lassan abbahagyja a sírást és megnyugszik, Julinak sikerül megnyugtatnia* - Nem akartam hallani... én csak... nem tehetek róla, hogy ennyire éles a fülem.... nem akartam rosszat csinálni... *szipogja*
|
Teru tétovázik, de megnyugszik attól, hogy Lamento a közelben van. Mélyet sóhajt, aztán leül várni. - Te nem emlékszel már erre a világra, Konoe? - kérdezi tőle suttogva. Arcán pír jelenik meg, szemeiben pedig szomorú szégyenkezés. - Begyűjtik a kóbor macskákat. - mondja ki, amire gondol. Ami miatt félti Lamentot. - Én nem érzem az illatát, csak ha igazán közel van hozzám. Nem hallom meg a hangját sem egy távolság után. Csak egyszerű ember vagyok. - motyogja.
- Él. - mondja ki egyszerűen a kék kandúr. - Szenvedélye a gyógyítás. - teszi hozzá mosolyogva, majd Ayaséra pillant. ~ Nagyon nehéz lesz befűznöm. ~ jegyzi meg magában. Nevet a pároson, szerinte iszonyú mókásak. Peter gátlástalan, Eve meg túlságosan félénk. Kedvét leli bennük a kandúr. - Túl sokat ahhoz, hogy eladjon a gazdám. - válaszol könnyedén Sobero. - De túl keveset ahhoz, hogy hasznom vegye, ha maradandó nyomorékságot állapít meg nálam Adrian. - teszi hozzá vigyorogva. - Itt akarok élni és nem hiszem, hogy hiányozni fog a szex, hiszen... - elharapja a mondatot csak a hecc kedvéért és jelentőségteljesen végignéz az asztaltársaságon. - Hiszen fogok én még eleget szexelni. - fejezi be.
Kou valóban nagy sebességgel rohan neki Lamentonak. Ráadásul meg is rémül, hogy esetleg megsebesítette. - Jól vagy?! - kérdezi tőle azonnal. Könnycseppek potyognak ki a szeméből, de amint felfogja, mi történik vele, rém hideg lesz az arca, szeméből kiürül minden érzelem és felegyenesedik. - Persze. Csak egy kicsit túlnőtt rajtam megint az erőm. De már lenyugodtam. - közli. - Gyere. - kéri hidegen. - Keiben is vannak rémes dolgok, egy éjszakában kószáló macska számára biztonságosabb kerítésen belül tartózkodni. - mondja neki szinte szigorral.
Juliana odabújik a vak nőstényhez. - Semmi baj. - kezdi szeretetgetve vigasztalni őt. Átöleli és hátát simogatva, csendes hangon beszél hozzá, mint egy anyuka, vagy jó nővér. - Tudod, Kou erős fiú, nem esik semmi baja. Mindjárt visszajön. - magyarázza neki kedvesen.
(Nem gond, hiszen beszéltük, hogy úgy akartam, hogy Kou belerohan Lamentoba, csak mivel Bene már sandán nézett, vagy mi... lemaradt a végéről. Most is sutyiban írok. XD ) |
- Nem kell őt ennyire féltened... nem gyerek már és különben is kint áll nem messze az ajtótól... a kapu közelében.... legelöl.. érzem az illatát, meg tudom állapítni, hogy itt van-e vagy nincs... ne aggódj rendben? De ha ennyire aakarod akkor menj ki hozzá, tudok várni egyedül is, majd kiszólok nektek ha én jövök soron esetleg... *mondja egyenesen, de nem tudja mit lép erre a fiú, úgy gondolja élni fog a lehetőséggel és ott hagyja*
- Él ez az ember egyáltalán? Cccc bár az ő baja... engem nem különösebben érdekel... *kunyizza ki a következő szeletet is Evetől, akinek már lassan kopog a szeme, de a második szendvicset már megosztja a fiúval, s egy harapást enged Evenek, miután ő is harapott egyet* - Egyábként... mi is van most veled? Itt laksz de mégsem vagy Adrian tulajdona... meg akar venni téged... de mégis mennyit érsz? És kérdés hogy vágyod ezt az életet amit Adrian kínál? Nem fog hiányozni a szex?
- Ne legyél már ennyire személyeskedő Peter... *teremti le Eve, de máris érzi hogy ebben a csatában is alul fog maradni, s így is lesz, elhallgat miután Peter vilámló tekintettel mered rá*
- Köszönöm... *mondja Adrian Julinak, aki nemsokára visszatér a hírrel, hogy Kou eltűnt... nagyon megrémül és elfehéredik,mindent félre dobva indul meg a szobája felé, ahol csak a nyitott ablakot találja...* - Miért mehetett el? Mi történt?
*Blind eddig csendben volt, de lassan megszólal* - Azt hiszem az én hibám... *görnyed össze és pityeregni kezd, Adrian most nem ér rá vígasztalni, túlságosan retteg attól, hogy elveszti Kout* - Nagyon sajnálom... *szipogja*
*Lamento szinte issza Unze szavait, a fiú nagyon szenvedélyesen beszél Mahorol, a szerelméről, s Lamento csodálja a kitartásáért, azért amiken átment már... s azért is csodálja amiért pár pillanat alatt megynitotta a fehér kandúr szívét... mindent elmondott neki ami bántotta, amit érzett, s mint istenségre néz fel erre a férfire, viszont az hamarosan elköszön, Lamento emiatt egy kicsit elszomorodik, de aztán Unze nevetve egy kis papírkára felírja a telefonszámát* - Hívj fel ha majd szeretnél beszélgetni.. *nyújtja át, Lamento pedig kissé remegő kézzel átvezsi, s a zsebébe mélyeszti, int neki a fiú de még mielőtt vissza inthetne valaki neki rohan olya sebességgel, hogy elveszti egyensúlyát és majdnem elesik de sierül visszanyernie*
- Mit csinálsz? *förmed rögtön Koura, de aztán elszégyenli magát* - Bocsi... biztosan nem akarattal tetted... minden rendben? *kérdezi kissé aggódva amikor megérzi a Kouból kiáradó sötétséget*
(Remélem nem baj, hogy így írtam xD De ha igen akkor nyugodtan írd ahogy te szeretnéd... :))
|
Kou mélységesen magába roskad. Üvölteni szeretne a fájdalomtól, de még a párnáját se meri az arca elé fogni, mert attól tart, hogy Blind még így is hallaná, hogy összetört. Inkább kinyitja az ablakot és kiugrik rajta, majd futni kezd, bele az éjszakába.
- Kékcsillagnak szólíthatsz. - mondja a srác, s ő is magához vesz egy szelet sonkát. - Azon nevettem egyébként, hogy milyen szerencsétlenkedéseket le bírnak nyomni egyesek. Éhes vagy? Egyél, bazmeg! - mondja vidáman, nem célzottan Evenek. Még meg is paskolja a hátát. - Nyugi, bírtam. - jegyzi meg neki, aztán végigfuttatja tekintetét Peterön. - Laza. - mondja a srácnak vidáman. - Szemét dög. - dicséri őt, majd leül egy székre és újabb sonkát vesz magához. - Dolgozik. Hol máshol lenne, mint a rendelőben? - kérdez vissza játékosan.
Teru most szégyenlősen elpirul és elfordítja arcát Konoétől. - Nem magam miatt aggódom, hanem azon, hogy egyedül mászkál kint a sötétben. - motyogja az orra alatt. Igazából amiatt aggódik, hogy bántják a macskát, vagy elrabolják. Azt nem bírná ki. S ahogy ezekre gondol, újra, most már vad félelemmel a szemeiben, az ajtóra néz. Várja azt a bekopogást, hogy mi tart már ilyen sokáig. Juli sejtette, hogy ez nem szabályos és most kíváncsian néz Terura, aki ettől összehúzza magát. Mindketten megrökönyödnek, amikor Adrian azt mondja, hogy "élve felgyújts egy macskalényt". Megborzongnak a dologtól.
- Persze! - mondja szolgálatkészen a lány. - Orvosi titoktartás, felesküdtök én is, hogy hallgatok, mint a sír! - jelenti ki komolyan, de belevörösödik és lesüti a szemeit. Túl lelkes volt. - Máris! - azzal elrohan.
- Köszönjük. - mondja Teru tisztelettudóan, azzal kimegy. Juli elsuhan mellette.
- Kou...! Nincs sehol. - leheli riadtan.
|
*Blind el akarta mondnai Kounak, hogy bízik benne, hogy mellette mer önmaga lenni, hogy vele nem feszeng, s nem fél semmitől... hogy talán ez nem szerelem, vagy nem mindent felperzselő vágy iránta, de valami mélységesen mély érzelem, amit nem tud hova sorolni... így inkább kimegy... nem akarja még jobban felkavarni sem Kout sem pedig önmagát, az ajtó mellé, a falnak támaszkodik és fülel*
- Sajnálom... nem szoktam hozzá ilyesmihez... *kipirul, főleg ahogy néha egyet egyet pillant a kékség felé... inkább már nem is néz felé és Ayaset kezdi bámulni* - Ohh.. még azt is hiszem be sem mutatkoztam... Eve vagyok...
- Ayase... *mosolyog a fiúcska, majd ahogy Kékcsillag kipakol, ő már magához is vesz egy kis ételt, s enni kezdi, élvezi a kiszolgálást* - Min nevetsz? *kérdi miközben egy szelet kenyeret rágcsál*
- Köszi a kiszolgálást... *mondja Eve és már belekezdene a vacsorába, amikor megjelenik Peter, egy szál alsógatyában, és egy trikóban* - Peter.... nem otthon vagyunk!
- De igen... *mpndja ahogy ásítozik, majd az asztalhoz megy* - Áhh vacsi... remek... jó itt a kiszolgálás... kenj nekem is Eve... naaaa... *kéri miközben a fülébe súg*
- Jólvan jólvan tessék... *és felé nyújtja a saját kenyerét amin vaj, párizsi, uborka és só van*
-Köszi! *mosolyog és enni kezd* - Hol van Adrian? *érdeklődik*
- Jó lenne igen... *néz Terura, de tudja, hogy Teru aggódik Lamento miatt* - Ne aggódj ahogy ismerem Rait... nemsokára bekopog, hogy mi tart már ennyi ideig... nem kell aggódnod, addig is bízd rám magad... *mosolyog*
- Nem... *mondja Adrian tömören Julinak* - De valószínüleg meg van rá az okuk, hogy ilyesmit kérjenek... talán az legális, hogy élve felgyújts egy macskalényt... de én akkor inkább nem akarok ebbe a csoportba tartozni.... Juli sok mindent fogsz hallani itt, de megkérlek, hogy minden maradjon titokban... megbízom benned, szóval ne árulj el engem... *mosolyog rá* - Kérlek szólj Kounak, hogy ő jön soron... *kéri* - Ti pedig akkor addig várakozzatok kint, szólni fogok amint kész vagyunk....
*Lamento és Unze megérkeznek a Kasai ház elé, a fehér kandúrt szinte ámulatba ejtette ez az ember... amolyan csodalénynek titulálja, s jelen pillanatban azt is elfelejti, hogy neki ott van Teru és Konoe... ez a fiú megbabonázza pedig nem is tesz semmit, csak beszélhozzá, mindenféle dologról,s ő válaszol, nem is tudja mik hangzanak el... *
|
Nem tudja, mit kezdjen a helyzettel. Annyira bután érzi magát. Tennie kellene valamit, csak fogalma sincs, hogy micsodát. Meztelennek és védtelennek érzi magát Blind vak tekintetében, mely már nem néz rá, felé, át rajta úgy, mint korábban. Egy pillanatra azt reméli, kölcsönösen tetszenek egymásnak, de aztán a nőstény arra kéri, ne értse félre, így gyorsan elhessenteni a reményt, s hagyja továbbállni Blindet. - Nem haragszom. - mondja neki keserűen, s nézi, míg ki nem lép a szobájából.
Okuo érzi, hogy Rolcast bántja valami, de nem firtatja. Úgy dönt, majd otthon megkérdezgeti. Tart attól, hogy esetleg az a baja, hogy mindenképpen orvoshoz akarja vinni. Ha így van, a félvér úgy dönt, akkor is elcipeli a fiút, ha az megharagszik rá. Nem fogja hagyni, hogy fájjon neki. El is határozza, hogy holnap elviszi a klinikára. Lepillant a boldog Fogra. Félénken lenyúl hozzá, s megsimogatja fehér haját.
Kékcsillag a hajában túrkálva vigyorog. Adriant talán sokkal könnyebb lesz befűzni, mint gondolta. Bár nem biztos benne. Aztán jól kineveti Evet, majd lenyomja egy székbe. - Hogy te milyen szerencsétlen vagy. - mondja neki játékosan, azzal terülj-terülj asztalkát pakol elé. Rákacsint Ayaséra. - Hozok neked teát is. - közli vigyorogva a fiúval, majd a fenekét riszálva megy ki érte a nappaliba, s úgy is jön vissza. Már-már nőies kecseséggel mozog, de amint leteszi a kancsót, kiszakad belőle a röhögés. ~ Imádok szemét köcsög lenni. ~ jegyzi meg magában.
- Én köszönöm. - mondja Teru eddig nem tapasztalt komolysággal. Kicsit megijed, hogy a férfi esetleg nem olyan jó szándékú, mint amennyire reménykedik benne, hogy az, de igyekszik magabiztosnak tűnni. Aztán meglepődik és kíváncsian Konoéra néz. - Megvárjuk, ugye? - kérdezi tőle. Arca felvidul, nem is hitte, hogy ilyen könnyen fog menni.
Juliana kíváncsian fürkészi Terut, majd félénken leskel Adrianra. - Ez... szabályos? - kérdezi tőle.
/Okuo folyt. a Jaseino családnál/
|
*Blind érzi a hangulatingadozást Kouban... mégsem tud semmit sem tenni, azt hitte felvidítja majd, ha elmondja neki, mit érez ő.... de ehelyett csak elkeserítette a félvért* - Ne haragudj... nem akartalak megbántani... *fülei teljesen a fejéhez simulnak, szégyelli magát* - Csak tudod... én még sose éreztem olyat... amit te váltasz ki belőlem Kou... ne érts félre, én... *de a szavai megakadnak, s lassan felkel, most nem kpes tovább folytatni a beszélgetést, ha Koutól nem kap semmiféle visszajelzést, akkor kinyita az ajtót és kilépdel a szobából*
*Fang bólint, érzi már hogy a kiszemelt gazda nem fél tőle, s habár sebeket szerzett és oldalán egye több varrat éktelenkedik, mégis boldog, hogy megvédte a számára lefontosabb személyt, nem is érzi a fájdalmat sem a kábutságot, lépdelni kezd Toku és Rolcas mellett, mint akinek kutya baja sincs.. ROlcas lehorgasztott fejjel köszön el az orvostól és a rendelőben lévőktől, s nem kíván felszólalni most egy jó darabig... *
*Mielőtt Kékcsillag lelépne, Adrian beletúr a hajába* - Viseld jól magad... és ahelyett, hogy Kout bosszantod, talál ki holnapra egy stratégiát... *mondja komolyan, s csak azután lép le*
- Köszönöm a segítséget... *mondja Adrian hálásan Terunak, de a kérésére kicsit elképed, nagy szemeket mereszt rá, aztán gondolkodóba esik* - Rendben... segítünk a dolgon... *az órájára néz...* - Kouból ki kell venni a csippet... szerintem az megfelelő lesz Konoe számára... mivel aktivált... ümm... de lehet, hogy sok ideig el fog ez az egész húzódni, megvárjátok? *érdeklődik a doktor, miközben Terut kémleli*
*Eve pár pillanatig csak néz maga elé... eléggé szétszórt és esetlen fiú Peter nélkül* - Lehet, hogy itt élek, de a hűtőbe nem én vásároltam be...és... ezért kérdeztem... én csak szeretném tudni, hogy szabad e vagy valami... *már lassan olyan piros mint egy érett paradicsom, Ayase jókat mulat rajta magában, nem hitte volna, hogy egy ember is lehet ennyire elesett*
- Nem hiszem, most igen elfoglalt... de ha észrevenné, hogy eltűntem, biztosan páikolna... egy kicsit... *mondja egy kicsit büszkén is a dolgot*
- Akkor van kedved visszafelé arra sétálni?
- K...komolyan?
- Persze... én is nagyon aggódnék, ha Maho csak úgy eltűnne... így is aggódom pedig tudom, hog hova ment...
- Értem...
- Akkor mehetünk?
- Igen... *bólint és ketten inulnak vissza a kasai házhoz*
 
|
[579-560] [559-540] [539-520] [519-500] [499-480] [479-460] [459-440] [439-420] [419-400] [399-380] [379-360] [359-340] [339-320] [319-300] [299-280] [279-260] [259-240] [239-220] [219-200] [199-180] [179-160] [159-140] [139-120] [119-100] [99-80] [79-60] [59-40] [39-20] [19-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
