|
Témaindító hozzászólás
|
2010.01.14. 21:00 - |
Korábban a Howoki család háza volt ez a rész, most már Lamento és Teru otthona kap helyet itt. Az otthonuk kevés berendezéssel bír, szegényes kis hajlék, de a kettejük szeretete melegséggel tölti meg a levegőt. |
[474-455] [454-435] [434-415] [414-395] [394-375] [374-355] [354-335] [334-315] [314-295] [294-275] [274-255] [254-235] [234-215] [214-195] [194-175] [174-155] [154-135] [134-115] [114-95] [94-75] [74-55] [54-35] [34-15] [14-1]
Teru megcsóválja a fejét. - Nem ugyanaz. - ellenkezik komolyan. Egy pillanatra megdől az elhatározásában, hogy márpedig most hazaviszi a kandúrját. Arra gondol, mi lesz, ha tényleg hazamennek. Valószínűleg az örömtől egymás karjaiban kötnek ki, szenvedélyesen csókolóznak majd, lefekszenek egymással, aztán Lamento kiszáll az ágyból és megkérdezi majd, mit készítsen enni. Mint egy szolga. Ez pedig bántja Terut.
- Reggelizzünk meg szép nyugodtan, hagyok nektek egy kis időt, hogy beszélgessetek. - tanácsolja óvatosan Remington, s odalép Teruhoz. Megembereli magát és szembe fordítja magával. - Egyelőre nem láttam olyat, amiben megegyeztünk. Amíg nem vagytok beszámíthatóak, márpedig nem vagytok, addig nem adhatom vissza neked Lamentot. - magyarázza komolyan. Ezután ellép a sráctól, kiskefét és lapátot keres és elkezdi felnyalni az üvegszilánkokat vele. - Úgy állapodtunk meg, hogy a szerződés akkor veszti érvényességét, ha egyenesbe tetted az életed. Márpedig nem úgy képzelem ezt el, hogy a következő megálló a szakadék mélye. - teszi hozzá. Teru csak kétségbeesetten néz Lamentora. Segélykiáltásokat küld a tekintetével a kandúrnak, tehetetlenül sodródik ebben a helyzetben. Nem tudja meggyőzni Remingtont arról, hogy jól van és a legnagyobb baja az, hogy elvette tőle a szerelmét. A srác egyszerűen nem érti meg, hogy szerencsétlenül sült el ez az egész. Nem tud visszakozni, sem semmit tenni, a matt lehetősége a szőke kezében van és ha megteszi, Teru biztosan belezakkan a fájdalomtól.
|
- Ugyan az.... de én sajnálom... *néz egyenesen teru szemeibe* - Kérlek vigyél haza... *nyögi ki halkan* - Ez a hely... én csak... ott akarok lenni ahol te vagy... én... *nyökögi mint egy kisgyerek, ez az új helyzet szinte kifordította önmagából Lamentot, megveregeti a mellkasát, aztán valahogy lenyugszik, a többit az emberekre bízza*
|
Legszívesebben a haját tépné, amikor Lamento közli vele, hogy túlságosan felhúzza magát. MIt vár tőle, miután felzaklatta azzal a lehetőséggel, hogy esetleg beleszeretett a legjobb barátjába, vagy esetleg a legjobb barátja szerelmébe, egy macskalénybe. Arcát dörgöli a kezeivel. ~ Ezt nem hiszem el... Tudtam, hogy rossz ötlet lesz beleegyezni, de annyira kétségbe volt esve, akkora szüksége volt rám... nem árulhattam el őt azzal, hogy visszautasítom. Most meg már nincs visszaút, mindenképp elvesztettem. Ez volt megírva? Mi a fene történt velünk? Hogy kavarhatott így be Lamento? Most mégis mit kéne tennem? ~ kérdezgeti magát.
- Nem áru vagy, Lamento, hanem egy macskalény. - közli komolyan Teru. - Most miért viselkedsz megint így? Az előbb sírva borultál elém.
- Maradjon még nálam. - veti be magát Remington. - Ha megint ilyen lesz, megint csak nálam kötsz ki.
- Nem. Én tehetek róla, hogy ilyen. Ha nem jöttem volna ide zokogva és kértelek volna arra, hogy vállald el egy időre, most nem itt lennénk.
- Teru... - a srác közelebb lép. Nehezen találja a szavakat.
- Keresd meg lécives azt a papírt és tépd szét. Haza szeretnék menni és megnyugodni.
- Az egész estét a kertünkben töltötted és azon gondolkodtál, hogyan szerezd vissza tőlem a macskád. - mondja most elmosolyodva. Nem mer hozzányúlni, pedig letörölné a maszatkákat a szép arcról. Most úgy néz rá, amiből csak Teru nem veszi észre, hogy tényleg szerelmes belé.
- Csak felét. Nagyon zaklatott voltam és a hideg kijózanított.
|
- Ehh... túlságosan is felhúzod magad Remington.... csak vicceltem... ha tudnálak sem akarnálak elcsábítani, engem bőven kielégít Teru szerelme... nem kell másé.... *mondja egyértelművé téve a dolgot* - De mégis mit csinálunk mi itt? Teru nem egy tárgy... és már nem gyerek, el tudja dönteni, hogy mit akar vagy mit sem *néz komolyan Teru felé, majd hátrál és a falig megy, ott megtámasztja magát* - Különben is nekem ebbe nincs beleszólásom, én csak az áru vagyok.... döntsétek el gyorsan, hogy mi legyen... *morogja * ~ Már megint... miért beszéltem eddig ilyen hülyeségeket? Teru miatt? Tényleg ennyire magamhoz akarnám őt láncolni?
|
Remington mozdulatlanul, merev arcizmokkal nézi a kandúrt és a jelenetet, amit rendez neki. Tudja, hogy neki szól, hogy passzívan harcol vele Teruért. Feleslegesnek találja, de elfogadja a csatabárdot. - Most meg mi a francról beszélsz? - bukik ki a srácból, amikor közli vele a macskaférfi, hogy vele nem veheti fel a versenyt. Erre Teru is néz egyet, de még mindig nem érti a drámát, ami e kettő közt zajlik szépen. Leforrázva állnak a fröcsögésre, amit előad a kandúr. Teru kibontakozik a karjából és háromszöget zár be a másik kettővel, ahova áll, hogy jól lássa őket.
- Szeretnék erre magyarázatot. - mondja sebzetten.
- Lamento a fejébe vett valamit, most meg kardoskodik, semmi komoly. Én tudom, amit ő nem. Hogy ha széttépem a szerződésünk, többet nem tudhatlak a barátomnak, ha viszont nem, akkor sem. Nincs jó lépés, mert úgy beszéltük, meg akkor adom vissza Lamentot, ha jónak látom, márpedig nem látom jónak, ha viszont nem teszem meg, még a végén leszúrsz érte. - magyarázza védekezőn Remington, de nem felejt el egy gyilkos pillantást küldeni a kandúrnak, mielőtt hozzá intézné szavait. - Nem kell elszállnod magadtól, értem, mitől vagy az Teru számára, aki, de ne feltételezd, hogy a csáberőd behálózhat egy heteroszexuális fiút is egyetlen éjszaka alatt. - morogja neki szinte dacosan. Teru még nem tudja eldönteni, mi ez az egész. Érzi, hogy valamiről nem tud, de ott motoszkál körülöttük a levegőben.
|
- A múltam hozzám tartozik, vannak személyek akiket elveszítettem, Terut... ha csak nem megy önként... nem engedem át senkinek! *mondja komolyan, s nyomatékosítja avval, hogy megszorítja Teru kezét* - Igazad van, mégis... azt hiszem velem nem veheted fel a versenyt.... sajnálom... de... miért úgy fogod fel, hogy evvel mindennek vége? Hiszen ti még barátok vagytok nem igaz? Teru mellett állhatsz amikor én nem tehetem meg... a suliban, vagy akárhol mindig számíthatott rád nem így van? Vagy nem akarsz vissza adni Terunak mert közben belém zúgtál? *kicsit elneveti magát, majd Terura néz* - Sajnálom... kicsit messzire mentem... azt hiszem elveszítem a fejem, ha nem vagy mellettem... nem is neked... azt hiszem nekem van rád nagyobb szükségem... köszönöm... *suttogja az utolsó szót*
|
Legszívesebben kilökné Lamentot az ablakon, ahogy megvallja neki a szerelmét, mintha tőle kérné az áldást a kapcsolatukra Teruval. Azzal a fiúval, akihez önzőn ragaszkodik, akit nem akar neki átengedni, akiért küzd, akit szeret. Még mindig nem kész elfogadni ezeket az érzéseket magában, tartja konokul azt az állítást, hogy ők csak barátok és meg akarja óvni Terut a fájdalomtól. De ahogy arra gondol, milyen aljas módszerrel próbálja rávenni a barátját, hogy még ne akarja visszavenni tőle Lamentot, tudja, hogy ilyet csak egy szerelmes férfi lenne képes tenni. Korholja, majdnem megutálja magát ezért. Látja, hogy szenvednek egymás nélkül, de ha most enged nekik, Terut nem látja többet. Engedi, hogy elvegyék tőle a srácot és csak megkövülten nézi a párost. - Két személynek kell elfogadni ezt a kapcsolatot, s akkor a világ rohadt mindegy lesz, mit mond, gondol, hisz, vél és tesz. Ezek pedig ti vagytok. És amíg te a múltban is élsz, ne mondd nekem, hogy tudod, hogyan kell begyógyítani a sebeket! - a mondat végére kissé több indulat szorul a mondatba, mint szerette volna. Teru úgy érzi, mintha lemaradt volna valamiről, de félénken csak Lamentohoz húzódik. - Mit akarsz hallani, hogy igazad van? Nincs. Nem éltem vele, nem láttam mindig, de magam is tudom, hogy milyen nagyszerű srác. A barátja vagyok, Lamento, méghozzá a legjobb barátja, vagyis megbízott már bennem is annyira, hogy megmutassa a leggyengébb és a legerősebb tulajdonságait.
- Állítsátok le magatok. - szól bele most már Teru is. - Nem vagyok egy gyenge harmatcsepp egy tulipánon. - mondja kissé sértetten. - Még nem kerítetted elő a szerződésünk, amit én már rég érvénytelenítettem. - közli szinte jegesen Remingtonnal. Ahogy megfogja Lamento kezét, a szőke srác elfordul tőle. Azt hiszi, a papírért megy, de csak elfordul, hogy ne lássa őket. Gondolkodik. Hogyan nyerhet? Leginkább sehogy.
|
*Viszont most Lamento is felszólal, visszasétál a két fiúhoz, s csak akkor kezd mondókájába* - Remington, te is tudod, hogy ha ez így folytatódik, Terut is... és engem is felemészt valami... titkoltam az érzéseimet, de most már nem akarom... mindig is szerettem őt, és szeretem... minden csepp véremet feláldoznám érte, és bár tudom, hogy sohasem fognak elfogadni minket... mégsem tudom egy pillanatra sem kiverni őt a fejemből... *ha Teru nem ellenkezik elszakítja őt Remingtontól* - Nem te mondtad, hogy a legjobbat akarod Terunak? Nézz rá! Szerinted ez neki a legjobb? Ez? Talán haza megyünk és megtörténik aminek meg kell történnie... a sebek begyógyulnak maguktól nem kell felesleges dolgokat rájuk aggatni, hidd el tudom miről beszélek, én Teruhoz tartozom, nem pedig hozzád, be kellene, hogy lásd végre... senki más nem törölheti le Teru könnyeit... csak én... *egy kis hatásszünetet tart* - Te nem voltál vele, nem tudod valójában mennyire törékeny ő... és közben mennyire erős, mennyire lázadó, mennyire változékony... ha egy kicsit is gondolkodsz Remington... akkor rájössz, semmi értelme tovább itt maradnom... de ígérem minden egyes szót megőrzök... *az utolsó mondatánál szájára teszi mutatóujját, másik kezével pedig magához öleli Terut*
|
Remington koppan a padlón, meglepetten bámul fel Lamentora. Most meglátja benne a gyengéd érzelmeket és az erős védelmező szerepet. Pont Teru esete. Sokat tanulhatna tőle, de nem akar. Legjobb barátok, s ő nem akarja ezt így elintézni. Nézi, ahogy Terut felhúzza mellőle a macskaférfi, de aztán elhúzódik tőle. Teru kétségbeesetten néz utána, mire Remington is talpra szökell. - Hagyd. - szól Lamentonak.
- Add vissza nekem Lamentot. - mondja ki magabiztosan Teru a szavakat.
- Persze. Inkább hozz legközelebb egy pisztolyt, mintsem arra megyek át hozzátok, hogy a halotti torod felett nosztalgiázzunk! - csattan fel dühösen. - Hogy lehetsz ilyen buta?!
- Nehogy azt hidd, hogy megfékezel ezekkel a dolgokkal. Tudod, sokat gondolkodtam és arra jutottam...
- A gondolkodás rendszerint árt a kapcsolatoknak. - vág közbe a szőkeség. - Figyelj, Teru, én nem ismerek rád. Az a szerény, csendes, félénk és kedves fiú, aki pár hete voltál, árnyékként néz vissza rám az emlékeimből. Már az is rémisztő volt, amikor idejöttél és zokogtál, de ez most... hororrba illő, komolyan. - próbálja csitítani a barátját. - Lamento is fél nap állta a sarat, aztán most sírt. Nem veszed észre, hogy mi történik? Ez nem normális.
- Te... te... - szipogni kezd, megemeli az öklét és Remington felé lendül, de csak ügyetlenül a nyakába borul.
- Tudod, hogy nem az érzéseidre mondtam. - védekezik gyengéd hangon és eltolja magától barátját. Lamento szavai megmérgezték, fél már, hogy félreérti valaki az érintését. - Az nem normális, ami történik veletek. Engedd, hogy segítsek rajtatok. Tiszta kattantak vagytok. Mihez akarnátok kezdeni? Hazamentek, összebújtok és kész? Attól még nem gyógyulnak be a sebeitek. A kezelés nem azt jelenti, hogy rárakunk egy tapaszt és kész. Azzal csak elfedjük, hogy ne lássuk. - mondja barátságosan, de kicsit apáskodón, s néha fel-felpillant a kandúrra. Bűntudata van. Tudja, hogy az jelentené a megoldást, ha visszaadná Lamentot. De azt is, hogy akkor elveszíti Terut.
|
- S... sajnálom... *feláll és evvel eltaszítja Remingtont egy kicsit, aztán felsegíti Terut* - Semmi bajod? *a továbbiakban nem mer a fiúhoz érni, kitörli szemeiből a könnyeket, majd magára erőlteti állarcát* - Majd én... összeszedem... *indul meg a szilánkok felé, mintha az előző Lamento sohasem létezett volna, tekintete ismét nyugodt és hűvös* - Na most ezért dolgoztam a reggelivel? *morogja* ~ Mi volt ez? Hogy viselkedtem? Ennyire megzuhanni csak azért mert Teru... *hírtelen hátranéz Terura, a tekkintete most kiismerhetetlen, mégis, a fájdalmat nem tudja elrejteni, ami gazdáját kínozza*
|
- Lamento! - ugrik egyet, ahogy elébe veti magát a kandúr. Meglátja a könnyeit, s engedi, hogy hozzábújjon. Csak a macskaférfit tudja nézni. Megesik rajta a szíve, elgyengül és megrémül. Sok gondolat cikázik át az agyán. Szabad kezével megsimogatja a macska fejét. - Én is. - suttogja neki. Remington most ugrik, ráfog Teru kezére és mielőtt visszaszerezhetné az irányítást, kiveszi a kezéből a nagykést és maga mögé dobja. Hatalmas csattanás, üvegszilánkok kerülnek a reggelijébe, ugyanis kidobta a késsel az üveget. Ösztönösen testével védi Terut, amint a csörömpölés megkezdődik, ráugrik, Lamentoval együtt a kőre teperi. Ügyetlennek érzi magát és rettenetesen, amikor felfogja, miket tesznek. Mint egy olcsó szappanoperában.
- Térjetek már észhez! - kéri őket. - Kifordultatok magatokból, de mint a huzat.
|
*Lamento meghallja az ismerős hangot, érzi az ismerős illatot, s már rohan is Teruhoz mint valami megveszekedett fenevad... amint eglátja a szíve örülten kezd kalapálni, viszont a kés látványa elborzasztja...* - Te...ru.... *pillog rá, miközben megerednek könnyei, oda rohan a fiúhoz, s térdre rogy előtte, mint valami rongybaba... aztán felkapaszkodik a lábaihoz és hozzá bújik, már csak dorombolnia kellene* - Szeretlek... *suttogja és nem érdekli hogy Teru a kezében épp egy késsel hadonászik e vagy sem, túl sok volt ez, túl sok idő Teru édes illata és csengő hangja nélkül...*
|
Remington leül az újságjához, hogy reggelizzen. Lamento pont kimegy, amikor Teru ott terem a konyhában. Hangtalanul, mint egy árny. Az ábrázatából pont úgy fest. Kikap egy kést, amikor barátja észreveszi. Jól ismeri a házat, így tudta, hol találja a legnagyobb, leghosszabb pengéjű, legélesebb kést. Most rászegezi a hegyét Remingtonra.
- Követelem, hogy széttépd az egyezségünket rögzítő papírt és átengedd nekem Lamentot.
- T-Teru... - nyögi, miközben felé fordul, s az újságot lassan visszafekteti az asztalra. - Beszéljük meg ezt normálisan, kérlek. Tedd azt le. - kéri nagyon szépen, lassan és tagoltan.
- Ne beszélj úgy velem, mint egy szellemileg sérült gyerekkel! - mordul rá vad indulattal.
|
*Bár Lamento pásztázta az ablaküveget, nem látta meg Terut... Reminfgton szavait is csak fél füllel volt képes felfogni.... aztán szépen csendben sóhajtott egyet és megcélozta a mellékhelységet*
|
Remington felnevet. Ahogy visszafordul az ajtóból Lamento felé, kócos haja kicsit oldalra esik és nagy kék szemeivel újra ránéz, erősen hajaz egy angyalra. Annyi a különbség csak közte és egy angyal közt, hogy Remington férfiasabb. - Bírja a gyomrom az ilyesmit. Gyerekkorom óta ilyen kiképzést kapott, úgyhogy a barack és a tej már nem okoz problémákat. Paradicsomot és tejet is tudok egy étkezésnél fogyasztani. Amitől kiakad a gyomrom, az a kovászos uborka. Ja, de attól is csak azért, mert együltő helyemben megeszek egy üveggel. - teszi hozzá játékosan. Ezután lezuhanyzik, megtörli bevizezett haját, kifésüli, megrázza, alsónadrágba bújik, majd kimegy a konyhába. - Köszönöm. - mondja, amikor végignéz az asztalon. ~ Hasznos ez a macskalénytartás... ~ fut végig agyán, de aztán kiveri a fejéből a dolgot.
Teru most ér vissza a házhoz. A konyhaablakon leseget befele, de nagyon ügyel rá, hogy egyik bentlévő se vehesse észre. Már kitervelt mindent. Az arca maszatos, a haja csapzott, a ruhája foltos.
|
- Meleg tej... meg barack? Hogy bírod ezt a kompozíciót? Ha nekem amúgy mindegy ha fél percenként rohangálsz majd a wc-re... te bajod... *mondja avval megindul a konyha felé, el is felejtette, hogy minden konyha teljesen más... így inkább elindult az újságért, kitette az asztalra, majd utána állt neki keresni a gabonapelyhet amit újdonsült gazdája kért, végül a tejért nyúlt a hűtőbe, felmelegítette és addig megcsinálta a barackot, amíg az melegedett... mindent kitett csak az asztalra, a pelyheket nem kavarta össze a tejjel hiszen azt mindenki máshogy szereti, amint mindennel elkészült megint az ablak felé tekintett és kinézegetett rajta, hátha megpillantja akár egy pillanatra is Terut*
|
- Semmi baj. - legyint fáradtan. Még álmos. Kikel az ágyból, kicsit rendbe túrja szőke haját, aztán nyújtózik egy nagyot. ~ Teru annyira aranyos... ~ jegyzi meg, de szigorúan csak magában. Látszik Remingtonon, hogy ízlelget pár gondolatot. Elképzeli a barátját, ahogy sír, s egy erős kéz gyengéden megsimogatja, amitől megnyugszik. Nem az ő kezét látja, hanem Lamentoét. - Éberen alszom, rám nem vigyáz senki. - jelenti ki. - Elfogadom. Gabonapelyhet kérek meleg tejjel. - mondja, s megindul a fürdő felé. - Ja, meg van barack, abból két nektarint darabolj össze egy kistálba. És szeretném a postaládába tett újságot is. - teszi hozzá, s ha nincs mondanivalója Lamentonak, akkor a fürdőszobába megy rendbe tenni a külsejét. |
- Bocsi nem akartam zajos lenni.... *mondja komolyan* - Ümmm igen... szokott sirní álmában, elmúlik ha simogatni kezded az arcát... *mondja mosolyogva* - De nagyon mélyen szokott aludni szóval nem ébred fel általában semmire... úgy tűnik te éberen alszol, vagy túlságosan hangos volt az ébredésem? *nevetett* - Csináljak reggelit?
|
Azonnal felriad, amikor Lamento elesik a székkel. Felugrik ülő helyzetbe, a szívéhez kap és rémülten nézi a kandúrt. Nem csodálkozik, hogy feldőlt, széken aludni nem túl egyszerű és egészséges, de nem akarta felkelteni, vagy pakolgatni a macskaférfit. - Rémálmai szoktak lenni? - kérdezi csendesen. Lassan kikel az ágyból és odalépdel hozzá. Nem tudja, miért. |
*Lamento csak másnap reggel ébred fel, lassan nyitja fel szemeit* - Teru... olyan hülye álmom volt.... *motyogta, majd megbillent a széken és megint a földön találta magát* - Ümmm... ehhez még túl reggel van... *feküdt a földön az eldőlt székkel együtt* - Úgy tűnik ez nem álom volt.... *lassan feltápászkodott, mivel a széken meggörnyedve aludt, a dereka nem igazán volt kitéve ilyesminek... felállította a széket, és kinyúztózott miközben az ablakhoz sétált* - Teru.... *suttogta az ablaküvegnek* - Vajon megint volt rémálmod? *lelapította a füleit*
|
[474-455] [454-435] [434-415] [414-395] [394-375] [374-355] [354-335] [334-315] [314-295] [294-275] [274-255] [254-235] [234-215] [214-195] [194-175] [174-155] [154-135] [134-115] [114-95] [94-75] [74-55] [54-35] [34-15] [14-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
