|
Témaindító hozzászólás
|
2019.01.11. 18:21 - |
Itt tölti mindennapjait Garley, bár többnyire csak pihenni jár haza, s a ház a nap nagy részében üresen áll. |
[155-136] [135-116] [115-96] [95-76] [75-56] [55-36] [35-16] [15-1]
Souta kiegyenesedett, s lehunyta a szemét, a macska hangjai szinte alig jutottak el tudatáig... de azért eljutottak... csak válaszolni volt képtelen rá. Képes volt nagyon hamar átadni magát a semminek... talán csak mert a valóság túl fájdalmas volt, de az is lehet, hogy csak sokat gyakorolt, s valóban képes volt elérni a belső béke állapotát egy pillanat alatt. A kandúr kikövetkeztethette, hogy uyganazt kell tennie, mint az előző alkalomkor, szerette volna, ha a kölyök erre magától is rájön, azt is szerette volna ha kicsit több önbizalom szorul belé... dehát azt nehéz felépíteni, egyik naról a másikra pedig még nehezebb.
Az érzékei kiélesedtek,a sötétben érezte az odalent lldogáló férfi jelenlétét, minden mozzanatát.. szinte látta is maga előtt, ahogy mozog. Egy pillanatra a saját gondolataiba meredt, mit is gondol vajon igazából erről a férfiről? Kedveli? Vagy talán bízik benne? Talán egy kicsit kedveli igen, és szimpatikus a számára, de nem... egyenlőre a bizalma még csak az alsó hhatárt súrolja, a valódi bizalmához több idő kell, de a macskával kapcsoaltban is így érzett. Minden esetre eldöntötte, hogy velük marad, sose érzett még ilyet ennyire rendületlenül. Egy óra is eltelt, mire végre felnyitotta pilláit, s tekintetét a cicára emelte, megnézte hogyan boldogul a feladattal, s ha az már eléggé elmerült, s a gyakorlatot is csinálta közben, óvatosan a zsebébe nyúlt, s elő halászott belőle egy követ, amit a cica felé dobott. Nem volt túl nagy erő benne, nem is az volt a lényeg... a lényeg az volt, hogy a kandúr érezze a kő jelenlétét, s elforduljon felőle, nagyon bízott benne, hogy ezt a próbát kiállja a macska. Persze, ha nem... akkor valószínűleg le is eshetett a fáról, de ebben az esetben Souta utána ugrott és elkapta.
 |
A futás még mindig nehezebben ment neki, hiszen az állóképessége csak lassan fog javulni, nem pedig egyik napról a másikra, hiszen előtte soha nem csinált ilyeneket. Mégis megcsinálta, kicsit kimerült, az erdőhöz érve szaporábban szedte a levegőt és egész idő alatt azon gondolkodott, hogy mégis hogyan tudna ő erősebb és ugyesebb lenni, hogyan fog hinni saját magában, mikor sose hitt.
Végül inkább arra figyelt, hogy mi a feladat. Nézte a félvért, hogy mit csinál, felnézett rá, ahogy a magas fa ágai közé egyszerűen csak felugrott. Picit még nézte, majd mégis inkább Garleyra pillantott, fogalma se volt, hogy miért, de mégis gazdájára nézett, nem várt tőle semmit, pusztán csak a tudat, hogy lássa és tudja, hogy itt van, kicsit segített a cicán, pedig lehet, hogy pont ez a tudat akadályozta a kölyköt ebben. Eddig!
Nagy levegőt vett, majd összeszedte minden bátorságát és felugrott egy kisebb ágra, ami alacsonyabban volt, képes lett volna magasabbra is felugrani, de félt. Így is jó pár méter magasan volt. Ez után még két ággal feljebb ugrott, de volt, hogy néha elvesztette az egyensúlyát, így karmait a fába eresztette, farkát behúzta és onnét nézte Soutát.
- Nem vagyunk egy... egy kicsit túl magasan? - nyelt egy nagyot, majd lenézett Garleyra, aki a földön volt. A cica ugyan volt már hasonló magasságban, de mégis most rosszul érezte magát, nem volt biztos a dolgában és aggódott valami miatt. Fülét hátra csapta, majd körbe nézett.
- Ugyan azt kell csinálni, mint tegnap? - kérdezte, majd végül elengedte a fát és óvatosan kilépkedett az ág végéhez. Veszélyt érzett, de mikor Soutára nézett, majd a férfira, mind a ketten nyugodtnak tűntek, így arra jutott, hogy biztos, csak képzelődik, de azért idegesen tekintgetett jobbra és balra.
 |
A férfin nem látszott félelem, bár gyanította, ha Souta a képességei birtokában is tart valakiktől, akkor annak bizonyára oka van.
- Nem álltak volna ott azok egész nap - felelte Fereen kutyákra tett megjegyzésére. - Nincs okod alábecsülni magad.
Most is úgy tűnt neki, a valós gondokat nem Fereen tudásának hiánya, hanem az önmagába vetett kevéske hit okozza. Eltűnődött, hogyan lehetne ezen változtatni. Biztos nem lesz egy egyszerű és gyors folyamat, állapította meg magában. Végülis ő sem éppen megerősítőleg hatott rá mindeddig.
Aztán a félvérre figyelt. Látta rajta, hogy tényleg megérintették a szavai.
Ő is tudta, mekkora dolog egy falka tagjának lenni, és jóleső volt a tudat, hogy Souta is tisztában van ennek a súlyával. Hisz ez egyszerre kitüntetés és felelősségvállalás is.
Utána futni kezdtek, itt a személyének nem volt nagy szerepe, Fereen volt a fókuszban, hogy a megfelelően menjen az edzése. Nem túl feltűnően figyelte a macskáját, hogy bírja, mit érez. Nem akarta túlhajtani, de a kelleténél jobban félteni sem. Mikor őt nevelték így, futással, addig kellett futnia, amíg nem hányt. Akkor abbahagyhatta. Viszont jobbnak látta ezt a történetet nem elmesélni.
 |
Souta arca kissé eltorzult a szavaktól. Ezek a személyek idegenek voltak neki, mégis befogadták és elfogadták... nem akarták kihasználni a képességeit és bántani sem, a félvér küzdött a könnyeivel, de végül elmosolyodott. - Köszönöm nektek... - miután a cica azt modnta, hogy csak a fa miatt menekült meg, a vállára tette a kezét. -
Az életösztön akkor is benend van, hisz találtál egy helyet ahol megmenekülhettél... nincs ebben semmi szégyellni való. - mondta el álláspontját, majd ismét figyelt a férfi szavaira.
- Igazad lehet, még sose harcoltam, vagy éltem falkában, szóval... igazán boldog vagyok, hogy de tartozhatok. - aztán már csak az edzésre koncentrált, ismét kicsit a fiú egyensúlyát szerette volna fejleszteni, így mikor kiértek a fák közé, felugrott pont ugyanarra, mint legutóbb, s várta a cicát.
- Msot próbálj meg nem befeszülni... csak engedd el magad és próbáld feltárni az ösztöneidet, a tested mozgását, használd a farkincád is, hogy egyensúlyozz. - tanácsolta. Fentről nem érezte meg az degen macskák szagát.
|
| Egyértelműen félt az új kialakulni látszódó helyzettől, az idegen macskáktól, hiszen nem tudta, hogy ők milyenek lehetnek, de Souta elmondása alapján nem lehetnek valami túl kedves lények. Nem is értette, hogy miért kell még a macskáknak is harcolniuk, még ha Souta csak félig macska. Felsóhajtott, majd végighallgatta gazdája szavait. Nem tudta, hogy miért, de ezek a szavak biztonságot árasztottak a macska felé, olyan érzést, ami jól eső melegséggel árasztotta el Fereen testét, de még így se tudott semmi jót gondolni magáról, ami esetleg hasznos lehetne.
-- Igen, igazad van - mosolyodott el félénken, mikor Souta megjegyezte, hogy miért vannak itt. Azért, hogy ő megerősödjön kellően. Kiegyenesedett, de még mindig nem volt az igazi. Nehéz volt megszoknia azt, hogy normálisan járjon. Közben ismét Garleyra nézett, de még így is elbizonytalanodott.
-- A kutyákat te kergetted el, ha nincs ott az a fa, akkor széttépnek - rázta ki a hideg a kandúrt hirtelen a gondolatra, majd inkább utánuk iramodott, de még megállt a ház előtt és körbenézett. Picit félt, majd sietősen gazdája után szaladt, mikor már egy kicsit távolabb értek. Lassan kocogott, neki ez a tempó jó volt, bár tudta, hogy Soutának és Garleynak is elég lassú ez az egész, de ő örült, hogy ezt tudta tartani huzamosabb ideig, míg arra a helyre nem értek, ahol edzettek tegnap is. Ha ma is ugyan azt fogják csinálni, akkor most mindenképp ügyesebb akar lenni. Sokkal ügyesebb és erősebb szeretne lenni, mint valaha. Egyszer képes akar lenni szembeszállni a démonaival. |
Nézte, amint az a kevés életenergia is, ami volt benne, kiszáll a macskájából. Úgy tett, mint aki észre sem veszi ezt, tudván, hogy az csak tovább frusztrálná Fereent.
- Minket ne félts - jelentette ki szilárdan. - Engem semmiképp. És ő - pillantott a kandúrra - ugyanúgy meg tudja védeni magát, mint bárki. Lehet, hogy most még nem hisz magában, de attól még, ha arra kerül a sor, akkor meg fog tenni mindent.
Úgy folytatta, hogy Fereenhez intézze a szavait.
- Hiszen a kutyák elől is megmenekültél. Ezzel máris bizonyítottad a rátermettséged. Nekem már régen. Lassan magad is elhihetnéd.
Aztán a félvér felé fordult.
- Egy ember... vagy macska, vagy félvér magában mit sem ér. Ha falkában vagy, akkor vagy valaki. Mi örülünk, ha közénk tartozol.
Józan, megfontolt szavak voltak ezek, megingathatatlan erővel. Ezzel bele is egyezett abba, hozzon a házhoz Souta akármilyen veszélyt, inkább legyen így, minthogy magára hagyják a félvért.
- Nincsen fölösleges tapasztalat - mondta ezt már Ferrennek címezve. Arra gondolt, ha bármi történne, az csak érettebbé tenné a macskát, és talán elkezdené becsülni magát. Rájöhetne, mi minden lakozik benne, ami egy-egy húzósabb helyzetben a segítségére van.
Megindult Souta után, lassú kocogás volt ez neki, de tekintettel kellett lenni Fereenre.
|
A félvér Garleyra nézett, jól estek neki a szavai és látszott rajta, hogy kicsit el is érzékenyült tőle, talán tényleg kezdte megkedvelni ezt a kettőt, s ez kezdte aggasztani... viszont ő volt, aki befurakodott ide, ő kérte, hogy hadd maradjon, mégis kételyei támadtak.
- Köszönöm... ti igazán kedvesek vagytok.Én... maradni szeretnék. Természetesen nem akarok elmenni velük és könnyedén... kikerülhetem a támadásaikat, de mi lesz veletek? Ha ide jönnek, ha megtalálnak... ti is bajba kerültök. Ez rendben van? - nézett inkább Garleyra, hisz a cica inkább hallgatott.
~ Néha úgy érzem vonzom a bajt... szóval mindennel együtt... tényeg nem baj, hogy itt maradok velük? - gondolta amgában de igazából nagyon is boldog volt ettől az apró gesztustól is, ami nem is volt oylan kicsi.
Fel lelkesült, s vissza tért a régi énje, az hogy tartozhat valahova teljesen feltüzelte, Fereen hozzáálása viszont kicsit elkeserítette, mégis megpróbált jó arcot vágnia dolgokhoz. - Fel a fejjel, húzd ki magad... végülis azért edzünk, hogy megerősödj.... indulás... - kezdett kocogva elindulni, remélve hogy a többiek sem ttétlenkednek mögötte.
|
Fereen érezte, hogy Souta bajban van és azt is tudta, hogy ha a félvérnek el kell mennie, akkor le fog menni. Vagy azért, mert muszáj, vagy azért, mert már nem érzi itt biztonságban magát. A macska viszont nem akarta, hogy Souta elmenjen, nem biztos, hogy beletörődött volna abba, hogy ha itt hagyja őket. Talán idővel, de nagyon bánkódott volna miatta, hiszen alig ismer bárkit is ezen a világon. Rosszul érintené, ha a félvér elmenne, de már lelkileg kezd felkészülni arra, hogy elmegy...
Figyelmesen hallgatta, de még így se nyugodott meg attól, hogy azt hallotta tőle, hogy nem akar innét elmenni.
- Mehetünk - mondja halkan, de kicsit elment a kedve az egész edzéstől. A fülét még mindig hátracsapva tartotta, majd inkább felállt. Látszódott rajta, hogy tanácstalan és kissé meg is ijedt, hogy ha azok a macskák itt lesznek, akkor mégis mi fog történni. Ő képtelen lesz megvédeni magát, vagy bárki mást. Túlságosan gyenge és félős. Végül gazdájára pillantott, majd bólintott és ha elindultak, akkor utánuk indult, bár rossz érzése lett. Sose érzett még ilyet, de valamiért azt érezte, hogy nem lesz jó vége ennek az egésznek, annak, hogy Souta ilyen bajba keveredett.
|
Nem nézett közvetlenül Fereenre, így is felfogta a reakcióit. Azt mégsem képzelte, hogy miatta aggódna a macska. Nem őt sajnálta, csak maga a bántás ténye fájt neki. Így könyvelte el magába.
Hallgatta a félvért, s közben nagyot kortyolt a kávéjából.
- De ezzel a képességgel bármikor kereket oldhatsz egy ilyen helyzetből, nem? - kérdezte. - Hogy tudnak megfogni?
Komolyan nézte a félvért. El tudta képzelni, hogy vannak még a háttérben olyan dolgok, amikről ők ketten Fereennel nem tudnak.
- Ugyan, ki kívánja a háborút - mormolta - csakis az, akinek esélye sincs a közelébe keveredni.
Fereen kérdésére elcsendesedett. Nem teheti ezt velük Souta. Már megkedvelték... már felelősséggel tartozik Fereenért is. Garley biztos volt benne, nagy törés volna az a cicának, ha a legelső barátját rögtön elveszítené.
- Ha maradni akarsz - szólalt meg - megteszünk mindent, hogy maradj.
A félvér szemébe nézett. Tökéletesen komolyan gondolt minden egyes szót.
- Kész vagyunk. Igaz? - pillantott Fereenre, s felállt.
|
Látta a cica lekesedését és igazán örült neki. Szerette volna, ha nem adja fel és tovább edz, habár valahogy mégis nyomasztotta az a két macska. Azt akarták menjen vele.. zaklatottá vált tőle, mert egy bújdokló macska kolóniáról beszéltek, ez pedig valahogy nem sejtetett jót számára.
- Félvér vagyok, hasznos nekik... vannak képességeim. Amit ti is tudtok... valószínűleg megfigyeltek és követtek, nem tudok mást elképzelni... - sóhajtott. - minden esetre nem sejtet jót... rossz érzésem van... - Fereenre tekintett. - Ugyan... ha csak nem küldtök el, én nem akarok elmenni, főleg azokkal a macskákkal nem. Én többé... nem akarom látni a háborút, sem pedig a szenvedést. Nem akarom hallani a sikolyokat... és a halálhörgéseket... miért nem tudnak az emberek és a macskák megbékélni egymással? Nem értem... annyira felfoghatatlan számomra... - sóhajtott. - Habár nem tudom pontosan mik a terveik. - kelt fel. - Koncentráljunk az edzésre, midneki felkészült? - mérte végig őket.
|
| Boldog volt, hogy ma újra kimennek gyakorolni. Úgy érezte, hogy a mai nap sokkal jobban fog menni neki. Már nem érzett feszültséget a mellkasában, bár még mindig ott volt egy kicsi félsz, hogy elront valamit. Viszont nagyon jól esett neki az, hogy megbeszélték Garleyval a dolgokat. Most már sokkal jobban érzi magát, talán még mindig fél a férfitől, de kicsit bízik is benne. Kettős érzés van benne vele kapcsolatban, de a rosszakat megpróbálta elengedni. Nem foglalkozni vele, még ha ott van benne legbelül.
-- Szerintem nem volt szép tőlük - jegyezte meg halkan, de nem akart gazdája szava ellen szólni. Ha ő azt mondja, hogy nem gonoszak, akkor Fereen elfogadja. Viszont arra, hogy csak úgy kijelentette, hogy szórakoztak, lecsapta a fülét. Neki ez a szó mást jelentett… Általában rajta szórakoztak az üzletekben, így fogalma sincs, hogy milyen is lehet igazából szórakozni. Talán a csillagszóró is az lehetett, de azt máshogy fogta fel. Ajándék, amit Garleytól kapott. Emlék, ami nem rossz,mint a többi, ami az elméjében lapul. Közben végighallgatta azt, amit Souta mondott a többi macskalényről. Ijesztő volt, hogy harcoltak, ő biztos, hogy nem tudta volna megvédeni saját magát, amilyen kis nyeszlett most is. Örült, hogy a fára feltudott mászni, mikor a kutyák megkergették.
-- És… Akkor nem maradsz itt, velünk? Elmész? - kérdezte a macska félve. Nem tudta, hogy elmegy innét Souta. Ő azt gondolta, hogy most már velük marad, de ha a félvér menni akar, akkor a cica nem mondatja neki, hogy maradjon, hiszen nincs túl sok közül egymáshoz. |
- Nem voltak gonoszak - ellenkezett.
Még sosem gondolt rájuk így. A cimborái voltak. Meglepte a macska megállapítása... mintha aggódna érte, mintha számítana. Neki a saját élete nem ért annyit, hogy emiatt gonosznak tartsa azokat az embereket.
- Csak szórakoztak.
De így belegondolva mégis más fényben tűnt fel előtte a történet. Akkoriban el se tudott volna képzelni más viselkedést. Az emberek játszanak egymással, egymás testi épségével, büszkeségével és életével is.
Bólintott arra, hogy Fereen nem kér több kávét. Aztán megjött Souta. Zavaros volt Garleynak a meséje, de azt is megértette, hogy nem akar belemerülni a részletekbe.
- Miért vadásznak rád a macskalények? - kérdezte végül. Bár ennél több kérdése volt.
Fereen is megadta a feleletet. A többi már Soután múlott.
|
Souta elmoslyodott és bólintott. - Szuper! Akkor ma is gyakorolni fogunk! - örült, hogy a cica nem akarja feladni és emgtesz mindent amit csak tud, a kérdés viszont meglepte Garleytól, nem számítot rá, hogy feltűnik majd nekik, a nyílt kérdésre vizsont nyílt választ vártak, s souta nem tudta, hogy hogyan is kellene hozzá kezdenie, az éjjel nem volt éppen zökkenőmentes a számára, de nem akarta egyenlőre mélyebben bevonni a többieket. - Betalált pár macskalény az este... olyan furcsa dolgokat mondtak, nem is értettem teljesen, de azt hiszem nem is beszélhetek róla igazán... azt akarták menjek velük.. szóval végül ahrcoltunk, emgsebesítettem az egyiket... remélem nem hal bele, enm akartam bántani.... csak a pillanat hevében történt... azt hiszem most mardos a bűntudat... - sóhajtotta.
|
Figyelte Garley minden egyes szavát, amit mondott, de a történet során egész végig hátra csapta idegesen a fülét, mert nem tetszett neki az, amit hall. Persze egyértelmű volt mást már számára, hogy az alkohol rossz és még a halálba is sodorhatja az embert, így nem valószínű, hogy valaha többet inni fog abból. Ezt Garley tudtára is adta szépen.
- Ez egy nagyon ijesztő történet. Azok az emberek gonoszak voltak, hogy nem segítettek... Meghalhattál volna - nyelt egy nagyot.
- Nem, nem akarom... Nem szeretnék többet inni abból. Így is nagyon rossz volt... még mindig rosszul érzem magamat - sütötte le a szemét. Egyáltalán nem volt kedve többet inni abból, dőleg, hogy más volt az illata és az íze is. Nem akarta... Reméltem, hogy Garley ezt megérti és nem ad több ilyesmit a macskának. Még akkor se, ha az volt a célja, hogy Fereen ne legyen olyan feszült és kicsit elengedje magát. Hát rosszul sült el a dolog, bár ha azt nézik, hogy mennyivel változott meg a kapcsolatuk, akkor talán jól is jött az az alkohol.
Viszont a nagyon édes kávét inkább odébb tolta. Ha gazdája nem mondta volna, hogy nem muszáj meginnia, akkor bizony leküzdötte volna, de így inkább nem tette. Nem ízlett neki.
Ez után lépett be Souta az ajtón, Fereen értdeklődve nézett a félvérre, majd mikor az megkérdezte tőle, hogy tud-e edzeni, csak kevesen bólogatott. Szerette volna végig csinálni ezt az egészet, bár még mindig úgy érezte, hogy bármikor hányni fog.
- Nem szeretném abbahagyni az edzést, mert... mert akkor nem leszek képes soha semmire. Szeretnék erősebb és ügyesebb lenni - mondta, majd evett egy keveset megint. Közben látta a félvéren, hogy valami baj van, de Garley már feltette a kérdést. Érdeklődve nézte, hátha válaszol majd a férfinak.
|
- Ó, hogyne - felelte, s kissé elgondolkodott, miközben az asztalon könyökölt.
- Egyszer jól megrészegedve sétáltunk haza a cimborákkal. Éjszaka volt, nyár, és egy hídon át vezetett az út, lent feketéllett a tó. Azt találták mondani, jó lehet ott fürödni ilyenkor. Nem akartam úszni. Ők meg azt mondták, nem merek. Hát beugrottam. Egy ideig még jó volt, de egy átdorbézolt éjszaka után fáradt voltam, részeg is voltam, s egyre nehezebben evickéltem. Gondoltam, megpihenek, ott, a hullámok közt. Néha abbahagytam az úszást, süllyedtem pár métert. Akkor kiúsztam, levegőt vettem, és ismét pihenhettem. Aludtam el. És már azt vettem észre, hogy nem egy pár karcsapásnyit kell erőlködnöm, hogy kiérjek, hanem igazán bele kell adnom mindent. Na az szar volt. A sötétben azt se tudtam merre van a fel és a le. Csak a fekete, hideg, mocskos víz mindenütt. A haverjaim meg kint röhögtek, már haza is indultak akkor. Én meg még az életemmel játszottam. Úgy tűnt nekem, mintha órákon át úsztam volna a partig, pedig nem volt egy óriási tó. De abban az állapotban épp csak hogy túléltem. Mikor kiértem a partra, leborultam a földre. Szerintem az eszméletemet is elvesztettem, olyan kába voltam akkor már - kortyolt bele a kávéjába - na persze ez nem egy vidám sztori, de abból is akad. Ilyenek meg megtörténnek. Veled is... majd a legközelebbi jó lesz.
Bár azt belátta, a története nem csinálhatott épp kedvet az alkoholizáláshoz.
- Csak akkor igyad, ha kívánod - mondta a cukros kávéra célozva. Ő maga feketén itta a sajátját.
Aztán megjött a félvér, köszöntötte, s ő is bekapott pár falatot, miközben Soutát méregette.
- Valami baj van? - kérdezte meg Soutát egyenesen.
|
Hamarosan nyílt az ajtó, s belépett rajta Souta, kicit kialvatlannak tűnt, ásított egyet és intett a bentlévőknek, majd leült az asztalhoz. - Jó reggelt... - szólalt meg végül,s neki állt reggelizni. Nem kérdezett, és nem mondott semmit sem közben, de érezte, hogy már nem olyan feszült a hangulat, mint amit eddig tapasztalt. Miután befejezte az evés Fereen felé fordult. - Hogy érzed magad? Tudsz edzeni? - érdeklődött, mert nem akarta túl terhelni a cicát, igazából nem is tudta menjen -e ma, szükség van rá, vagy nincs? Harmadik kerék sem akart lenni. Furcsa érzés járta át, s kicsit talán fáradtnak, bánatosabbnak tűnt, mint általában.
|
| Fereen nem értette, hogy mégis mi az, ami miatt az emberek sokat isznak ebből, hiszen az íze is rossz volt, a szaga is és még ilyesmit csinál a cica gyomrával. Egyértelmű volt neki, hogy ez rossz, ahogy a cigi is. Utóbbit nem akarta kipróbálni, ezt se szerette volna, de mindegy. Most sikerült megtapasztalnia a rosszabbik oldalát ennek az egésznek.
-- Én nem értem, hogy mire jó ez. Rossz ízű, az szaga is az és… - morgott a hasa kicsit, majd óvatosan odatette a hasát. Még mindig nem volt túl jól, de talán azért, mert tegnap is alig evett.
-- Neked is voltak jó pillanatok ezzel? Mesélsz róluk, hogy azok milyenek? - nézett Garleyra érdeklődve, és közben azt is figyelte, hogy mi az, amit csinál. Leült és amint megkapta a bögréjét, kicsit megszimatolta. Érezte, hogy milyen édes is ez az egész ital. Kellemesen langyos volt a macska számára a bögre oldala. Szagolgatta még egy darabig, de bízott gazdájában, hiszen más különben nem rakott volna ilyesmit elé, ha nem lenne iható. Belekortyolt, de nagyon édes volt. Összefacsarta a macska ízlelő bimbóit, ami arcrára is kiült, de nem szólt, inkább keresett magának valamif enni. Emlékezett egy kicsit valamire, amit Garley akert neki adni. Azt kezdte keresni. Nem tudta, hogy mi az, de illat alapján felismerte.
-- Ettől jobb lesz? - kérdezett rá a bögre tartalmára, mert bár nagyon édes volt a lötty, de Fereen csak iszogatta. Lassan, de biztosan az ételt is megtalálta, amit keresett. |
Már a konyhában volt, amikor a macska elszaladt, elég nyilvánvaló okokból. Elpillantott felé. Hagyta, hadd intézze a dolgát, ő sem kívánt volna ehhez közönséget.
- Idővel jobb lesz - mondta, mikor visszajött Fereen - sőt, élvezhető. Nem véletlenül isznak annyian. Van, hogy néha ezzel jár, amit tapasztaltál. De attól még ad jó pillanatokat is - magyarázta - és abból sokkal többet ad, mint a rosszból. Jó reggelt.
Leült az asztalhoz.
- Valami zsírosat de könnyűt kéne enned - mondta a hangzatos kordulásra - Van mindenünk, lehet válogatni. Meg itt van tejeskávé is - tolta az asztalon a macska felé a bögrét, amiben már elkészítette a cukrozott italt.
Megvolt a saját bevált receptje másnaposság ellen. Tojás és túlcukrozott kávé, amit amúgy sosem ivott. Souta mindenféle ételt hozott, így azt nem csinált Fereennek, de a kávét elkészítette, s várta a csodatevő hatását, ami saját magánál eddig mindig működött.
|
| Egész éjjel nyugodtan aludt, mint akit fejbe vertek. Szinte egyszer se kelt fel pedig Fereenről tudni kell, hogy amúgy nagyon rossz alvó, de néha tud olyan mélyen aludni, hogy alig lehet felébreszteni. Ez általában akkor van, ha nem fél és biztonságban érzi magát, vagy rosszul van. Most mind a ketten jelen volt, de inkább utóbbi.
Amint viszont ébredezni kezdett, megérzett valami furcsa szagok. Még azelőtt, hogy kinyitotta volna a szemét, már akkor érezte, hogy borzalmasan forog a gyomra. Lassan felkászálódott a matracról, felállt, de olyan szintű fej és gyomorfájás jött rá, hogy még azt se tudta mondani Garleynak, hogy jó reggelt, mert már szaladt is a mosdó felé. Hányt, de igazából csak az alkohol jött ki belőle, mert étel nem túl sok volt a gyomrában. Néhány percig gubbasztott a WC előtt, majd felállt és a fürdőben arcot mosott, de alig látott. Kómás volt…
-- Ez nagyon rossz… Soha többet nem akarok ilyet - nyöszörögte halkan, majd a férfira nézett.
-- Jó reggelt - mondta ki végül, majd megtörölte fáradt szemét, de még mindig olyan volt, mint egy zombi. Ekkor korrdult egy hatalmasat a hasa most, hogy ki adott magából mindent szinte. Hasára tette a kezét és zavartan pillantott félre.
-- Bocsánat - vakarta füle tövét kicsit hosszasan, de azért rámosolygott gazdájára. Nem felejtette el, ahogy hozzá ért és most már Fereen csak erre fog gondolni. A két érintés közötti különbségre. |
Nagy sóhajjal nyugtázta, hogy a macska elaludt. Felidéződött benne saját első találkozása az alkohollal. Az sem volt zökkenőmentes.
Lekuporodott a nappali sarkába, nem ment fel az emeletre, legyen elérhető közegben. Ott bóbiskolt. Mikor néha felrebbent, a macskára pillantott, s megállapította magában, hogy még jól van. Akkor nyugodt szívvel aludt vissza megint.
A gerince és a tagjai fájtak ugyan ettől az ülő pozíciótól, de hozzászokott már a fájdalomhoz. Alig volt nyúzott reggel.
Elment zuhanyozni, s Fereennek is új, friss ruhákat készített elő. Nem keltette fel, a félvér megérkezésére még úgyis várni kellett.
Kávét főzött, annyit, hogy a macskákat is meg tudja kínálni vele.
|
[155-136] [135-116] [115-96] [95-76] [75-56] [55-36] [35-16] [15-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
