|
Témaindító hozzászólás
|
2018.11.16. 12:25 - |
Minden falunak van egy főtere, ahol az emberek összeülnek beszélgetni, a gyerekek játszani, a fiatalok ökörködni. Sajnos rengeteg változáson esett át a főtér, mivel Kei egyik iparmágnása intézte a felújítást, de azért még elfogadható, ha az embernek megszokja a szeme. Van kis csobogó, padok asztalokkal, padok asztalok nélkül, virágágyások, ültettek fákat, hogy a sok térkő nyújtotta természetellenességét kompenzálják, a szélén gazdag játszótér várja az iránta lelkesedőket, és néhány szobor is díszíti. |
[35-16] [15-1]
Mire a kutya vissza tért, Marcusnak már csak a hűlt helyét találta, de az illatát mg érezte, a ház felől érkezett. Kicsit furcsállta a dolgot, így követte, út közben levette parókáját és farkincáját is kiengedte, így könyebben mozgott, de a kontaklencse egyenlőre a szemén maradt, nem volt ideje kiszedni, tudni akarta mit forgat a fejében ez a furcsa kutya, annak ellenére hogy próbált megbízni benne. Mikor oda ért épp az ablakokon kukucskált be, Fang nem értette, így csak emsszirőúl figyelte, hátha nem fog gyanút, vagy inkább szagot a kutya, hogy ő is ott van.
/Folyt. köv. Falu > Rolcas rejtekhelye/ |
- Bámulatos - ismerte el Marcus, mikor Fang végre befejezte az utolsó simításokat is álcáján. Marcusnak eszébe jutott, Katherina vajon látta-e már így a fiút, mindkét küllemét ismeri-e, vagy vajon az embereknek tényleg nem tűnik fel, hogy nem fajtársuk a srác. Aztán persze nyilvánvalóvá vált számára, hogy aki ennyire emberi, azt csak a szagáról lehet megismerni, ha ő embernek akar tűnni. A szagáról, amit az emberek nem éreznek.
Nem sokat teketóriázott, hiszen egy jó kutyának a gazdája mellett a helye, úgyhogy amint Fang láthatáron kívül került, magabiztosan megindult a ház felé, hogy belessen minden ablakon, megpróbálja kideríteni, miről folyik a szó, Okuo hogy érzi magát.
//Át Rolcas házához. |
- Jól van, nem messze van a bolt, hamar végzek majd.- már csak pár simítás volt hátra, a gense hamarosan teljesen más szemeket varázsolt magának kontaklencséje segítségével, a piros szemekből hamar mélyebb barna rajzolódott ki. Fang most már telejsen átlagos embernek tűnt, hoszabb haja miatt a füle hiánya sem tűnhetett fel senkinek. - Értem a logikádat, de... most biztonságban vannak. Minden esetre nem kényszerítelek rá, tégy amit akarsz. - vette fel a hátizsákját. - Hamarosan vissza jövök, addig légy jó kutya! - kérte, s már viharzott is a bolt irányába, igencsak megéhezett, s azt latolgatta, ha már oda jut, nem csa valami péksütit fog venni magának, hanem talán egy tortát midnenkinek, s valami ünnepi lakomához valót is készíteniük kellene. Viszont négy főre még sose vásárolt, így kicsit elidőzött aboltban, hogy midnneből kellő mennyiséget vegyen, de azért jó áron. Végül beállt fizetni a kasszához, de sokszor gondolt Macusra. Valami volt benne, ami minden ellenére nem hagyta nyugodni. hogy mi lehetett az, azt képtelen volt megmagyarázni saját magának is. Végül a hátizsák teli lett, plusz még egy szatyor is, így már kicsit nehezebben mozgott, de elindult vissza a kutyához.
|
Marcus elképedve figyelte Fang átalakulását. Egy pillanatra vágyat érzett utánozni, ám ő túl állatias vonásokkal rendelkezik ehhez, ő sosem tudná emberivé tenni az arcát. Ami nem is arc, hanem pofa. Ez eléggé zavarta. Talán Okuo sem félne tőle ennyire, ha emberibb lenne, hiszen Fangot is elfogadta, megszerette. Vajon az emberek feltalálták már a módját, hogy emberibb külsőt kapjon? És ha igen, milyen módon érhetné el, hogy végrehajtsák rajta azt? Az évek tapasztalatai azt mutatták, kutyalényként, főleg ilyen hatalmas testtel, félelmetes fejjel sosem fogja elnyerni senki bizalmát. Vajon Shen is félt tőle a lelke mélyén? Vagy csak akkor, mikor segített Okuonak megölni? Ahogy erre gondolt, elkapta őt valamiféle izgalom. Annyira lenyűgözte őt a félvér... Olyan kicsi szája és fogai vannak, olyan emberinek tűnik, mégis annyira vad volt akkor... Ha olyan lenne a külseje, mint Markusnak, Shenből csak cafatok maradtak volna. És ez valósággal felizgatta a kutyalényt. Hímvesszője keménnyé vált a nadrágban, ezért kissé megigazította ruházatát, hogy ne látszódjon.
- Menj csak, én itt megvárlak. Azt ígértem neki, vigyázok rá, ezért még a hegyét sem téveszthetem szem elől annak, ahol ő van - utalt ezzel Okuora. - Meg jobb, ha nem látnak minket együtt. Úgyis csak megijednének tőlem...
|
- Természetesen leugrunk a helyi boltba. - kapta maga elé a hátizsákját, és kihalászott belőle egy parókasapkát, mellyel lelapította a füleit, az anyag nem engedte kitüremkedni füleit. Egy fekete, a saját hajához hasonló fazonú parókát is előhúzott, melyet nagy gonddal magára igazított. Miután a hajával végzett, a farkincájat hátra fogta s felkötötte, majd az övéhez rögzítette a biztonság kedvéért. Úgy nézett ki, mint egy átlagos ember.
- A biztonság kedvéért várj majd meg odakint, azt mondtátok kerülnötök kell az embereket. Gondolom okotok van rá, na meg nyugisabb lesz így. Ha akarsz itt is maradhatsz, de még nem hiszem, hogy örülnének ha bemennél a házba... de nyugi, biztos vagyok benne, hogy Rolcas engedni fogja, hogy Toku mellett maradj, ebben biztos vagyok.
|
Markus felpattant, amint a kölyök felkelt a fűből. Nem tartott tőle, hogy ott hagyja őt a fiú, csupán mindenképp vele akart tartani.
- Vadászni? - kérdezte meglepetten. - Ezt hogy érted? - kérdezett rá fennakadó szemöldökkel, mert nem bírt a fejébe menni, hogy Fog komolyan úgy akar ételhez jutni, mintha a vadonban lenne, holott egy faluban állnak.
Nem mintha ínyére lett volna Okuotól távol menni...
|
A fehér hajú elgondolkodott, még mindig.képtelen volt bele látni Markus világába, bár egyenlőre nem is akart túl mélyre merészkedni, egyetértett vele abban, hogy neki kell megvédenie Katherinát ameddig képes rá és teheti.
- Ugyan, fátylat rá, de azért köszönöm, sokat jelent nekem, hogy bocsánatot kértél. - legyintett. - Zárjuk is le a régmúlt hibáit. Én is és te is csináltunk őrültségeket. Úgy gondolom azért annyit mindketten fejlődtünk, hogy képesek legyünk tovább lépni a múlton. - kelt fel. - Kilyukad a gyomrom... - nyüszögött - De még nem akarom zavarni őket, talán vadászni kellene valamit.
|
Markus komolyan nézett vissza Fogra, szinte szigorral, mint egy bölcs felnőtt a még tanuló kölyökre.
- Védelemből tenni rossz dolgokat nem ugyanaz, mint ok nélkül - jelentette ki, s még büszkén ki is húzta magát. - Ha a barátnődet és téged fenyegettek, a legkevesebb és a leghelyesebb, hogy megvédted magatokat - biztosította erről Fogat. - Legyél erre büszke, mert egy hímnek kötelessége megvédeni a szukáját, egy alfának a falkáját.
A kettejük közti harc... Mivel sosem akart ártani Fangnak, elfelejtette, hogy megtépázták egymást korábban. Úgy tűnt Markus számára, a fiú nem érti meg, hogy ő nem akarja bántani többé, hogy szeretné, ha Rolcasszal, Okuoval, Katherinával egy falkát alkothatnának, de belefásult a bizonygatásba. Talán ehhez tényleg időre volt szükségük, ezért nem feszegette a dolgot.
- Türelmes leszek - ígérte meg. - És sajnálom, hogy megsebeztelek régen - tette hozzá. - Hajdanán azt hittem, Shen Okuo érdekeit nézi, ezért kegyetlen vele, de aztán rájöttem, hogy Shen egyszerűen csak egy kegyetlen ember, aki ha nem tud hasznot húzni Okuoból, akkor addig fogja gyötörni, amíg vagy nem kezd el hasznot termelni a macska, vagy nem pusztul bele. Shen gonosz volt, én pedig túl buta.
|
- Mi a gond? - valahogy érezte, hogy Markus nyugtalan a hallottak alapján. - Tudod attól függetlenül, hogy próbálok harc nélkül élni, előfordul, hogy ez nem sikerül. A média eléggé felkapta a kettőnk közti kapcsolatot Katherinával, volt aki kileste hol lakunk, és... baj lett belőle. - nem akart ennél többet mondani. - Ha meglátnak téged, talán azt hinnék tedtőrt fogadtunk, így elkerülhető lenne a többi támadás. - fejtette ki bővebben. - Nem tudhatom mivé váltál, ez csupán elővigyázatosság. A legutóbbi harcunk nyomát is még bőven őrzi a testem. - gondolt itt arra, hogy Markus fognyomai, még mindig láthatóak akkor régről, az utolsó harcukról. Sose gondolta volna, hogy majd egyszer így fognak üldögélni és beszélgetni. - Ne haragudj, tényleg szeretném ha megmutathatnám neked, hogy milyen a barátság, jó lenne ha azok lehetnénk... de egyenlőre még nem tudok teljesen megbízni benned. Jómagam is kiszámíthatatlan természetű voltam, talán egy kicsit még mindig az vagyok. Nekem Katherina pont olyan szent és sérthetetlen, mint neked Okuo, pont ezért szeretnék felkészülni minden eshetőségre. Azt hiszem, csak arra vágysz, mint mindenki más ezen a világon. Talán idővel teljesülhet a kívánságod, de mindennek megvan a maga ideje, türelmesnek kell lenned.
|
Nem igazán értette, mibe akarja belevonni őt Fog, de aggódott kissé, hogy harcolnia kell. Nem azért, mert félt volna, hanem mert jó akar lenni, a jók pedig nem bántanak másokat. Legfeljebb, ha egy másik jót kell megvédeni. Ez összeakad Markusban egy kissé, de nem akarta elmondani a kölyöknek, nehogy ostobának tűnjön, így inkább hallgatta a barátnőjéről szóló örömódát. Meglepte mondjuk, hogy Fog megkérte, hogy semmi morgás vagy harapás, a szemöldökei magasba szöktek, és egy meghökkenő kis hang is elhagyta a száját.
- Miért harapnám meg vagy morognék rá? - kérdezte. - Békés kutya vagyok, amíg Okuot nem fenyegetik - tette hozzá. - Mindig is békés kutya voltam... - folytatta már lelapuló fülekkel. - Vagyis az akartam lenni - javította ki magát, majd szomorúan félrenézett. A játszótéren szórakozó gyerekeket nézte. Égett benne a vágy, hogy játszhasson velük, de tudta, hogy ő nem egy cuki típus, akivel szívesen viháncolnának, és ez bántotta. Mindenki egy fegyvert vagy a gonoszat látta benne, ez pedig végtelenül elkeserítette. - Én jó akarok lenni - motyogta vágyódva. - És azt szeretném, ha mások is jónak látnának... ha elfogadnának és szeretnének... - kesergett.
|
- Pont ez benned az érdekes. A legtöbben nem így cselekszenek, de te követed a belső ösztöneid. - tárta szét a karját. - Furcsa, hogy én már nem vagyok ilyen, legalábbis általában nem. Sokat tanultam, fejlődtem... sokat segítettek nekem. Te mihez akarsz kezdeni magaddal? Bár az erős fogaidra és a rémisztő ábrázatodra, még lehet, hogy szükségünk is lesz. Az emberek még mindig nem értik, mi a fontos, vagy hogy hogyan kellene cselekedniük.
- Tudod ő nagyon különleges lány... ha látnád megértenéd... a turné után biztosan vissza térnek majd és megengedem, hogy megismerd... de semmi harapás, meg morgás, meg ilyenek, oké? Nem akarom, hogy megijeszd.... ő nem az a típus aki külső alapján ítél, de szeretném megóvni minden atrocitástól, így is túl mélyre ástunk ebben az egészben... és sok bántás érte, amiért kiállt értem. Mikor először a színpadon voltunk, még meg is dobáltak minket, pedig ilyen vele azelőtt sohasem történt. Tényleg... nagyon fontos a számomra, és örülök, hogy mellette lehetek, akkor is ha esetleg ő majd egy nap... inkább majd egy hozzá illő srácot választ. Elfogadtam ezt. - zárta le végül mondandóját.
|
Markust kíváncsivá teszi, hogyan mutatja meg neki majd egyszer Fang a barátságot. Nem tudta elképzelni, hogy ránéz két emberre, vagy látja a kölyök és Rolcas közti köteléket, s abból megérti, de nem mondta el a kutyusnak, mert nem akarta, hogy hülyének tartsa. Ez biztos ilyen magától értetődő dolog, csak az ő életéből maradt ki. Nem tudta, nem értette, inkább nem is gondolkodott rajta.
- Nem hiszem, hogy érdekes lennék. Én csak teszem, amit helyesnek gondolok.
Akkorát mosolygott Markus, mikor Fang mesélni kezdett szíve hölgyéről, hogy kivillantak még a hátsó fogai is. Örült, hogy a kölyökből nem lett fartúró, hajdanán tartott tőle, hogy Okou még órá is ilyen hatással volt, de a kutyus pironkodását látva megnyugodott.
- Ha nem hall... hogyan táncol és... hogyan szeretheti a zenét? - kérdezte csodálkozva. - Nem akarok goromba lenni, csak érdekel! - tette hozzá gyosan, nehogy megbátsa Fangot. - Jó az ügy, amiért kiálltok és büszkék lehettek az eredményeitekre. Szép munka - dicsérte meg elégedetten a kölyköt. - Be szabad engem ott mutatnod? Tudom, nem vagyok valami kedves ábrázatú...
|
- Valóban az, de megértem... régen azt hiszem hasonlóképp éreztem. Hmm nem tudom elmagyarázni neked a barátságot, de talán... idővel képes leszek megmutatni. - vont vállat- Ez nem fog tetszeni Tokunak, de azt hiszem mindneki érdemel egy új esélyt... egy icipicikét - mutatta is - Tudod te nagyon érdekes egy kutya vagy, de azért jó dolog, hogy nem adod fel, az a legutolsó legyen amit megteszel ebben az életben.
- Katherina - vallotta be, s közben füle tövéig elvösörösödött. - Akkor ismertem meg, mikor Rolcas Jonathant. Sok minden történt, sok olyan dolog ami mindkettőnket megváltoztatott és másá tett, és amiről sose gondoltam volna, hogy valaha a részese lehetek. Katherina süket, úgy mint Toku, de imádja így is a zenét és a táncot. Amikor színpadra lép, a közönség elnémul és csak nézik, nézik... annyira káprázatos. - merengett el gondolataiban, majd mikor észbe kapott megköszörülte a torkát. - Vannak közös fellépéseink, egy időben kampányoltunk a macska és kutyalények mellett is. Nagyon sok ellenséget szereztek miattunk, de nem adták fel sohasem. A helyzet azt hiszem azóta kezdett kicsit változni, volt olyan ember aki szabadon engedte a félvérét, vagy kilépő kártyát adott a macskájának... persze sajnos nem olyan sokan, mégis valami megindult az emberekben és ez jó érzéssel tölt el.
|
- Lehet, hogy ez túlzás tőlem - kezdte a füvet piszkálva -, de Okuo annak ellenére, hogy szeszélyesebb és különösebb, mint bármelyik ember, szerintem nem olyan bonyolult. Engem nem zavarna, ha a gazdám lenne, nem érezném kevesebbnek, de lehet, nem ismerem a barátság fogalmát. Mitől más a barátság? - kérdezte kíváncsian. - Meg sem tudom számolni, hányszor zavart el Okuo - ismerte be szomorúan, az orrát lógatva, fülét lehajtva. - De nem mentem, nem hagytam, nem adtam fel. Árnyékként követtem és megvédtem. Volt olyan téli éjszaka, amikor el kellett bánnom egy hat fős rablóbandával, különben megverték és kizsebelték volna, utána kelletlenül ápolt - meséli felcsillanó szemekkel, szinte boldogan. - Ez a legutolsó télen esett meg... - gondolt rá vissza az égre pillantva. - Tél volt, remegett a keze, ahogy hóval mosta ki a sebeimet, annyira fázott, úgyhogy miután végzett és összekuporodott a pokrócain, odabújtam hozzá. Látnod kellett volna, hogy meg volt sértve! - nevette. - Hátracsapta a füleit, még morgott is. Persze nem mondta, hogy menjek el - tette hozzá még jobban nevetve. - Hiába, a bunda és a meleg tetszett neki. Haszonleső macska... - mondta vigyorogva. - Neked ki kedvesebb Rolcasnál? - tette fel végül a kérdést. Úgy gondolta, ha Fang felhozta, biztos nem baj, ha rákérdez.
/Okuoval Rolcas rejtekébe válaszoltam./ |
Egy darabig képtelen volt megszólalni, pedig annyi, de annyi kérdés záporozott a fejében... mégis néma maradt és csak kiélvezte a pillanatot, amit Tokuval tölthet el, újra... mennyire más, mégis ismerős érintések. Azt hitte már rég elfelejtette, mégis nosztalgikus érzés járta át, kellemesen borzongott meg tőle, érezte, hogy lábai is elgyengülnek. A szó hallattán, elmosolyodott, bár ezt Toku még nem láthatta, hiszen még a zsepkendőjével küszködött. Ahogy vissza fordult, végre leolvashatta Rolcas szájáról is a szavakat.
- Én is szeretlek, mindig is szerettelek. - lépett előre a macska felé - Csak nem értettem, nem tudtam mi az amit igazán érzek. - már a kandúr előtt állt, szemében már nem csillogtak a könnyek, egyenesen a szemébe nézett. - Csak hogy érthetővé tegyem... szerelmes vagyok beléd, még mindig. - hajolt a macska ajkai felé, s ha az nem tolta el, megcsókolta.
/De!!! XD Megcsinálom mindjárt!/
- Az érzéseket nem tudod ilyen könnyedén irányítani... volt pár évem Rolcas mellett... mégsem értem meg őt még mindig teljesen. Pedig annyi minden történt... lesz mit mesélniük egymásnak. Érdekes... én is így éreztem annak idején... tartozni valakihez jó érzés, egy kutyának fontos is... mégis egy ideje már csak Rolcas barátja vagyok és nem a kutyája. Ez egy sokkal erősebb kötelék úgy hiszem, mégis van egy személy számomra aki még nála is kedvesebb a szívemnek. Neked sem kellene ennyire görcsösen ragaszkodnod, talán evvel ijeszted meg igazán. Sokszor elutasított már? mondta, hogy tűnj el és hagyd békén? S ha igen, mit tettél utána?
 |
Elfogadta Rolcas segítségét a felálláshoz, mert úgy érezte, elkocsonyásodtak a tagjai, s enélkül képtelen lenne felkelni a földről. Olyan felnőttes lett ez a fiú, mióta elhagyta... Tudta, hogy nem kellene meglepnie, ahogy annak sem, hogy sír örömében, mégis jólestek ezek a dolgok Okuonak. Bátortalan léptekkel követte a lakásba a srácot, miután megragadta a táskája fülét, bent pedig körül se nézett, csak odahúzódott a közelébe, kiengedte a hátizsákot a kezéből, mely puhán zuttyant le, majd a srác fejének dörgölte a sajátját. Rolcas kimondta, amit annyira szeretett volna leolvasni a szájáról és amit ő is érzett a hosszú évek alatt. Rolcas kimondta, ő képtelen volt, még mindig a szemeit dörgölte és szipogott. Végül megerősítette magát, belecsókolt a fehér hajkoronába, aztán elszakította magát tőle, hogy orrot fújhasson. Tudta, hogy a fiú anélkül is érti, hogy a száját látná, hát kimondta.
- Szeretlek. - Bár nem azt, amit akart. S ahogy ez tudatosult benne, egy kicsit meglepődött, de végülis ez a szó még azelőtt ráfészkelt a nyelvére, hogy elváltak volna az útjaik, így magától értetődőnek tűnt. Még inkább, mint a "te is hiányoztál nekem". Remélte, ez többet mond el arról, ami most a mellkasában kavargott, mint amennyit képes volna megfogalmazni. Remélte, az a szelíd mosoly, amelyet a zsebkendő elrakása után megengedett Rolcas felé, félreérthetetlenné teszi abbéli szándékát, hogy együtt akar maradni vele.
/Nem kéne amúgy őket berakni egy házba, ami Rolcasé? XD /
Markus engedte félrevonni magát Fangnak. Tetszett neki, ahogy védelmezte a gazdáját kölyökként, s felnőttként még jobban tisztelte benne a bátorságot és a bölcsességet. Elmosolyodva megcsóválta a farkát, majd elfogadta a helyet a bokor mellett és elgondolkodott a srác szavain.
- Nem szabad félnie tőlem - mondta Fangnak a házat fürkészbe -, a gazdámnak tekintem.
 |
Rolcas egyetlen szeméből is záporoztak a könnyek, képtelen volt megállítani őket, hosszú percekbe telt, mire feltápászkodott Okuórol és felé nyújtotta a kezét, hogy őt is felsegíthesse. - Menjünk beljebb - invitálta, miközben szétnézett. A távolban megpillantotta Fogat és Markust is, bólintott feléjük, majd besietett Tokuval, habár fogalma sem volt arról, hogy mit kéne mondania, csak egy szó csúszott ki a száján, miközben a sós könnycseppek ismét ellepték az arcát - Hiányoztál...
- Hagyjuk most őket magukra egy kicsit - vota félre markust - Toku félelme mélyről fakad. - ült le egy terebélyes bokor takarásába és hellyel kínálta a kutyalényt is. - Amikor megtaláltak, tőlem is félt pedig még csak kölyök voltam. Sokszor hallottam, ahogy rólad beszélt, mélyen bele égetted a félelmet a tudatába és azt nagyon nehéz kitörölni... rettenetesen nehéz... talán életed végéig sem tehetsz annyi jót, amivel ki tudnád engesztelni. Viszont arra bíztatlak, hogy ne add fel... talán most hogy ismét találkoztak, pozitív változásokat hoz.
|
Kalapált a szíve. Érezte, hogy Markus és Fog elmarad mögötte, látta moccanni a kilincset, ezért kibújt a táska fülei alól, leejtette azt puhán maga mögött a fűbe, s mikor meglátta azt a sovány, de felnőtté érett Rolcast, megszűnt számára a külvilág. Annyiszor képzelte el, milyen lett, rengeteg rajzot készített róla, melyekből csak a legjobbakat tartotta meg, a kevésbé jókat mind elégette. Annyiszor képzelte el, milyen lenne újra átölelni, újra az illatát az orrába szívni, de nem hasonlított ehhez. Ez maga volt a csoda, a mámor, a világvége és egy új élet kezdete. Egy illúziónak tetsző fénypont az éjszakában.
Rolcas lendülete lesöpörte őt a lábáról, akkorát estek, mint a ház, de nem bánta, olyan boldogan ölelte a fiút, mint még talán soha. Legszívesebben a bőrébe bújt volna, s ha Fogacska sírásra késztette, hát ez zokogásra.
Markus képtelen volt levenni a tekintetét a párosról. Egyszerre érzett hasító fájdalmat és örömöt, melyet egy mélyről jövő, nagy sóhajjal fejezett ki, bár akaratlanul. Majd ahogy rájött erre, rápillantott Fangra.
- Jó lenne, ha egyszer tudna nekem is örülni - ismerte el csendesen. - Mindig vigyáztam rá, miután rájöttem, mekkorát hibáztam, mindig. Végig vele voltam, mint egy árnyék, úgy követtem... Hogyan kell jóvá tenni valamit, Fang? - kérdezte őszintén, lehajtva a fejét.
Nyolc évig hallgatott, mert Okuo szinte soha nem állt vele szóba. Nyolc évig bujdosott a kandúrral, évekig még előle is, nehogy megfutamítsa alkalmi búvóhelyéről. Nyolc évig ázott, fázott, ha nem volt más lehetőség, hogy ott lehessen a macska közelében. Nyolc évig hordozta magában, mennyire bánja, amit tett és nem kapott feloldozást, sőt, lehetőséget kijavítani a csorbát sem. Nyolc évig nem találkozott senkivel, akitől megkérdezhette volna, mit kellene tennie és akinek beismerje, mennyire bántja mindez.
|
A fehér hajú gensebólintott, majd hátra maradt, s intett marcusnak is, hogy ő se menjen tovább, meg akarta adni Rolcasnak és Okuonak a teret, a viszontlátás örömét, fájdalmát... miközben Toku egyre inkább haladt a ház felé, az ajtó kilincse megmoccant, s egy vékony srác lépett ki rajta. Sok mindenben megváltozott, magasabb lett, műkezét már büszkén viselte, s bár haja még mindig hoszabbra volt hagyva a hegei oldaán, már nem rejtegette őket mindenki szeme elől. Ahogy meglátta a közeledő alakot lefagyott, látszott rajta, hogy megszédül, s megdörzsöli épp szemét, hogy vajon káprázat e aki felé tart. A srác tett hátra egy lépést, majd gondolkodás nélkül neki iramodott és Toku nyakába vetette magát, időt sem hagva a flvérnek arra, hogy ellenkezzen.
|
Azzal még meg tudott birkózni, úgy gondolta, hogy Rolcasnak hiányzott, hogy korholta magát, hogy rettegett a halálától, hogy borzalmasan nehéz időszak volt, de mikor leolvassa Fogacska szájáról, hogy Rolcas még öngyilkos is akart lenni, a szíve majd' meghasad a fájdalomtól. Szerette volna azt mondani, hogy ez a lehetőség az ő fejében nem fordult meg, de hazugság lett volna, és semmiképp sem akart hazudni a fiúnak. Nagy lélegzetet vett helyette, s nézte a kis házat. A múlt kísért, tudta, de talán várhatott még, hogy előszedjék a csontvázakat a szekrényből, talán megengedheti magának az örömöt, hogy viszont láthatják egymást Rolcasszal, mikor azt gondolta, sosem fogják többé.
- Előremegyek - mondta bizonytalanul, azzal félénken előre is indult.
Markus tisztes távolban követte a párost, majd mikor Okuo megindult, el akarta venni a táskáját, csakhogy talán megijesztette volna őt, így mégsem tette. Helyette reménykedve pillantott le Fangra, hátha megengedi, hogy ő is beléphessen majd a házba.
|
[35-16] [15-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
