|
Témaindító hozzászólás
|
2010.10.26. 16:57 - |
Itt lakik Remington és az apja. A két ember szinte teljesen elszeparálva él egymástól, a házon belül csak egyetlen ajtó maradt meg, ahol átmehetnek egymáshoz, de mára már szinte úgy élnek, mint két idegen. |
[75-56] [55-36] [35-16] [15-1]
- Attól még eltértél a kérdésemtől... *vág vissza* - Kössz.... *elfogadja a kabátot, hiszen hűvös az idő odakint* - Remek, akkor megmutathatod a várost... *von vállat* - Inni? Mire gondolsz?
 |
- Moroghatsz, de hiába szeretem a számítógépemet, látod, hogy egy részét kivágtam az ablakon - mondja komolyan Konoénak. - Ugyanígy vagyok mindenemmel. Hiszen eladok majdnem mindent - teszi hozzá, s amint befejezik a monitor dolgát, kiskabátot vesz magához, egyet a kandúrnak is felajánl, hogy ha sokáig húzódna a séta és esetleg lehűlne a levegő, ne fázzon. - Csak azót kuksolok, hogy bajom van, egyébként az a típus vagyok, aki sosem ül sokáig egy helyben - válaszol. - Ismerem a környéket, vagyis inkább Kei nagyrészét, de az most mindegy. Ha akarsz, ihatunk valamit - ajánlja fel.
 |
- De én most konkrétan a tárgyakra kérdeztem rá... nem hülye kérdés, csak te értetted félre... *morogja* - Hmm? *meglepi a kérdés* - Fogalmam sincs már... *vallja be* - De biztos nem volt fontos... *rántja meg vállait* - Amúgy mindig idebent szoktál kuksolni? Nem tudom hogy vagy vele, de nekem jót tenne egy séta... nem akarsz eljönni velem?
|
- Jó ötlet, amúgy is tavasszal indul új virágzásnak az élet - mondja lelkesebben a kandúrnak. - Hülye kérdés - von közben vállat. - Teruhoz - válaszolja is meg azért, hogy Konoe megértse, miért kérdezett olyasmit, ami egyértelmű. - Tárgyakhoz, azt hiszem, nem kötődöm így - teszi még azért hozzá. - Mit akartál mondani a mintha most után? - kérdez rá, hogy terelje a témát. Úgy gondolja, a macskasrácnak is egyértelmű, miért nem akar az előbbiekről tovább beszélni.
|
- Akkor ha így gondolod, szerintem várjuk ki a tél elmúlását, mivel ha heteket várunk, éppen belecsúszunk, és olyankor nehéz élelmet elraktározni... *ad indokot is, és segít feltakarítani a srácnak* - Furcsa, mintha most.... *de nem fejezi be, csak felnéz az égre, s elméláz a kékségén* - Mihez kötődsz a legjobban az életedben? *tette fel hirtelenjében a kérdést* - Van olyan tárgy amitől képtelen lennél megválni?
|
- Értsd, ahogy szeretnéd. - hagyja rá ennyivel a macskára a döntést. Lehetőségként gondol arra, hogy messze innen, a természetben talál megtalálhatja a békét. Ha a boldogságot nem is, a békét legalább igen. Elmosolyodik, ahogy elképzeli magát vadászat közben. - Miért ne lennék képes? - kérdezi meglepetten. - A hűtő és a zene hiánya már most égetőbbnek tűnik, mint az, hogy éhezni fogok télen. - mélázik nevetgélve. Képzeletében megjelennek a jövő képei, amelyek szórakoztatják a fiút. - Aha. - egyezik bele, s kimegy. - Nem terveztem meg pontosan, de hamarosan. - válaszol, miközben lehajol összeszedni a darabkákat. - Még pénzzé kell tennem a cuccaim egy részét. Sőt, előtte kell egy új monitor, mert az interneten gyorsabban el lehet adni mindent. Hetek kérdése.
|
- Ezt értsem úgy, hogy nem vagy bolond? *néz rá komolysággal, de aztán majdnem hogy elneveti magát* - B terv... igen... bár nem hiszem, hogy szükség lesz rá, elég sokat megtanultam már eddig, majd vadászni is megtanítalak.... kíváncsi leszek, hogy képes leszel-e megszokni... hogy nem a boltban terem a hús, hanem hogy küzdeni kell érte és télen majd szűkölni... beosztani minden falatot... *mesél neki felbuzdultan, s mintha kitalálná a gondolatait, rákérdez* - Segítsek összeszedni a romokat? *mutat az ablak felé* - Amúgy mikor terveztél indulni? Vagy ilyenen még nem gondolkodtál? Én azt javaslom vagy a tél beállta előtt, vagy az után induljunk...de télen semmiképp sem érdemes kezdeni...
|
(Ázott macskához hasonlít - mert az is. =D Bocs, ezt nem lehetett kihagyni. XD )
Remington legyint a kérdésre. - Ha beleveszem a nekem minden mindegy hozzáállást, kicsit sem fura, hogy befogadtam egy idegen macskalényt. - magyarázza, de már úgy tűnik, kifele tart ebből az állapotból. Jól hatott rá, hogy elmenekülhet innen mindent hátrahagyva. - Komolyan gondolom és tudom, hogy csak a kezdéshez kell pénz. - felel könnyedén. Közben a csöpögtetőre teszi a tányérját és a villáját, amit elmosott, majd megtörli a kezeit egy konyharuhában. - Próba szerencse. Ha nem működik, még mindig ki lehet találni B tervet. - veti oda nyeglén, aztán elindul kifele. Össze illene szedni az ablak alól a monitor törmelékeit. Nem szeretné, ha az apja átjönne hozzá, vagy a szomszédok zaklatnák a környezetszennyezés és az összkép rontása miatt.
|
- Hát ahogy gondolod, mint már mondtam teljesen lehetetlennek hangzik, nem kérem, hogy higyj nekem ha az eszed nem akarja... *mosolyog rá és megigazgatja vizes haját, így most egy ázott macskához hasonlít....* - Miért? Te nem vagy bolond? Befogadtál egy teljesen idegen macskalényt a lakásodba, bár ez nemes gesztus és én örülök, hogy így történt, mi lett volna ha valami örjöngő vadállatot sikerül kifognod? *- De amúgy ha komolyan gondolod, én tényleg veled megyek, amúgy ha nomád életet akarsz pénzre sem lesz sok szükséged, csak maximum a kezdéshez, utána már mindent meg tudsz termelni magadnak, illetve az erdő ellát... a vadság... talán majd valódi szabadságot adhat neked...
|
Remington felsóhajt. Még mindig az esze ágál azellen, amiket Konoe megoszt vele, de a szíve tudja, hogy igazat beszél, ezért csak hallgatja őt. Végül elgrimaszolja magát. - Innen csak a halálba megyek. Ha létezne egy kulcs, amely más világba nyit ajtót, meg kellene győznöm magam, hogy normális vagyok, de mivel ez nem sikerülne, széthasadna a fejem. - közli tényszerűen a kandúrral, aztán kisvártatva apró reménysugár jelenik meg a szemében. - Kijelenthetjük rólad, hogy velejedig bolond vagy. Mások lemondanak rólam, másokról ebben a helyzetben, amiben vagyok, vagy gyógyszerekkel kezdik tömti, te meg azt mondod, velem jössz és segítesz. Kösz. - mondja csedesen, aztán odaáll a mosogatóhoz és végre mosogatni kezd. - Legyünk vadak, ez tetszik. Éljünk, mint a nomád parasztok. Ezernyi cuccom van, ami már nem kell, de komoly pénzeket lehet leakasztani belőlük. Könyv- és dvdgyűjtemények, rajongói példányok, amikért én is egy kisebb vagyont fizettem. - sorolja belelkesülve. Hosszú ideje először jelenik meg fény a szemében, úgyhogy ez igazán nagy érdem. De hogy kié... azt még nem tudni.
|
- Nem nehéz elképzelni, hogy egy ember is képes szeretni... *mondja miután lehűtötte magát, figyeli a srác szavait, de meglepi, hogy elcsípi, csak néz rá és figyelmesen hallgatja, végül lelapítja a füleit* - Így igaz, az emberek elvették az otthonunkat, ez a hely valaha pompázott, ezerfelé nyíltak a virágok, de voltak lápos vidékek is, melyek sok veszélyt rejtegettek, a macskalények különösen jó kapcsolatban voltak a természettel, így különböző képességeik is voltak... melyeket a természet pusztulása után elveszítettek, ezek az erők úgy tartják a félvérekben élnek tovább... de ne emészd magad ez miatt, ha ez a mi földünk volt is, már nem lehetne olyan, mint azelőtt... amúgy meg ha nem akarsz itt maradni, miért nem keresed meg azt a személyt, aki képes a világok közötti átjáró megnyitására? Úgy tudom nem csak egy világ van, én a múltból kerültem ide, de biztos van még több hely is.... igazából csak én is úgy juthatok vissza, ha megtalálom őt... addig semmi esélyem, hogy vissza juthatok... *megrázza egy kicsit a haját, hogy a víz eltávozzon belőle* - De ha csak élni akarsz ezen a földön, ha akarod én veled megyek, ha indulni akarsz, megtaníthatlak, hogyan éld túl.... macskalény vagyok, de van annyi erőm, hogy újra tudjam kezdeni az életem... ha Rai Terut szereti nincs mit tenni... javaslom te is adj magadnak és az életednek még egy esélyt.... *mosolyog őszintén a fiúra*
|
Remington vállat von, majd feláll, üres tányérját magához veszi a villájával együtt és a mosogatóhoz lép. - Macskaként fura elképzelni, hogy emberként egy másik emberért él valaki? - kérdezi csendesen, egyáltalán nem bántó szándékkal. - Azt hiszem, lélekben egy hálás macskalény lettem. Csak kidobtak az utcára, mielőtt rájöttem volna, hogy mennyire fontos lenne küzdenem. - jegyzi meg ironikusan és vállat von, majd mosogatni kezdene, de a kandúr megelőzi a hidegvizezéssel. Készségesen félreáll. - Utálok ember lenni ebben a világban. Ha meg nem is ölöm magam, lehet, hogy itthagyok mindent az enyészetnek és lelépek. Eladok ezt-azt, megveszek mindent a pénzből, ami egy nomád élethez kell és parasztként mondjuk a faluban, vagy valahol távol a városoktól letelepszem és magányosan a magam erejéből megélek. Ez még tetszene is, csak erőm nincs hozzá. - magyarázza. - Utálom, hogy vannak az egyenlők és az egyenlőbbek. Hogy elnyomásban tartunk egy olyan fajt, amely legalább olyan értelmes és érzelmes, mint mi. Úgy érzem, nem is vagyunk itthon, hogy Kei, To és Ru természetellenes ebben a környezetben. Egyszerűen körülnézek, minden rendben van, mégsem való erre a helyre. Valami zavar, de évek óta és nem tudok rájönni, hogy micsoda. Nem vagyok itthon. Ez a hely nem az én világom. Ez a hely nem az emberek világa. - jut erre a következtetésre, majd megfogja Konoe fülét, ha nem húzódik el tőle. - Ez a ti világotok és mi elvettük tőletek. - jelenti ki csendesen. - Nemrég olvastam utána ennek, s vannak alapjai a gondolataimnak, de az olvasmányom nélkül is azt hiszem, hogy ezt gondolnám. - vélekedik így, majd elengedi a macskát, ha meg tudta fogni. - Nem érzem jól magam ebben a világban, ebben a testben, ebben az életben. - vallja be szomorúan. - Mióta anyám meghalt, egyre mélyül ez az érzés, Teruval meg mindent elvesztettem. Baromság, én tudom, de... - hallgatja el a mondat végét. - Nem is tudom, hogy volt előtte. Most csak romokat és roncsokat látok magamból és magam körül. Kimennék a természetbe, miközben tudom, hogy pár nap múlva meghalnék. Te még élsz... benned még van élet... te még félsz a haláltól... én csak azt látom. Akarod még, hogy magyarázzam ezt? - kérdezi keserűen. - Nem akarlak magammal rántani a magam személyes poklába. Elég neked a sajátod. Talán jobb, ha visszamész oda, ahova pottyantottak. Mármint ahonnan visszatértél ide, Keitorura. - pontosít.
|
*Vesz magának amikor felhatalmazást kap rá*- Jó, vigyázok... csak már tényleg nagyon éhes voltam... *kissé lassít az evészetén* - Mondtam, keress valami célt, nem hiszem el, hogy nincsenek álmaid, vágyaid, kívánságaid... vagy ha nincs, már mondtam... találj valamit... *mondja egyszerűen, ég mielőtt sikeresen bedobja magát a mélyvízbe* - Sajnálom... *felkel, megnyitja a hideg vizet és a csap alá dugja a fejét, hogy elhesegesse a gondolatait, hogy kijöjjön ebből az állapotból*
|
Nem törődik azzal, ahogy Konoe eszik. Ő csak mértékletesen, egyik falatot a másik után pakol a szájába, s gondosan meg is rágja azokat. - Annyit veszel és eszel, amennyi jól esik. - mondja a kandúrnak. - Azért arra vigyázz, hogy ha túlterheled a gyomrod a hirtelen zabálással, fájni fog. - teszi hozzá úgy, mintha érdektelen lenne számára a dolog. Végülis az, mégis igyekszik jobb fej lenni Konoéval, ha már elviseli őt. Sokáig hallgat, csak az "öngyilkos dolog" kifejezésre kapja fel a fejét. Nem is reagál azonnal, arcán komoly elgondolkodás látszódik. Hazudjon? Mondjon igazat? Nem tudja, mi lenne jobb. Végül inkább hárít. - Most van értelme az életemnek? Nincsenek nagyratörő vágyaim, elérhető messzeségben lévő céljaim. Csak vagyok. Ha nem lennék, keveseknek hiányoznék és mindenki túlélné a gyászt, majd folytatná a maga kis életét, csak már nélkülem. Ennyi. - keményen, racionális alapokkal beszél, tényszerűen. - Nem most fogsz meghalni, ezen ne is agyalj. Csak spanolod magad feleslegesen. - hessenti el így, könnyedén, mégis szigorúan a dolgot Remington.
|
*Amikor végre kész az étel már alig bírja türtőztetni magát, hogy ne essen vadul neki, de mégis Remingtonhoz képest gyorsan eszik... olyan mint valami kiéheztetett kutya... gyorsan elfogy az étel a tányérjáról* - Kaphatok még egy kicsit? Ez nagyon finom! *megnyalintja a szája szélét* - Ümm... hát igen, de ez előfordul mindenkinél... nem kellene ennyire szigorúnak lenned önmagadhoz... *elmosolyodik a nyalókás dologra* - Az nagyszerű lenne, ezer éve ettem utoljára! Na jó annyi azért nincs... *kissé most vizont elkomolyodik* - Azt az öngyilkos dolgot... pedig... remélem nem gondoltad komolyan... Hidd el nekem nem olyan jó dolog meghalni... meg különben is nem éreznéd úgy, hogy így az életednek nem volt semmi értelme? Vagy hogy... valamit még meg kellene tenned mielőtt meghalsz? Esetleg, hogy nem használtad ki ezt a kis időt ami megadatott neked? Bár nem vagyok valami okos, azt azért tudom, hogy amink van azt meg kell becsülnünk, megvédelmezni minden áron... és ha nincs ilyen, akkor keresni kell, hogy legyen cél tovább élni... én nagyon félek... *vallja be* - Nem akarok mégegyszer meghalni... pedig egyszer...újra eljön értem....*kezeivel arcához kap* - Élni... akarok...
(Hát az meglehet... melóból írtam szóval csak gyors pötyögtem... gondolkodtam rajta h hogy is volt csak nem volt időm utána nézni... xD) |
Figyeli a macska beszédét. Nem érzi, hogy fontos lenne tudnia bármit is róla, nem akar kötődni hozzá, mert még nem tett le azon szándékáról, hogy véget vet az életének, de meghallgatja őt. Közben kész lesz a kaja, az asztalra teszi és porciózza. Most ébred csak rá, mennyire éhes ő is, úgyhogy jó ízűen falatozik. Nem kapkod, nehogy elcsapja a hasát. - Snassz. Emberekkel kell foglalkozni, ügyeket intézni, szervezkedni, okoskodni, telefonálgatni. Sokrétű meló, nem igazán van idő unatkozni. Rengteg váratlan dolog, köztük gikszer is adódhat, ettől izgalmasnak mondható, de nem egy álommunka. A fizetést is feltornászhatnák, de nem panaszkodom. - von vállat, majd folytatja az evést. - Van egy határ, ami alatt el bírom viselni a dolgokat. - mondja a szerelmi bánat kifejezés hallatán. - Csak mivel megütötte a kritikus határt a dolog, vagyis inkább őszintén megmondom, hogy jó sokkal túllépte, eléggé... bekattantam. De ezt láttad is. - teszi hozzá gyorsan és igyekszik témát váltani. - A munkára koncentrálni kell és le kell, hogy kössön. Nem lett volna számomra alkalmas, hogy belemeneküljek. A séta viszont jó ötlet és ha eszünkbe jut, kapsz nyalókát is, mert az itthon nincs.
(Amúgy Rai korábban asszem, így szerepelt, Ouray volt Ray - csak megjegyeztem. XD )
|
- Hát legalább tudod... én azt se tudom, hogy anyám, vagy apám él-e... hogy vannak e testvéreim... bár gondolom igen, hiszen egy tenyészetben nevelkedtem... Ray is ott született, ő egy kicsit később, mint én, de talán csak 1 hónapnyi különbség van köztünk... ha jól emlékszem pontosan egy hónap... *széttárja kezeit* - Jól összebarátkoztunk, a macskalényeket nem tartják az anyjuk mellett, sőt nem is ismerik, olyan macskalényeket rendelnek ki melléjük akik direkt nevelőnek vannak betanítva... így igazából semmi kapcsolatunk a külvilággal.... megtanítanak az emberek szolgálatára is... persze nem minden tenyészet csinálja így, de nálunk így volt... szóval... 6 éves korunkra már nagyon összebarátkoztunk Rayel... amúgy a nevelőmet nagyon szerettem.... igazán kedves és szeretetreméltó volt... nem panaszkodhatom, anyám helyett is anyám volt... aztán elszakítottak tőle, először Teru nagyapja csak Rayt szemelte ki, de akkor ő még nagyon félénk volt, úgy csimpaszkodott belém... hogy aztán az öreg kénytelen volt engem is megvenni, így kerültünk egy helyre... egész jó életünk volt, a baj akkor kezdődött amikor Ray kezdett... Lamentová válni... azzá a macskalénnyé akit most te is ismersz... ami az öreg agyszüleménye... átformálta őt... *egy kis szünetet tart, mintha csak a hatást várná, de aztán folytatja*- A történet további részleteit már elmeséltem... nekem nincs hobbim, vagy ilyesmi, de szeretem az édes dolgokat... a nyalóka a kedvencem... de rég ettem már olyat.... *erről eszébe jut az ennivaló* - Mikor lesz kész? Az illata nagyon jó... *nézi a lassan elkészülő ételt, mintha napok teltek volna el, hogy elkezdtek főzni* - Titkár? Az nem unalmas? Mit kell csinálnod? *érdeklődik* - Ha meggyógyultál? A szerelmi bánathoz sok idő kell... sokan inkább a munkába temetkeznek azt hiszem... de neked jobb lenne szerintem ha csak levegőznél, este elmegyünk sétálni? Biztosan jót tenne neked... meg nekem is...
(Asszem spagetti volt... xD) |
Csak ránéz a kandúrra, amikor arról beszél, hogy találnia kellene valamit, ami kitölti az idejét, eltereli a gondolatait és fontossá válhat a számára. Úgy érzi, túl nagy pofonokat kapott az élettől, hogy képes legyen újra talpra állni, de ez a halálközeli helyzet sem jó. Ez főleg nem jó. - Heh. Nem is gondoltam még erre. - ismeri be fásultan. - Anyám meghalt rég, eltemettem magamban, alig emlékszem rá. Apám megkeseredett, kettéosztotta a házunkat, egyébként mellettünk lakik, de sosem beszélgetünk. Nincs testvérem, Terut tekintettem az öcsémnek, de a barátságunk, mint a példa is mutatja, túlnőtt egy józan határon. Egyébként minden a hobbim, amihez mozgás tartozik. A barátokkal való lógás, a csavargás, vagy bármilyen kerekekkel rendelkező szerelvényen való közlekedés. Koriztam egy ideig, aztán deszkáztam, bicóztam, aztán idővel az egész leredukálódott annyira, hogy csak összejártunk a srácokkal és elvoltunk. Nem csináltunk őrültségeket, mégis felhőtlen és feledhetetlen élményekkel gazdagodtunk. A beszélgetésink és a hallgatásaink nagyon... fontosak voltak. - elcsuklik a hangja. - Egyébként... - próbálja folytatni. - Suliban vagyok titkár. Szóval majd hétköznaponta eljárok itthonról, ha... meggyógyultam. - ejti ki a szót kétkedőn, mintha halálos betegsége lenne és nem hinne abban, hogy bármit is javulhat az állapota. - Neked? - passzolja röviden vissza a kérdést.
(Már elfelejtettem, milyen kaját csináltak, de Remi közben azt készíti és hamarosan el is kéne készülnie, hogy Konoe nehogy éhen haljon. XD )
|
- Gondoltam, hogy ez történhetett... amúgy meg nem azért meséltem el, hogy sajnálj... a monitorral kapcsolatban meg... tudod, teljesen igazad van, semmi sem lesz jobb, ha a játékokra koncentrálsz, inkább találnod kell valamit ami kitölti az időd... kielégít és fontosabbá válik a számodra... amúgy ha már együtt fogunk élni, nem mesélnél valamit magadról? Hobbi ... család.. egyéb...?
|
- Heh... sose voltam az, de most... most lehet, hogy azzá váltam. - ismeri el halovány, magát cinizáló félmosollyal, melyben kevesebb az élet, mint egy letépett paradicsomban. Ahogy a takarításra tereli a szót Konoe, a srác feltápászkodik a földről és folytatja a kajakészítést. - Nem gondolkodtam. Igazából amíg rám nem szóltál, fel sem fogtam, mit csinálok. - beszél szinte csak magának, mégis a kandúrhoz intézve szavait. - Abból, amit elmondtál, már értem, miért ijedtél meg annyira. Sajnálom, nem akarlak bántani. - kér bocsánatot. Már nem remeg a keze, már nem olyan dühös és feszült, így magabiztosan mozog a konyhában. - Vehetnék, de minek? Üljek ott egész nap különféle gyilkolászós játékokkal rombolva magam étlen-szomjan, mint eddig? Nem érzem tőle jobban magam, csak eltompulok, olyan leszek, mint egy zombi és nem hasogat belül olyan nagyon, vagy legalábbis nem érzem. De már ez nem elég. Több kell. Valami erősebb, ami elnyomja azt bennem. De per pillanat nincs ötletem, mi lenne az. - magyarázza el egy megtört ember hangján a dolgokat.
|
[75-56] [55-36] [35-16] [15-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
