|
Témaindító hozzászólás
|
2010.06.05. 00:21 - |
Régen egy nagyon gazdag nemes család élt ebben a már szinte palotának mondható épületben. Rengeteg szobája és aznnál több titkos kamrája van... Kentarou egyedül él itt, de körülveszi ezernyi macskalény... akik ha szerencséjük van, még élnek... ha nem... egyetlen egy kutyalény tartózkodik még itt, Karasu.
|
[40-21] [20-1]
*Nézte a kutyalényt és nem értette, bár igaz sokat szenvedett már az ő kezei miatt is.... miután ellökte magától, csak nézte egy darabig, végül magához húzta és nem engedte, hogy mégegyszer eltaszíthassa* - Tudom ez az én hibám, hogy most ezt érzed... de tudod már régóta biztos vagyok benne, hogy tündökölsz a sötétben... mindent amit tettem az próbára tett téged és engem is... de végül úgy döntöttem, hogy megpróbálok egy kicsit vissza adni abból, amit te adtál nekem... *végig simított a lány arcán. megcirógatta a puha bőrt* - Igazán sajnálom, amiket eddig tettem, kérlek bocsáss meg nekem.... mostantól jó gazdád leszek amennyire csak telik tőlem, ígérem... *ölelte magához* - Úgy gondoltam jobb neked, ha meggyűlölsz és elmész, mint hogy egyszer mégnagyobb kárt tegyek benned... de azt hiszem ez lehetetlen lesz.... *sóhajt* - Biztos vagyok benne, hogy csodásan áll neked az a ruha, nem vennéd fel mégis a kedvemért?
 |
*Hosszasan zokogott a szobában, közben végig a vak szemét tapogatta, simítgatta lefelé szerteszét álló haját, majd bebugyolálta testét egy lepedőbe, hogy azokat a csúnya foltokat se lássa. ~ Miért... miért kell nekem ilyennek lennem? Nem illik a gazdához ez a förtelmes lény... nagyon nem.. ~ Mardosta a lelkiismeret, s mikor szerelme benyitott, azonnal abbahagyta a sírást, amennyire csak tudta. Arcát is elrejtette, reménykedve abban hogy nem veszi észre, de hiába. * - Persze.. persze hogy tetszett..*szabatkozott hozzábújva* .. csak nem nekem való.. nem való egy ilyen ronda korcsra mint én..*Taszította el magától gazdáját, s ismét zokogásban tört ki. *
 |
*A férfi elébredt rövidke álmából, ránézett az órjára, így elindult felkeresni a nőstényt... míg visszafelé tartott, meglátta az eldobott ruhát... mégis valamiért nem lett dühös, hanem csak benyitott a gense szobájába* - Karasu... *szólította nevén a teremtményt, de senki sem felelt neki, míg meg nem találta a síró hercegnőjét a sarokban* - Karasu... *leült mellé, és ha tudta magához húzta* - Mi a baj? Nem tetszett az ajándékom? *megsimogatta a fejét*
|
*Hosszas elidőzés után végre elszánta magát és kihúzta a dobozban rejtőző "fenevadat". Óvatosan megtapintotta finom, bársonyos anyagát, majd kirántotta mintha elérkezett volna a perc, hogy megküzdjenek. Hírtelen egy kis nőies, csipkés koktélruhával találta szembe magát. Teljesen megdöbbent. Szadomazó felszerelésre számított, helyette viszont egy gyönyörű ruhát kapott. ... Azon nyomban bele is bújt. Jó érzés volt felhúzni az előző ruhának nevezhető dolog után. ... A szobából kisomfordálva egy tükröt próbált keresni, s hamar bele is ütközött egy ember nagyságú, aranyos keretűbe. A látványtól egészen megszeppent. A ruha egyszerűen mesés volt. Még a szava is elállt. Furán állt neki, s hírtelen a könnyei is potyogni kezdett, mit keres rajta egy ilyen gyönyörűséges ruhadarab. A haja kócos volt, zilált. A bőre néhol lila és kék foltos volt. És a kifehéredett, vak szeme egészen összetörte a képet önmagáról. Zokogva kezdett kibújni belőle, s rohant vissza a szoba egyik sötét sarkába, hogy elrejtőzzön az elől, ami ő maga. *
|
* A férfi előkészíttette az asztalt saját magának és a kutyalénynek... egyre mélyebb érzések fűzték a nőstényhez, egyre jobban akarta szeretni és ölelni, mint kínozni, furcsa volt ő még saját magának is... óvatosan húta ki a széket és helyet foglalt, méyet szippantott a levegőbe és elgndolkodott egy kicsit... amíg várt nem is tudta mennyi idő telt el, de elnyomta az álom, ebből is látszott, hogy mostanában milyen kimerült*
|
*Gazdáját szorosan átölelte. Fejét a mellhasára szorította és hallgatta a szívverését. Néha hevesebben verdesett, időnként pedig olyan volt mintha nem is lenne belül semmi. Halkan dünnyögött miközben figyelte gazdája arcát. Kellemes érzések fogták el ha csak arra a "tökéletes" arcszerkezetre pillantott. Boldognak érezte magát egy röpke pillanatig, s amint gazdája felébredt, torka összeszorult. Remegni kezdett. Azok a szemek mindig is elrettentették bármiféle csintalan dologtól, de most mégis elmosolyodott amint felnyitotta pilláit. * - Reggelt...* Hátrált meg a kutya, majd eltakarta testét, amint az illető megemlítette ruházatát. ... Kíváncsian leste most mivel rukkol elő az ő ura, s ahogy az idegen macska belépett, arca paprikavörösbe színeződött.
A dobozt félelemtől reszketve fogadta el. Nem tudta mire számítson. * - Kö-köszönöm szé-szépen. * Dadogta szendén, majd azonnal a doboz belsejét kezdte vizslatni. ... Eközben észre sem vette hogy gazdája eltávozott, annyira belemerült abba a kisérteties dologba.*
|
*A férfi még aludt egy darabig, néha arca eltorzult és a palant szorította, néha pedig motyogott valamit, aztán valahogy mintha elvágták volna és lecsillapodott, mélyeket szuszogott, egyenletesen vette a levegőt... aztán lassan felnyitotta pilláit, az első akit megpillantott Karasu volt* - Jó... jó reggelt... *hírtelen felpattant* - Ohh itt aludtam el... *mondta ahogy végig nézett a lányon, még mindig azt a ruhát viselte, amit ő adott neki... felnevetett* - Van valamim neked.... kutyuskám... *csengetett egy macskalénynek, aki nemsoára meg is érkezett egy dobozzal* - Viseld ezt... igazán jól fog állni... most megyek, tíz perc múlva találkozunk a ebédlőben... *avval lelépett, kivételesen egy gyönyörű ruhát rejtegetett a dobozka*
|
* Karasu zihálva riadt fel. Amint kinyitota szemeit a rémisztő álom elillant, s fogalma sem volt róla mi történt. A kezeibe temette arcát. * - Önző idióta vagyok.. * Sóhajtotta, s hunyorogva bámult a szoba bal oldalán levő ablakra ahol a fehér függönyök táncoltak. A nap erősen sütött a szobába. A horizontról áradó vöröses fény lágyan simogatta a szoba minden szegletét , s a madárcsicsergés őrítően hangosan szólt a vízhangos szobában. Kikászálódott az ágyból, s botladozva, álmatagul csukta be az ablakot. Elgondolkodva dőlt az üvegnek közbe hatalmas foltot lehelt rá. Ujjai lassan jártak körbe, s egy fél szív rajzolódott ki hűvös ujjai által. * - Nem akarok innen elmenni.. * Dünnyögte elmerengve, majd visszafordult, s ekkor ledermedt. A takaró komótosan liftezett az ágy jobb oldalán. A kutya rémülten lépkedett oda, majd mikor megpillantotta ki fekszik ott, arcát elöntötte a pír. * - Milyen szép... * Lehelte elmosolyodva, majd a földre kucorodott, s bámulta amint gazdája az álomvilágban barangol.*
|
*Amikor már a lányka aludt, az éjszaka leple aladt hangtalanul nyitott be a nőstény szobájába Kayato, és óvatosan mellé feküdt bár nem bújt a takaró alá* - Minden erőmmel azon leszek, hogy elűzzelek magam mellől... mert csak akkor lehetsz biztonságban ha én nem vagyok melletted... *sóhajtott, avval lassan elnyomta az álom bár nem volt tervben, hogy Karasu mellett fog elaludni*
|
* Karasu gazdája reakcióját erőteljes visszautasításnak fogta fel. * - Igenis.. * Súgta teljesen megtörve, majd fejét lógatva feltápászkodott, s visszabicegett. Remegő kezeivel hajába simított, s dúrván meghúzta, hogy csak úgy nyekergett. * ~ Iszonyatosan viselkedek.. ~ * Vallta be magának, majd mikor visszaért a szobába, lomhán, s teljesen élettelenül bújt be az ágy alá. * - Mit is gondoltam... * Nyöszörgött, s pityeregve összekuporodott, s álomba merült. *
|
-Peddig annyira igyekeztem, hogy meggyűlölj... *közelebb hajol hozzá* - mert... igazából... *elakadnak a szavak, nem akarja elárulni magát, megköszörüli a torkát* - Menj vissza a szobádba, nem adtam rá engedélyt, hogy ide gyere... vagy azt akarod, hogy megbűntesselek? *tekintete ismét jeges, ez jelzi, hogy felvette az álarcát*
|
* Szipogva a szemekbe néz. Teljesen elveszik bennük, s nagy sóhajokkal próbálja magát visszarángatni a valóságba...* - M-meert rossz kutya vagyok... * Törli le könnyeit, s mikor gazdája közelebb hajolt hozzá, teljesen elállt a lélegzete. * - Nem! Soha! * Ragadta meg Kayato ruháját. * - Én.. én nem.. Soha.. ne is mondj ilyet... * Remegett mindene, a szíve a torkában dobogott, s alig bírta a szavakat kipréselni ajkain. * - Mindennél jobban vágytam arra hogy veled lehessek... Egyedül a gondolat tartott életben.. hogy léteztél.. az álmok.. Álmomban mindig téged láttalak... fel sem tudod fogni... milyen érzés újra a szemedbe nézni, és hozzádérni... De tudom.. halucinálok..* Hadarta hevesen. * - Mert te nem is vagy igazi.. * Súgta halkan, s végig simította gazdája arcát. *
|
- Nem haragszok rád Karasu... *sóhaj* - Túl messzire mentem sajnálom *megsimogatja a fejét* - Nem gyűlöllek... miért tenném? *leveszi a kabátját és a nőtényre teríti* - Meg fogsz így fázni... Jobb lenne ha elszöknél innen, messzire tőlem, a semmi is jobb nálam, akármi jobb... *ránéz* - Miért vártál rám olyan sokáig? Miért vársz most rám? Mit tettem én ezért a hűségért?
|
* Lassan a mesés illatok mámorából kezdett visszatérni a valóságba. Továbbra is szorosan bújt hozzá, arcát a karjába temetve. Lomhán az égnek emelte szemeit. * - Szépek..* Dünnyögte halkan, s egy csókot nyomott gazdája kezére. * - Ne haragudj rám.. kérlek.. * Szólt halkan, s szemébe aquamarin színű könnyek gyülemlettek fel. * - Gyűlölsz? Valld be kérlek.. ne kínozz.. * Követelőzött el-el csukló hangján. *
|
*Kayato tényleg túlságosan elbambult ahhoz, hogy meghallja a kutyalényt... vissza gondolt a múltra, amikor először haza hoztaKarasut... még gyerek volt, a leányka nem is tudta de az ő igényei szerint készítették el őt... végül valami hiba lépett fel, de a férfi akkor sem volt hajlandó lenmondani "teremtményéről"... úgy gondolta egy kutyalény kínzása szórakoztató lesz, de igazából csak mégjobban fájdította a saját szívét, meglepődöt amikor a nőstény átölelte* - Milyen szépek a csillagok... nem igaz Karasu? *kérdezte mintha nem is hallott volna semmit amit a lány mondott*
|
*Az erkély ajtajában ledermedt. Olyan festőinek tűnt gazdája, hogy muszáj volt egy kicsit megállítania az időt és közelebbről megtekintenije azt a mesés férfi alakot. Tekintete hosszan elidőzött azokon a tökéletes kezeken. Ahogy olyan könnyedén a szájához emelte a cigarettát, volt benne valami magasztos, mintha nemis ember lenne. Az az arc, az a száj... Szinte hívogatta Karasut egy csókra, mégis megtántorodva lépett hátra, s törölgette szemét. ~ Ébredj... Ébredj... Ez csak egy álom..~ Súgta egy rémült hang a lány fejében, majd remegve, de közelebb lépett. * - Minden rendben? * Súgta olyan halkan, hogy meg volt arról győződve hogy Kayato észre sem vette hogy ott van. Idegességében tördelni kezdte a kezét, majd hírtelen odaszaladt hozzá, s átölelte a kezét. * - Sajnálom.. * Motyogta, s erőt kellett vennie magán, hogy ne könnyeze össze gazdája ingét. *
|
*a férfi közben kiment az erkélyre és bámulta a sötét éjszakát... meignt rátört az a fura érzés... magány...magán... magány... vízhangzott a fejében már gyerekkora óta, s mire felfogta már érzelemmentes zsarnokká vált... beleszív a cigarettába aztán csak hagyja végig égni az egész szálat... nem tudja mit kezdjen karasuval, ő az egyetlen akit nem tud bántani, úgy nem mint mást... elküldte magától, hogy nehogy egy nap megölje, de most ismét rátalált és képtelen volt vissza fognia magát... talán a kutyalány az egyetlen aki képes megérinteni a szívét... ez kissé boldoggá, kissé keserűvé teszi.... azn kezd gondolkodni, mitévő legyen*
|
* Megkönnyebbülten, mégis csalódottan dermedt le a visszautasításra. * - De...* Mekegi, de azonnal be is fogja száját. Inkább meg se szólal. Csak teszi amit tennie kell, s most hihetetlenül dühös volt magára. * - Rossz kutya vagyok...* Ostorozza magát,s szeméből kibuggyan egy-egy könnycsepp. * - Nem tettem a kötelességem..* Szipog nagyokat, s visszahúzza magára az átlátszó textíliákat. * - S-sajnálom. * Szipogja, s kikászálódik az ágyból. Megigazítja, hogy úgy tűnjön, az égvilágon semmi sem történt ott. * - Többet nem teszek semmi rosszat..* Határozza el magában motyogva, s letörli könnycseppjeit. Majd szinte pánikolva rohan ki a szobából, s keresi gazdáját. *
|
*A férfi felnevetett* - Jól van...semmi baj.... *paskolta meg a kutya fejét, mint egy háziállatét* - Már nincs is kedvem hozzá... *lökte oda kissé mogorván, majd felállt, s begombolkozott* - Öltözz fel... aztán menj enni este ugyanitt találkozunk... *avval távozott a szobából*
|
*Karasu hangosan szipogni kezdett. Túl fiatalnak és gyengének érezte magát ehez a feladathoz, s hogy a gazdája ilyen heves volt, csak rátett egy lapáttal. * - Én nem tudom.. hogy kell... * Nyögte ki, s eltakarta könnybelábadt szemeit, s elfordította vörös arcát, míg gazdája vetkőzött. Még mindig remegett. Eddig is sokmindenen ment keresztül, de talán ettől félt a legjobban. Mi van ha nem elég jó a gazdájának... ? Nem tudja ő boldoggá tenni... ő a hamvas, friss hajtás. Próbálta magát lenyugtatni, de csak jobban félt attól a vészesen közeledő perctől.*
|
[40-21] [20-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
