|
Témaindító hozzászólás
|
2010.01.12. 22:46 - |
Ezen a helyen nagy a csúszásveszély, eért óvatosan kell megközelíteni, halak nincsenek a patakban, esetleges ivóvízként funkcionálhat, de jobb ha a szennyezettség miatt nem iszik belőle senki.
|
[56-37] [36-17] [16-1]
*A háztömbök határai egyre élesebbé válnak, s a város sajátságos illatát már a levegőben érezni, A cicafiú dorombolása mint békés tengeri moraj jut el Cryshez, s ezek a nyugalmas hullámok egyre távolabbra viszik őt a valóságtól. Nem lát, nem hall, csak engedelmesen halad Vanella mellett, ki ügyesen navigálja a triót. Annál a szónál a szőkének megakad a lélegzete, olyan hirtelen és döbbenetes erő, ami éri. ~tényleg nagyon beteg lehetsz.. ha ilyeneket mondasz *szól hozzá gondolatban, s míg az épület elé érnek, mindenféle átsuhan rajta, mint valami ólmos árnyék, mi láncra fűzi és nyugtalanítja a szívét. Megköszöni aztán Vanella segítségét, szuggerálja magának, hogy ő most bizony ember, méghozzá Goyuko gazdája, nagy levegőt és bátorságot vesz, s lenyomja a kilincset.*
 |
Eljut Goyukohoz az a két szó. Távolról érkező, álombarlang falainak felületén formálódó, mégis a legszebb hang, amelyet a kis kandúr hallhat. Az arcán békés mosoly terül el, s felsóhajt. Álmában is magához húzza őt Cryspus, még szorosabban tartja, mint addig, amely különös biztonságérzettel tölti el Goyukot. Vékony ujjai belemarnak szerelme felsőjébe és halk, fiatal cicás dorombolással felel a kérésre. Álmában lehunyja a szemét, hogy ne lássa a vérfolyót, mert hinni akarja, hogy minden rendben van, mintha az élet nem lenne több Cryspus meleg, finom illatú, erős testénél, a ringásnál, a békénél, a boldogságnál. Mintha többé nem kellene mást csinálni, csak élvezni ezt az örökkére nyújtott pillantot. - Szeretlek. - suttogja, amit álmában is megvall az ő szőke hercegének.
 |
-Aludj csak..*mormolja néha a srácra pillantva. Míg lépdel, végig fut előtte minden: ezer és ezer kérdés, a lehetőségek, mindaz, ami rájuk várhat, a bizonytalanság, a végzet, a sűrű szürke gomolyfelhők, mik a macska szívére telepedtek. Crys mindig egyedül volt, csak magára számíthatott, és csak magával kellett törődnie. Sosem vágyta, hogy ez más legyen, s most hirtelen jött ez a csapás.. hiszen mi van, ha Goyuko nem épül fel? Ő nem fogja el hagyni... de abban már nem biztos, miért nem. Lovagiasság, fair játék, bűntudat, kötelesség ? Olyasmi udvariasságból, ahogy egy régóta járó pár férfije elveszi a nőt szimplán, mert nem akarja megbántani? És hol az, ami tényleg összekapcsolná őket? Amitől a másik nem egy nyűg a szemében? A kandúr felsóhajt. Képtelen a szeretetre.. hálás, és cserébe felajánlaná elkötelezettségét.. de ő mégis csak egy vad macska. Nem lehet megszelidíteni, olyan érzelmeket nevelni belé, amik nem az övéi. Már látszik a város, a lány rámutat az épülettömegre, ahol a kórház lehet. A macska gondolataiba mélyedve gyengéden magához öleli a fiút, ahogy karjaiban tartja.. mégis hogy szerethet ilyen mélyen valaki, aki egész életében csak gyűlölt..?
|
Nem sokáig tarthat a mély alvás, a ringás lassanként a felszínre kergeti mégis. Órák teltek el, vagy csak percek? A kölyöknek fogalma sem lehet róla. A valóság keveredik az álommal a fejében. Hintaágyon ring Cryspus mellkasának dőlve. Hallgatja a kandúr meséjét arról, milyen volt vadként, idegenként, szabadon élni, micsoda kalandokon ment keresztül. Csodállja őt, álmában ámulva néz rá, s a mozdulattól fájdalom nyilall belé. Felszisszen, de mosolyával igyekszik elrejteni a hirtelen jött, érthetetlen fájdalmat. Úgy akar tenni, mintha minden rendben lenne, miközben az előttük a mozgásra hullámzó vérfolyó kicsit sem azt ígéri, lehet még bármire is mondani: rendben van így.
|
-Mostmár orvoshoz kell fordulnunk *sóhajt fel a lány* -ezt kellett volna már az elején, de mostmár kétségtelen.. tudom merre van a rendelő, csak... engem ismernek ott, úgyhogy én nem tehetem meg..
-Mit? *kérdi a szőke, közben már ő vette karjaiba a törékeny fiút. Gondolatai összefüggéstelenek és zaklatottak, úgy érezte, mintha gomolygó füstszínű érzelmek csapkodnák és kavarognának körülötte.* -ah.. azt hiszem sejtem már *morogta, s érdeklődve nézte, amint Vanella leszakít egy jókora darabot szoknyájából, s tűrte, amint a nő gondosan rácsavarja a szőke kobakjára.* -hát ezt a napot is megértük.. ember leszek.. ráadásul a te gazdád *nézett az alvó Goyukóra* -menjünk, minél előbb *pillantott a lányra, az bólintott, s gyorsabbra vették lépteiket. A macska kunkorodó farkincáját nadrágja alatt combjához simította, s igyekezett átélni újszerű szerepét, mitől élete eddigi folyása alatt olyannyira idegenkedett.*
 |
A fiút nem lehet felébreszteni. A fáradtság legyőzte. A kötése viszont csatakos a vértől. Nem jutnak el hozzá a szavak, Álomország pedig nem engedi neki, hogy arra gondoljon, ami a valóságban törént, történik, vagy történni fog vele. Csak Cryspuson és Vanillán múlik, hogy merre viszik, mit csinálnak. Arca nem tükröz érzelmeket, maximum a nyugodtságét. Nem fogja fel azt sem, amit álmodik, olyan mélyre zuhant a tudata. Ébersége is alszik, végre. Ráfért már a komoly pihenés, amikor nem gyötrik őt a rémálmok, a fájdalom, a sebláz és a félelmek.
|
*A kutya hamarosan rájuk talál, nehézkesen, de kiszabadítja mindkettőt. Goyukoval külön vigyáz, nem akarja felébreszteni szegényt. Ölében dajkálva a fiút mesél, miközben minden porcikája remeg, s lágy hangja meg-megbicsaklik* -elaludtam az egyik szobában, aztán láttam egy árnyat, ahogy bejön, majdnem köszöntem neki... de mondom, nincs füle.. akkor gyanus volt.. *regéli izgatottan* -elbújtam az asztal alá, nem látott, mert sötét volt, és váh.. *megborzong, apolgatja, simogatja a cicát* -inkább menjünk valamerre, menten rosszul leszek, ha újra fel kell idéznem *javasolja*
|
Az alvás olyan most a kandúr számára, mint a tenger. Melege és hullámai magukkal ragadják, s kellemesen elnyugtatják. Mámoros érzés, amely nem engedi vissza őt a riasztó, félelmekkel terhes valóságra. Elnyeli a álomtenger, s Goyuko nem is akar visszatérni a felszínre. Még nem. Akaratlanul dönt így, akarata csak akkor határozná el, hogy majd talán később felkel, ha működne. De az is alszik, ahogy a srác tudata is.
|
*A macska még erőtlenül megkísérel kiszabadulni, ezzel eléri, hogy nyakán a seb mélyüljön, s friss vér csordogáljon mellére. * -Goyuko? *forgatja fejét, nem tetszenek neki a halkuló szavak* -el ne aludj, hé *morogja, s idegesen mozgolódik, felszisszent néha, ahogy a lánc a bőrébe fúródik.*
-Goyuko? Goyuko, merre vagytok? *kiabál egy kétségbeesett női hang, lágy ropogás hallatszik a közelben, hol Vanella óvatos léptekkel fürkészi az erdőt*
|
~ A kínzásba? ~ belekapaszkodik ebbe. Elhúzza a fejét a gravitáció és elképzeli, ahogy a nő megüti, goromba mondatokat vág hozzá és keresetlen kérdésekkel bombázza. Szentimentalitás lenne azt mondani erre, hogy amíg hallhatja Cryspus hangját, nem számít, mi történik. De igazából nem gondolja így, mert nem akar szenvedni. Boldog élete volt... Valóban így volt? S csak volt? Hisz még él. - Én is... sok mindent... szeretnék. - motyogja, s a fáradtság elrántja őt az éber, fekete világból.
|
*Szomorú belátással mosolyogja meg a kandúr szavait. Valóban ilyen volt, s Goyuko ilyennek is látta mindvégig..s közben nem szűnt meg szeretni őt. * ~ hogyha csak egy kicsikét is kevesebbet fogsz szenvedni, leszek az a fajta, aki feladja.. *fut át rajta gondolatban. Saját erejében épp annyira nem bízik, mint a lány lelki törékenységében és a későbbi jóra való hajlamosságában.* -dehogy, a kínzásba fogunk belehalni.. *mondja egyszerűen. Olyan természetesnek tűnik most számára.. mert az nem lehet, hogy az ennivaló hiánya görcsösebb akarat legyen, mint az az elviselhetetlen fájdalom, amit csak egy emberi elme ki tud eszközölni.* -nem tudom.. *sóhajt elgyötörten.* -én még annyi mindent akartam életemben.. *dörmögi maga elé* -és..egy sem vált valóra.. *szól szárazon, s fájó űr lepi el szívét.*
|
Az odaszólás olyan Goyuko számára, mint tomboló melegben a végre megérkező nyári zápor. Nagyot sóhajtva végre felenged, a tajtékjai elülnek egy kicsit. - Akkor te is annak a makacs, bizalmatlan, önfejű és elérhetetlen szemétnek, akit imádok. - kéri viszonzottan, a legnagyobb őszinteséggel és szerelemmel. - Most feladjuk, Cryspus? - kérdezi csüggedten. - Te nem vagy az a típus, aki képes feladni és... én sem akarom megadni magam. Ha... ha Netanit sikerült hárítanom, akkor... akkor egy idegen nem lehet akadály. Vagy...? Vagy mégis? - kérdezi reménykedve, de a fáradtság legyűri, nekidől a fának és lecsúszik rajta. - Inkább találjunk ki valamit. Bármit. Még az is épeszűbbnek tűnik, hogy felakasztjuk magunkat, mint az, hogy napokig éhezünk, míg a kiszáradás nem végez velünk.
|
*Nem látja ugyan, mit művel Goyuko, de hallja a szavai által kiváltot vihart. Üresen mereng a semmibe. Fáradt már, nem csak a mai naptól, de az egész élettől. Szeretné még egyszer szívére szorítani, ki bízott benne egy percig a cseppnyi múlandó életben, szavak nélkül elbúcsúzni, s eltűnni végre a semmikben. De nem. Itt még harc folyik, a lány mindjárt visszajön, s ő ismét fenevaddá válik, hogy óvhassa Goyukot... hiába tudja, hogy mindez hasztalan. Hiába az emberek ellen bármi. Elkeseredett, s ebben a lelkiállapotban megütközve hallja a másik káromkodását* -kölyök, nyugi.. *szól oda* -nem tudni, meddig tart az élet és igazából..szeretnélek magamban megtartani olyannak, amilyen vagy.. hogy így lássalak örökre. Maradj meg annak a szelíd, kedves, okos macskának, aki voltál..
|
Amint viszont hallja a kandúr hangját, új élet járja át. Izgatott lesz és végre őszinte lehet. - Cryspus! - kiáltja, de aztán igyekszik elnyomni azokat a hangzásokat a hangjából, amik elárulnák, hogy fél, hogy fájdalmai vannak, hogy sír. Annyira megörül már csak annak is, hogy hallhatja a szőkét, hogy már ez könnyeket csal a szemébe, de ami még inkább, hogy ha hozzá szól, így beszél hozzá, akkor a nő már elment és akkor már nem kell megjátszania, hogy bátor, erős és rafinált. Nem az. Csak egy ügyeskedő gyerek, aki most borzasztóan szeretne odabújni ahhoz, akit szeret. A vallomás azonban szinte beszakítja a tüdejét, úgy jut el hozzá. Azonnal a felszínre kerül egy addig valahol mélyen megfogalmazott gondolat. Valami, amire a tudata nem akart gondolni, de mióta Chinnayo az életükbe trappolt, mélyen megfogalmazódott Goyukoban. Felszínre tör, hogy a karja felesleges. Ha sikerülne kicsavarni, letörni, mint a virágok száraz részét, ki tudna szabadulni. De nincs ennyi ereje és lélekjelenléte, hogy ilyesmit tegyen. Viszont nem adja fel. Cryspus neki köszönheti, hogy már nem gátlástalan és törekvő. Hogy érzelmei elmélyültek és lelkiismeretet kapott. Ő tette szelídebbé és ezért neki kell megvadulnia. - Hol van Vanilla?! - szólal meg kétségbeesetten. - Még Netani is ért a macskasikolyomból! Ő miért nem?! - kérdezgeti magát vagy a levegőt kétségbeesetten. - Annyira bánom, hogy elhoztál, mert csak hátráltatlak! - vallja be dühösen. Az bosszantja, hogy nincs elég ereje megtenni, ami felszínre tört benne. Hogy a fogai tompák, a karmait eltávolították, mert így hasznavehetetlen. Addig erőlködik, míg a szájába nem tudja venni a nyakán lévő kötelet. Mindent bevetve igyekszik elrágni. ~ Nem fogunk itt megaszalódni! Nem fogjuk hagyni, hogy egy ember tönkretegyen minket! Minden ember ilyen gonosz, Cryspusnak igaza volt! Én nem akartam hinni neki, mert féltem, hogy ha végül igazat adok neki, akkor nem marad semmi, amibe kapaszkodhatok. De most van. Ő! És mégis tehetetlenül ácsorgom egy fához kötve. Hát nem! ~ hergeli magát, majd kiköpi a kötelet. - Nagy szart! - kiabál kiborultan. - Előttem és miattam se hajolj meg! Soha! Senki előtt! - tajtékzik.
|
*A szőke nézi, ahogy a lányt elnyeli az éjjeli erdő. Elviselhetetlen fájdalom járja át testét ebben a megalázó testhelyzetben, most összpontosul csak igazán rá a figyelme. Hallja, ahogy a hűvös szél lágyan a nevét hordozza.* -Goyuko? *kérdez vissza. Nem látja a fiút, ez kétségbe ejti, s a hangja is gyenge fuvallatként érkezik hozzá.* -Hallasz? *kérdi, de a válasz meg sem várja, az érzelmek kitörnek lelkéből* -figyelj én..*kezdi szaggatottan, öszefüggéstelenül* - szóval te..tudod, hiszen ismersz.. hogy igazán én sosem... *nehezen veszi a levegőt, hangosan és indulattal beszél, bár maga sem tudja, mit akar mondani* - én olyan macska voltam, aki nem fél senkitől.. így ismertél meg, nem hajolok meg senki és semmi előtt, nincs, amit ne lehetne legyőzni.. de Goyuko.. *hangja elfúl, némiképp könnyíti vallomását, hogy nem kell a fiú szemébe néznie* -én akkor még nem tudtam, milyen a lelkiismeret.. hogy mennyire elviselhetetlen.. hogy éget, tép és emészt belülről.. én nem tudnék úgy élni tovább, hogyha egy ártatlan kölyök élete tőlem .. miattam.. nem tudnék.. érted? ezzel a bűnnel élni.. ezt senki sem kívánhatja.. úgy vigyázz magadra.. hogyha bármi bajod lesz.. nem tudom elviselni.. *a szavak megállíthatatlanul utat törtek, pár forró könnycsepp szántotta közben végig Crys arcát. Sosem sírt, semmi fájdalomtól, senki baján, senki gyászán.. de most egész lelke pokolbéli gyötrelmek tüzén égett.*
|
Nem adja meg magát, elszántan folytatja a nyávogást. Mindig csendben akart lenni, amikor bajban volt, mert mindig úgy gondolta, meg tudja oldani egymaga, de ha most magára vonja Vanilla figyelmét, vagy a hangja által eltalál hozzá az Abukik küldötte, nyert ügye lehet. Nem adja fel a nyávogást a goromba hozzászólásra sem. Kitartóan nyávog, de aztán a fájdalom elhallgattatja. - Cryspus? - kérdezi halkan.
|
*Chinnayo éles pillantásokat vet Goyuko felé. Gonosz mosoly terül el arcán, ahogy észleli, a fiú egyedüllétében megmutatja igazi arcát, az összetört és megtiportat. Aztán hűvösen visszatekint Crysre* -ugyan miért éri meg nekem elfogadni az ajánlatodat? *veti oda lenézőn. Lassan járkál a szőke körül, megkerüli a fát párszor, a kandúr dühösen izeg-mozog, nem érdekli már, hogy fogvatartója nő, úgyis maga az ördög, ha bántja őt, ő visszabánt. A lány épp szólni akar, mikor az erőteljes nyávogás megtöri az éjjeli csendet. ~ Mi a fenét művel ez? *morog magában,közelebb koslat hozzá, hogy ne kelljen nagyon felemelnie a hangját* -jól csinálod, visíts csak, csődítsd ide az éji erdő minden éhezőjét, ennél jobban én sem tehettem volna *sziszegi, de azért belül megretten. Talán vannak macskavédő őrült emberek a közelben, szövetségesek? Na azoknak az idejöttét nem akarja megvárni. * - most itthagylak nekik, de ne féj cica, nem feledkezem meg rólad. Holnap hozok egy kis mézet meg tejet, észrevetted már, hogy egy darázsfészek van a fádon? *érdeklődik negédesen, aztán nem vesztegeti az idejét, sebes léptekkel eloldalog.*
|
Nem hall semmit. Ez megrémíti. Egyedül, bajban, sérülten és magatehetetlenül. Elgyengül ettől és pityeregni kezd. Dühíti is az a tény, hogy sem a fogai, sem a kezei nem alkalmasak arra, hogy segítsen magán. És ez az érzés csak ront a helyzetén. Viszont nem lehet gyenge. Ez a nő alattomos és ki fogja taposni a beleit is, ha rést lát a pajzsán, ami nem más, mint a színészkedés. Ebben mindigis jó volt, úgyhogy erősen megrázza a fejét, addig szipog, míg el nem tűnik az orrából, ami zöröghet és újra rendíthetetlennek próbál tűnni. Nem fogja megadni azt az örömöt Chinnayonak, hogy látja összetörni. Még akkor sem, ha már lényegében ez réges-rég megtörtént, már csak apróbbra lehet zúzni a fiú lelkének szilánkjait. Ám eszébe jut valami. A nő nem említette, hogy megtalálta volna Vanillát. Goyukonak sem kell több, előveszi a titkos fegyverét. Nyávogni kezd. Keservesen, mint egy út szélén hagyott kiscica. Hangosan és teljes átéléssel.
|
*A lánynak valami rémlik az Abukikról, de nem tett az információ akkora hatást rá, hogy még mindig emlékei közt derengjen. ~ Kis pimasz *gondolja, dermesztő szemvillanása még megnézi magának egyszer a fiút, aztán tér át Crysre. * -szóval? *vonja fel szemöldökét. A macska értetlenül néz, nem hallott semmit az előzőekből, nem sejti, minek a folytatása lehet a szóval. Chinnayo erre ráébredve megismétli a kérdést, érezhetően türelmetlenebbül* -mit kerestetek a házamban, hálátlan árulók? vallj, te korcs, tudod nem erősségem a finomság... talán megszalad a penge a kezemben *jelenti ki negédesen*
~ És még Goyuko szereti az embereket... nekem valahogy nem jönnek be a macskakínozgatós szokásaik.. *gondolja a szőke.* -hogy miért voltunk ott, már úgy is mindegy.. de ha van magában egy csepp emberség, akkor megteszi amit kérek.. fogadjon el engem cserébe, a kölyköt meg hagyja békén. Velem azt tesz, amit akar..
|
Fél-e? A fiú maga sem tudja. A második mondattal viszont megadja neki a kezdőlökést a nő. - Voltam már ijesztőbb helyzetben is. - válaszol őszintén, majd a cirógatástól elhúzódik. - Ha az Abuki név nem mond önnek semmit, feleslegesek a további szavak. - mondja, majd Crys felé pillant. A szíve összeszorul, főleg akkor, amikor Chinnayo őt veszi célkeresztjébe. Míg ő távol van, a kölyök szabadulni próbál, de a sebe túlságosan fáj, így hamar felhagy vele és csak fülel.
|
[56-37] [36-17] [16-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
