|
Témaindító hozzászólás
|
2010.01.13. 21:20 - |
Ebben a folyóban még bújkál egy két halacska, de vigyázni kell, a víz annyira fertőzött már, hogy abba is belehalhat a karakter, hogyha a kifogott halat megeszi.
|
[61-42] [41-22] [21-2] [1-1]
*Valamiféle kihívással néz fel a csávóra* -hogyha tudnám, isten lennék *feleli, s felvonja egyik szemöldökét, önzérzetesen, mitől még kacérabb lesz az ábrázata* -spontán vagyok, nem ijedek meg olyan apróságoktól, hogy nincs hol aludnom. vannak az életben nagyobb gondok is, minthogy az ember eszik-e minden nap, vagy hogy biztonságban legyen..*mondja, s ő is rápillant a cicára, mire az tiltakozón felemeli kezét, s rázza a fejét.*
- Még.. élek ..egyenlőre *susogja* -balszerencsétekre *teszi hozzá hogy azok ne is hallják. Persze fel nem néz, úgyhogy belesétál a gazdiba.*
  |
- Ezt hogy érted? Nem tudod, hogy ki vagy? Az velem is sokszor előfordul... igazából nagyon is sokszor... *kezd ismét beszéletésbe a nősténnyel* - Hamarosan kiérünk a városba... egyébként van hova menned? *érdeklődik miközben a macskalény felé pillant.* - Van valami baj? *megáll, s valószínűleg ha a macska nem figyel egyenesen Alexanderbe ütközik.*
 |
*Hátrapillant, végigméri a fiút, s megállapítja, a szívéből beszélt.* -nos. a régi sebekkel nekem is van tapasztalatom *mondja, s visszafordul a férfival szembe* - megtudni.. az nagy kihívás lesz, még magamnak is alig sikerült feltérképeznem önnön lényemet *neveti* -hátha neked sikerül, állok elébe.
*A macska már örült, hogy az ellenfél távozik. De a gazdi megállítja. Hát mégis akar tőle valamit.. ez semmiképp sem jelent jót. Fülei hervatagon kókadoznak, ő a földet bámulja, mintha valami érdekfeszítőt talált volna ott.*
|
*Alexander nem érti, s a rókalény után kap* - Kérlek maradj... csak egy régi seb, ami még nem gyógyult be teljesen, de nincs ok az aggodalomra, hiszen az idő mindent megold... *mondja egyszerűen* - Szeretnék még többet megtudni rólad, ha lehet... s nincs ellenedre.
|
*A macska szótlan csüggedtségben tekint fel a férfira. Jóval alacsonyabb nála, s valami gyermeki kisebbséggel nyújtózkodik, hogy nyomába érjen a csodált példaképnek. A simogatásra füleit hátrasunyja, arca érzelemnélküli, rideg kőszikla, az ölelés után elfordul. Nem akarja, hogy lássák, hogy törli le a könnyeket arcáról.*
-Ugyan *szól megértően, s a férfi vállára teszi a kezét* -én nem várom el senkitől, hogy udvariasságból moslyogjék rám, miközben vérzik a szíve. Én köszönök mindent *mosolyog, s megfordul, füstös haját a szél fodrozza*
|
- Ne mondj ilyeneket... *legyint* - A múltam egy fájdalmas része ez, de mégis az enyém... *sóhajt, majd a lány felé tekint, s megsimogatja a fejét*- Köszönöm, hogy próbálsz vígasztalni, de nincs semmi baj... *viszont hirtelenjében átöleli a macskalényt, pár másodpercig tartja a karjaiban, majd elengedi* - Sa.... sajnálom... *szabadkozik, de a rókalény közbe szól* - Ohh... ne haragudj.... de nem szükséges egyedül folytatnod az utad, két ilyen szép hölgy mellett, hogy is lehetnék magányos? *mosolyog kényszeredetten, s várja a rókalény válaszát*
|
*A macska elégedett. Ő előnyben és fölényben van most, ő tudja miért történt ami történt, legalábbis azt hiszi, tudja.Fontoskodva baktat gazdája mellett, s sürög-forog, mintha rá lenne bízva a probléma megoldása.*-Árulókkal ne tessék foglalkozni, arra sem érdemesek, hogy elrontsák az ember hangulatát, plána, ha az úrról van szó, egy macskalény az úr nyomába sem férkőzhet, örülhet, hogy egyáltalán önre emelhette a tekintetét, boldognak nevezheti magát, amiért tudja hogy ön a világon van *prédikálja*
*A róka tapintatosan nem kérdezősködik, csak halad az úton amit neki mutatnak, aztán végülis felötlik benne a kérdés* -hogyha a társaságom terhessé vált a történtek után természetesen megértem és folytatom az utat tovább egyedül és alázatosan köszönöm szíves segítségüket *mosolyog udvariasan*
|
*Alex persze ebben a pillanatban olyan dühöt érez, amit szinte alig tud elviselni... összeszorítja ökleit, látszik rajta, hogy átgondol pár dolgot, majd a lányokra tekkint* - Bocsássatok meg... csak egy régi... *elgondolkodik, hogy vajon mit is mondhatna a fiúra* - egy áruló... *avval megy tovább a kitaposott földesúton, kifejezetten csendessé válik,a tekintete pedig hűvössé.*
|
*A rókalány félreállva szemléli a dolgokat. Ha bemutatják, az nem tőle függ, ha nem, bizonyosan nem az ő dolga. Ettől függetlenül figyelmesen, s egyben diszkréten elemzi fürkésző tekintetével az idegent.*
*A macska fülei megbiccennek. Ez az egyetlen életjel amit adott egész végig, ezt is csak az utolsó, elkapott szavakra. Hát megint. Újra megtörténik..kezdődik előről. Amit ő már időtlen idők óta él, hogy akit szeret, annak útjába nem állhat, s nézheti mástól remélt boldogságát.. s mégcsak szót se emelhet, mégcsak nem is vallhat magáról.. hiszen ő így boldog..azzal. Nem szól, elcsügged.*
|
*Mintha megbabonázták volna, csak áll és vár, hogy a lány tegye meg az első lépést... de amint megtehetné, az ismerős hang megtöri a csendet, s a pillanat varázsát, mintha a férfi felébredt volna mély álmából* - Ohh... *a rókalényre mosolyog* - Úgy sem nagy ez a seb, pár pillanat múlva már nem is fog látszódni... *megsimogatja a macskalány fejét, óvatosan figyelve a hajszálakra* - Ne aggódj ennyire miattam... *avval előre megy, hogy vezesse a kis csapatot, de hirtelenjében valaki neki ütközik, alig ocsud fel, szemei kitágulnak* - Teeee? *néz a fehér bőrű macskalény szemeibe* - Mégis hogyan??? *értetlenkedik* - Hol van ő? Merre van? Beszélj! *kéri, de a macskafiú félelemtől teli szemei megenyhítik*- Naga...
- Sajnálom... *szemei könnyesek lesznek, viszont két férfi jelenik meg a háttérben, s Naga megibdulna, de a férfi kezei szorosan fogják* - Kérlek... engedj... *avval tovább engedi, de még valamit hozzá tesz*
- Ma éjjel gyere át hozzám... *súgja, majd a fhér macskalény eltűnik a bokrok közt, de előtte még biccent Alexnek*
|
*Bólint, s feláll ő is hogy elérje a pasast. Ajkát benedvesíti nyelvével, mint egy csókra éhes úrinőt játszó kurtizán, de mielőtt közelebb léphetne, két macskafül ő és Alexander közé hatol.*
-Naananana, hogy hihet uram mindenféle gyógyító mesében? *dadogja fel-felpillogva. * -csakis ócska kuruzsló lehet, előtűnt a semmiből, kitudja mióta leskelődött ránk *sziszegi, hogy csak gazdája hallja* -veszélyesek ezek a hókuszpókuszok, nem engedem hogy uram kockára tegye a testi épségét.
|
- Ohh te egy gyógyító vagy? *érdeklődik kipirultan, majd gyorsan felpattan* - Ugyan ez csak egy kis horzsolás, semmi bajom, ne is törődj vele... *de aztán teljesen leblokkol, óvatosan biccent egyet arra, hogy megengedi-e neki... megigazgatja szemüvegét, szemeit kissé összezárja, csodálattal tekint a rókalényre, s megbabonázva érzi magát minden egyes pillanatban.
|
*Sokatmondó tekintettel felpillant a gazdira, de nem szól semmit. Mikor a róka reá-reá pillant, nyájas mosolyra erőlteti ajkait, de minden moccanásából sugárzik az utálat. Mikor elbotlanak eltorzult arccal bámulja őket, Alexander után kap, de csak súrolja a vállát. *
-Mitológiai lény? Ez új nekem *szól az ártatlanul* -én száz meg száz rókával élek együtt, fel sem merült, hogy talán nem létezünk *mosolyintja oda amolyan többet tudó megbocsátással, miként a felnőttek nézik el a gyermekek naív hiedelmeit. Egy pillanat múlva a fűben van felborzolt sörénnyel.* -Ah.. csuklóm.. *nyüsszent* -oh, nem, minden rendben *feleli gyorsan a kérdésre. A karján vörös horzsolás kézfejétől a könyökéig, s belőle lomhán szivárog a friss, forró vér. A lány benyálazza ujját, s végighúzza a seben, mire az egy szempillantás alatt eltűnik.* -Megütötted magad? *néz fel a férfira* -megengeded? *kérdi, s a pasas vállán keletkezett sérülés felé biccent. Először hasonló módon akar eljárni, aztán úgy dönt, az túl személytelen, s inkább egész testével fordul a másik felé, hosszú, vékony ujjánál ajkának érintése talán kellemesebb..
|
- Mi ütött beléd? *nézi a szinte már hisztiző nőstényt de aztán csak sóhajt egyet* - Szóval azért ne, mert túl veszélyes, a rókalények jelenléte itt... nem ismert, olynaok vagytok, mint egy mitológiai lény... érted? *próbálja meg elmagyarázni, aztán mielőtt észrevehetné már a földön hever* - Ohh... bocsánat... nem esett bajod? Minden rendben? *elpirul*
|
*A cica morcosan húzza fel az orrát, felpattan anélkül, hogy gazdájához érne. Tüntetőleg távolhúzódik, keresztbe fonja karjait, s nyílt, leplezetlen kígyótekintettel fürkészi azt az ellenszenves rókát.*
-Valóban? Ugyan miért? *kérdezi őszinte csodálkozással. * -remek, forró köszönetem illet ezért *ragyogtatja a férfira csillogó mosolyát* -a vezetőé az elsőbbség *jegyzi meg, a következő lépésnél hátrébb is húzódna, de megbotlik, s magával rántja Alexandert is, s vele együtt a fűbe hasal.*
|
- Értem... hát persze, hogy valóságos vagy... *mosolyog, majd felkel és kezet nyújt a macskalény felé, hogy felsegítse.* - Mégis ha találkozol másokkal, ne nagyon emlegesd nekik a rókalény mivoltod, mivel bizonyosan abból nem sülne ki semmi jó.. *mondja, mintha nem is érdekelné, de a férfit valósággal lenyűgözi a nőstény.* - Akkor esetleg indulhatunk is, az ösvények viszont keskenyek, csak egymás mögött férünk el egy darabig, de később majd kiszélesedik... *mondja és előre engedi a rókát, ugyanígy tesz a macskalénnyel is, látszólag semmi sem változott meg a férfiban.
|
-Azt nagyon megköszönném *bólint kedvesen. Látott már pár fura szerzeményt, de azokat jobbnak látta nem megszólítani, akiket pedig eddig kérdezett, nem tudtak felelni. És mind nagyon sietett valahova.. Rubinea pedig a világért sem tartotta volna fel őket, noha a városba vezető útnak nem a vége a cél, hanem maga az út, s igen szeretett volna beszédbe elegyedni valakivel, ismeretségeket szerezni, barátságokat kötni. Így most Alexander kézséges feleletének megörült.* -ó... nem, én valóságos vagyok *neveti, sötét hamúszín farkát játékosan meglengeti.*
|
- Értem... hát.. mi is arrafele lakunk szóval ha gondolod elkísérhetünk... ha nem akkor pedig végig kell menned az ösvényen, *mutat is rá*- és az elágazásoknál mindig fordulj balra, akkor oda érsz... *mondja nyugodt hangon bár eléggé furcsának érzi, a tényt, hogy ő egy rókalény, olvasott már róluk régebben, amikor még gyerek volt, de a tényt hogy valóban léteznek sose merte firtatni.* - Rókalény.... úgy tudtam csak mesékben léteznek... *mondja ki végül nyíltan*
|
*A lány megfontolja magában, hogy nyíltan kitálaljon e mindent, vagy az egyszerűbb utat válassza inkább. Végül így szól* -ott van dolgom* aztán helyeslőn bólint* - nem vagyok macskalény, uram, a rókák nemzedékéhez tartozom, az ősi sámán törzshöz. *szép fekete ülei megbiccennek, majd kacéran pillant a férfira* -szeretem a veszélyt *mosolyintja.*
*Saina mellőzve nézi a párt, bár most látja először a rókát, máris haragszik rá. Csak így a semmiből kisajátítja Alexandert, miközben a hapsi vele jött andalogni... ez meg itt mindent elront. Hogy ez a kavargó dolog a mellkasában féltéenység, még nem tudatosul, csak borús tekintettel méregeti az idegent.*
|
- Mi történt miért hallgattál el? *nyija ki szemét és ül fel hírtelen, de ő is észreveszi a rókalényt, elcsodálkoik, bár először macskalénynek nézi, utána tűnik csak fel neki, hogy bizony ez a lány valami teljesen más.* - Miért... miért akarsz a városba menni? *felkel és kezét nyújtja, hogy ő is bemutatkozzon* - A nevem Furosa Alexander... te... nem macskalény vagy igaz? *kérdi miközben végig pásztázza a nőstényt.* - Amúgy persze tudunk segíteni, de egyedül mászkálni, nem veszélyes számodra?
|
[61-42] [41-22] [21-2] [1-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
