|
Témaindító hozzászólás
|
2010.06.12. 22:44 - |
A Blaise család háza nagy és tágas, nem is csoda hiszen hatan élnek benne.... kedves család és szeretik egymást, mindig kitartanak egymás mellett.
|
[94-75] [74-55] [54-35] [34-15] [14-1]
*Remegve érinti szája a sápadt ajkakat, kezeivel átfogja Maho arcát, rázza a zokogás Unzet, magához fogja Mahot* - Kérlek... ne hagyj el megint... és ne így... hogy várjalak így haza? Kérlek.... Maho... könyörgöm... *nem tudja abbahagyni a sírást, olyan mintha kitépték volna a szívét, de ekkor valaki elszakítja még a macskalény testétől is*
- Ezt csak is érted tettem, hálás leszel még nekem, majd meglátod... *vigyorog a féltékeny fiú*
- Hauro... te! *a végtelen fájdalom agresszióba torkollik, Unze neki esik a kölyöknek, de az vissza fogja őt, bár a fehér hajú Maho távolléte alatt megerősödött kicsit, ereje nem ért fel Hauroéhoz*
- Most pedig, hogy elintéztük azt a mocskos férget... *ledönti Rapunzet és lenyomja a földre*
- Neee! Mit csinálsz? Maho! Maho! *kapálózik, és próbálja elérni a macskalény testét, mindhiába, hamarosan a szájára szorítanak egy anyagdarabot... és Rapunze elalszik.*
 |
*Váratlanul érte a kínzó fájdalom, ami elárasztotta a testét. Hirtelen erőtlen lett, a talaj ingoványnak tűnt, s nem bírta magát megtartani. Szinte élettelenül zuhant a földre. Szerelme hangja távolinak tűnt. A könnyek, melyek Unze szeméből potyogtak az ő arcára, meleg patakklnt folytak le az arcáról. Felnézett síró szerelmére, de nem bírt megszólalni, csupán egy erőtlen mosoly jelent meg at arcán, s szerelme felé nyúlt. Óvatosan megsimította annak lágy arcbőrét. Ujjairól vörös vér ragadt Rapunze holdsápadt bőrére.. *
- Ra..pun...ze?! * motyogta erőtlenül, majd lentebb húzta, hoyg megcsókolhassa. Érezte, hoyg ez lesz az utolsó, mikor eme mézédes ajkak az övéhez érnek. Most utoljára érezheti majd egyetlen szerelme fenséges illatát. * - Sze.. szeretlek.
Testét elhagyta az erő, a kandúr szemei örökre lecsukódtak. MOst már nem fájt semmi, nem érezte a kínt, a bánatot... Csak lebegett a semmibe, s fentről figyelte szerelmét, ahoyg keservesen sírt holtteste mellett. *
 |
*Rapunze óvatosan felsegíttte a kandúrra a ruháit, majd megvárta míg ő is segít neki felöltözni, az öleléskor úgy érzi, mintha hirtelen valami végig futna a hátán, valami rossz érzés, megöleli a macskalényt* - Olyan furcsa vagy... pedig án úgy vártam, hogy vissza térj... minden nap.. minden egyes nap könyörögtem, hogy gyere haza... *kifolynak a könnyei, de lassan elengedi a macskalényt, s felkel, haját hátra fogja coffba, közben figyeli a kandúr minden mozzanatát, már épp vissza szeretni bújni az ölelő karokba, amikor egy pisztoly csöve villan fel, még látja ahogy Hauro meghúzza a ravaszt, s lelövi szerelmét, már nem tudja megállítani, rohan a fekete macskafiú felé, aki közben elterült a pázsiton* - Ne...miért? Miért? *átfogja tarkóját, s magához húzza* - Rendbe fogsz jönni, elviszlek a kórházba, meg fognak gyógyítani!
|
*Hosszú percekig csak fekszenek, ölelkezve. De mégis csak illene már felöltözni, ezért neki is kezd. Gazdáját is megkéri, hoyg kövesse őt, s miközben a folyamat megkezdődik, Maho lopva pillant szerelmére, hogy még utoljára láthassa azt a csodálatosan fehér bőrt, a mellkasát, a hátát, a hasfalát... Majd elkészültükkel Megöleli még, s megszólal* - És most? Hogyan tovább?
|
*élvezi a macskával töltött minden egyes percet, együtt élvezik testük összekapcsolódását és végül együtt érnek el a csúcsra, Rapunze szemeiből könnycseppek csordogálnak, a boldogságtól... néma marad, nem szól semmit csak amikor a kandúr kijelenti, hogy soha nem szabadul már meg tőle a srác* - Köszönöm... nagyon boldog vagyok... *csillognak szemei, oda kuporodok a kandúrhoz és megcsókolja*
|
- De... * akadt el a szava, ám nem fejezte be, mert látta a vágyat a fiú szemében. Így óvatosan beléhatolt. Csodálatos érzés fogta el a szűkös melegtől, és hangosan nyögött egyet. Halk akart maradni, így csókolni kezdte a srácot, s lassan mozogni kezdett. Ahogy vadult a csók, úgy vadult a ritmus is, amelyet a macskafiú irányított. Egyre gyorsabb és gyorsabb lett, míg nem maradt más csak a mindent elsodró vágy. Percekkel később hangosan lihegve feküdt le Unzéra, óvva őt. *
-Annyira szeretlek.... Soha.. soha nem szabadulsz tőlem.
|
*A fiú hagyta magát sodródni az árral, beleveszett ezekbe a szemekbe, mozdulatokba, érintésekbe, más volt, sokat változott, de az őszinte szerelem melyet a macskafiú iránt érzett, sohasem hunyt ki, felnyögött ahogy kényeztették, pár perc múlva szólalt meg* - Kérlekh... gyhere belém... *szuszogta halkan, édes kéjtől nyögve* - Éreznih akahrlak... *suttogta*
|
*Meglepetten pislogott szerelmére de ugyan akkor örült is, hogy nem csak ő akarja ennyire. Bátran markolta a kezéhez simuló férfiasságot, majd vadul megcsókolta. Lassan rogyott térdre, magával húzva Unzét is, majd mikor már feküdtek, az alatta fekvő fiú pólóját felgyűrte és a mellkasát csókolgatta, harapdálta a mellbimbóját. A kezei mindenhol simították ahol tudták, majd lerángatta a nadrágját és a sajátját is és lassan vette a szájáva szerelme ágaskodó férfiasságát.*
|
*Rapunze hátra nyúlt, a hajába túrt és kivette a hajgumit, mely összetartotta kósza hajszálait* - Talán bűn, de nem érdekel... más is vétkezik ebben biztos vagyok, mi nem vagyunk gyilkosok, vagy tolvajok... egyedül a szerelem bűne a miénk... *hozzásimult a macskafiú testéhez* - Kérlek.. tégy a magadévá most azonnal... én már nem bírok várni...*avval a kandúr kezét, saját férfiasságára húzta* - Kérlek... *elpirult, sütött az arcáról a szégyen emiatt a tulzó vágy miatt, de nem bánta már bármi is történik vele*
|
- Tudtam, biztos voltam benne, de bún a mi szerelmünk. * motyogtam, de édes ajkainak csábítására hozzásimúltam, és csókokkal bombáztam az édes ajkat. Egyre vadabban, egyre többet akaróan. Vele akartam lenni, úgy mint régen... a réten. De itt nem lehet, megláthatnak. futott át a gondolat az agyamon mégsem tudtam megálljt parancsolni. a kezeim simították ahol csak érték, hol a mézédes ajkát falták éhes ajkaim hol pedig szépen ívelt nyakát. Kezem a pólója alá csúszott. * - Annyira felizgatsz Rapunze... annyira nagyon kívánlak. Szeretlek...
|
*Csak némán és megtörten figyelte a kandúr távolodását, s lassan zsebébe nyúlt egy pengéért, hogy ha a kandúr elsiet, végezzen magával, de a bicska éle ki sem pattant még amikor a kandúr ismét magához szorította* - Nem, te bocsáss meg... nem mondtam el neked, hogy nem érdekelnek ennek a világnak a törvényei, hogy nem érdekel ki mit mond vagy tesz, csak az a fontos, hogy mellettem maradj, mert én... elpusztulok, elpusztítom önmagam ha többé nem lehetek veled... kérlek.... *nézett egyenesen a srác szemeibe*
|
- Miért? * ismételte a kérdést. Nem mondhatta el, nem tehette, mert jól tudta, hoyg Unze nem érti meg. Így csak eltolta magától a fiút, bármennyire is kapaszkodott belé.* - Mert így jobb lesz mind a kettőnknek. Sajnálom, hogy megcsókoltalak. Ne haragudj. Ígérem, nem teszem többé. * s azonnal elindult, mielőtt ő is sírni kezdett volna. Gyűlölte magát, a világot, az átkozott embereket és a törvényeket, amik megakadályozzák a szerelmüket. Szerelem... csak ez visszhangzott a fejében. ~nem hagyhatom, hogy ez megtörténjen. örökké együtt, bármi áron. * Megtorpant, majd ismét visszaindult a ledermedve ácsorgó síró szerelméhez. Szorosan ölelte, ahoyg az előbb a fiú őt, s csókolta, ahol érte. Szemét, arcát, orrát és száját.*
- Rapunze, ígérd meg, hogy nem haragszol rám azért mert szeretlek. Tudom önző vagyok és hidd el, gyűlölöm is magam, de nem tudok nélküled élni. Törvények ide vagy oda, akkor is veled leszek, ha te nem akarod. Az enyém vagy és én a tiéd.
|
*Meglepődött a hang hallatán, a kezében volt egy bot, amivel már szinte támadni készült de amint meglátta a macskafiút, eleresztette, s moccanni sem bírt, hagyta elragadni magát evvel a különös viharral, ami kettejükben tombolt, amikor kissé lecsillaopdtak, egy kicsit hátrébb tolta a macskát* - Hogy... hogy kerültél ide? Nem nem... inkább miért mentél el? TUdod mennyire féltem, hogy nem térsz vissza többé? *magához húzza a macskalényt, s öleli mintha sohasem akarná már elereszteni* - Kérlek ne hagyj magamra többé... *szemeibe könnyek szöktek, mély, sós könnyek, melyeket rég eltemetett magában*
|
*Egy fa tetejéről figyelte az eseméményeket. Izgatottan várt, már alig bírta visszafogni magát, amikor az a srác rámászott Unzére, de aztán elégedett mosoly kúszott a képére, ahogy Unze ellátta a mocsok baját. Ám mégsem mutatkozhatott. Titkon követte a fiút, ahoyg az botorkált a sűrűben, s mikor már messze jártak a többiektől, és nem kellett tartania attól, hogy Rapunze osztálytársainak egyike megjelenik, leugrott a fák rejtekéből.
- Rapunze? *szólította meg, s mikor látta, hogy a fiú összerezzen a hangján, de nem fordul meg, úgy vélte, mégsem volt jó ötlet. De nem tudott, ellenállni. Orrába fészkelte magát a fiú kellemes illata, a hajának mámorító édeskés illata. A vonzalom, és a szerelem erőtt vett a kandúr eszén, s egyetlen hirtelen mozdulattal megragadta a fiú kezét, majd magához szorította és olyan vadul csapott le ajkaira, hoyg saját magát is meglepte. Nem törődött a meglepődött fiúval. Harapta, kóstolgatta a régről ismert kívánatos ajkat, s végül vékony ujjai is utat törtek az ezüst színű hajzuhatagba. - ahhnyira... hiányzol.. * lehelte alig hallhatóan a másik szájába két röpke pillanat alatt, míg ajkuk levegőért kapkodott.
|
(Nnnneeeeee hírtelen léptetett egyet az oldal és kitörölt mindent amit írtam T_T na akkor előről...)
*Rapunze meredten bámult maga elé a buszban, nem volt kedve leszállni, eljönni sem akart, de ha már választania kellett, hpgy beül egy csapat idegen mellé órára, vagy ki bírja ezt a kis időt az ismerős tömeggel, hát inkább ezt választotta. Unottan nézett ki a többiekre, nem értette mi olyan nagy szám ebben a kirándulásban. Végül sóhajtott egyet és felkelt, kilépett a buszból, a nap vakítóan tűzött az arcába, így szinte semmit sem látott, ekkor valaki közelebb lépett hozzá* - Na a kis királyfi csak kidugta az orrát...
- Hauro mondtam már neked, hogy hagyj békén, meg se közelíts...
- Ccchhh... a régi éned sokkal aranyosabb volt, mint ez a mogorva méregzsák... a minap bizonyossá vált, hogy csak az miatt a macska miatt lehet...
- Fejezd be a hülyeségeidet... *avval beindult a sűrűbe, de a srác követte*
- Amióta a macskalényed eltűnt, teljesen átformálódtál, rád sem ismerek... miért nem hagyod magad egy kicsit megvígasztalni? Én megtenném... *megfogta Unze vállát, a fiú megállt, de nem fordult vissza, a srác megkerülte és szembe nézett vele.* - Felejtsd el Mahot... *közelebb hajolt hozzá* - Annál a kis korcsnál.. én sokkal jobb vagyok.. *vigyorgott, de aztán hírtelen elsápadt és össze esett, férfiasságára fogta a kezét*
- Jól nyisd ki a füleidet Hauro... nekem nem kell más... csak ő, és ha nem jön vissza hozzám, akkor is mindig várni fogom... ha pedig nem akarod, hogy a golyóidat legközelebb leszakítsam, a szádra ne merd venni többé Maho nevét... *morogta a srácnak és beljebb merészkedett a sűrűben.
|
*Maho nehezen boldogult egyedül. Bár csak egy macskalény, gazdája Rapunze kiskora óta elkapatta, olyan életstílusban nevelődött a macska, akár a gazdija. Így hát akényelemhez szokott, nem az ilyesfajta nomád életmódhoz. De nem volt más választása, mint egy romos állapotban talált erdészház felújítása, és minden napi étel bezserzése. Többek között halat evett. Az volt az egyetlen, amit volt szíve megenni. Nyuszi és minden egyéb futkározott körülötte, de nem vitte rá semmi, hogy megölje azokat az édes kis szőrcsomókat. Régen is szerette a halat, de talán már nem sokáig fogja. Keserves napjait szívéből jövő kiáltás mélyebb pontra sodorta. Az Unze utáni vágyakozása, a szerelme felemésztette. MInden második percben feladta, elhatározta hoyg visszamegy, kerüljön bármibe. De aztán két nagylevegő után rájött, hogy az nem lenne helyes, s ilyenkor csak magányosan beült az egyik sarokba és összehúzva magát megpróbált elaludni a sötét, hideg házikóban. Egy nap váratlan dolog történt, nagy zsibongásra figyelt fel a kandúr. Fiúk és Lányok zsivaja zavarta föl a csöndes kis táj békéjét. Álmosan mászott ki az ajtó elé, s szemébe világító Nap miatt hunyorogva nézett körbe, kereste a hangzavar okozóit. Ekkor egy nagy rakás gyereket látott, olyan Rapunzéval egyidőseknek néztek ki, bár nem mert biztosra menni, hiszen alig látott valamit a hirtelen erős fénytől.*
-Elnézést?! * szólalt meg egy női hang Maho elől* Hol a gazdád? Miért vagy ebbe a házba? Itt laksz? Olyan ismerős vagy... * hadarta egy hosszú fekete hajú lány, aki Maho számára is ismerős volt.*
-Itt lakom. Nincs gazdám... *mondta dacosan, s már épp visszament volna a házba, amikor eszébe jutott, honnan olyan ismerős neki ez a lány. Rájött, hogy Rapunze osztálytársa, Ayumi az. Párszor látta csak a lányt, mindenki tudja, hogy szerelmes Unzéba és még három fiúba is. A szíve hevesen dobogott, akár egy tam-tam dob.
*~Akkor ez azt jelenti, hogy itt van?! Rapunze itt van?! Eljött értem, látni akarom.... szeretem~ Törtek rá az érzések, de aztán hirtelen ismét csak megtorpant. Rájött, hoyg lehetetlen, amit akar. De képtelen volt anélkül elmenni, hogy még egyszer látta volna szerelmét. Így hát kikerülve a lányt a fák közé vetette magát, majd egy bokorban megbújva figyelni kezdte a gyerektömeget, de Unzét sehol sem látta.*
|
*Unzet bár sokan megkörnyékezték, fiúk és lányok egyaránt, mindnekinek nemet mondott, ő csak az ő álomkandúrját várta haza, mint toronyba zárt hercegnő, a hús herceget... csak azt nem tudta mikor érkezik... milyen messze van még az az élet amit megálmodott...
- Hé Rapzi...
- Hauro... te meg hogy jutottál be?
- Figyelmetlen vagy mint mindig, nyitva hagytad az ajtót...
- Hát kössz... hogy szóltál... most már mehetsz is...
- Olyan mogorva vagy mostanában, régen olyan aranyos voltál...
- Ami volt már elmúlt...
- Az a macska az oka mi? *Rapunze hírtelen megpenderült* - Szóval igazam van...
- Mi? Nem... honnan veszed azt hogy...
- Nem így lenne? Akkor miért utasítasz vissza mindenkit...? én a barátod vagyok, megbízhatnál bennem...
- Te félre beszélsz... nagyon is....
- Rapunze... *elkapta a srác karját amikor az ki akarta tessékelni*
- Csak hagyj már békén te is meg mindenki! Senkire sincs szükségem... így sincs elég erőm a holnapra, pláne ha még rátok fordítanám az energiát, senkire sincs szükségem... *a srác közelebb akart hajolni és csókot lehellni a fiú nyakába, de annak sikerült gyomron vágnia* - Tűnj innen... *ordított utána amikor a srác lassan kivánszorgott* - Senkire sincs szükségem csak rá... rá egyedül.... *összehúzta maga előtt lábait, már nem sírt... csak magába zárkózott, a sötétség mély rejtekébe* - Maho... könyörgöm gyere haza... fogytán az erőm... *motyogta magának*
|
*Maho szíve majd bele szakadt abba a tudatba, hogy ő a hibás elválásuknak, mégis jobbnak látja így. Tudja, hogy miatta lenne minden veszekedés a családban, és azt nem akarja, hogy szerelme miatta, egy olyan jelentéktelen személy miatt, mint egy macskalény, elveszítse a családát. Bízott abban, hogy találkoznak majd, de csak idővel, amikor már Rapunze elfelejtette őt. Kiverte abból a csodálatos, tökéletes buksijából, amiért Maho úgy oda volt. Hiányzott neki, nagyon hiányzott az illata, az arcának puhasága, hosszú, puha haja, ahogy megcsiklandozza az arcát, a lágy, szeretetteljes érintések... * Rapunze, szerelmem... *suttogta a szépbe egy napsutéses délután egy messzi város hegyeinek rejtekében. Ide száműzte magát azért, amit tett, azért mert beleszeretett egy emberbe, a gazdájába. De míg él, legyen bárhol, bármilyen messze Unzétól, szeretni fogja, tiszta szívéből.*
|
*Sok idő telt el mióta Rapunze arra a magányos reggelre ébredt... arra a mély sötétségre amit elképzelni sem mert... csak egy levelet talált a macska után, s a mindennapjai csak várakozással és néma sétálgatással teltek... mintha nem is élt volna, az egykor nőies vonások kissé megkeményedtek, a csillogás már kevésbé élt a srác szemeiben, de még mindig reménykedett abban, hogy egy nap szerelme becsenget, és soha többé nem válnak el egymástól... mindazonáltal tudtam hogy ez nem ilyen egyszerű, mégis remélte, hogy az álmai valóra válhatnak, mint azona napsütéses délutánon.. komoran nézett tehát kifelé az ablakon, kibontott haját a szél felkapta és lágyan játszadozott a tincseivel*
|
* Csak nézi nagy szemekkel szerelmét és arra gondol, milyen szerencsés is, hoyg egy ilyen csodálatos fiú a kedvese, mint Rapunze.* - Szeretlek... * suttogja szerelme arcához közel hajolva, de még nem csókolja meg, csak nézni akarja a gyönyörű szemeit, érzeni a finom illatát. Végig simít szerelme puha pofiján, majd a haját kezdi birizdálni. Beletúr a hosszú hajzuhatagba, majd a felemeli az arcához és mélyet beleszippant. * - Úgy imádom az illatod.. az arcod.. a lényed. Nagyon szeretlek...
|
[94-75] [74-55] [54-35] [34-15] [14-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
